FőoldalAdataimKvízKvíz RanglistaÜzenetekIsmerőseimKéptárFórum
E-mail cím:
Jelszó:        
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszavam
Könyvek
Új hozzászólás
1 2 3 4 5 6 

Numerramar ( #177 ) 2013-11-17 16:43:17
Privát üzenet
Nos hát olvassuk csak el miként is írt Shakespeare a zsidóról.
Persze a művet ritkán játsszák; de még nem került tiltó listára

ENNEK TÜKRÉBEN NÉZZÜK A DEVIZA HITELT ---

A velencei kalmár
Shylock, a ZSIDÓ uzsorás Velencében élt s óriási vagyont halmozott fel azzal, hogy nagy kamatra kölcsönt adott keresztény kereskedőknek. Shylock keményszívű ember volt, s olyan szigorúan bekövetelte a kölcsönadott pénzt, hogy minden jó ember utálta, de különösen Antonio, egy fiatal velencei kalmár. Shylock is ugyanannyira gyűlölte Antoniót, mert annak szokása volt, hogy pénzt adott kölcsön bajbajutott embereknek, és sohasem fogadott el kamatot a kölcsönadott pénzért. Így hát nagy ellenségeskedés volt a kapzsi uzsorás és Antonio, a nagylelkű kalmár között. Valahányszor Antonio találkozott Shylockkal a Rialtón, vagyis a tőzsdén, szemére szokta vetni uzsorakamatait és lelketlen üzleteit. Amaz látszatra türelemmel viselte el ezeket a szidásokat, de titokban a bosszúról gondolkodott.
Antonio a legkedvesebb, legelőkelőbb ember volt, aki valaha is élt, szelleme fáradhatatlan az udvariasságban, valóban olyan férfi volt, akiben az ősi római becsület erősebben megnyilvánult, mint bárkiben, aki Itália levegőjét szívta. Minden polgártársa nagyon szerette, de szívéhez legközelebb álló, legdrágább barátja Bassanio volt, egy velencei nemes, akinek kicsi lévén apai öröksége, majdnem kimerítette csekély vagyonát azzal, hogy szűkös eszközeihez képest túlságosan költekező életet folytatott, aminthogy magasrangú, de kisvagyonú fiatalemberek erre mindig hajlamosak. Valahányszor Bassaniónak pénz kellett, Antonio segítségére sietett, és úgy látszott, mintha kettejüknek egy szíve és egy erszénye volna.
Egy napon Bassanio felkereste Antoniót, s elmondta neki, úgy akarja helyrehozni vagyoni állapotát, hogy feleségül vesz egy gazdag hölgyet, akit szívből szeret, aki egyedüli örökösnője nemrég elhunyt apja nagy birtokának. Bassanio már a lány apjának életében látogatta házukat, s akkor úgy vélte, hogy gyakran kapott e hölgy szeméből szótlan biztatást, mely mintha azt mondta volna, hogy nem vennék rossz néven udvarlását; de nincs annyi pénze, hogy úgy jelenjék meg ott, mint ahogy ilyen gazdag örökösnő kérőjéhez illik, s ezért arra kérte Antoniót, eddig tanúsított szívességeihez tegye még hozzá azt is, hogy háromezer dukátot kölcsönöz neki.
Antoniónak ebben az időben éppen nem volt annyi pénze, hogy barátjának kölcsönözhessen, de néhány áruval megrakott hajójának hamari visszatérését várta, s ezért azt mondta, elmegy Shylockhoz, a gazdag pénzváltóhoz, hajóit leköti fedezetül, s kölcsönkéri tőle a pénzt.
Antonio és Bassanio együtt elment Shylockhoz, s Antonio megkérte, kölcsönözzön neki háromezer dukátot bármilyen kamatra, a pénzt majd tengerjáró hajóinak áruiból fogja kifizetni. Shylock erre azt gondolta magában: ,,Ha egyszer megfoghatom a nyakát, jóllakatom a régi haragot. Gyűlöli SZENTELT NÉPÜNKET (sic), ingyen helyez ki kölcsönpénzt, s ahol a kereskedők gyűlnek össze, szid és uzsorának mondja hasznomat. De átok verje törzsemet, ha neki ezt megbocsátom."
Antoniót, amikor látta, hogy magában töpreng és nem felel, türelmetlenség fogta el a pénz miatt, és azt mondta:
- Shylock, hallod-e, kölcsönadod-e a pénzt?
Erre a kérdésre a másik így felelt:
- Signor Antonio, te a Rialtón nem egyszer szidtál engem, amiért a pénzem után kamatot szedek. Én tűrtem csöndes vállvonogatással, mert TÖRZSÜNK osztályrésze a tűrés. Hitetlennek és vérebnek neveztél, leköpted kaftánomat, s elrúgtál; mint egy idegen kuvaszt a küszöbödről. Most kiderült, hogy szükséged van énrám. Most jössz hozzám, és azt mondod: ,,Shylock, pénz kell nekünk." Van egy kutyának pénze? Lehet ez? Ad egy kuvasz háromezer dukátot? Vagy meghajoljak, és így szóljak-e: ,,Szép uraság, te pénteken leköptél, másnap kutyának mondtál, s most e kedvességért pénzt adjak neked?"
Antonio így felelt:
- Kedvem jött, hogy megint így hívjalak, és megrugdossalak, és leköpjelek! Ha kölcsönadod azt a pénzt, ne úgy add, mint barátnak. Kölcsönözz inkább, mint ellenfelednek, kit, ha megszorul, csak derűsebb arccal szipolyozol.
- De mondd - kérdezte Shylock -, miért viharzol? A barátod szeretnék lenni, és elfelejteni, hogy megaláztál, megadni, ami kell neked, anélkül, hogy kamatot vegyek.
Ez a látszólag nyájas ajánlat nagyon meglepte Antoniót, s ekkor Shylock, még mindig jóságot színlelve, mintha mindazt, amit tesz, azért tenné, hogy Antonio szeretetét megnyerje, megint csak azt mondta, hogy kölcsönad háromezer dukátot, és nem kér kamatot pénzéért, csak jöjjön el vele Antonio egy ügyvédhez, s ott merő játékból írjon alá egy kötelezvényt, amely szerint, ha bizonyos napon nem fizeti vissza a pénzt,

ZÁLOGUL LEKÖT EGY FONT HÚST, MELY KIVÁGHATÓ TESTÉNEK BÁRMELY RÉSZÉBŐL, AHOL SHYLOCKNAK ÉPP KEDVE TELIK .

- Szavamra - felelte Antonio -, ezt a feltételt betartom, és azt mondom, hogy kedves a zsidó.
Bassanio azt mondta, ilyen feltételt ne vállaljon érte, de Antonio ragaszkodott hozzá, hogy aláírja a kötést, mert még mielőtt a fizetés napja elérkezik, hajói a kölcsönzött pénznél tízszer nagyobb értékű áruval megrakodva térnek majd haza.
Shylock hallotta ezt a vitát és felkiáltott:
- Ó, Ábrahám atyám! Nézd, micsodák e keresztények, akiket kemény szívük tanít másokra gyanakodni. Kérlek, mondd meg, Bassanio, hát mit nyernék, ha nem fizetne akkor, s a bánatpénzt rajta behajtanám?
EGY FONT KIVÁGOTT EMBERHÚS NEM OLY ÍZES, NEM IS OLY HASZNOSÍTHATÓ, MINT JUHOK, ÖKRÖK, KECSKÉK HÚSA.

Mondom, e szívességgel pályázom kegyére: ha elfogadja, jó, ha nem, agyő.
Végül Bassanio tanácsa ellenére, aki, bármit is mondott Shylock a maga jóságos szándékairól, nem szerette, hogy barátja megkockáztatja kedvéért ezt a megdöbbentő bírságot -, Antonio aláírta a kötést, mert azt hitte, igaz, amit az uzsorás mond, és az egész csak puszta játékból történik.
A gazdag úrihölgy, akit Bassanio feleségül akart venni, Velence közelében élt egy Belmont nevű helységben, Portiának hívták, és sem megjelenésének, sem lelkének bája nem maradt semmivel sem alul avval a Portiával szemben, akiről tudjuk, hogy Cato lánya volt és Brutus felesége.
Bassanio, miután barátja, Antonio élete kockáztatásával ilyen kedvesen ellátta pénzzel -, elindult Belmontba ragyogó kísérettel, köztük egy Gratiano nevű úriemberrel.
Bassanio udvarlása sikeresnek bizonyult, és Portia rövidesen beleegyezett, hogy férjéül elfogadja.
Bassanio bevallotta Portiának, hogy nincs vagyona, s hogy mással se kérkedhetik, csak előkelő születésével és nemes őseivel. Portia azonban - aki értékes tulajdonságaiért szerette Bassaniót s elég vagyona volt ahhoz, hogy ne a gazdagságot keresse férjében - méltóságteljes szerénységgel azt válaszolta, bárcsak ezerszer szebb volna és tízezerszer gazdagabb, hogy így méltó lehetne Bassanióhoz, aztán a nagyon művelt Portia kedvesen becsmérelte magát, azt mondta magáról, hogy neveletlen, műveletlen, tapasztalatlan lány, de azért nem túl öreg még a tanuláshoz, s hogy lágy szellemét Bassaniónak ajánlja: minden dolgában ő vezesse, mint ura, kormányzója és királya. Végül azt mondta:
- Magamat és mindent, ami enyém, most neked adtam: nemrég még ura voltam e kastélynak és cselédeimnek, s királynő önmagam fölött, de most e ház és e cselédek s önmagam mind tiéd, uram. Vedd e gyűrűvel - s egy gyűrűt nyújtott át Bassaniónak.
Az a bájos modor, amellyel a gazdag és előkelő Portia ilyen szerény vagyonú embert férjéül fogadott, olyan hálával és csodálattal töltötte el Bassaniót, hogy örömét és tiszteletét nem is tudta másképpen kifejezni a kedves hölgynek, aki ennyire megtisztelte őt, csak a szerelem és a köszönet tört szavaival: átvette a gyűrűt, és megfogadta, hogy sohasem válik meg tőle.
Gratiano és Nerissa, Portia komornája éppen uruk és asszonyuk kíséretében voltak, amikor Portia olyan bájosan megígérte, hogy engedelmes felesége lesz Bassaniónak, mire Gratiano boldogságot kívánt Bassaniónak és a nagylelkű hölgynek, s engedelmüket kérte, hogy velük egyidőben ő is megházasodhasson.
- Örömmel, Gratiano - mondta Bassanio -, ha tudsz addig nőt szerezni.
Gratiano ekkor azt mondta, hogy szereti Portia szép komornáját, Nerissát, aki megígérte, hogy felesége lesz, ha hölgye férjhez megy Bassanióhoz. Portia megkérdezte Nerissát, igaz-e mindez. Nerissa azt felelte:
- Igaz, ha nem haragszik, asszonyom.
Portia szívesen beleegyezett, Bassanio pedig nyájasan így szólt:
- Nászotok csak szépíti ünnepünket, Gratiano.
A szerelmesek boldogságát e pillanatban sajnálatosan megzavarta egy követ megjelenése: levelet hozott Antoniótól, félelmes hírekkel. Miközben Bassanio Antonio levelét olvasta, Portia attól félt, hogy valamilyen kedves barátjának halála áll benne, annyira elsápadt Bassanio. Megkérdezte tőle, mi szomorította el annyira, mire Bassanio így felelt:
- Ó, édes Portia, nem sok gonoszabb szó mocskolt be papírt, mint ezek. Nézd, kedves úrnőm, mikor szerelmet vallottam neked, megmondtam, hogy egyetlen vagyonom ereimben folyik: nemes vagyok. De azt is meg kellett volna mondani, hogy a semminél is kevesebbem, azazhogy adósságom van.
Bassanio ekkor elmondta Portiának mindazt, amit már elbeszéltünk. Hogyan kölcsönzött pénzt Antoniótól, és beszélt arról a kötelezvényről is, mellyel Antonio egy font húst kötött le zálogul arra az esetre, ha nem fizeti ki egy bizonyos napon, s ekkor Bassanio felolvasta Antonio levelét, mely így hangzott:
Kedves Bassanio, minden hajóm elsüllyedt, zálogomat a Zsidónak eljátszottam, s mivel, ha megfizetem, lehetetlen, hogy éljek, csak éppen látni szeretnélek, mielőtt meghalok. De azért csak mulass jól, s ha szereteted nem beszél rá, hogy jöjj, levelem se tegye.
- Ó, szerelmem - mondta erre Portia -, hagyj mindent abba, menj. Lesz aranyad, hogy hússzor kifizesd tartozásodat, mielőtt ilyen barát elveszítse egy hajszálát Bassanio miatt. Drágán vettelek meg, drágán szeretlek.
Portia még azt mondta, hogy férjhez szeretne menni, mielőtt Bassanio útra kel, hogy így törvényes joga legyen felesége pénzéhez, ezért hát még aznap megházasodtak, ugyanakkor Gratiano is feleségül vette Nerissát, s Bassanio és Gratiano abban a pillanatban, hogy házasok voltak, nagy sietve elindultak Velencébe, ahol Bassanio már börtönben találta Antoniót.
A FIZETÉS NAPJA ELMÚLT, A KEGYETLEN UZSORÁS NEM AKARTA ELFOGADNI A PÉNZT, MELYET Bassanio FELAJÁNLOTT NEKI, HANEM RGASZKODOTT AHHOZ, HOGY EGY FONTOT KAPJON Antonio HÚSÁBÓL.

Már a napját is kijelölték, amikor ezt a visszataszító pört a velencei dózse előtt megtárgyalják, s Bassanio rettentő izgalomban várta a tárgyalást.
Amikor Portia elbúcsúzott férjétől, vigasztaló szavakat intézett hozzá, s arra kérte, ha visszatér, hozza magával kedves barátját; de azért félt, hogy Antonio ügye rosszra fordult, így hát amikor magára maradt, gondolkozni kezdett és azt fontolgatta magában, nem segíthetne-e valami módon abban, hogy megmentsék drága Bassaniója barátjának életét. És igaz, hogy amikor meg akarta tisztelni Bassanióját, olyan szelíd és asszonyos bájjal mondta neki, hogy minden dolgában aláveti magát az ő irányításának és felsőbbrendű bölcsességének, de azért most, amikor férje barátjának életveszedelme cselekvésre ösztönözte, csöppet sem kételkedett a maga erejében, hanem rábízta magát saját igaz és tökéletes ítéletének irányítására, s hirtelen elhatározta, hogy ő maga is Velencébe megy, és beszélni fog Antonio védelmében.
Portiának egy rokona jogtudós volt: ennek a Bellario nevű jogtudósnak írt, előadta neki az ügyet, véleményét kérte, s arra is, hogy a tanácsával együtt küldje el neki a maga ügyvédi ruháját. A követ visszatért Bellario levelével, melyben tanácsot adott, hogyan kell eljárnia, egyúttal elküldött minden szükséges felszerelést is.
Portia férfiruhába öltözött, ugyanígy öltöztette föl társalkodónőjét, Nerissát is, aztán fölvette az ügyvédi köntöst, és magával vitte Nerissát, mint írnokát, azonnal útnak indultak, és éppen a tárgyalás napján érkeztek Velencébe. A pört tárgyalni kezdték a dózse és a velencei szenátorok előtt a szenátusban, amikor Portia belépett e legfelsőbb törvényszék elé, s átnyújtotta Bellario levelét, melyben e nagytudományú jogász azt írta a dózsénak, hogy ő maga jött volna el, Antonio védelmében beszélni, de a betegség megakadályozta ebben, és most engedélyt kér arra, hogy a tanult, ifjú Balthasar doktor - így nevezte Portiát - beszélhessen helyette. A dózse hozzájárult ehhez, és nagyon csodálkozott az idegen fiatalos megjelenésén, mert Portiát ügyesen elváltoztatta jogtudori köntöse és nagy parókája.
Most aztán megkezdődött ez a fontos tárgyalás. Portia körülnézett, látta a könyörtelen uzsorást, és látta Bassaniót is, aki azonban nem ismerte fel őt álruhájában. Bassanio Antonio mellett állt: kétségbeesés és félelem gyötörte barátja miatt.
Annak a nehéz feladatnak fontossága, melyet Portia magára kiszabott, bátorságot adott e gyöngéd hölgynek, és merészen nekifogott annak a munkának, amelynek elvégzésére vállalkozott. Mindenekelőtt Shylockhoz fordult. Elismerte, hogy a velencei törvények jogot adnak ahhoz, hogy megkapja a kötelezvényben meghatározott zálogot, de olyan szépen beszélt arról a nemes tulajdonságról, a kegyelemről, hogy meghatotta volna mindenkinek a szívét, csak az érzéketlen Shylockét nem; azt mondta, a kegyelem úgy fakad, mint csöndes eső a mennyből a lenti földre, s kétszeresen áldott: megáldja azt, ki adja, s azt, ki kapja; hogy koronánál szebb dísze a királynak, mert az istennek magának tartozéka; hogy a hatalom akkor a legistenibb, ha fékje kegyelem; s kérte Shylockot

FONTOLJA MEG AZT, HOGY MI MINDNYÁJAN BOCSÁNATÉRT KÖNYÖRGÜNK, S IMÁNK EGYÚTTAL MEGBOCSÁTANI INT MINKET IS. Shylock ERRE CSAK AZZAL FELELT, HOGY A KÖTELEZVÉNYBEN KIKÖTÖTT BÍRSÁGOT KÍVÁNJA.
- Nem képes kifizetni azt a pénzt? - kérdezte Portia.
Bassanio ekkor felajánlotta az uzsorásnak, hogy
ANNYISZOR HÁROMEZER DUKÁTOT FIZET MEG, AHÁNYSZOR CSAK KÍVÁNJA, DE Shylock EZT VISSZAUTASÍTOTTA, ÉS MÉG MINDIG CSAK AZT KÍVÁNTA, HOGY EGY FONTOT KAPJON Antonio HÚSÁBÓL.

Bassanio ekkor azért könyörgött a tudós fiatal ügyvédnek, igyekezzék kicsit csavarni a törvényen, hogy megmentsék Antonio életét. De Portia méltóságteljesen azt válaszolta, hogy az egyszer megállapított törvényeket sohasem szabad megváltoztatni. Shylock hallván, hogy Portia azt mondja, nem szabad megváltoztatni a törvényt, úgy érezte, a jogtudós az ő érdekében beszél, s ezért így szólt:
- EGY DÁNIEL ÍTÉLT, EGY DÁNIEL! Hogy tisztellek, ifjú, tudós bíró! A külsődnél mennyivel öregebb vagy!
Portia most arra kérte Shylockot, engedje belenézni a kötelezvénybe, s amikor elolvasta, így szólt:
- Oda hát a zálog, s az uzsorásnak joga van e húsra, melyet kivág a kalmár szíve tájából. - Aztán azt mondta Shylocknak: - Légy irgalmas: fogadd el a pénzt, és mondd nekem, hogy tépjem el a kötelezvényt.
De a kegyetlen Shylock nem volt hajlandó irgalmat tanúsítani, hanem így szólt:
- LELKEMRE ESKÜSZÖM, EMBERI NYELVNEK NINCS EREJE AHHOZ, HOGY MEGMÁSÍTSON.
- Akkor hát, Antonio - mondta Portia -, készítsd elő a szívedet a késre.
ÉS MIALATT Shylock NAGY BUZGÓSÁGGAL ÉLESÍTETT EGY HOSSZÚ KÉST, HOGY KIVÁGJON EGY FONT HÚST, Portia így szólt Antonióhoz:
- Van még mondanivalód?
Antonio nyugodt lemondással azt felelte, hogy nem sok mondanivalója van, mert lelkét előkészítette a halálra. Aztán így szólt Bassanióhoz:
- Adj kezet, Bassanio, ég veled. Ne búsítson, hogy érted jártam így. Üdvözlöm nemes feleségedet: mondd el neki, hogyan szerettelek.
Bassanio mélységesen lesújtva válaszolt.
- Antonio, tudd meg, a feleségem nekem az életemnél többet ér; de hitves, élet, az egész világ nem ér nekem többet az életednél: mind elveszteném, mindet odaadnám, ha szabadon engedne ez az ördög.
Portia hallotta ezt, s a jószívű hölgyet csöppet sem sértette, hogy férje ilyen erős szavakkal fejezte ki a szeretetet, amellyel olyan hű barátnak tartozott, mint Antonio, de azért nem állhatta meg, hogy ezt ne felelje rá:
- No, nem köszönné meg a feleséged, ha ajánlatodat meghallaná.
Ekkor Gratiano, aki szerette utánozni, amit ura tesz, azt gondolta, neki is olyan beszédet kell mondania, mint Bassaniónak, és azt mondta Nerissa füle hallatára, aki írnokruhájában Portia mellett jegyezgetett:
- Van hitvesem s szeretem, esküszöm, de bár az égben lenne most, hogy onnan megmásíthatná e kutya uzsorást.
- Jó, hogy ezt a háta mögött ajánlod: vágyad nem szolgálná a házi békét - mondta Nerissa.
Shylock ekkor türelmetlenül felkiáltott:
- AZ IDŐ MÚLIK: MONDJ ÍTÉLETET.
És most a törvényszéken mindenkit rettegő várakozás fogott el, minden szív megtelt bánattal Antonióért. Portia megkérdezte, készen áll-e a mérleg a hús megmérésére, és ezt mondta az uzsorásnak:
- Végy költségedre, Shylock, egy sebészt, hogy mielőtt elvérzik, bekötözze.
Shylock, AKINEK ÉPPEN AZ VOLT A SZÁNDÉKA, HOGY ANTONIO HALÁLRA VÉREZZEN, így szólt:
- A KÖTVÉNYBEN EZ BENN VAN TALÁN?
Portia azt felelte:
- Nincs beleírva, no de mit tesz az? Jó volna, HA MEGTENNÉD IRGALOMBÓL.
Shylock erre csak ennyit felelt:
- NEM TALÁLOM, A KÖTVÉNYBEN NEM ÁLL.
- Akkor - mondta Portia - egy font e kalmár húsából tiéd: a bíróság s a törvény megítéli. E húst a melléből kell majd kivágnod: megengedi a bíróság és a törvény.
Shylock megint felkiáltott:
- Ó IGAZ BÍRÓ, BÖLCS BÍRÓ! EGY DÁNIEL ÍTÉLT, EGY DÁNIEL! - AZTÁN MEGINT HOSSZÚ KÉSÉT ÉLESÍTETTE, MOHÓN ANTONIÓRA NÉZETT, ÉS ÍGY SZÓLT: - KÉSZÜLJ!
- Várj még kicsit - mondta Portia -, csak egyre kell ügyelned. E kötvény egy csöpp vért sem ad neked. »Egy font hús«: éppen ezek a szavak. De ha, míg vágod, csak egy csöpp vért ontasz, minden birtokod s javad elkoboztatik velencei törvény szerint, s Velence államára száll.
Shylock számára azonban végképp lehetetlen volt, hogy a font húst kivágja, anélkül, hogy Antoniónak vérét ontsa, s Portiának ez a bölcs felfedezése, tudniillik, hogy a kötelezvény csak húst említett, s vért nem - megmentette Antonio életét, s mindnyájan bámultak, milyen csodásan éleselméjű a fiatal ügyvéd, akinek olyan szerencsésen eszébe jutott ez a kibúvó, tapsok hangzottak fel a szenátus minden részéről, és Gratiano Shylock saját szavaival felkiáltott:
- Hallod, uzsorás? Ó bölcs, igaz bíró! Egy Dániel ítélt, egy Dániel!
Shylock, amikor látta, milyen kudarcot vallott kegyetlen szándéka, csalódott tekintettel kijelentette, hogy elfogadja a pénzt. Bassanio mértéktelenül örült Antonio váratlan megszabadulásának, és felkiáltott:
- Itt a pénz!
De Portia visszatartotta, és így szólt:
- Csitt! Ne siess. Igazságot a zsidónak: nem jár neki semmi, csupán a bírság. Készülj, Shylock, kivágni azt a húst, ne onts vért és ne vágj többet, sem kevesebbet, mint épp egy fontot: ha többet veszel, vagy kevesebbet, sőt ha a mérleg nyelve meginog csupán egy hajszál vastagságnyira, Velence törvényei szerint meghalsz, és minden javadat elkobozzák.
- A tőkémet add meg, és hadd menjek innen - mondta Shylock.
- Már elkészítettem számodra - mondta Bassanio -, itt van.
Shylock már át akarta venni a pénzt, amikor Portia megint megakadályozta, és így szólt:
- Várj, a törvénynek még dolga van veled! Velence írott törvénye szerint vagyonodat az állam elkobozza, mert egy polgárának életére törtél, s életed a dózse kegyelmétől függ, hát térdre, és kérj kegyelmet a dózsétól.
A dózse ekkor így szólt Shylockhoz:
- Hogy lásd, milyen más a mi szellemünk, életed kérés nélkül visszaadjuk, de vagyonod fele Antonióé, másik a kincstáré.
A nagylelkű Antonio ekkor azt mondta, hogy lemond Shylock vagyonának ráeső részéről, ha Shylock aláír egy okiratot, hogy az halálakor lányára és annak férjére száll. Antonio ugyanis tudta, hogy az uzsorásnak csak egyetlen lánya van, aki nemrégen apja akarata ellenére férjhez ment egy Lorenzo nevű fiatal keresztényhez, Antonio barátjához, és ez a házasság annyira sértette Shylockot, hogy lányát kitagadta az örökségből.
Az uzsorás beleegyezett ebbe, s így bosszújában csalódottan, vagyonától megfosztva így szólt:
- Beteg vagyok. Engedjetek haza, küldjétek utánam az írást, és vagyonom felét lányomra hagyom.
- Eredj hát - mondta a dózse -, írd alá, s ha megbánod kegyetlenségedet és keresztény hitre térsz, az állam elengedi vagyonod másik felének elkobzását.
A dózse ekkor szabadon engedte Antoniót, és feloszlatta a törvényszéket. Nagyban magasztalta a fiatal ügyvéd bölcsességét és leleményességét, s meghívta magához ebédre. Portia, aki még férjét megelőzve akart visszatérni Belmontba, így válaszolt:
- Kérlek, bocsáss meg, kegyelmes uram, rögtön indulnom kell. A dózse azt mondta, sajnálja, hogy nincs ideje maradni, és nála ebédelni, és Antonióhoz fordulva hozzátette:
- Antonio, hálás lehetsz az úrnak: azt hiszem, sokkal tartozol neki.
A dózse és a szenátorok kivonultak a törvényszékről, s ekkor Bassanio így szólt Portiához:
- Tisztelt uram, engem s barátomat bölcsességed ma megszabadított nehéz kínoktól, s ezért kérlek, fogadd el a Shylocknak szánt háromezer dukátot.
- S ezenfelül - mondta Antonio - adósaid vagyunk örökké szolgálattal s szeretettel.
Portiát nem lehetett rábírni, hogy elfogadja a pénzt, de miután Bassanio egyre sürgette, hogy fogadjon el valamilyen jutalmat, így szólt:
- Add kesztyűdet, hordom emlékezésül -, s amikor Bassanio lehúzta kesztyűjét, Portia meglátta ujján a gyűrűt, melyet ő adott neki, márpedig éppen a gyűrű volt, amit ez a fortélyos hölgy meg akart szerezni tőle, hogy eltréfálkozzon vele, amikor majd viszontlátja Bassanióját, s éppen ezért kérte el tőle a kesztyűjét. Ezért hát, amikor meglátta a gyűrűt, hozzátette: - S a kedvedért elfogadom e gyűrűt.
Bassaniót rendkívül elszomorította, hogy az ügyvéd ezt az egyetlen dolgot kéri tőle, amitől nem válhatik meg, és nagy zavarában azt mondta, ez felesége ajándéka, és megfogadta, hogy sohasem válik meg tőle. De neki adja a legértékesebb gyűrűt Velencében, amire kihirdetés útján ráakadhat. Erre Portia úgy tett, mintha meg lenne bántva, otthagyta a törvényszéket, és így szólt:
- Megtanítasz rá, uram, mit kell felelni egy koldusnak.
- Kedves Bassanio - mondta Antonio -, add neki e gyűrűt: szeretetem s az ő érdeme tán ellensúlyozzák asszonyod tilalmát.
Bassanio szégyellte, hogy ilyen hálátlannak mutatkozott, engedett, és elküldte Gratianót a gyűrűvel Portia után. Ekkor aztán Nerissa, az írnok, aki szintén adott Gratianónak egy gyűrűt elkérte tőle a gyűrűjét, és Gratiano - aki nem vette lelkére, hogy ura túltegyen rajta a nagylelkűségben - odaajándékozta neki. S a hölgyek sokat nevettek maguk között, amikor arra gondoltak, hazatérve, hogyan fogják vádolni férjüket, amiért elajándékozták gyűrűiket, és hogyan fognak majd esküdözni, hogy férjük bizonyára valamilyen nőnek adta ajándékba.
Portia, mikor hazatért, abban a boldog lelkiállapotban volt, amely sohasem marad el a tudattól, hogy egy jócselekedetet hajtottunk végre. Vidám lelke örült mindennek, amit látott: a hold mintha soha azelőtt nem ragyogott volna olyan fényesen, s amikor ez a tündöklő hold elrejtőzött egy felhő mögé, akkor a belmonti házából kiszivárgó világosság éppúgy tetszett elbűvölt képzeletének, s így szólt Nerissához:
- A fény, melyet látsz, a szobámban ég. A kicsi gyertya oly messze sugárzik! Így ragyog a jótett a rossz világban -, s amikor meghallotta a házából kiszűrődő zenét, ezt mondta: - Úgy rémlik, a zene édesebben zeng, mint nappal.
Ekkor Portia és Nerissa belépett a házba, átöltöztek saját ruháikba, úgy vártak férjeikre, akik csakhamar követték is őket Antonióval. Bassanio bemutatta drága barátját Portiának, de alig értek véget e hölgy üdvözlései és szerencsekívánatai, észrevették, hogy Nerissa és férje a szoba sarkában veszekszik egymással.
- Veszekedés? - kérdezte Portia. - Ilyen hamar? Miért?
Gratiano azt felelte:
- Egy silány arany karikagyűrűért, melyet ő adott nekem, rajta vers, afféle átlag kézművespoézis, e szavakkal: ,,Szeress meg és ne vess meG".
- Miért beszélsz értékéről és a versről? - kérdezte Nerissa. - Megesküdtél, amikor neked adtam, hogy halálod percéig viseled, és most azt mondod, egy ügyvéd írnokának adtad. Tudom, hogy nőnek adtad.
- Szavamra mondom - felelte Gratiano - egy ifjúnak adtam, egy vézna kisfiúnak, nem volt magasabb nálad, annak a fiatal jogtudósnak az írnoka volt, aki bölcs beszédével megmentette Antonio életét, ez a fecsegő fiú éppen ezt kérte jutalmul: sehogy sem tudtam megtagadni tőle.
Portia közbeszólt.
- Hiba volt, Gratiano, hitvesed első ajándékát elvesztegetni. Én is adtam egy gyűrűt uramnak, Bassaniónak, s esküdni mernék, nem húzná le ujjáról a világ minden kincséért sem.
Gratiano, hogy hibáját mentse, így szólt:
- Bassanio odaadta gyűrűjét az ügyvédnek, aztán a fiú, az írnok, aki az írással bajlódott, elkérte az én gyűrűmet is.
Portia ezt hallván nagyon haragosnak látszott, szemére hányta Bassaniónak, hogy elajándékozta az ő gyűrűjét, és azt mondta, Nerissa őt is megtanította rá, mit higgyen, s ő is tudja, hogy Bassanio valamilyen nőnek adta a gyűrűt. Bassanio nagyon boldogtalan volt, hogy így megsértette drága hölgyét, és teljes komolysággal ezt felelte:
- Nem, asszonyom, nem egy asszony kapta meg, hanem az a jogtudós, aki nem vett át háromezer dukátot, hanem a gyűrűt kérte. Megtagadtam, és tűrtem, hogy rossz kedvvel menjen el. Mit is tehettem, édes Portia? Utána kellett küldenem: a szégyen és az udvariasság ragadtak el. Bocsáss meg, édes úrnőm: ha ott vagy, te könyörgöd tőlem el a gyűrűt, hogy a jó doktornak adjam.
- Ó! - szólt közbe Antonio. - E viszályt, én, boldogtalan, okoztam.
Portia arra kérte Antoniót, ne búsuljon ezen, mert mindazonáltal szívesen látja, és ekkor Antonio így szólt:
- Vagyonának volt kezessége testem, elvész, ha nincs az, akié a férjed gyűrűje most, de lekötöm ezúttal a lelkemet zálogul, hogy urad soha többé meg nem szegi hitét.
- Kezese vagy hát - mondta Portia -, add neki e gyűrűt, és mondd, hogy őrizze jobban, mint amazt.
Bassanio rápillantott a gyűrűre, s különös meglepetés volt neki, amikor látta, hogy ez ugyanaz, amit elajándékozott. Portia ekkor megmondta, hogy ő volt a fiatal jogtudós, és Nerissa volt az írnoka, s Bassanio kimondhatatlan csodálatára és gyönyörűségére felfedezte, hogy feleségének nemes bátorsága és bölcsessége mentette meg Antonio életét.
Portia ekkor újra üdvözölte Antoniót, és átadott neki néhány véletlenül kezébe került levelet. E levelek beszámoltak Antonio elveszettnek hitt hajóiról, melyek sértetlenül megérkeztek a kikötőbe. Így hát e gazdag kalmár történetének tragikus kezdetét teljesen elfelejtették a rákövetkező váratlan jószerencsében, s volt elég idejük rá, hogy nevessenek a gyűrűk mulatságos kalandján s a férjeken, akik nem ismerték fel saját feleségüket. Gratiano afféle rímes beszéddel esküdözött, hogy:

nem árthat már neki vihar, se jég,
ha megőrzi Nerissa gyűrüjét
Válasz erre

Gaia ( #176 ) 2013-09-19 14:15:29
Privát üzenet
Ajándékba kaptam az első kötetet, talán a lányoktól megkapom a másodikat karácsonyra és a harmadikat is ha megjelenik.
Válasz erre

Előzmény: ( #175 ) Grainau 2013-09-14 11:52:18
Grainau ( #175 ) 2013-09-14 11:52:18
Privát üzenet
Csatlakozom! Én az első kötetet, a második megjelenésekor újraolvastam és nagyon sokat segített, hogy még élvezetesebbnek találjam a művet. Alig várom a harmadik kötetet! Szenzációs olvasmány!!
Válasz erre

Előzmény: ( #173 ) Gaia 2013-05-31 16:56:39
Grainau ( #174 ) 2013-09-14 11:50:32
Privát üzenet
A napokban jelenik meg Bereményi Géza A Vadnai bébi című könyve.
A szerző régi, jó barátom (osztálytársak voltunk), sokat mesélt a könyv keletkezéséről. Mindenkinek szíves figyelmébe ajánlom. Szept 20-án jelenik meg.!!
Válasz erre

Gaia ( #173 ) 2013-05-31 16:56:39
Privát üzenet
Most olvastam Ken Follett Évszázad trilógiájának az első kötetét.

A VÉRES ÉS GYÖNYÖRŰ HUSZADIK SZÁZAD TÖRTÉNETE ÚGY, AHOGY AZT CSAK KEN FOLLETT TUDJA ELMESÉLNI.

A titánok bukása a század történelmének első húsz, felkavaró éve, amely nemzetek bukását és felemelkedését hozta. A cselekmény középpontjában egy angol arisztokrata, Fitzherbert gróf áll, akinek Elisaveta orosz hercegnő a felesége. Miközben a gróf a walesi szénbányákban szipolyozza ki a bányászokat, kastélyában uralkodókat és diplomatákat lát vendégül.
Ezen diplomaták egyike a rejtélyes Walter von Ulrich gróf, a német követség attaséja, aki beleszeret a gróf szabadgondolkodású húgába. A vendégek közt több különös alak is felbukkan. Egyikük Wilsonnak, az Egyesült Államok elnökének személyi titkára. Amerikában pedig él egy orosz üzletember, Vyalov, akiről mindenki tudja, hogy a szesztilalmat kihasználva tett szert roppant vagyonára. Vyalov szolgálatába szegődik, majd elcsábítja annak lányát Lev Peskov lovász, aki hamis útlevéllel vándorolt ki Petrográdból. Bátyja, Grigorij Peskov öntudatos munkás, a kommunista vitakör tagja, majd az 1917-es oroszországi forradalom egyik vezetője. Lenin és a bolsevikok győzelme után komisszárként a Kreml egyik elegáns lakásába költözhet be családjával.
Ezeknek a világ különböző részein élő családoknak a sorsa a nagy történelmi események, elsősorban a világháború során egymásba kapcsolódik.

Ajánlom mindenkinek!
Válasz erre

Anonim ( #172 ) 2012-06-22 22:24:51
Privát üzenet
Ez nagyon tetszett, és a továbbiakban sem csalódtam
Válasz erre

Előzmény: ( #171 ) Anonim 2012-06-22 22:23:52
Anonim ( #171 ) 2012-06-22 22:23:52
Privát üzenet
John Steinbeck: Csatangolások Charleyval
Amerika nyomában

Egy idegen lakás konyhájában akadtam rá ott hevert a kis polcon a háztartási törlő, a fokhagyma és a helyi Kisokos társaságában. A lakás tulajdonosa nem tudta, hogyan került oda, csak annyit tudott, hogy nem az övé. Beleolvastam, és az első rész mindjárt megtetszett.

Szóljon helyettem Steinbeck.
Első rész

Mikor még nagyon fiatal voltam, és rámjött az utazási viszketeg, a felnőttek megnyugtattak, felnőtt koromra majdcsak kinövöm. Mikor éveim alapján már felnőttnek nevezhettek, az érett férfikor lett az előírt orvosság. Elértem az érett férfikort, s akkor arról biztosítottak, öregségemre biztosan lecsillapodik a láz. És ma, amikor ötvennyolcadik évemet taposom, abban bíznak, hogy a szenilitás majd megteszi a magáét. Semmi sem segített. Ha egy rekedt hajókürt egymás után négyszer elbődül, nyakam libabőrös lesz, lábam meg magától nekiindul. Ha hallom, hogy motort melegítenek, vagy lökhajtásos gép süvít el felettem, de még a patkódobogástól is borzongás fut végig rajtam, szájam kiszárad, szemem a távolba réved, tenyerem megforrósodik, és a gyomrom a mellkasomban kavarog. Egyszóval semmit sem javultam. Azaz, aki csavargónak született, csavargó marad. Félek, hogy ez a betegség gyógyíthatatlan. Mindezt nem azért írtam le, hogy másokat kioktassak - csak magamban kellett tisztázni a dolgokat.
Ha a hóbortos embert megfertőzi a nyugtalanság vírusa, s úgy tetszik, a messzi országút széles, egyenes és csábító az áldozat előbb valami jó és elfogadható okot keres, hogy felkerekedhessék. A tapasztalt csavargó számára ez nem nehéz. Előre gyártott okokban nincs hiány, csak ki kell választani a megfelelőt. Aztán időben meg térben megtervezi utazását, meghatározza az irányt, és kitűzi maga elé az úticélt. Végül pedig hozzá kell látni a megvalósításhoz. Hogyan utazzon, mit vigyen magával, meddig maradjon? Az előkészületeknek ez a része változatlan és örök. Fentieket csak azért vetem papírra, nehogy az újdonsült csavargók - akár a bűnt először ízlelgető tizenévesek - azt higgyék, mindezt ők fedezték fel.
Amikor pedig az utazást már megterveztük, előkészítettük és megy minden a maga útján, előbukkan egy újabb tényező, mely a továbbiakat meghatározza. Minden kirándulás, szafári, expedició egyedi: különbözik minden más utazástól. Személyisége, temperamentuma, egyedülálló jellege van. Egy utazás valóságos személyiség, nincs belőle két azonos darab. Minden terv, óvintézkedés, rendszabály és erőszak hiábavaló. Évekig tartó küzdelem árán rájövünk: nem mi irányítjuk az utazást, az utazás kerít hatalmába minket. Társasutazás-szervezők, menetrendek, helyfoglalások csődöt mondanak és óhatatlanul zátonyra futnak a kirándulásegyéniségén. Igazi csavargó csak akkor nyugszik meg és kerekedik fel, ha mindennek tudatában van. Csak ekkor gördített el minden akadályt az útból. Ebben a tekintetben az utazás hasonlít a házassághoz. Ha valaki azt hiszi magáról, hogy mindent tud, akkor biztosan tévedett. Hogy mindezt kimondtam, máris sokkal jobban érzem magam, bár csak az értette meg, aki maga is tapasztalta...

Válasz erre

Gaia ( #170 ) 2012-03-27 19:01:54
Privát üzenet
Link: http://www.youtube.com/watch?v=ZXw4_bG3ovQ
Válasz erre

Előzmény: ( #169 ) Gaia 2012-03-27 19:00:00
Gaia ( #169 ) 2012-03-27 19:00:00
Privát üzenet
Az április 1-i amerikai vetítés után már 2-án az HBO-n nézhető itthon is a Királyok csatája (Trónok harca 2. évad).

George R.R. Martin hihetetlenül népszerű regénysorozata alapján egy meglepetésekkel teli évad vár ránk, amit lehet, hogy még az előző szezonnál is sokkal jobban fogunk szeretni és dicsőíteni. A Királyok csatája az erőről fog szólni és a hatalomról, arról ahogyan az uralkodóházak egymásnak esnek, mert itt már semmi sem fog számítani, csak az, ahogy végződni fog. Újra mindenki egyet akar, és ez nem más, mint a Vastrón, amit most galád módon a Lannisterek uralnak, mert Cersei nem volt rest fiát a trónra ültetni, de a trónbitorlón eluralkodik majd a hatalomvágy. Ebből kifolyólag is láthatjuk azt, hogy a hatalom miként változtatja meg az embereket.
Válasz erre

Atia ( #168 ) 2012-02-08 08:33:13
Privát üzenet
Stieg Larsson: Millenium Trilógia ( A tetovált lány, A lány, aki a tűzzel játszik, A kártyavár összedől )

Én nem szeretem a krimit, de ezek a könyvek letehetetlenek !

Karl Stig-Erland Larsson 1954-ben született a svédországi Skelleftehamn városkában. Szülei mindketten csak 19 évesek voltak, amikor megszületett, ezért nagyszüleinél nevelkedett egy norvég határhoz közeli falucskában. Csak nyolc évesen került vissza a szüleihez. A középiskola elvégzése és több munkahely után a TT elnevezésű svéd hírügynökséghez került. A következő 19 évben itt dolgozott, elsősorban a grafikai részlegnél, de közben esszék és könyvkritikák írásával is foglalkozott. 1995-ben hozta létre az Expo Alapítványt, amely az ugyanilyen című magazin kiadója is lett. A magazin elsősorban a szélsőjobboldali, neonáci és rasszista erők bírálatával foglalkozott, a mozgalom élére Larsson állt. 2004-ben szívroham következtében Stockholmban elhunyt. Halála után került elő három regénye, amelyet Millennium trilógia néven ismert meg a világ és óriási sikert aratott. A tízkötetesre tervezett sorozat sajnos már mindörökké trilógia marad.
Válasz erre

kvízcity 33 ( #167 ) 2011-05-07 09:51:32
Privát üzenet
Nem akarták szétbom­lasztani az országot a radikális szabadkőművesek. Meg akarták sze­rezni - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Raffay Ernő A történész a Nagy Magyarország Könyvek so­rozatban megjelent, Sza­badkőművesek Trianon előtt című kötetében ki­mutatja: az 191O-es évekre a politikai színteret tudatosan szállták meg, ami elvezetett a tri­anoni békediktátumhoz.
Károlyi Mihály és Ráko­si Mátyás kegyeltje volt a szervezetnek, gróf Tisza István gyilkosa pedig tagja. Céljaik, a hittan­ oktatás megszüntetése,
az egyházi javak elvéte­le, a szomszéd népek irredentizmusának támogatása hasonlítanak
az utóbbi húsz év balliberális törekvései­hez. A könyv olyan re­kordgyorsasággal fogy, hogy nemrég már második kiadását érte meg.

Az Anima kiadó boltjaiban kapható ill. szerző honlapján rendelhető.

Válasz erre

kvízcity 33 ( #166 ) 2010-11-12 10:54:17
Privát üzenet
Válasz erre

Anonim ( #165 ) 2010-11-12 10:52:41
Privát üzenet
Most lőjem le a poént?

A könyv eredeti címe: A festő halála
Ma Négy apának egy leánya címen ismeri - aki ismeri.
Válasz erre

Előzmény: ( #164 ) Anonim 2010-11-12 10:48:09
Anonim ( #164 ) 2010-11-12 10:48:09
Privát üzenet
- Vén szamár a doktor - komolyodott el a pap. - Képzeld, még a postáskisasszonyra is rákívánt. De okos leány az, barátom; mikor a doktor már nagyon odavolt, ő csókolt kezet annak, és megkérte, hogy soha az életben el ne hagyja, legyen neki drága öreg barátja, ő meg szerető kisleánya lesz mind a sírig. Így lett a doktor Angyélnek a gyámapja.

- De hát a jegyző is az?

- Tudod, az egészen más dolog. A jegyző rendes ember, özvegy ember, azzal a szándékkal volt, hogy megkéri Angyélnak a kezét. Meg is kérdezte tőle, mit szólna hozzá, ha asszonyt vinne a házhoz. Angyél azt mondta, okosan teszi, akkora házhoz kell, aki rendben tartsa. Hát ahhoz mit szólna, ha a postán keresne magához való asszonyt? Erre Angyél azt szólta, hogy majd megkérdezi az édesanyját, s nagyon boldog lesz, ha a jegyző bácsit édesapjának nevezheti. A jegyző azonban nyelt egyet, megkérte a leányt, ne szóljon még, mégis csak meg kell gondolni a dolgot, mert ő öreg ember már, sok rigolyája van, senkit se akar szerencsétlenné tenni. Angyél nem szólt, hanem azóta jegyző-apámnak hívja az öreg testvért.

Hát te hogy lettél gyámapja a széplábú postáskisasszonynak? - ezt szerettem volna most már megkérdezni, ha mertem volna. De hiszen majd elmondja ezt nekem kérdezetlen is, ha nem a jegyző, a doktor.

Fidél azonban rámmosolygott és a vállamra tette a kezét.

- Szeretnéd tudni, nekem mi közöm a leányhoz? Hát én nem kértem meg a kezét, nem is udvaroltam neki, hanem a magam kezét rátettem a fejére, még az édesapja koporsójánál. Nem irgalmas szamaritánuskodásból - minek mondanám? Hiszen nem sírt a gyerek, csöndesen üldögélt a ravatal lábánál, gyászruhát varrt a babájának, még dúdolt is hozzá valami panci-manci nótát. Megsimogattam, rámnevetett, a karomra vettem, megölelt. Én nem tudom, milyen érzés lehet az az apának, mikor a gyereke megöleli; lehet, hogy akinek jussa van érezni, nem is érez semmit, talán, amihez akkor jut az ember, mikor akar, azt meg is unja - nekem a szívemig szolgált az az ölelés és másnap is, harmadnap is megkívántam és elmentem érte. Azt hiszem, mindenkibe szorult valami szeretet, és azt el kell használni, az már mindegy, hogy mire. Az egyik ember asszonyt öltöztet bele, a másik kutyát hizlal vele, a harmadik virágot nevel belőle, én erre a gyerekre terítettem rá. Én iskoláztattam, én tanfolyamoztattam, angolra, franciára én taníttattam, pesti nevelőbe járattam, és mikor a háború alatt azt írta haza az anyjának, hogy most már itthon akar élni őmellette, én jártam ki, hogy itt postát állítsanak, s abba őt, nevezzék ki. Mert dologtalanul élni nem akart, s kitelt volna tőle, hogy kijárt volna kapálni, ha egyéb munkát nem talál.

- Szép leány?

- Gyönyörű, barátom. A gyevi báró, ha otthon van, mindennap idelovagol bélyeget venni.

- De azért az mégse veszi el a bélyegáruló kisasszonyt. A gyevi csikóshoz meg nyilván nem menne el. Mi lesz az ilyen helyen az olyan intelligens, okos, szép leánnyal, amilyen ez az Angyél kisasszony lehet? Hiszen itt még csak szót se tud váltani hozzávaló fiatalemberrel Benkóczy segédjegyző úron kívül.

- No, ezt eltaláltad - derült föl a pap arca. - Mostanában még a postáról is kitiltotta Angyél a fiatal urat, annyira utálja a naplopása miatt. Azt mondja, máig is szégyenli, hogy Pesten szóba állt vele, de ott egész másnak ígérkezett. Fülem hallatára nevezte romantikus szamárnak a múltkor, meg is mondtam aztán neki, hogy mégse való fiatal leánynak ilyen hangon beszélni, de nekem is majd kiszedte a szememet, hogy mért fogom pártját az ilyen lusta mihasznának, akiből úgyse lesz soha semmi. Nagyszerű kisleány az, barátom, majd meglátod, te is megszereted, ha megismered.

A leányoknak én sohse voltam valami nagy kedvelője, mert mindig valami zöld-ízüket éreztem. Hanem a regénybe mégse ártana beállítani valami fiatal leányt, a rózsaszín szoknyácska nagyszerűen érvényesülne a sötét háttéren, s az ilyesminek mindig van kelete.

Kapóra jött, hogy másnap reggel pénzt avizált a harangozó, amit személyesen kell felvenni a postán. Negyvenhét korona ötvenhat fillér, az egyetlen igazságos centiméter-tarifa szerint a Budapesti Szemle küldte egy kis cikkemért, amelyben a legújabb Pompéji-irodalmat ismertettem.

Ezúttal csakugyan a gyámleány ült a ketrecben. No végre! Lássuk ezt a hétszerhét-szépséget, aki három öreg urat hajt a kocsija előtt jácint-vesszőcskével.

Egyszerre láttam, hogy én nem leszek a negyedik.
Válasz erre

Előzmény: ( #163 ) Anonim 2010-11-12 10:40:54
Anonim ( #163 ) 2010-11-12 10:40:54
Privát üzenet
Ha nem írtok, legalább olvastok?
Ha nem az se baj
Szóljon helyettem a mű:

- Jobbra át! - vezényelt a doktor, s hirtelen fordulattal sikerült elkapni a szemünkkel egy leányt, éppen ugróban a tűz fölött. Jól fölkapta a lábát, éppen csakhogy megvillant a fehérsége a láng pirosában, s el is csodálkoztam rajta, hogy ejnye, de bokából mozgó lába van ennek a hajadonnak!

Bámulatos, hogy a faluhoz milyen gyorsan hozzárusztikusodik az ember. Már megszoktam az italt (no, a mézes fokhagymát nem, mert többet nem mertem elmenni a doktorhoz), esténként a lórumozást négyesben s most vettem észre, hogy már a szabadszájúságra is rákaptam. Szívtam volna vissza, de már akkor kiszaladt a számon:

- Hát ennek a pesztrának melyik princnél szolgált az édesanyja?

Egyszerre három "pszt" sziszegett bele a fülembe, és három mutatóujj fenyegetett meg.

- A gyámleányom! - Ezt is egyszerre mondták mind a hárman.

Nem arra gondoltam, hogy milyen furcsa emberek ezek, akik hárman tartanak egy gyámleányt, hanem arra, hogy milyen nagy bolondságot mondtam. Siettem engesztelést hebegni.

- Bocsánat, nem akartam rosszat. Csodálatos, hogy parasztleánynak ilyen lába legyen. Igazán mondom, csak hercegnőknek szokott ilyen finom csuklójú lábuk lenni.

Nagy zavarba jöttem volna, ha megkérdezik, hogy ugyan melyik hercegnőnek láttam a lábát, mert biz énnekem egyik se mutogatta. Különben nem is hiszem, hogy a hercegnők számára külön lábat gyalult volna a jó isten. A történelem tudtommal csak egy magasrangú hölgyet emleget a lábáról, a Kis Pipin feleségét, Berta királynőt. Azt is úgy, hogy "au grand pied". "Nagylábú Berta".

Szerencsére az uraknak nem volt ilyen skrupulusuk s megelégedtek a helyreigazító nyilatkozatommal.

- Well - mondta a doktor -, nem is parasztleány az. Angéla kisasszony, a postáskisasszonyunk. Nem találkozott még vele, elnök úr?

- Nem, pedig már kétszer is jártam a postán. Egy éltesebb, magas, őszes úriasszony ült a ketrecben.

- All right, az az édesanyja, özvegy Pólingné úrnő.

- Kolléganő - figyelmeztetett a jegyző egy oldalbakönyökléssel arra, hogy most a doktor ugrani fog.

De a doktor nem ugrott.

- Stimmt. Én embereket gyógyítok, ő meg teheneket, lovakat, libákat, tyúkokat. Az ura állatorvos volt, attól tanulta. Higgye el, jegyző úr, bátran fölcserélhetnénk a pácienseinket.

- Csitt - békebíróskodott a pap -, inkább kísérjük haza Angélát.

A mezítlábas postáskisasszony azonban, ahogy észrevette a közeledésünket, kitépte magát a gyűrűből és elszaladt. Futtában föl-fölvágódott a kurta szoknyája, és egy-egy máglya lobogásában megvillant a lábakásája. A doktor majd kinézte a szemét, és nyilván szeretett volna utánaszaladni, de mégis eszébe jutott, hogy ő kultúrember, azért csak ballagott szép-öregesen a két gyámapatárs közt. Csak most vettem észre, milyen petyhüdt és fáradt öreg ember a doktor, mikor azt hiszi, hogy senki se nézi.

Válasz erre

Anonim ( #162 ) 2010-10-18 18:02:30
Privát üzenet
Ugye ez is ismerős a 20. század végéről, a 21. elejéről?

De jótett helyébe jót várj - Ilonkának a vándorpojáca siet segítségére, akinek még a birtokon odaadta a póniját...

Végül a jók elnyerik jutalmukat, a gonoszok büntetésüket, de nem egészen úgy, mint a mesében...
Válasz erre

Előzmény: ( #161 ) Anonim 2010-10-18 17:55:26
Anonim ( #161 ) 2010-10-18 17:55:26
Privát üzenet
Világosiék odaadják az utolsó aranyaikat a nyolckezűnek, aztán Pestre mennek a szélütött apával, házukat az elmaradt földbérlet fejében elárverezik. Ilonka angol- és vívóleckéket Malvinának - és miatta kényszerülnek elköltözni Bécsbe, ahol Ilonka szemfedők hímzéséből tartja el a családot. Keserves kenyér, de kenyér - amig:

Mikor az üzlet irodájába belépett, ahol rendesen át szokták venni a munkáját, ezúttal egy egészen ismeretlen úr fogadta azzal a kérdéssel:

- Mit hozott, mamzell?

- A megrendelt hímzéseket. Itt van róluk a számla. Kérem a térítvényemet s a munkáért járó díjt. Sietek.

- Hm, hm - dünnyögött az ismeretlen úr, s elvevé tőle a hímzéseket. - Lelkem, a térítvényét én nem tudom előadni, mert itt most zavar van; hanem adok róla elismervényt, hogy átvettem.

- Az is jó lesz.

Az ismeretlen úr írt valami macskakaparást egy papírszeletre, s odaadta neki.

- Azután kérem a számlámat kifizetni.

Az ismeretlen úr megnézte Ilonka számláját, s aztán visszanyújtá neki.

- Hja, kedves mamzell, az ,,Entreprise Universelle des Pompes Funèbres" ma reggel megszüntette a fizetéseit, s azóta csukva a kassza.

Ilonka nem értette azt.

- Hogyan lehet az?

- Hja, lelkem, ez nagy dolog. Maga még nem is tud róla semmit? Pedig tele van vele a város. Hallotta hírét a gazdag Arnstein és Eskelesnek? No, hát az megbukott tegnap; ez magával rántotta A. Mayert, magával rántotta B. Mayert, ez meg C. Mayert; tegnap a bankárok buktak sorba, ma a nagy boltok buknak utánuk, s holnap valószínűleg a Milchmeyerek fogják bejelenteni a kridát. Akinek most jóravaló firmája van, mind siet becsukni a boltot. Az Entreprise Universelle des Pompes Funèbres szintén bejelenté a kridát, s senkit nem fizet többé.

- De hogy lehet az, hogy a munkásait ne fizesse valaki?

- Lelkem, mamzell, ez pedig így van. Tudja mit: jegyeztesse be magát a hitelezők közé a követelésével; nyolc-kilenc esztendő alatt a csődpernek vége lesz; akkor, ha még marad valami a csődtömegből, ön bizonyosan a második kategóriában fogja magát találni azok között, akik kíváncsiak lesznek megtudni, hogy minden forintjuk után hány krajcár jár vissza.

Ezzel az ismeretlen úr, mint aki nagyon ügyes humorisztikus ötletet hallatott, elégült mosollyal fordult hátra egy másik ismeretlen úrhoz, a megzavarodott leányra bízva, hogy elmenjen-e, vagy további mulatságul szolgáljon részvétlen idegen embereknek.

Ilonka annyit mondott még:

- Uram! Nekem itt biztosítékom is volt letéve, mert otthon dolgozóktól biztosítékot kérnek. Én negyven forintot tettem le a pénztárnoknál; azt mégis vissza kell adni.

- Minden bizonnyal, mamzell. A mondott nyolc-kilenc év alatt az is visszakerül. Indítson ön evégett igénypert. Ajánlhatom önnek a saját ügyvédemet, doktor Stempelmayert, aki nem fogja önnek azt a pert száz forintnál többe keríteni.

Ilonka eszméletlenül támolygott ki az utcára. Az utolsó fillér is ki volt ütve kezéből.

Óh, mily gonoszak az emberek! Még a koldust is meg tudják lopni!

Válasz erre

Előzmény: ( #160 ) Anonim 2010-10-18 17:31:05
Anonim ( #160 ) 2010-10-18 17:31:05
Privát üzenet
Elképzelem, milyen érdekesen tudná leírni nagy mesemondónk azt a történetet, mikor a 21. század elején valami nagy úr nem fizet a parasztnak az átvett libákért, aztán az állam követeli a jussát a kiállított, de ki nem fizetett számlák után... Olyasmi talán még Jókai fantáziájában se születhetne, hogy az államnak, aki követel, az a nagy ember lett közben a provizórikus helytartója, aki nem fizetett a libákért... ha mégis, nemigen hinnék el neki
Válasz erre

Előzmény: ( #159 ) Anonim 2010-10-18 17:24:01
Anonim ( #159 ) 2010-10-18 17:24:01
Privát üzenet
Ez a derék kapitány volt az, akit Jókai barátja nem ismert, de ha Jókai állítja, hogy létezett...
Ő az, aki később leleplezi Harter, Lemming és a kisebb csalók ügyeskedéseit.
Akik nagyon is ismerősek Szontgh úrnak:

Minthogy a két úr aligha fogja magát bemutatni, nem lévén udvarias feladatuk a házigazdával nyájaskodni, nehogy folyvást az igazi neveiken legyünk kénytelenek őket hívni, per ,,hidra" és ,,cápa": magunk keressük elő matrikuláris neveiket; a nyolckezű neve Gierig, a cápáé Konyec.

A hintóból leszálló urak siettek be egyenesen a házba. Gierig úr meglátta a folyosón szivarozó kapitányt, s barátságosan s erős hangon üdvözlé:

- Ah, jó napot, kapitány úr, jó napot!

A kapitány csak a sarkantyúját veregette össze, s úgy tett, mintha megsüketült volna.

Gierig úr pedig csak azért is meg akarta mutatni, hogy megszólíthatja.

- Ön már megérkezett? Mindig megelőz bennünket. Pedig ugyan sietünk.

Föhnwald százados félrenézett rá, s ezek a fehér szempillák azt beszélték Gierig úrnak, hogy: ,,mernél is te valahová elébb bemenni, míg minket előre nem küldtél!"

- Nos, hát milyen itt a háztáj? Hogyan?

A kapitány nagy füstöt fújt maga elé válasz helyett.

- Vannak fényes bútorok a házban? Fölösleges luxus, vagy eldugtak már előre mindent?

- Nem tudom, nem voltam benne.

- Micsoda? Hát még nem ebédelt?

- Sőt igen jól. A katonáimmal együtt.

- Ah!

A biztos úr gúnyos mosollyal tekinte le a kapitányra. Megint kezdi már.

- Vannak asszonyságok a háznál? Fiatal kisasszonyok? Finom fehérnép? Ideges természetű?

- Úgy hiszem: egy házinő és egy kisasszony.

- Ez jó; tehát menjünk be!

Azzal, hogy annál illedelmesebb legyen első megjelenése, szivart vett elő, leharapta végét, s a kapitányhoz fordult bizalmasan.

- Kérek egy kis tüzet!

- Nem ég a szivarom.

- Hisz az imént még égett.

- Már kialudt - szólt Föhnwald, s eldobta az egész szivart. No, de ott volt dörzsgyufával gyorsan Konyec; örült, hogy szolgálhatott főnökének. Elsütött egy szálat, még a markát is eléje tartá műértően, hogy a szél el ne fújja a lángot; úgy segített a szivarra rágyújtani.

Sőt még azután összekacsintva főnökével saját keblébe is tett egy mozdulatot, tán hogy elővegyen egyet azokból az átkozott kapadohány szivarokból, amiket a magas erarium azon szent célra készített, hogy ahol makacs adómegtagadó kurucok vannak, ott azokat Konyec úr az asszonyság hálószobájában a selyem pamlagon végigheveredvén, con amore illatoztassa.

Gierig úr csillapítótag inte. Majd később.

Konyec elérté az intést, s visszadugta a szivartáskát keblébe. Mentek aztán a konyhába, onnan a szobába.

Világosi fogadta őket. Nem volt indulatos; tudjuk, hogy igen szelíd kedélyű. Kérdezte a nagyságos uraktól, hogy minek köszönje a szerencsét.

- Ön, úgy látszik, elfelejtette, hogy háromnegyedévi adóhátralékával van tartozásban.

- Nem felejtettem el, uram! Mindig megfizettem eddig pontosan. Tudom, mivel tartozom az államnak, s ami elmaradt, mihelyt módomban lesz, sietek kipótolni. De most nincs, miből fizessek. Láthatta ön, amerre járt, hogy az idén e vidéken nem lesz aratás.

- Azt végezzék el önök az Úristennel! Az állam gépezete nem akadhat meg a rossz idő miatt. Az önök dolga kitalálni, hogy honnan fizessenek. Takarították volna meg az elmúlt évek feleslegét.

- Kérem, én új gazda vagyok. Tavaly kezdtem, s az is nagyon rossz esztendő volt.

- Sajnálom, de kivételeket nem ismerünk. Minden tartozás között legelső az, amivel az államnak tartozunk. Traktáljanak önök kevesebbet, rakjanak kevesebb zsinórt dolmányukra, ne prédálják a pénzt könyvekre, hírlapokra, lovakra, agarakra, és nem lesznek megszorulva. Az állam követeli a magáét, s mi itt vagyunk e követelésnek nyomatékot adni. Az ön adóbeli tartozása ötszáz forint kerekszámban.

Válasz erre

Előzmény: ( #158 ) Anonim 2010-10-18 17:13:32
Anonim ( #158 ) 2010-10-18 17:13:32
Privát üzenet
Nem fogom az egészet elmesélni, de van néhány ma is aktuális, érdekes részlet.

Egy ránk jövő telet végiggondolni egy olyan országban, ahol tíz ember közül kilenc koldulni kénytelen; és a tizediknek nincs mit adni.

A haszonbérlő lelkét a száraz földig nyomta a jövő gondja. Minden este visszatér szemeibe az a merev, üveges tekintet; arcára az az öntudatlan merengés, amit úgy fáj látni; mindennap elfelejté, hogy miből fogja fizetni haszonbérét. Pedig neje meg is mutogatta neki a félretett aranyakat: odaszámlálta eléje, éppen elég volt. Kezébe adta, hogy győződjék meg róla.

Akkor egy kis időre megnyugodott; de másnap megint elővették háborgásai, megint elfelejtette, hogy a haszonbérét miből fogja fizetni, s ha neje az aranyakról beszélt, úgy vette azt, mintha újságot hallana.

Világosiné egy napon a kínzó aggodalom kitörésével mondá leányának:

- Ilonkám, én attól remegek, hogy atyád megtébolyodik.

- Ne essünk kétségbe, anyám! Hisz van még gondviselés az égben.

Igaz! Késik, de bebizonyul, hogy van.

Ahol legnagyobb a veszély, ott legközelebb a segély. Ezt tartja a kegyes közmondás.

Hanem a földi gondviselésnek, úgy tetszik, hogy még annál is van valami közelebb.

,,Ahol legnagyobb a veszély, ott van legközelebb - az adóegzekúció!"

A szárazföldi nyolckezű

Octopius Schmerlingianus.

Szárazi polip. Medusa officialis. Gorgon bürokratikus Hidra egzekútor.

Világosi éppen az utolsó száz forintját adta ki szalmáért. A saját takarmánya elfogyott már, a szomszédból még lehetett kapni keveset keserves pénzért.

Ehhez a keserves pénzhez pedig úgy jutott, hogy egy emberséges bőrkereskedő megvette tőle azokat a terményeket, amik sok magyar gazdának egyedüli iparcikkét képezték. Tudniillik, hogy a jámbor háziállatok, mikor arra a meggyőződésre jutottak, miképpen itt már többé nincs mit enni, akkor aztán arra a nemes áldozatkészségre vetemedtek, hogy felerészük odaadta utolsó értékes birtokát, a bőrét; - vegyen annak az árán a gazda a megmaradtak számára eleséget. Így segítették ki egymást kölcsönösen. A szomszéd, aki ekképpen eladta a szalmáját, most már a háza tetejét fogja felétetni barmaival; de muszáj volt eladni, mert egy hét óta keblén melengeté az adóbehajtás tizenhat lovas közegét, s ígértetett neki a jövő hétre harminckettő. Azok a szalmát is fölétetik, s pénz sem lesz. Tehát inkább a szalmától megválni.

Természetes dolog, hogy amint a szalma elvándorolt a szomszédból, az egzekúció is odább tette főhadiszállását, ahova a szalma vándorolt.

Tehát ugyanazon a napon, amelyen Világosi összerakatta a drága boglyát, beállított az udvarába tizenhat vértes lovag egy kapitány vezénylete alatt.

Volt annak több katonája is; de mind szétosztva hasonló ellenségverési hadműveletre.

A vértes kapitányban ugyanazt a tisztet ismerjük fel, aki a megyefeloszlatási műtétre olyan apropó elkésett, s aztán kitért a Szózatot éneklők előtt.

A tiszt úr magas, erőteljes férfi volt, napbarnított s egy sebhelytől díszített arccal; igen szőke haja és bajusza volt, szintoly szemöldei és szempillái, de ami különben arcának igen mogorva kifejezését nemigen szelídítette.

- Ön a háziúr? - kérdé a tiszt lováról leszállva az eléje siető Világositól.

Világosi bámulva kérdezé: mi tetszik?

- Uram! Én Föhnwald százados vagyok. Ide lettem szállásolva önhöz tizenhat legénnyel. Majd jönni fog utánam egy ,,másik", aki megmondja, hogy miért és meddig.

- Gondolom. Adóhátralék miatt.

- Az nem az én dolgom. Azt önök végezzék el egymás között.

- Uram - szólt Világosi határozottan -, önök látják, hogy ebben a határban nem termett az idén semmi, amiből az adót meg lehetne fizetni.

- Én nem látok semmit, csak a napiparancsot.

- Akkor tessék beköltözni szobáimba, majd én feleségemmel és gyermekeimmel megvonulok a cselédházban. A barmaimat kivezetem az istállóból, s tessék beköttetni a lovakat. Átadom éléstáram kulcsát, tessék belőle kielégíteni szükségeiket; én semmit meg nem tagadok.

- Uram - szólt fanyar, kedvetlen hangon a tiszt -, én nem viszem katonáimat az ön szobájába, magam sem kergetem ki az ön feleségét és gyermekeit. Ha van önnél egy kis zug számomra, ahol az ördögadta éjszakát végig lehet aludnom, hát azt mutassa meg; ha nincs, elhálok a folyosón. Barmait se verje ki az aklokból, majd hevenyészünk ágasokból, deszkákból egyet a lovaink számára, a katonák lovaik mellett hálnak. Kapnak ebédre fél font kenyeret, egy negyedrész font húst; én is velük eszem; meg kell vele elégedniök. És most hagyjanak nekem békét, mert én azon kívül, amit most mondtam, nem fogok önökhöz egy szót sem szólni, ha egy esztendeig itt fekszem is.

Világosi meg volt lepve e beszéd által. Olyan keveréke volt az a katonai undornak, mely helyzetét elítéli; a nemes emberi jószívűségnek, az aszkéta egyszerűségnek s a nagyúri fel sem vevésnek.

Válasz erre

Anonim ( #157 ) 2010-10-18 16:52:27
Privát üzenet
A regény főbb szereplői közül az egyetlen normális a lemondott levéltárnok 14 éves leánya, Ilonka. Ő aztán nagyon is, "jókaisan" tökéletes. Mert addig rendben van, hogy egy állami hivatalnok leánya okos, művelt, több nyelven beszél, még a testedzéssel is törődik, kitűnő tőrvívó, amellett házias, szerény és szép - de hogy lehet, hogy városi lány létére 14 éves korára már a gazdálkodáshoz is ért, és tud (el)bánni a cselédekkel, ahogy annakelőtte senki?
Azért ő is bolond egy kicsit, mégpedig Harter Nándor semmirekellő fiába bolondul bele titokban, de a szerelem nem akadályozza abban, hogy ellássa, sőt eltartsa a családját.
A semmirekellő fiú produkálja a legnagyobb fejlődést a regény folyamán, miután kétszer is túléli a halálát, rendes ember lesz belőle, és sok szenvedés után hepiend ezen a vonalon.
Válasz erre

Anonim ( #156 ) 2010-10-18 16:38:08
Privát üzenet
Itt legalább nincs szó szerelemről. Üzlet az üzlet.

A balfácán exférj meg éppen azért szeretett bele, mert vidámnak, boldognak, sikeresnek látta, amilyennek házasságuk alatt soha:
De milyen csodálatos is most nekem ez a nő.

"Két évig éltünk együtt, és akkor elváltunk engesztelhetlen gyűlölség miatt.

Még vallást is változtattunk. Csakhogy egymástól menekülhessünk.

És amint elváltam tőle, őrjöngök utána! De hát csoda-e az?

Hisz ez egy egészen más asszony, mint akit én bírtam. Két év alatt egyszer sem láttam őt nevetni.

És óh, milyen szépen tud e nő kacagni. Csak most hallom nevetni, mikor már a másé.

Hisz akkor, míg az enyém volt, még szép sem volt. És most mily észvesztő, mily varázsló alak.

Hisz én ezeket a szemeket nem láttam soha.

Míg az enyim volt, irtóztam, ha arra kellett gondolnom, hogy abba a házba kell mennem, hol egy födél alatt lakom vele: és most a gyönyör ellepi szívemet, ha azt hallom, hogy ő is abba a városba érkezett, ahol én vagyok; s ha egy helyen találkozunk, ahonnan csak távolról is megláthat, ifjúvá születni érzem magamat, kinek oldalomnál léte életunottá tett; a minap egy eltépett kesztyűjét aranyokkal váltottam magamhoz attól, aki a földről felvette, s míg enyém volt a kéz és minden, borzadtam érintésétől.

De hisz ez asszony egész más, mint aki volt. Vidám, kedélyes, ragyogó; csupa szív, csupa érzés. Minden szava harmónia most, és minden pillantása igézet.

És minő férj mellett?" - írja naplójába Harter Nándor.

A napló második kulcsa viszont a titkáránál maradt, aki okos ember, használja is a kulcsot a maga hasznára...
Gazdája titkos vágyainak ismeretében irányítja a sorsát, nem éppen jó irányban...
Ő az okos szolga, aki tudja, hol a helye, csak a háttérből irányít.

"Angyaldy úr olyan szépen elnézte, hogy siet azt feladni a férj maga, ki azután, hogy az asszonyságot kikísérte az előszobáig, még az ablakba állt, s odavonta magával Angyaldy urat is, míg Malvina a kapun kilovagol.

Lemming úr arca ragyogott a büszkeségtől, midőn szép neje végigrobogott az utcán.

Szerette volna látni Angyaldy arcán, hogy hát az mit tud ilyenkor érezni.

Bizony semmit.

- Nem a mezőhegyesi ménesből való ez az almásszürke? - kérdezé Lemming úrtól.

- Soha ilyet! - évődék Lemming úr fejét csodatelten rázva. - Mikor egy szép lovagnőt lát, azt látja meg, hogy a lova almásszürke!

- Hát ugyan minek látná meg egy ilyen szegény gyalogpolgár még a szép asszonyságot is? Tessék diktálni azt a dedikációt. Lemming úr tökéletesen igazat adott Angyaldy úrnak. Ez egy okos, meggondolt, hűs vérű fiatalember.

A Lemmingnét érdeklő felajánlás a jótékony női egylethez feltétetett, s azontúl Lemming úr biztosítva lehetett, hogy ambuláns (és ekvitáns) firmájának most már nemcsak a férfinem, sőt a hölgyek igen tisztelt birodalma is buzgó magasztalója leend, nem is telítve a tömérdek hírlapi elismerést, ami mindezzel együtt jár.

Harter Nándor úr őméltósága pedig még inkább meggyőződött azon hitében, hogy Angyaldy úrban egy olyan kincsét bírja a példátlan hűségű ragaszkodásnak, aki főnökének még legtitkosabb gondolatait is kitalálni, s vágyait megelőzve betölteni igyekszik."

Nahát, ez az okos, hű szolga, hűs vérű ifjonc, akire a női bájak se hatnak, még bolondabb, mint a gazdája. Ugyanis ő az, akit a szép hölgy szeret, legalábbis azt hiszi.
És a szép hölgy veszte az lesz, hogy Angyaldy tényleg szenvedélyes szerelmes.






Válasz erre

Előzmény: ( #155 ) Anonim 2010-10-18 16:09:37
Anonim ( #155 ) 2010-10-18 16:09:37
Privát üzenet
Kicsit megfelejtkeztem félbehagyott könyvismertetőmről. Most folytatom, akár olvassa valaki, akár nem...

A főbolond Harter Nándor (nem Elemér, tévesen van a wikipédián, én meg átvettem). Kölcsönös gyűlölet miatt elválik a feleségétől, még vallást is változtatnak, hogy elválhassanak, aztán mikor máshoz megy férjhez a szép fiatalasszony, halálosan beleszeret. Igaz ami igaz, igen sovány magyarázat van arra a regényben, hogy miért válik el.
Ha az olvasó egy kicsit használja a fantáziáját, arra a következtetésre juthat, hogy Malvina nem szerelemből ment férjhez az öregedő férfihoz, aztán még meg is tudott róla egyet-mást (pl. az oltár előtt hagyta el első menyasszonyát), és akkor már meg is vetette. A szenvedélyes nőszemély aztán olyan intenzíven mutatta ki a gyűlöletét, hogy aztán a férj is jobbnak látta megszabadulni tőle.
Máshoz ment férjhez, akit úgyszintén nem szeretett, de volt egy nagy előnye:
"De hát ki ez az új nap, ez a Lemming? Nézzünk már egyszer bele.

Csillagzatára nézve vállalkozó és pénzüzér, ki mindjárt a növésével oly szerencsésen kezdte az üzletet, hogy három hüvelykkel alul maradt a legalsó katonamértéken, s így ezerötszáz forintot megtakarított, amit szálasabbnak eredt kortársai mint katonaváltságot kényszerültek az állam tenyerébe leszámlálni. Arcvonásai egy vén gyereket tüntetnek elő; hanem külső viselete maga a divatos elegancia, s külső modora finom és udvarias.

De úgy hiszem, szeretnénk arról is valamit hallani, hogy minő tulajdonsága az, amivel kiérdemelte, hogy Malvina boldog nőnek érzi magát mellette.

Szinte félve fedezem fel e titkot, s ugyan körülnézek, hogy nem hallja-e meg valami ártatlan kedély, akinek még ilyesmit nem kellene megtudni.

Tehát bizony Lemming úr titkos jó tulajdona, amivel Malvinát oly boldoggá varázsolta át, abból áll, hogy - sohasincs otthon egész napig.

Mindig utazik, mindig üzlet után jár, minden találkozása Malvinával vagy búcsú, vagy viszontlátás.

Óh! Így Columbus is fel tudta állítani a tojást; csakhogy az aztán nem volt többé tojás.

Nem tehetek róla. De biz az így van.

De hát akkor minek Lemming úrnak ez a szép asszony? Minek? Annak, hogy ez neki egy ambuláns firmája.

Egy szép delnő, akiről az egész világ beszél, aki után a férfit mindenütt emlegetik, lehet-e ennél hatályosabb reklám. A világ minden hírlapírójának barátsága nem csinálhat annyi szükséges zajt egy üzlet emberének, mint amennyit egy szép asszonyság csinálhat."

Válasz erre

Előzmény: ( #153 ) Anonim 2010-10-15 15:37:26
Anonim ( #154 ) 2010-10-15 15:39:42
Privát üzenet
Most látogatásra megyek a szerelmemhez, aztán írok még erről az érdekes műről.

Mert
Kedvenc íróm Jókai, kedvenc költőm Radnóti, kedvenc festőm Csontváry - szerelmem a Balaton.
Válasz erre

Anonim ( #153 ) 2010-10-15 15:37:26
Privát üzenet
De nem magamról akartam írni, hanem Jókai Szerelem bolondjai című regényéről, mely nem egészen a szerelemről szól. A cím és az elején felvezetett 2 lazán összefüggő novella az ellenség (cenzor) megtévesztésre volt, mint az utószóból kiderül (ha még valakinek nem esett volna le addig).

"Ez a regény egészen reális alapon van fölépítve. Megjelenése után azt mondta rá az én igen kedves barátom és kortársam (nógrádi) Szontágh Pál (a kritikára szoktam visszaemlékezni): ,,Harter Nándort, azt jól ismerem; Lemming urat is ismerem; Gieriget és Konyecet is jól ismerem; - de Föhnwald kapitányt, azt nem ismerem." No, hát én azt is ismerem: valamint az egész háttérnek, a korszaknak az élethűségéért elvállalom a szavatosságot.

'Mármost azután azt kérdezheti tőlem a tisztelt olvasó, hogy ugyan mire való akkor ehhez a realisztikus regényhez még két egzotikus novellát is hozzá ragasztani a ,,szerelem bolondjai klubjáról", hitegető fikció révén?

Most már, közel három évtized után számot adhatok róla, hogy mire való volt e regény elején az a két megelőző novella, melyet magam is a regény rámájának kértem tekinteni.

Hát egy kis politika volt a dologban.

Senki sem tenné fel rólam, hogy ravasz tudok lenni. Ez egyszer az voltam.

Az ,,Új földesúr"-ban leírtam a ,,Bach-korszakot", ez a regény a ,,Schmerling-korszak" alatt látott napvilágot. A Schmerling-provizórium alatt lehetett a Bach-provizóriumról historizálni. Mikor azután ennek is véget vetett a kiegyezés, új fázisa kezdődött a nemzeti etikának, ezzel a jelszóval: ,,vessünk fátyolt a múltakra".

Válasz erre

Előzmény: ( #152 ) Anonim 2010-10-15 15:28:07
Anonim ( #152 ) 2010-10-15 15:28:07
Privát üzenet
Jókai regényeiből hiányzik a pszichológiai részletezés, ami meghatározó a kortárs angol és francia realizmusban. A hősök cselekvése, érzelmei, személyiségük változása nincs kellőképpen megindokolva. Gyulai egyik példája erre a Szerelem bolondjai, ahol Harter Elemér elválik fiatal feleségétől, majd a válás után, amikor a nő férjhez megy egy másik férfihoz, őrülten beleszeret. Regénybeli cselekvését ez a szerelem motiválja, ám semmit nem tudunk meg arról, miért vált el a feleségétől, és mi miatt szeretett bele újra.

Ezt a wikipédiáról vettem. Magam részéről nem hiányolom a pszichológiai részletezést, Jókai hősei közelebb állnak hozzám, mint a realistáké. Gond nélkül lehet szeretni vagy utálni ezeket a jó-rossz, fekete-fehér hősöket, nem kell belebonyolódni a mélylélektanba, ami nekem unalmas. Az élet szürke, nem muszáj az olvasmányaimnak is szürkének lenni.
Az irodalomhoz sem értek, mint ahogy máshoz se, tetszik-nem tetszik alapon bírálom el az irodalmi és művészeti alkotásokat. Bevallom, nem sok Nobel-díjas művet olvastam el elejétől végéig, valahol a közepén többnyire meguntam...
Válasz erre

Előzmény: ( #151 ) Anonim 2010-10-15 15:03:22
Anonim ( #151 ) 2010-10-15 15:03:22
Privát üzenet
Nemrég olvastam a Szerelem bolondjait. Egyszer régen már elkezdtem olvasni, valamiért abbahagytam, már nem is emlékeztem rá. Jókai előszavát biztosan nem olvastam, mert nem szoktam akkoriban elő- és utószókkal foglalkozni, pedig érdekes.
részlet
"Segélyemre hívhatnám az etnográfiát, s elkezdve a szerelem bizarr közönyétől, mellyel az eszkimó a vendégszeretet fogalmát még a hitvesi kegy osztalékára is kiterjeszti, végigutaztathatnám a kegyes olvasót az ellenkező oldalig, hol a féltékeny koriálok soha sem engedik feleségeiket megmosdani, hogy más férfi ne is gyaníthassa arcaikról, hogy szépek-e. Közbe esnének aztán olyan népek is, mint az alibamoniak, ahol még a nők is féltékenyek és bosszúállók, s ha egy asszonynak a férje hűtlenséget követ el, valamennyi asszony ellene támad, s a hűtlen férj kollektíve elpáholtatik. - Melyik bolondabb a három közül?

Azután felidézhetném a világtörténelem nagy kísérteteit, s elmondanám rólok: ez a koronás rém itten Semiramis, háromezer év nem oltotta ki szeméből azt a bűvsugárt, amivel hajdan a hőskor férfiait keblére szédíté; minden évben más férje volt, s azok minden évben csoda módon meghaltak. A szép királyné egy kerített sírkertet tartott holt férjei számára, ahol az egymás után következők számára remek síremlékek voltak emelve. Ahogy a mai kor delnője tart egy-egy fotográf-albumot, mely lassankint megtelik imádók arcképeivel, úgy tartott e hatalmas nő egy sírkertet, s annak minden lapja egy-egy márványemlék volt, ráírva a holt férj neve és szerelmének nagysága. Azon fehér márványmauzóleum, melynek küszöbéhez támaszkodva jelen meg előttünk a szép rém, maga még fehérebb, mint a márvány, csak szemei feketék és égők: Arraeus hamvainak sírboltja az; azon Arraeusé, ki Bithünia királya volt, szép, fiatal és hős. Semiramis belészeretett, s kezét ajánlá neki; de Arraeus visszautasította azt. Erre a királyné haddal támadt ellene, s Arraeus a szerelmes nő elleni harcban elesett. A királyné aztán a halva megkapott kedves tetemének emelteté azt a mauzóleumot, s még holta után sem bírta nem szeretni azt, ki inkább meghalt, mint hogy őt szeresse, s kit inkább megölt ő, mint hogy mást szeressen. Ez csinos tárgy volna, s sok régimódi páncél és balliszta leírását lehetne benne közrebocsátani."

Háát... az a kollektíve elpáholás nem is akkora bolondság - de ráér egy mai nő állandóan verekedni?

Válasz erre

Anonim ( #150 ) 2010-09-14 09:51:52
Privát üzenet
Bizonyos dolgokról jobb, ha nem tud az ember...
Válasz erre

Előzmény: ( #149 ) kvízcity 33 2010-09-12 22:57:11
kvízcity 33 ( #149 ) 2010-09-12 22:57:11
Privát üzenet
van egy kedvenc könyvem az Idők végezetéig --- csak azt nem tudja az ember az meddig tart pár év pár hónap pár nap pár óra
Válasz erre

Nona ( #148 ) 2010-09-01 17:18:18
Privát üzenet
Szia!

Örülök, hogy részleteket tettél fel ebből a regényből. Nagyon kedvelem Rejtőt kamasz korom óta. Még sokadik alkalommal is hangosan tudok nevetni olvasásuk közben.

Nona
Válasz erre

Előzmény: ( #147 ) Anonim 2010-08-31 16:46:36
Anonim ( #147 ) 2010-08-31 16:46:36
Privát üzenet
Ezen a napon Carver irodájában váratlanul megjelent egy rémült, összetört ember: Halley. Bronson levele kissé meghökkentette. Ezek szerint hol lehet a leánya? Azután megkapta Carver sürgönyét:

"Birtokomban levő ellenőrizhetetlen eredetű levél stop amely bennszülött útján érkezett stop sérült borítékban stop a nyersanyagkutató telepről stop határőrségnek címezve stop következőket tartalmazza stop értesítsék atyámat Sir Halleyt, hogy férjemmel, Fred Marshall-lal a lungaországbeli nyersanyagkutató telepen vagyok stop végső veszélyben stop Lilian Halley stop üzenetet felelősség nélkül továbbítom stop Carver"

Most ott állt. Uralkodva magán, de karikás, fáradt szemekkel, látszólag azért nyugodtan:

- Kérem, ezredes úr, mutassa meg a levelet.

Carver szó nélkül átnyújtotta. Jól látta, hogy a milliomos arcából minden vér eltűnik. A másik asztalnál Marshall egy jelentést gépelt. A kikötő felől újabb angol legénység érkezett, behallatszott a dohányszagú irodába ütemes poroszkálásuk és borízű kórusuk:

It is a long way to Tipperary
It is a long way to go...

- Ezredes úr - mondta Halley minden önuralmát összeszedve -, kérem adjon mellém egy felfegyverzett karavánt, hogy elhozzam a leányomat. Ez az ő keze írása!

- Lungaország határát további intézkedésig magánszemély nem lépheti át.

- No de, ezredes úr, a leányomat sürgősen el kell hozni onnan. Értse meg! A lányom!

- Sir Halley! Ön igen hathatósan világosított fel engem három hónap előtt, hogy a szentimentális érveknek nincs helye katonaságnál. Holnapután éjfélkor indulunk, hogy megtegyünk mindent honfitársainkért. Addig innen egyetlen ember sem lépheti át a határt!

- Ezredes úr! A gyermekem van ott!

- Sir Halley! Azon a pokoli helyen e pillanatban senki sem tartózkodik, aki nem a gyermeke valakinek.

E pillanatban egy altiszt lépett be:

- A Nyersanyagkutató rádiója jelentette, hogy megtámadták a telepet, az utolsó segélykérő jelek megszűntek, a rádiójuk nem felel.

Sir Halley egy székhez vánszorgott, és leült.

- Marshall!

- Igenis!

- A jelentést kábel útján továbbítja, és utasítást kér. - Marshall ujja alatt kattogni kezdett a távíró. Halley hirtelen felugrott.

- Létesítsen kérem telefonösszeköttetést Londonnal, az államtitkárral.

- Sir Halley, itt én parancsolok! Különben az ezred telefonját magánbeszélgetésre használni tilos.

- Ezredes úr! Ha a lányommal valami történik, önt teszem felelőssé, és követelem, hogy azonnal kössön össze...

- Sir Halley! Ha így folytatja, vasra veretem, és úgy szállítom Freetownba. Az történik csak itt, amit ön előre látott.

- Ezredes úr... - mondta esdeklően - nekem a lányom... az egyetlen lányom...

Marshall segédtiszt odaállt eléje, és hidegen az arcába nézett:

- Nekem az egyetlen fivérem van ott. Kettő volt. Az egyiket Bobnak hívták, és újságíró volt. Meghalt. A másik ott van, ahol nem felel a rádió. - Nyugodtan, szenvedély nélküli hangon mondta ezt. És Halley lassan kiment.

Carver két öklével az íróasztalra támaszkodott, és sokáig nézte a távozót, azután így szólt:

- Van Isten...

Válasz erre

Előzmény: ( #146 ) Anonim 2010-08-31 16:38:51
Anonim ( #146 ) 2010-08-31 16:38:51
Privát üzenet
Reggel, midőn már csak néhány órányira voltak útjuk céljától, Marshall leült az ágya mellé, és szelíden megfogta a kezét.

- Freetownban van egy angol kirendeltség. Ott majd jelentkezel, és nyomban elindulsz vissza. Elég sűrűn közlekedik észak felé hajó. Beteg és félőrült voltam. Nagyon megrendített az öcsém halála. Borzasztó, hogy min mentem keresztül. Csak ezzel tudom megmagyarázni a sok durvaságot és ostobaságot. Oda, ahova én megyek, természetesen nem jöhetsz velem. Csak beteg aggyal fantáziáltam. Nagyon sajnálom, hogy így meggyötörtelek ezzel az utazással.

- Szörnyű dolgokat mondtál az apámról.

- Ez más - felelte komoran. - Halleyvel igenis le fogok számolni. De nőkkel nem harcolok. Amit az apádról mondtam, az mind igaz, és még sokkal több és még sokkal szörnyűbb dolgok igazak valószínűleg, mint mindaz, amit én tudok... Ne szakíts félbe. Tudom, hogy ezt neked rossz hallani. Nem fogom többé szidni előtted az apádat.

Lilian csak csodálta. Mintha az arcával egyszersmind a lelkén is lelohadtak volna a daganatok és véraláfutások.

- Bármilyen ember is, neked az apád. És egy férfi nem kényszeríthet arra egy gyenge asszonyt, aki nem vehet elégtételt, hogy ha jogosan is, de az apját bántsák előtte. Ez tehát nem fog többé megtörténni.

- Elfelejted, hogy milyen szörnyű helyzetben segítettél...

- Hagyjuk ezt. Örülnék, ha egészségesen visszatérnél Marokkóba, és egy szomorú tapasztalattal több következménnyel nem járna rád nézve ez az út. A freetowni angol kirendeltségen majd aláírom a szükséges formaságokat, hogy simán beadhasd a válópert Marokkóban. Azt hiszem, hamar menni fog.

A nő nem szólt semmit. Gondolkozott és hallgatott.

- Mondd, te ki vagy tulajdonképpen?

- Én... Katonaszökevény.
---
- Remélem, minden baj nélkül hazaérsz - mondta Marshall.

- Én is remélem. - Álltak. A férfi habozott. - Akarsz... kezet nyújtani? - kérdezte, és Lilian mosolyogva nyújtotta a kezét. Marshall megszorította, azután a hajó harmadik tülkölésére gyorsan felsietett a falépcsőn, hátra sem nézve. Alighogy felért, tompa dördülést hallott. Bevonták a lépcsőt, és a propeller harsogni kezdett. Megfordult, hogy még egyszer lássa Liliant a parton. Beleütközött valakibe.

A nő ott állt mellette a hajón, és lassan távolodtak már a gáttól.

- Lilian!... De hát...

- Eljöttem veled. Túsznak.


Válasz erre

Előzmény: ( #145 ) Anonim 2010-08-31 16:33:45
Anonim ( #145 ) 2010-08-31 16:33:45
Privát üzenet
Lilian a fedélzetre futott. Ryan kapitány a korlátnak dőlve állt, egyik kezében rumosüveget tartva, másikkal az orrát piszkálta.

- Kérem, kapitány úr, adhatna valami fertőtlenítőt és kötszert?

A kapitány elgondolkozott.

- Mi itt réz és üveg csecsebecséket szállítunk. Nem hiszem, hogy kötszer lenne közötte, és úgy tudom, hogy fertőtlenítőért sem adnak gumit a bennszülöttek. Ezek fütyülnek a higiéniára. Nem tudjuk bevinni közéjük a civilizációt - mondta Ryan kapitány tetőtől talpig olyan mocskosan, hogy bármelyik hindu fakír illatos piperkőc lehetett volna mellette.

- Úgy tudom, hogy van valami szabályzat - mondta idegesen Lilian -, amely kötelezővé teszi a mentőszekrényt...

A szabályzat szóra Ryan kaptány arca elborult.

- Valóban, a szabályzatban van mentőszekrény. Szíveskedjék tehát onnan előkeresni, mert én a hajón nem tartok ilyet - mondta csendesen, és nagyot köpött a mérgeszöld hullámokba. - Ámbár - folytatta eltűnődve -, ha tetszik, szívesen betartom a szabályzatot, de ahhoz előbb önt és kedves férjét a tengerbe kellene dobatnom. Ugyanis a szabályzat szigorúan előírja, hogy utasszállításra nem lajstromozott hajók csak teherárut vehetnek fel. Hogy őszinte legyek - fűzte tovább, mert tetszett neki az eszmefuttatás -, még teherárut sem szabadna vinnem, mert hajóm merülési vonala lényegesen mélyebb a szabályzatban, nyomban a mentőszekrény után következő paragrafusban megjelölt előírásnál. Így tehát önök után az árut is a tengerbe kellene dobatnom, a hajót el kellene süllyesztenem, és legényeimmel együtt más pályán boldogulni a polgári társadalomban. De nézzen ránk... - folytatta lehangoltan - alkalmaznak bennünket vezérigazgatónak, lovaskapitánynak vagy déligyümölcs-nagykereskedőnek? Maradunk tehát a hajón, és sem legényeim, sem én nem olvassuk a szabályzatot, amit a legények számára külön megkönnyít az a körülmény, hogy egyikük sem tud olvasni. Mentőszekrény, asszonyom?!... - mondta a kapitány ellágyult szemmel, mint egy kellemes, régi emlék felett merengve. - Mentőszekrénnyel nagyon régen utaztam. Fiatal voltam én is, fiatal volt ez a hajó is, volt mentőszekrényem, rendes merülési vonalam, aranygombos, kék kabátom, feleségem, egy szép kislányom, egy alig büntetett előéletem... Hol van már az a mentőszekrény... Szíveskedjék körülnézni, ami a mentést illeti. A szabályzat kvintesszenciája, hogy naponta ki kell próbálni a mentőcsónakot. Hát azt hiszi, kipróbáljuk? És hogy próbálnánk ki? Lát ön valahol mentőcsónakot? Az utolsót tavaly adtam el, mikor olyan sokat vesztettem Tangerban kártyán. De minek is mentőcsónak meg szekrény? Minek?... - kérdezte egy fatalista szomorú csodálkozásával.

Válasz erre

Előzmény: ( #144 ) Anonim 2010-08-31 16:30:53

1 2 3 4 5 6 
FőoldalAdataimKvízKvíz RanglistaÜzenetekIsmerőseimKéptárFórum
E-mail cím:
Jelszó:        
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszavam

Kapcsolat: info@kvizcity33.hu
2008. Kvízcity33.hu. Minden jog fenntartva!
Polgári Kvízjáték oldal