FőoldalAdataimKvízKvíz RanglistaÜzenetekIsmerőseimKéptárFórum
E-mail cím:
Jelszó:        
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszavam
Játék és Muzsika 10 percben
Ez a téma le van zárva!
1 2 3 4 5 

Regiomontanus ( #150 ) 2014-02-14 11:08:32
Privát üzenet
Commedia dell'arte karakterek:

Három fő karakter- Vecchi(urak) Zanni(szolgák, bohócok) Innamorati (szerelmesek)

Zanni: bergamoi származású, neve is a Giovanni (az egyik leggyakoribb olasz férfinév) bergamoi változata. Fő gondjai az éhség (névváltozatai is erre utalnak: Zan Farina - Liszt Jancsi, Zan Salsiccia - Kolbász Jancsi, vagy Zan Pignetta - Fazék Jancsi), a paraszti munka nehézsége és kiszolgáltatottsága. Szegény, elkeseredett, mindenki kineveti és megpróbálja kihasználni, ugyanakkor megvan a magához való esze. Jellemző rá a nagyon hosszú orrú maszk. Öltözékét később a Pulcinella figura vette át. A szereptípus később kettévált, a primo (első) zanni rendkívül eszes volt, míg a secondo (második) zanni ostoba, vagy kedvesen naiv. Mostanság általánosan a szolga-szerepet nevezzük zanninak, illetve ha egy apró szolgaszerep kell, akinek nem szükséges külön személyiség, Zannit használják.


Pulcinella: (a pulcino, azaz csirke szóból) az eredeti Zanni-szerepből vált le. Tipikus nápolyi figura a nápolyiakra jellemző élénk gesztusokkal, és inkább Dél-Itáliában volt kedvelt. Megmondom őszintén, nem látok tisztán Pulcinella-ügyben, mert elég sok egymásnak ellentmondó forrást találtam. Ezek alapján többféle személyiség lehet: álmodozó, filozofikus, örökké melankolikus, feszültségek vagy kétségbeesés nélkül, és végül pont olyan egyszerűen kerül ki a kalandokból, ahogy belekeveredett; vagy lehet ostoba és beszédes, maga a megtestesült semmittevés, de többnyire szeretetreméltó; vagy kedveli a vérontást és előszeretettel nevet mások baján, különösen ha ő maga okozta, alakoskodik, bűnös hajlamú és illetlen. Ez utóbbi esetben remek harcos, vad és őrült. Sok más karakterrel ellentétben nem kérkedik a tetteivel - bár meg van róla győződve, hogy minden úgy helyes, ahogy ő csinálja. Jóindulatúnak és barátságosnak tetteti magát, ha okos, akkor butának és fordítva. Gyakran nős, párja Rosetta vagy Rotalinda. Talán furcsa lehet Pulcinella népszerűsége, de sok ember számára a szabadságot jelentette az ő alakja, mivel nem hajol meg a hatóság, az arisztokrácia, a gazdái vagy éppen a felesége előtt.
Furcsa, púpos figura, övvel összefogott fehér inget hord, bő fehér nadrágot, lábán papucsot, övébe fakardot tűzött. Fekete félmaszkot visel jellegzetes kampós orral, és hegyes kalapot - ez később süvegcukor formájúvá alakul, és coppolone a neve.


Brighella: (a briga, brigare jelentése veszekedés, cselszövés) ha szerepel a darabban, ő az első zanni. Ezenkívül lehet a maga ura is, kocsma vagy kisebb bolt tulaja, esetleg jegyző a hadseregben. Ezermester, ezért bármiféle munkát elvállal, mert tudja, hogy képes elvégezni - de kizárólag a maga hasznát nézi mindenkor. Bergamoi, és ebben a dialektusban is beszél egyedi kiejtéssel. Könnyedén túljár a többi szereplő eszén és kihasználja őket: ravasz, agyafúrt, mindenre kapható és találékony, mindemellett erőszakos és nagy nőcsábász. Tervei gyakran dugába dőlnek, pont mivel élvezi, hogy okosabb a többieknél, akiket jól rászedhet, így a kelleténél több csavart dolgoz ki - ilyenkor persze csak véletlen egybeesésről beszél és ártatlanságát bizonygatja. Mivel karizmatikus, és intrikus hajlama előrébb viszi a cselekményt, az előadás során jól használható szereplő, így sok darabban és számos névváltozatban találkozunk vele: Flautino, Bagatino, Gandolino, Fenocchio, Beltrame da Milano.
Fehér nadrágot és kabátot visel zöld csíkokkal, szakácssapkához hasonlatos fejfedőt és fekete maszkot. Öltözékéhez hozzá tartozik valamilyen hangszer (legtöbbször mandolin), amelyen kiválóan játszik és énekel hozzá.


Mezzettino: Brighella egy önállósult változata. Ő is erőszakos és cselszövő, de nyugodtabb. A későbbi időszakokban elegánsabb és érzékenyebb inassá vált, bár még mindig keverte a bölcs és a bolond jellemzőit. A darabban sokféleképpen lehetett használni, mivel be tudta tölteni a csaló és a megcsalatott szerepét egyaránt.

Scapino: (a scappare, menekülni szóból) szintén Brighella változata, melyet Francesco Gabrielli első színész inspirált. Ravasz és furfangos, a nyereség vagy a bosszú kedvéért csap be másokat, de leginkább azt élvezi, hogy változatos módokon meglóghat üldözői elől. Szintén nőcsábász, de inkább a cselédlányokat hajkurássza, mintsem a fiatal szüzeket, és már néz is a következő nőügy után. Sok hangszeren játszik, még Brighellát is felülmúlja.


Arlecchino: (Alichino démon nevéből, Dante Isteni színjátékának Pokol jelenetéből) az egyik legismertebb commedia dell'arte karakter, és a bohócok és pantomimes szereplők elődje. Második zanniként indult naiv, gyámoltalan, kevésbé eszes, vidám északi parasztlegényként. Ő is bergamoi, de más nyelvjárásokból is átvesz kifejezéseket. Rendbontó, mindig éhes és sosincs pénze, néha kapzsi és megalkuvó. Ő a klasszikus lusta, de játékos, gyermeki lelkületű és többnyire ártatlan gondolkodású szolga. Ami a szívén, az a száján, és nem igazán törődik tettei következményével, gyakran nem is látja át. A többi szereplő megpróbálja felhasználni saját céljai elérésére, és akár segít végül, akár nem, Arlecchino valahogy mindig olyan szerencsés, hogy pozitívan keveredjék ki a dolgokból. Alapvetően testi vágyak vezérlik: ha ételt lát, rögtön enni akar, ha elálmosodik, majd elalszik a színpadon, ha kívánatos nőt lát, azonnal megkísérli megszerezni (eleinte egyszerűen ráugrott a női szereplőre, később ez finomodott).
Végül kifinomultabb, leleményes és okos karakterré fejlődött, aki túljár a kapzsi és arrogáns szereplők eszén, akikkel a színdarab folyamán kapcsolatba kerül, de alapvetően gondtalan személyiségét megőrizte. Párja legtöbbször Colombina.
Ruhája sok darabból varrt, tarka - eleinte a szegények folt hátán folt öltözékére utalt, később szabályos háromszögekből illetve rombuszokból összeállított színes kosztüm lett. Fekete félmaszkja kerek szemöldökű, orra kerek, vidám kópéságot tükröz. Többnyire nagy kalapot visel vagy svájcisapka jellegű fejfedőt nyúl- vagy rókafarokkal, és van egy botja (batocio), mellyel változatos dolgokat játszik el: kést vagy kanalat imitál, mintha enne, máskor kardként használja vagy üt vele.



Névváltozatai Trivellino, Tracagnino és Truffaldino. Többnyire Arlecchino helyett használták valamelyiküket, de olyan is előfordult, hogy Arlecchino és valamelyik változata egyszerre szerepelt a darabban. Ilyenkor riválisok vagy barátok voltak, és egyikük butább, másikuk okosabb volt.


Pedrolino: (névváltozata Pierino) nápolyi "származású", és a másik általánosan ismert commedia karakter. Kétféle személyisége lehet:
Egyrészt lehet ő az első zanni, a szolgák feje a háztartásban, ilyenkor ő a legokosabb karakter, eszesebb mint a gazdái, a szerelmespár illetve a többi szolga. Esetleg lehet az innamorato hű barátja, aki terveivel segíti a szerelmeseket. Sajnos azonban a többi szereplő túl ostoba vagy feledékeny ahhoz, hogy betartsa Pedrolino utasításait, aztán ha balul sülnek el a dolgok, összezavarodnak és készek azonnal őt hibáztatni. Van, hogy Pedrolino túl arrogáns ahhoz, hogy a sok hülyét kellően megokosítsa maga körül, vagy pontosan ellenkezőleg hajtja végre a gazdája utasításait, mert úgy véli, téved, és így keletkezik aztán a galiba, de végül megtalálja a megoldást és elsimítja a problémákat.
Másrészt lehet második zanni, ilyenkor messze a legbutább mind közül, még Arlecchino is túljár az eszén. Gyerekes, szinte infantilis viselkedésű, és néma vagy olyan keveset szól, hogy a többi karakter azt hiszi róla, hogy néma. Igazából szánni való kis figura, akit a többiek teljesen semmibe vesznek, és csak akkor figyelnek rá, ha hibáztatni lehet valamiért, vagy elpáholni. Sohasem rosszindulatú. Lehet, hogy a többiek kihasználják naiv butaságát, de míg Arlecchinot rá lehet beszélni, hogy helytelen dolgot cselekedjék, Pedrolino nyomorultul érzi magát, amikor rádöbben, mit tett - főként, mivel legfőbb vágya, hogy szeressék. Különösen Colombina szerelmére áhítozik, aki viszont Arlecchinot választja, és a melankolikus Pedrolino saját magát hibáztatja ezért. Ebben a formájában vált aztán a reménytelen és félénk szerelmes, szomorú bohóc ikonikus figurájává, francia nevén Pierrot-vá.
Öltözéke fehér és nagyon bő nadrágból és széles gallérú ingből áll, aminek nagy (fekete) gombjai vannak és túl hosszú ujja a kézfejére lóg. Fejre simuló kis kerek, fekete sapkát visel. Ő az egyetlen férfi szereplő az innamoratón kívül, akinek egyik változata sem visel maszkot. Helyette fehér púderréteg (infarinato) borítja az arcát, talán hogy ráerősítsen a második változat gyermeki ártatlanságára, szemben a többiek groteszk vagy torz maszkjaival. Időnként egy festett könnycseppel az arcán jelenik meg.


Burattino: abból a szempontból hasonlít Pedrolinóra, hogy ő is lehet okos, ilyenkor alacsonyabb rangú üzletemberként tevékenykedik; vagy a végletekig buta zanni, aki folyton éhes. Míg a legtöbb szereplő bár lusta, de ha kell fürge és akrobatikus, addig Burattino lassú mozgású és vontatott beszédű - ráadásul ha valaki nem érti, mit akar, undokul reagál.

Beppe Nappa: (kb. Bojtos Józsi, a Beppe a Guiseppe beceneve) hasonló Pedrolinohoz, mind ruhájában, mind néhány aspektusában. Szicíliai származású, egy öreg báró vagy egy kereskedő lusta szolgája. Mintha örökké épp alvásból rázták volna fel, folyton ásítozik. Még evés helyett is az alvást és az álomvilágot választja, így aztán nem végzi túl hatékonyan a dolgát.


La Servetta: franciául soubrette (mindkét nyelven szolgálólány), tehát a mai szubrett fogalma innen ered, a commediaból. Élénk, hamiskás, komikus szerepkör, az innamorata szobalánya legtöbbször. Néha ügyetlenke, de kedves, rokonszenves szereplő. Többnyire jelen van a színpadon, mint más karakterek ellenpontja (spalla), pl. Arlecchino, Pantalone. Később, akárcsak Zanni, saját személyiséget kap, ő lesz Colombina.

Colombina: (névváltozatai Fantesca, Mirandolina, Camilla, Lisetta) velencei, más forrás szerint toszkán szolgálólány, sőt lehet déli is. Többnyire az egyetlen női szolga, vagy ő a vezető servetta. Szellemes és okos, csapongó és beszédes, aki nagy örömét leli a gazdája bosszantásában. Kacér teremtés, néha kissé könnyű erkölcsű és alaposan felvágták a nyelvét, de alapvetően jóindulatú és kedves. Ő az innamorata segítője, gyakran mint egy idősebb testvér segít megoldani a szerelmesek problémáit (a női főhősnek ő az egyetlen útmutatója). Mindaz, ami az innamorata nem lehet: szabad, szemtelen, nem rabja a szerelemnek, és mindig kész az intrikára. Ő a darab legokosabb szereplője, szinte lehetetlen becsapni. Colombina az egyetlen, aki ki tudja fundálni, hogyan végződhetne a darab happy enddel (vagy az okos Pedrolino). Egyetlen hibája, hogy túlságosan kedveli a férfiakat, gyakran álmodozik akár az osotoba zannikról is, vagy elfogadja a Capitano udvarlását. Magabiztos, és nem szégyenli a múltját. Kedvese általában Arlecchino, a gazdája legtöbbször Pantalone - kettejük közt ez állandó feszültséget teremt (ebben a korban és társadalmi helyzetben a szexuális zaklatás inkább szokásnak számított, mint bűntettnek) és rengeteg mókás helyzetre és szójátékra ad lehetőséget.
Leggyakrabban Colombina mondja el a nyitó "boun giorno"-monológot, mivel valószínűleg ő az egyetlen, aki átlátja, mi történik.
Ruhája egyszerű, kötényt hord és fején fehér sapkát. Ő az egyetlen női szereplő, aki időnként maszkot visel, fekete félálarcot vagy morettát.


Egyedi vonással bíró változatai:
- Franceschina, aki Pantalone engedélyével hozzámegy Arclecchinóhoz, de közben gyakran Pantalone szeretője

- Ricciolina néven kicsit idősebb, elég gyakran használják, ha a van a darabban második szolgálólány is

- Smeraldina néven furcsa, őrültebb, kevésbé okos és fékezhetetlenebb

- Arlecchina vagy Arlechinetta, aki Arlecchino ruhájának mását hordja fehér köténnyel és sapkával.

Rosetta: (névváltozata Rotalinda) Pulcinella felesége. Sokat szenved erőszakos férje ütlegei és gorombasága miatt, de gyakran éppúgy visszaadja ő is, amit kap. Pontosan ismeri Pulcinellát, és cseppet sem kedves hozzá.
Arlechinettához hasonló öltözéket visel.
Válasz erre

Regiomontanus ( #149 ) 2014-02-14 11:04:34
Privát üzenet
Commedia dell'arte karakterek:

Három fő karakter- Vecchi(urak) Zanni(szolgák, bohócok) Innamorati (szerelmesek)

Pantalone: (feltehetőleg a velencei Szent Pantaleone nevéből - névváltozata Pantalone dei Bisognosi) gazdag és zsugori velencei kereskedő. Öreg, ingerlékeny és beteges, folyton panaszkodik, sántít, tüdőbaja van. A legfontosabb számára mindenekelőtt a pénz, amiért még a családi harmóniát vagy gyermekei boldogságát is képes feláldozni. Ugyanakkor beképzelt és öntelt, aki szereti, ha azt gondolják róla, hogy gazdag és hatalmas - il Magnificonak hívatja magát. Meglehetősen gyanakvó és ravasz, csakhogy ha valaki a nyereség ígéretével közelít felé, hiszékennyé válik és emiatt túljárnak az eszén. Gyakran ő az innamorata vagy az innamorato apja, aki előnyös házasságot próbál kovácsolni, vagy elszakítani gyermekét vagyontalan szerelmesétől. Ráadásul szoknyavadász, aki beképzeltségében vonzónak hiszi magát, és megpróbálja az innamoratát megszerezni saját magának, akár tulajdon fia kárára. Ha Colombinánál próbálkozik, ő gyakran pénzt csal ki tőle, szerelmet ígérve. Alapvetően viszont nem gonosz karakter és a végén megkönyörül a gyerekein - legtöbbször egyébként is az ő javukra kívánt cselekedni (a saját elképzelései szerint).
Piros, testhezálló inget és nadrágot (a velencei burzsoázia szokott viseletét) hordja, felette piros belsejű, fekete köpenyt, lábán felfelé kunkorodó sárga papucsot, fején görög gyapjúsapkát. Övéről kard és pénzes zacskó lóg. Fekete maszkja horgas orrú, bozontos szemöldökű és kecskeszakállú, melyet gyakran simogat.


Cola vagy Pasquariello a nápolyi, Cassandro vagy Cassandro d'Arteusi a firenzei öreg polgár. Ha Pantalone középkorú, ők ketten nagyon öregek - ennek ellenére Cola akrobatikus szerep. Át tudják venni Pantalone helyét, vagy barátjaként és riválisaként léphetnek fel.


il Dottore: (a Doktor, tehát ez nem a személyneve, hanem a foglalkozása. névváltozatai Dottore Graziano, Dottore Frobizone, Dottore Balanzone, Dottore Baloardo, esetleg Grazian Baloardo - a balle szóból, melynek jelentése lárifári, mesebeszéd) gőgös, tudálékos bolognai orvos, vagy ügyvéd, jogász, bíró, esetleg közjegyző. Tudós embernek számít, tagja az összes létező és nem létező akadémiának. Rengeteget beszél terjengős ékesszólással és szinte lehetetlen félbeszakítani, latinul és görögül idéz, de sosem helyesen, és amiket mond, az hiába tudományos, mert haszontalan és érthetetlen. Ezzel a vonásával a kor humanizmusba és a tudományba vetett túlzott hitét figurázza ki. A butább karakterek okosnak hiszik, az okosak átlátnak rajta a kezdetektől fogva. Ő maga néha tisztában van a képességivel, legtöbbször azonban valóban elhiszi magáról, hogy nagy tudós. Gyakran Pantalone szomszédja, régi barátja vagy riválisa - esetleg mind, ugyanazon a darabon belül. Ő is lehet valamelyik fiatal szerelmes apja. Esetleg szoknyavadász (bár ő nem gondolja magáról, hogy fiatal és vonzó lenne) - de a testi örömök közül inkább a jó ételek, és főként a bor iránt viseltet nagyobb odaadással. Üres és hosszú beszédeivel megakasztja a cselekményt és lehetőséget ad a többi színésznek egy kicsit pihenni.
A Dottore kövér, amely kövérség a gazdagságot jelképezi, és jól ápolt. Ruhája mindig fekete, fehér gallérral. Kalapja is fekete széles karimával, övébe tűzve zsebkendőt hord. Időnként hóna alatt nagy könyvvel jeleneik meg. Maszkja kiemeli húsos és póréhagyma-szerű orrát.


Tartaglia: (tartagliare jelentése dadogni) az előző kettőt helyettesítheti. Öntelt és nevetséges nápolyi hivatalnok. Dadog, így nehéz megérteni mit akar, és nehéz kivárni, amíg befejezi, ettől csak még mérgesebb lesz. Persze hosszú szövegeket kap, aminek már az elejébe belesül, és gyakran obszcén hangzású szavakat hoz létre.
Nagy a hasa és kopasz. Zöld vagy zöld-sárga csíkos ruhát és zöld köpenyt visel fehér harisnyával, nagy sárga, vagy szürke kalappal. Hatalmas szemüvege és kampós orrú maszkja van.

il Capitano: (a Kapitány, tehát szintén nem személynévről van szó) eredendően ugyan olasz volt, liguriai (északi) de később a spanyol zsoldos katonákat figurázták ki vele, mivel ebben az időszakban hódították meg a spanyolok Itáliát - tehát déli típussá vált, spanyol, esetleg francia. A darab során idegenként érkezik a városba, így a többi szereplő számára ismeretlen a múltja (és ennek ő igencsak örül). Spanyol szavakat használ hibásan, vagy erős spanyol akcentusa van. Már leszerelt katona és kalandor, nagy nőcsábász. Szájhős, aki hihetetlen történeteket ad elő magáról, hetvenkedik és fölényeskedik: kiváló kardforgatónak és zseniális taktikusnak állítja be magát, de valójában gyáva és valószínűleg ha járt is valaha csatatéren, az első volt, aki elfutott. Rendkívül megijed Arlecchinótól és az ő fabotocskájától... Ha harcra kerül a sor, inkább elbújik vagy elszalad. Mivel kívánatosnak, kedvesnek és kifinomultnak gondolja magát, azt hiszi, ő minden nő álma. Tulajdonképpen legtöbbször emiatt beszél annyit saját magáról: legfőbb csábítási eszköze az öndicséret. A forgatókönyvtől függően van, hogy egyes női karakterek valóban vonzónak találják.
Sokoldalú karakter: lehet egyszerű ostoba szájhős; vagy lehetnek hátsó szándékai (pénz vagy egy nő megszerzése); lehet minden hájjal megkent gazember, akit más szereplők bérelnek fel aljas dolgokra; vagy lehet jószívű is, aki csak azt akarja, hogy szeressék, és annak ellenére, hogy gyáva, valóban a becsület és az igazság vezérli. A fiatalabb Capitano esetleg lehet egyben az innamorato is. Néha egy darabon belül a figura több változatát is alkalmazták, és a párbaj a két gyáva szájhős közt rendkívül mulatságos volt.
Hórihorgas figura, ruhája az uniformisokon alapul, sárga és narancs csíkokból áll, arany gombokkal. Fején széles karimájú tollas kalapot visel, lábán csizmát és hatalmas kardot hord magával - ezt valószínűleg nem is tudja forgatni. Hosszú, hegyes bajusza van és hosszú orra, mintha kompenzálna valamit: úgy mondják, minél hosszabb az orr, annál butább a Capitano.
Szinte minden társulat más és más nevet adott a saját Capitanojának. Ezek jellemükben is eltérnek egymástól kicsit:
A leggyakoribb Capitano Spaventa volt (spaurire olaszul azt jelenti, megijeszteni). Neki volt a legrövidebb orra.


Cap. Matamoros (mórgyilkos) volt állítólag az eredeti Capitano. Nagy és erős fizikumú és szép ruhákban jár. Azt állítja magáról, hogy a mórok (az olaszok és a spanyolok közös ellensége) teljes seregét fél kézzel legyőzte, miközben másik kezével az elfogott török szultánt tartotta, mindeközben halálos sebeket szerzett, ám mindez meg sem kottyant egy olyan férfiúnak, mint ő...

Cap. Giangurgulo (Falánkjános) orra hosszú és fallikus, ő maga pedig nagyon buta. Ha éhes - és mindig éhes - egyszerűbbnek találja ellopni az ételt, mint kitalálni, másként hogyan juthatna hozzá. Retteg a nőktől. Ezt a karakter gyakran használják szolga- vagy öregember-szerep helyett.

Cap. Fanfarone (hetvenkedő) valójában nem is spanyol, csak egy zanni, aki Capitanonak tetteti magát.

Cap. Coccodrillo névadója egy krokodil, de nem igazán képes az erőszakra.

Cap. Meo Squasquara (a neve annyit jelent, kis szar) szolga volt korábban, de valami miatt felemelkedett, csakhogy új társadalmi osztálya nem fogadja be, így bizonyítani akar.

Ezeken kívül ismert még Cap. Rinoceronte (Rinocérosz), Cap. Spezza Monti (Hegyrepesztő), Cap. Escombardon della Papirotonda (ágyútűz, "kerek levél" - ), Cap. Cerimonia (Ceremónia), Cap. Spavento di Vall'Inferna (Pokolvölgyi Ijedelem kapitány), Cap. Fracasso (ricsaj), Cap. Terremoto (földrengés), Cap. Sangre y Fuego (vér és tűz), Cap. Spezzaferro (Vas-zúzó), Cap. Rodomonte (valószínűleg a rhodoszi kolosszusból ered, nagy és erős ember értelemben), Cap. Mala Gamba (rossz lábú), Cap. Zerbino (lábtörlő), Cap. Salvador de los Virgenes Burraches (az ittas szüzek megváltója)... és még sorolhatnánk.

Scaramuccia: (jelentése csetepaté) amikor a Capitano "kiment a divatból" - kb. a 17. sz. végén -, a helyét és feladatát a nápolyi ihletésű Scaramuccia vette át, akinek figurája Tiberio Fiorilli színész nevéhez erősen kötődik. Ügyesebb és okosabb a Capitanonál, szerencsésebb is, ráadásul mindig megtalálja a módját, hogy tettei következményét valaki másra fordítsa át. Pulcinella nagy barátja. Hencegő ő is, de nem azt állítja, hogy katona volt és nagy hős, hanem hogy az arisztokrácia tagja egy távoli (és nem létező) országban, és mivel nagy nőcsábász, a hódításaival is kérkedik. Tehetséges és művészien játszik a lanton, énekel hozzá.
Fekete vagy sötétszürke csíkos zekét visel fehér gallérral, fekete térdnadrágot és harisnyát, rövid fekete köpenyt és fején fekete barettet - és persze fekete a maszkja is.


Szerelmespár, azaz Innamorati

Egy idő után a "vidéki szolga a városban" történet helyett a darabok számos nehézség árán végül összeházasodó ifjú szerelmespárról szóltak, akiket a többi szereplő segít illetve gátol céljuk elérésében. Ők voltak a Gli Innamorati, a szerelmespár. Nem annyira a személyiségük, mint inkább a darabban betöltött szerepük volt fontos, mivel ők hozták létre a helyzeteket, amikben a többi szereplő ki tudott bontakozni, illetve ők voltak, akikkel a közönség azonosulni tudott. Gyakran Pantalone vagy a Dottore fia és lánya. Egymásba szeretnek, de amint az első nehézség megérkezik (még ha lehet is rá számítani), azonnal kétségbe esnek. Ők maguk ritkán oldják meg a saját problémáikat, a servetta és a zanni az, illetve néhány más szereplő, aki megmondja, mit kell tenniük.
Az aktuális divat szerinti elegáns ruhákban játszottak, és ha két szerelmespár volt a darabban, az összetartozó lány és fiú azonos színt viselt (ebben az esetben első és második szerelmesekről beszélünk). Nem viseltek maszkot, ezzel is kifejezve ártatlanságukat és tiszta szívüket.

Innamorata: (vagy amarosa - a szerelmes lány) Vittoria, Lidia, Lucinda, Cornelia, Silvia, Flammina, Corallina - illetve a sokoldalú Colombina is lehetett egyben innamorata is. A legismertebb név a szerepkörben az Isabella, ami Isabella Andreinihez kötődik. Andreini híres és dédelgetett színésznő volt egyrészt tehetsége a színészet és a költészet terén, másrészt bátorsága miatt: ebben a korban (1578 körül), amikor még az is botrányszámba ment, hogy nők szerepelnek a színpadon, ő többször levetkőzött a közönség előtt, vagy letépték a ruháját. Az ő innamoratája okosabb volt a többinél, több makacssággal, kacérsággal, lélekjelenléttel, és képes volt önállóan kitalálni terveket és cselekedni.

Innamorato: (vagy amoroso - a szerelmes fiú) Flavio, Lelio, Aurelio, Oratio, Silvio, Leandro. Toscanai tájszólás jellemzi.


Egyéb szereplők

Gianduia: (a mogyorós bonbon neve Torinóban) népszerű torinoi szereplő. Szereti a jó borokat, a finom ételeket, nem él bonyolult szerelmi életet és nem keresi a harcot. Nyitott, kedélyes, eszes figura, aki ellenfeleit szellemes nyelvi fordulatokkal győzi le. Nagylelkűsége és igazságérzete a gyengék és elnyomottak oldalára állítja.
Barna kabátot, mellényt és sárga nadrágot visel piros zoknival, fején 18. századi copfos paróka és kalap van.

Stenterello: firenzei karakter. Egyrészt nagylelkű, mindig kész segítséget nyújtani a rászorulóknak, szellemes, okos, elszánt és optimista - másrészt szórja a pénzt és hitelezői üldözik. Hogy kikerüljön a bajból, hosszú mesékbe fog a múltjából, de végül nem ad magyarázatot semmire, csak mindenkit összezavar.
Magas, szikár alkatú. Ruhája változó és eléggé szedett-vedett: kabátja kék, de a hajtókája fekete-piros kockás, világos mellényt és sötétebb nadrágot visel különböző harisnyákkal (egyik kék-fehér csíkos, másik piros). Kalapja háromszögletű, vörös haja lófarokba kötve.


Rugantino: (a ruganza, arrogancia római szóból; más forrás szerint a rugare, fortyogás szóból) Róma megszemélyesítője. Nagyképű, erőszakos és szemtelen, ugyanakkor nagyvonalú - eleinte a csendőr karikatúrája, később a fiatal római bandavezéré.
Kétféle öltözetben látható, vagy piros kabátban és piros kétágú kalapban, térdnadrággal, vagy a szegények szokásos kopott nadrágjában-ingében, övvel, nyaksállal.

Coviello: sokoldalú karakter, bár elég ritkán szerepel. Eredendően lusta, ostoba és kapzsi zanni, de valamért az hiszi, jobb, mint a többiek. Henceg, mint a Capitano, zavaros és dagályos beszédeket mond, mint a Dottore.
Szűk bohócruhát hord nagy gombokkal, kezében kard vagy mandolin van.


Rosaura: Pantalone felesége azon ritka alkalmakkor, amikor van neki. Gyakran felszarvazza a férjét, és segít a lányának vagy fiának megtalálni akár férje ellenében is az igaz szerelmet és boldogságot. Néha Colombina érettebb és szexuálisan tapasztaltabb változata, aki - mivel a férje általában tehetetlen - vadászik a fiatalabb férfiakra, például a Capitanora, akit egészen megfélemlít.

La Ruffiana: idősebb női szereplő, valaha prostituált volt, esetleg kerítőnő. Sokféle szerepben használható: lehet a környék pletykafészke; egy kedves idős hölgy, aki kerítőt próbál játszani; valamelyik szereplő eltűnt édesanyja; boszorkány; csélcsap nő, aki férfiakra vadászik... Ha viszonylag még fiatalabb, akkor vonzó, és Colombina is tanul tőle. Gyakran Fiorinetta anyja. Egyes források szerint Colombinán kívül ő viselhetett maszkot a női szereplők közül a korai commediában.

Fiorinetta: fiatal kurtizán, La Ruffiana lánya. Sok szempontból olyan, mint egy innamorata, azaz fiatal, gazdag, művelt és intelligens - így mentora lehet az ifjú párnak, vagy Colombinának. Nyílt szexualitásával szinte kínozza az öregember karaktereket.

Sandrone: nyers és okos paraszt, szóvivője a megalázott és bántalmazott embereknek. Felesége karakter szerint Pulonia.
Fiuk,Sgorghiguelo.

Beltrame: ld. Sandrone
Válasz erre

Regiomontanus ( #148 ) 2012-09-14 13:14:08
Privát üzenet
MODESZT PETROVICS MUSZORGSZKIJ (1839-1881)

HOVANSCSINA

A zenés népdráma középpontjában az úgynevezett sztrelicek (sztrelecek) állnak. Élükön Hovanszkij Andrejevics Iván herceg, aki úgy véli, hogy a fegyveres hatalom birtokában szembehelyezkedhet a cári hatalommal is, és hogy kezébe ragadhatja az ország kormányrúdját.
A sztrelicek IV. Iván orosz cár lövész-testőrei a XVI. században. Az uralkodók mind több és több kedvezményt adtak testőreiknek, külön falvakba, városrészekbe telepítették le őket, s a katonáskodás mellett megengedték nekik azt is, hogy iparral és kereskedelemmel foglalkozzanak.

E fegyveres alakulatok mind jobban belenyúltak a történelem menetébe. Uralkodók trónját erősítették meg, és uralkodók kezéből ütötték ki a jogart. így 1682 május 15-én megrohanták a Kremlt, kardélre hányták parancsnokukat, Dolgorukij herceget, majd megölték mindazokat a bojárokat, akiket ellenségüknek véltek, többek között a cárnő két testvérbátyját is. Ezt a sztrelic-lázadást széleskörű népmozgalom kísérte. Az elnyomott, kiuzsorázott jobbágyok is fegyvert ragadtak, megsemmisítették az okmányokat, melyek a földesúri előjogokra és a paraszti robotra, adózásra, kényszermunkára vonatkoztak. Menekültek a bojárok, a hivatalnokok, és menekült maga a Nariskin-család is, mely Fjodor Alekszejevics cár halála után, mint az özvegyen maradt cárné• rokonsága, magához ragadta a hatalmat. A Nariskinok bukása után úgy látszott, hogy a Miloszlavszkijok szerzik meg a vezetést. Ők is "asszonyjogon" tartottak igényt az uralomra. Fjodor cár ugyanis két fiúárvát hagyott maga után. Az idősebb fiú, Iván, anyai ágon a Miloszlavszkijoktól származott, a fiatalabb fiú, Pjotr (a későbbi Nagy Péter), anyja Nariskin volt. Az uralomért való versengés kellős közepén ismét a sztrelicek döntötték . el a viszályt. Szófia hercegnő, a két kiskorú trónkövetelő nénje mellé álltak. A hercegnő igen egyszerű módon nyerte meg támogatásukat: kifizette évtizedek óta esedékes zsoldjukat, meg- erősítette, sőt ki is bővítette kiváltságaikat. A hercegnő mindenesetre meg akarta őrizni a törvényesség látszatát. Mindkét fivért cárnak kiáltatta ki, a tényleges hatalmat, a kormányzói tisztséget" azonban megtartotta magának.

Szófia tanácsadója, "első minisztere" Vaszilij Vasziljevics Golicin. herceg volt. Képzett, művelt ember, aki tudta, hogy az ország egész szervezetét meg kell változtatni, mert korszerű közigazgatás és honvédelem híján az orosz föld nem állhat ellen a különböző rabló szomszédok támadásainak. Meg. kellett oldania az oligarcha kiskirályok és a cári hatalom között dúló viszályt is. Véget kellett vetnie az egyházi újítók és a maradi óhitűek harcának, s a Nariskinok és Miloszlavszkijok között újra meg újra fellobbanó és az ország erejét emésztő küzdelemnek, A nyugtalanságot még tetézte a bojárok és az óhitű papok elégedetlensége. E maradi erők féltek a Golicin-féle reformoktól. mindenekelőtt. a ,sorkatonaság intézményétől, mely véget vetett a nemesi privilégiumnak: a fegyvert nem a bojárokra bízta, hanem szakképzett katonákra, akik meg tudják védelmezni a hazát. Az ifjú .. Pjotr teljes mértékben megértette a tervbe vett reformok jelentőségét. Látszólag merő játékból két gárdaezredet: szervezett, amelyek nap mint nap gyakorolták magukat a lövészet, a hadmozdulatok, a menetelés, a várostrom mesterségében, Ezek a játék-ezredek később Nagy Péter diadalmas hadseregének magvát képeztek. Szófia és tanácsadója: Golicin hamarosan felismerte, hogy a ,,játék-garda" hatalmas fenyegetést jelent. Ismét a sztrelicekhez fordultak. Szófia és minisztere összeesküvést szőtt a zsoldos sereg vezetőivel Pjotr fenyegetően növekvő hatalmának megdöntésére. 1689 .augusztusában az ifjú Péter cár villámgyorsan lecsapott a lázadókra. Szófia kolostorba vonult, Golicint száműzték, a főkolomposokat a legszigorúbb büntetéssel sújtották.

Pjotr most már hozzáláthatott a Golicin által fölvetett reformok megvalósításához, Keményen fellépett a széthúzó bojárok ellen, akik kizárólag a maguk kiskirályságáért küzdöttek, s mindent elkövettek, hogy birtokaikat és fegyveres hatalmukat növeljék, még az ország ereje és biztonsága rovására is. A nagy cár harcot hirdetett. az óhitűek ellen, akik a vallási törvények ürügyén megakarták gátolni a közigazgatás, a kereskedelem, az ipar, a jogszolgáltatás és a honvédelem fejlesztését, mert tudták, hogy mindez a főnemesek, a kiskirályok hatalmának alkonyat jelenti.

Pjotr gyorsütemű reformokat hirdetett, mert csak így tudta biztosítani az ország védelmét, a békés munka lehetőségét. A fejlődés tehát a megerősített központi hatalom, az erős cári jogar irányába mutat. A sztrelicek szerepe ezzel még nem zárult le. Kilenc esztendővel a sikertelen összeesküvés után Szófia újra felvette az érintkezést az elégedetlen zsoldosokkal. Péter cár külföldön járt éppen, így a hercegnő módot talált rá, hogy a vidéki állomáshelyekre szétosztott sztrelicekkel kapcsolatot teremtsen, Az elégedetlenkedők Szófiának ígérték a trónt, és fegyveresen indultak Moszkva ellen. Pjotr azonban a lázadás hírére otthon termett, és sorkatonasága élén szétzúzta a sztrelic-hadsereget, és feloszlatta moszkvai ezredeiket. Ez a korszak elevenedik meg Muszorgszkij remekében, a Hovanscsinában. A kor történelmi alakjai közül a két Hovanszkij, Golicin, Szaklovityij és Doszifej főpap, az óhitűek feje szerepel a népi zenedrámában. Muszorgszkij természetesen a költő szabadságával kezeli a hatalmas történelmi anyagót. Nem a részletek tudományos pontosságára törekszik, hanem a küzdelmes, forrongó korszakot jeleníti meg, amelyből majd Oroszország egyik kiváló állam­
férfia, Nagy Péter emelkedik ki.


HOVANSCSINA

(A két Hovanszkij)

Zenedráma 3 felvonásban, 5 képben
Szövegét Sztaszov gondolata alapján írta: Modeszt Muszorgszkij
Ősbemutató: 1886. II 21., Pétervár, Kononov Színház (zártkörű előadáson)


Hovanszkij Iván herceg, a sztrelicek vezetője bariton - Hovnnszkij Andrej herceg, a fia tenor- Golicin Vaszilij herceg tenor -, Szaklovityij bojár bariton - Doszitej, az óhitűek feje basszus - Marta fiatal özvegy mezzoszoprán - Emma, fiatal német leány szoprán - Varszonofjev, Golicin meghittje bariton - Kuzka., sztrelic bariton - Egy írnok tenor -1. sztrelic basszus - 2. sztrelic basszus.
Sztrelicek, óhitűek, szolgálók és perzsa, rabnők. Péter cár gárdája, nép.


Történik: Moszkvában és környékén. I. felvonás 1. kép; al Kreml kapuja előtt; 2. kép; Golicin dolgozószobájában. II. felvonás: a Hovanszkijak háza előtt. III. felvonás 1. kép: Hovanszkij otthonában. 2. kép: Moszkva mellett egy erdőben,

Játszódik Moszkvában és környékén, 1682-ben

.

Az opera befejezetlenül maradt, Nyikolaj Rimszkij-Korszakov egészítette ki és hangszerelte meg. Dmitrij Sosztakovics a Hovanscsinából is, készített egy újabb verziót.


Szili potajnije, szili velikije - Marfa jóslata (II. felv.)

Izhogyila mlagyosenyka - Marfa dala (III. felv.)

Szpit sztreleckoje gnyezdo - Saklovitij áriája (III. felv.)

Plivjot, plivjot lebjoduska - Hovariszkij halála (III. felv. - kórus)

I. FELVONÁS

1. k é p

Hajnalodik.

Megindul az élet a Kreml falai körül. Ébredeznek a sztrelicek. Egy írnok is kinyitja a boltját. Megjelenik Szaklovityij . és halálos fenyegetésekkel kényszeríti az írnokot, hogy vessen papírra egy névtelen levelet, mely majd tudtára adja a cárnak, hogy a Hovanszkij hercegek - Szaklovityij így tünteti fel - lázadást szítanak a trón ellen. .

A tömeg a térre tódul: Hovanszkij Iván érkezik. Hívei üdvrivalgással köszöntik.

Később Andrej, az ifjabb Hovanszkij is megjelenik. A fiatal német leányt, Emmát üldözi, ostromolja. Márfa, akit Andrej herceg egykor elcsábított és cserben hagyott, a német leány védelmére kel. Andrej nem tűri az óhitű Márfa beavatkozását, s egy tőrszúrással akar véget vetni a vitának, de az asszony kicsavarja kezéből a fegyvert. Ekkor érkezik vissza Andrej atyja, Hovanszkij Iván herceg. Maga is szemet vet a szép német lányra. A két Hovanszkij - apa és fiú - szembe kerül egymással, s Iván herceg már vértörvényszék elé vitetné tulajdon fiát és Emmát, de Andrej nem enged; kést ránt elő. Doszifej, az óhitűek főpapja lép közéjük és kibékíti őket. A tömeg szétoszlik. Doszifej Emmát Márfa gondjaira bízza.

2. k é p
Golicin herceg dolgozószobája ...

A herceg levelet olvas, midőn Márfa, az óhitű asszony érkezik. Márfáról az a hír járja, hogy a jövőbe lát. Golicin is gyakran kér tőle tanácsot. A jövendőmondó asszony most a herceg közeli pusztulását jósolja. A nagyúr felháborodva hallgatja a jóslatot s kiadja a parancsot, végezzenek Márfával. nehogy rémlátásait másoknak is elfecsegje. Hovanszkij Iván topp an be Golicin szobájába. Kemény vita támad közöttük, Hovanszkij azzal vádolja Golicint, hogy az ő javaslatára nyirbálja meg az ifjú cár a főnemesség jogait. A két főúr közötti összecsapásnak Doszifej főpap vet véget. Békére inti a két nagyurat. Szaklovityij jelenik meg és gúnyos mosollyal újságolja, vádat emeltek a két Hovanszkij ellen. s a cár elrendelte a legszigorúbb vizsgálatot.

II. FELVONÁS

A Hovanszkijak háza előtt ...

Márfa, aki megmenekült, máglyahalált jövendöl az óhitűeknek. "Látja" a híveket, akik szívesen fogadják a tűzhalál mártíriumát. Am a főpap még nem látja elérkezettnek a vértanúság idejét.

Jön Szaklovityij ...

Oroszország szenvedéseiről panaszkodik és Isten segítségét kéri. E talányos jellem most úgy jelenik meg, mint önzetlen hazafi, aki nagy célokért - népéért, hazájáért - harcol. A sztrelicek és asszonyaik jajongva adják tovább a hírt: házaikat felgyújtják, családjukat földönfutóvá teszik, vagy kardélre hányják ... A Hovanszkijak ellen emelt vád így hull vissza zsoldosaikra, a sztrelicekre. Az írnok is megerősíti, hogy Moszkvában tűzzel-vassal pusztítják Hovanszkij híveit. A sztrelicek Hovanszkijt hívják! A herceg meg is jelenik közöttük, de szavaiban nincs semmi biztatás: nem tud többé segíteni hűséges emberein. Népe könyörgő imával fordul Istenhez.


III. FELVONÁS

1. kép

Hovariszkij Iván, az öreg herceg a kereveten hever ... Perzsa táncosnők szórakoztatják a nagyurat," s a szolgák sűrűn töltögetik a boros billikomot.

Golicin herceg egyik bizalmasa keresi fel, s figyelmezteti, hogy ne hagyja el a házat, mert halálos veszély fenyegeti. Iván senkitől sem fél. Durván visszautasítja a segítséget: kidobatja Golicin hírnökét. Azután tovább iszik s gyönyörködik a perzsa nők táncában. Ekkor Szaklovityij lép be. A cár meghívását hozza: Iván herceg jelenjék meg a tanácsban. Hovanszkij lassan díszbe öltözik, majd elindul, hogy eleget tegyen a cári meghívásnak. Az egyik oszlop mögül Szaklovityij felbérelt embere ugrik elő és leszúrja. Az elsötétedő teremből mindenki menekül, Csak Szaklovityij áll - gúnyos nevetéssel - Hovanszkij teteme fölött.

2. kép

Erdő borította táj éle

Az óhitűek máglyát raknak. A cári garda már körülvette az erdőt s az óhitűek inkább a tűzhalált választják, mintsem hogy a cár katonáinak kezébe kerüljenek. Márfa, majd Hovariszkij Andrej érkezik. E végső percben megbékélnek egymással. Mária, akit Andrej egykor elcsábított és hűtlenül elhagyott, most arra kéri szerelmesét: készüljön a halálra. Úgysem menekülhet. A kolostort, amelyben az óhitűek meghúztak magukat, s az erdőt is körülvették a cár katonái. Atyjával, Hovanszkij Ivánnal végeztek már. Nem kegyelmeznek neki sem. Az óhitűek máglyára lépnek, köztük Márfa és Hovanszkij Andrej. Felhangzik a cári katonák kürtje. Mire a katonák berohannak a tisztásra, már magasan lobog a láng. Doszifej hívei ott halnak meg a máglyán. Közöttük az utolsó Hovanszkij is ...
Válasz erre

Regiomontanus ( #147 ) 2012-09-14 11:33:09
Privát üzenet
MUSZORGSZKIJ
(1839-1881)

MODESZT PETROVICS MUSZORGSZKIJ, a XIX. század kiemelkedő jelentőségű zeneszerzője, 1839 március 21-én Kárevo faluban született. Első nevelője a "Dadus" volt, aki az orosz nép csodálatos dallamaira és gazdag mesekincsére tanította. A gyermek nyitott szemmel járt a világban. Látta a jobbágyság nyomorúságát, töméntelen szenvedését, s mint kisbirtokos fia, belepillantott az urak tivornyázó, tartalmatlan életébe is. Kilencéves korában már kitűnő zongorajátékos, de apja - az akkori nemesség szokása szerint - katonaiskolába adta Modesztet; el se tudta képzelni, hogy egy nemesember fia muzsikával, művészettel keresse meg a kenyerét. Muszorgszkij tizenhárom éves, mikor a cári gárda tisztiiskolájába kerül. A katonai stúdiumok mellett szorgalmasan tanulmányozza a klasszikus zeneköltők mesterműveit, és zongorajátékát is továbbfejleszti. Kitűnő iskolai előmeneteléért nagy kitüntetés éri: mint fiatal tisztet a Preobrazsenszkij-gárdaezredbe osztják be. Később megismerkedik Borogyinnal, a tudós orvos-kémikussal, aki maga is zenei stúdiumokkal foglalkozik, majd Dargomizsszkij társaságába kerül, aki ez idő tájt már az orosz zene úttörő mestereként ismert.
Midőn a -gárdaezredet egy vidéki garnizonba helyezik, és így Muszorgszkijnak le kellene mondania zenei tanulmányairól, a fiatal gárdatiszt merész lépésre határozza magát: lemond tiszti rangjáró1, és kilép a hadseregből. E pillanattól kezdve Muszorgszkij kemény küzdelmet folytat. A kenyérért is harcol, de mindenekelőtt azokért a forradalmian új művészeti elvekért, melyeket maga elé tűzött. Meg akar szabadulni az üres sablontól, a lélektelen, tartamát vesztett. kifejezési formától. Visszatérni minden klasszikus művészet nagy ihletőjéhez a népdalhoz. A népdal és a népi művészet jegyében megújítani az orosz zenei nyelvkincs dallam- és összhangvilágát. A zeneművészetet is telíteni a realizmus szellemével. A művészet a muzsika ne üres játék legyen csupán, hanem hatalmas tükre az életnek, a zeneköltő körül erjedő, forrongó valóságnak. Legyen a zene is harcos eszköz, mellyel a művész a nép igazáért, szabadságáért, boldogabb jövőjéért küzd. Hamarosan felsorakoztak mellette az orosz zene élet legkiválóbbjai: Rimszkij-Korszakov, Borogyin, Balakirev és Kjui. A kortársak és a zenetörténet "ötök"-nek, vagy "hatalmasok"-nak nevezi ezt a csoportot. Szövetségesükké lett a kiváló kritikus: Sztaszov is, aki kidolgozta a zenei realizmus harcos, jövőbe mutató elméletét. A zeneköltő sorra alkotja korszakos jelentőségű remekműveit. Dalai méltán sorolhatók a múlt század nagy kritikai realistáinak. Gogol, Goncsarov, Lermontov, Tolsztoj - remekműveihez. Minden egyes dala pompás jellemkép, mely nemcsak hűségesen simul a szöveghez, hanem tovább is fejleszti, kibontja -a költemény tartalmát mondanivalóját. Muszorgszkil a zongora- és zenekari irodalmat is mesterművekkel ajándékozta meg. Elég, ha olyan művekre hivatkozunk mint az Egy kiállítás képei s Egy éj a kopár hegyen. Munkásságának korszakos jelentősége elsősorban zenedrámáiban bontakozik ki. Ezek a művek főszereplőként magát a népet állítják színpadra. Bármelyik dalművét vizsgáljuk meg - a Borisz Godunovot, a Hovanscsinát, vagy akár a vidámhangú Szorocsini vásárt -, mindenütt a nép, a tömegek fájdalmát és örömét, vágyait és haragját jeleníti meg.

Nem véletlen hogy első nagy dalműve megírásakor a forradalmár költőhöz Puskinhoz fordul ihletért. Puskin a száműzetés nehéz éveiben írta egyik fő művét, a Borisz Godunov című népdrámát. Ebben az alkotásban tükröt tart a cári hatalom elé. Megmutatja a főnemesek züllöttségét és hatalomvágyát: rávi1ágít a véres, könyörtelen eszközökre, melyekkel a, cárok trónjukat, jogarukat biztosították. Muszorgszkij ezt a nagyszerű témát ragadja meg első zenedrámájában. l871-ben a zeneköltő benyújtja partitúráját az opera intendatúrájához. Hamarosan visszakapja a művet azzal, hogy gyökeresen át kell dolgoznia .. A művész aligha vállalkozott volna erre a munkára, ha barátai, elsősorban Opocsinyina Nagyezsda .Petrovna nem biztatják. 1873 februárjában Napravnyik karmester részleteket szólaltat meg a Borisz Godunovból. A mű híre egyre terjed, és Muszorgszkij ellenfeleinek is meg kell hajolniuk a közvélemény akarata előtt. 1874 január 24-én Gedeonov operaigazgató hathatós támogatásával végre nyilvánosság elé kerül Muszorgszkij alkotása. Az állítólagos szakemberek ezer kifogással éltek: nehézkes a hangszerelés. Szerintük Muszorgszkij hadat üzent minden régi, "elismert" zenei műformának... A kicsinyes szakemberek ellenállását azonban elsöpörte a fiatalok lelkesedése, akik felismerték a lángelmét. s akik tudták, hogy a Borisz Godunov zeneköltője nemcsak egy új, népi művészetért küzd, hanem magáért a népért, mely minden dallamának, összhangjának és merész gondolatának forrása. . A hangszerelésben Rimszkij-Korszakov, az "ötök" kiváló képzettségű tagja, segített Muszorgszkijnak. E jó barátról tudnunk kell, hogy ő az instrumentálás (hangszerelés) egyik legnagyobb mestere, és hogy zenekari művészetével nemcsak a kortársi orosz művészetet és az utódokat termékenyítette meg, hanem jelentős befolyással volt egész Európa új muzsikájára.

A XIX. századi európai muzsika -- a polgári társadalom válságát tükrözve, lassan elveszti azt az átfogó, klasszikus hangot, mely Mozart, Beethoven sajátja volt. Epigonok lépnek előtérbe, akiknél a nagy mesterek egységes világképét már hiába keressük, mivel csak egy-egy töredékét kapják fel a nagy hagyományoknak. Muszorgszkij új utat mutat a hanyatló század művészeinek. új mezsgyét, mely ismét a magasba visz. Ez az út a népi művészet útja. Muszorgszkij nem egzotikus díszként, díszítő arabeszkként használja fel a népi muzsika hanglépéseit, hangzat-fűzését, ritmus-képleteit. Nem a tradíciók keretébe szorítja a népi művészet kincseit. Ellenkezőleg: a nép zenéjéből fejleszti ki egész dallamvilágát. harmóniáinak forradalmian újszerű rendszerét; így válik részesévé a népi művészet teremtő erejének. Muszorgszkij, az operaköltő is merőben új utakon jár.
Válasz erre

Regiomontanus ( #146 ) 2012-09-14 10:15:24
Privát üzenet
JULES MASSENET (1842-1912) francia

DON QUIJOTE

(DON QUICHOTTE)

Ötfelvonásos opera

Szövegét - Miguel Cervantes regénye nyomán - Henri Cain írta.
Ősbemutató: 1910. II. 19., Monte-Carlo

Játszódik Spanyolországban, a XV. század elején.

A zeneszerző a címszerepet Fjodor Saljapin számára írta, ő énekelte Don Quijotét az ősbemutatón.

Pedro (szoprán), Garcias (szoprán), Dulcinea (alt), Rodriguez (tenor), Juan (tenor),
Sancho (bariton), Don Quijote (bariton)

O mon maitre, ó mon Grand - Don Quijote halála (V. felv.)

Don Quijote, a Búsképű Lovag szerenádot ad a szép kurtizánnak, Du1cineának. Egy másik lovag is felbukkan az ablaka alatt. Már majdnem összecsapnak, amikor Dulcinea ráveszi Don Quijotét, vállalkozzék egy hősi feladatra: szerezze vissza a nyakláncát, amelyet útonállók raboltak el tőle, és akkor a szíve az övé lesz. A lovag elindul fegyverhordozója, a hű Sancho Panza kíséretében. Don Quijote útközben nekiront a forgó szélmalmoknak, amelyeket gonosz óriásoknak vél, és jól összetöri magát. Végre megtalálja a banditákat, akik elvitték Dulcinea nyakláncát. A csatában legyőzi a rablókat, de semmi mást nem vesz el tőlük, csupán imádott ja ékszerét. Don Quijote büszkén állít be Dulcineához, átadja neki a nyakláncot, és boldogan várja, hogy a hölgy teljesítse ígéretét, az azonban gúnyosan ajtót mutat hódolójának. A Búsképű Lovag haldoklik. Kétségbeesésében, csalódottságában hallucinál, az enyhíti meg utolsó perceit: Dulcinea hangját hallja, ahogy szerelmes dalt énekel hű lovagjának.

Válasz erre

Regiomontanus ( #145 ) 2012-09-14 09:44:40
Privát üzenet
JOSEPH HAYDN

PHILEMON ÉS BAUCIS
(PHILEMON UND BAUCIS)
Egyfelvonásos bábopera
Szövegírója ismeretlen.
Ősbemutató: 1773. IX. 2., Eszterháza

Játszódik Frígiában, a mondai időkben.
A marionettoperát élő szereplőkkel is előadták, színpadon,

Baucis (szoprán), Narcissa (szoprán), Philemon (tenor), Aret (tenor), Jupiter (próza),
Mercur (próza)

Jupiter és Mercur elhatározzák, hogy próbára teszik az embereket. Leszállnak az Olympusról, és szegény vándorok képében megjelennek egy kis faluban. Szállást kérve kopogtatnak be a házakba, de a gőgös parasztok nem könyörülnek meg rajtuk. Csak egy öreg házaspár, Philemon és Baucis fogadja be őket, szíves vendégszeretettel. Pedig nemrégen nagy gyász érte őket: egyetlen fiuk, Aret lakodalmán villám csapott a nászmenetbe, és halálra sújtotta a vőlegényt menyasszonyával, Narcissával együtt. A hamvaikat tartalmazó urnákat a gyászoló szülők kunyhójában helyezték el. Jupiterre nem marad hatás nélkül az öreg pár jósága, és feltámasztja poraikból Aretet és Narcissát. Ekkor már Jupiter és Mercur isteni díszben mutatkoznak meg Philemon és Baucis előtt, és megkérdik őket, hogy még milyen jutalmat kívánnak. Az öregek azt kérik, hogy változtassák kunyhójukat templommá. Így is történik. Az istenek szigorúan megróják a parasztokat gőgjükért, és ismét felszállnak az Olympusra.
Válasz erre

Regiomontanus ( #144 ) 2012-09-14 09:07:55
Privát üzenet
WEBER, CARL MARIA VON (1786-1826) német


A BŰVÖS VADÁSZ

(DER FREISCHÜTZ)

Háromfelvonásos opera
Szövegét Friedrich Kind írta.

Ősbemutató: 1821. VI. 18., Berlin, Schauspielhaus
Játszódik Csehországban, 1650 körül.

Agáta (szoprán), Annuska (szoprán), Max (tenor), Ottokár, cseh herceg (bariton), Kilián (bariton), Gáspár (basszus), Remete (basszus), Kuno (basszus), Samiel (basszus)

Durch die Walder, durch die Auen - Max áriája (I. felv.)

Hier im ird'schen Jammerthal - Gáspár bordala (I. felv.)

Schweig', schweig' damil dicn niemand warnt - Az I. felvonás zárójelenete (Gáspár)

Schelm. halt fest - Agáta és Annuska kettőse (II. felv.)

Kommt ein sehlanker Burscli gegangen - Annuska áriája (II. felv.)

Leise, leise, fromme Weise - Agáta áriája (II. felv.)

Und ob die Wolke sie verhülle - Agáta kavatinája (III. felv.)

Einst traumte meiner sel'gen Base - Annuska áriája (III. felv.)

Wir winden dir den Jungfernkranz - A koszorúsJányok kara (III. felv.)

Was gleicht wohl auf Erden dem Jagervergnűgen - Vadászkar (III. felv.)

Max, a fiatal vadász csak úgy kaphatja meg az erdészi állást és vele Agátának, a fővadász lányának a kezét, ha győz a másnapi lövészversenyen. Maxot az utóbbi időben üldözi a balszerencse, fél, ezért elfogadja Gáspár felajánlott segítségét. Ez a vadászlegény sötét hatalmakkal cimborál, ő is pályázik Agáta kezére, és alig várja, hogy riválisát tönkretegye. Éjjel elviszi Maxot az Ördögszakadékba, és Samielnek, a fekete vadásznak segítségével biztosan találó varázsgolyókat öntenek. A dolog azért is sürgős Gáspárnak, mert lelkét már rég eladta Samielnek, és csak egy másik lélekkel válthatja ki az övét - legalább egy időre - az örök kárhozatból. Agáta baljóslatú jelek közepette készül esküvőjére. Megkezdődik a lövészverseny. Maxnak egy fehér galambot kell lelőnie. A varázsgolyót tölti be. Amikor eldördül a puska, Agáta és Gáspár élettelenül terül el a földön. A lánynak végül nem esett bántódása, mert a versenyen megjelent szent Remete a golyót, amelyet Samiel Agáta felé irányított, Gáspár szívébe térítette. Max töredelmesen bevallja bűnét, és végül bocsánatot is nyer.
Válasz erre

Regiomontanus ( #143 ) 2012-09-14 08:39:23
Privát üzenet
SZTRAVINSZKIJ, IGOR FJODOROVICS
(1882-1971) orosz

A CSALOGÁNY

(LE ROSSIGNOL)

Háromfelvonásos opera

Szövegét - Hans Christian Andersen meséje nyomán - Igor Sztravinszkij
és Sztyepan Mituzov írta.

Ősbemutató: 1914. V. 26., Párizs, Nagyopera
Játszódik mesebeli helyen és időben.

A Csalogány (szoprán), Szakácsnő (szoprán), A Halál (mezzoszoprán), A Halász (tenor), Bonc (tenor), Császár (basszus), Kamarás (basszus), Három japán követ (tenor bariton, basszus)

A Halászt minden éjjel meglátogatja a Csalogány, és gyönyörű dalt énekel neki. Egyszer azonban felkeresik a Csalogányt a kínai Császár udvari emberei, és megkérik, hogy énekeljen a császári udvarban is. A madár vállalkozik a feladatra, és elmegy velük. A porcelánpalotában csodálatosan énekel az uralkodónak is, a Császárt könnyekig meghatja dala. Közben azonban megérkeznek a japán császár követei uruk ajándékával, egy felhúzható gépcsalogánnyal. Mialatt mesterséges vetélytársa produkálja magát, az igazi Csalogány észrevétlenül eltűnik a palotából. A Császár már csak az eredeti madarat hallgatná, ám amikor megtudja, hogy nyoma veszett, olyan haragra gerjed, hogy menten száműzi birodalmából. A Császár nagyon beteg lesz, ágya szélén már ott ül a Halál, de újból megjelenik az igazi Csalogány, és csodás dalával annyira elbűvöli a kaszást, hogy az visszaadja a Császárnak uralkodói jelvényeit, és eltávozik. Amikor az udvaroncok ismét felkeresik haldokló urukat, az - meglepetésükre - egészségesen, teljes díszben fogadja híveit.
Válasz erre

Regiomontanus ( #142 ) 2012-09-14 07:46:06
Privát üzenet
ANTONIO VIVALDI

ÖRJÖNGŐ LORÁND

(ORLANDO FURIOSO)

Háromfelvonásos opera

Szövegét - Lodovico Ariosto eposza nyomán - Grazio Braccioli írta.
Ősbemutató: 1727 ősze, Velence, Teatro Sant' Angelo

Játszódik Alcina varázsszigetén, a mondai időkben.

Angelica (szoprán), Orlando (mezzoszoprán), Alcina (mezzoszoprán), Bradamante (alt), Medoro (tenor), Ruggiero (bariton), Astolfo (basszus)

Orlando lovag, aki szerelmes Angelica hercegnőbe, Alcina varázslónő szigetére téved. A lány azonban nem őt, hanem Medoro szaracén lovagot szereti. A varázslónő birodalmában megjelenik Ruggiero lovag is a választottjával, Bradamantéval. Alcinának megtetszik Ruggiero, és varázserejével meg is hódít ja. Bradamante csak bűvös gyűrűje segítségével tudja visszaszerezni tőle szerelmesét. Angelica csellel akar megszabadulni Orlandótól: elhiteti vele, hogy fent a hegyen megtalálja az örök ifjúság forrását. A lovag meg is mássza a meredek szirteket, de azok falként összezárulnak mögötte, mert ő is Alcina hatalmába került. Orlando azonban szétzúzza a sziklákat, és kiszabadul. Visszatérve tudja meg, azért távolították el, hogy Angelica és Medoro megtarthassák lakodalmukat. Ez annyira megzavarja Orlando elméjét, hogy őrjöngeni kezd. Vizionál, és Merlin varázsló sírszobrát Angelicának nézi. Eközben párviadalba keveredik az emlékmű láthatatlan őrével, Arontéval, és megöli. Ezzel akaratlanul is megdönti Alcina varázshatalmát a szigeten. Rövidesen Orlando elméje is kitisztul, és belenyugszik Angelica és Medoro házasságába.
Válasz erre

Regiomontanus ( #141 ) 2012-09-13 18:39:50
Privát üzenet
RICHARD STRAUSS

A RÓZSALOVAG

(DER ROSENKA VALIER)
Háromfelvonásos opera

Szövegét Hugo von Hofmannsthal írta.
Ősbemutató: 1911. 1. 26. Drezda, Hofoper

Játszódik Bécsben, a XVIII. század közepén.

Werdenberg .tábornagyné (szoprán), Sophie (szoprán), Marianne (szoprán), Octavian (mezzoszoprán), Annina (alt), Énekes (tenor), Valzacchi (tenor), Faninai (bariton), Ochs báró (bariton), Jegyző (bariton), Rendőrbiztos (bariton)

Di rigori armato il seno - Olasz ária (I. felv. - Énekes)

Die Zeit, die ist ein sonderbar Ding - A tábornagyné monológja (I. felv.)

Mir ist die Ehre wiederfahren - Az ezüstrózsa átnyújtása (II. felv. - Sophie-Octavian)

Ohne mich, ohne mich - Ochs báró keringője (II. felv.)

Hab' mir's gelobt - Hármas (III. felv.)

Ist ein Traum, kann nicht wirklich sein - Zárókettös (III. felv. - Sophie-Octavian)

Az idősödő, de még szép Werdenberg tábornagyné ifjú kedvesével Octaviannal, tölti az éjszakát. Hirtelen beállít egy távoli rokona, a parlagi modorú Ochs báró. Az asszony már nem tudja eltüntetni szerelmesét, ezért gyorsan szobalányruhába öltözteti. Ochsnak nagyon megtetszik ez a "Mariandl". Egyébként azért jött, hogy a tábornagyné ajánljon neki egy rózsalovagot, aki megkéri majd számára a dúsgazdag bécsi polgár, Faninal lányának, Sophie-nak a kezét. Az asszony hirtelen ötlettel Octaviant javasolja. Az ifjú vállalkozik is erre. Átadja az ezüstrózsát, Sophie pedig nagyon rokonszenvesnek találja őt. Annál kevésbé koros potrohos és modortalan vőlegényét, Ochsot. Védelmet kér ellene Octaviantól A két fiatal szerelemre gyullad egymás iránt. Octavian összeszólalkozik Ochsszal, majd a vita hevében kardot rántva, enyhén megsebesíti. A rózsalovag most, már, a kérő ellen dolgozik, és Mariandl, a szobalány nevében találkára hívja egy rossz hírű külvárosi fogadóba. Ott Ochsot csúnyán megtréfálják, és a tervezett pásztoróra kútba esik. Odajön Faninal, Sophie és a tábornagyné is, mert hírt kapott valamennyi. Ochs megszégyenülten kotródik el, a tábornagyné pedig belátja, hogy le kell mondania Octavianról, a fiatalok boldogságának így már semmi sem állhat útjába.
Válasz erre

Regiomontanus ( #140 ) 2012-09-13 17:13:52
Privát üzenet
HÓPEHELYKE
(SZNYEGUROCSKA)

Négyfelvonásos opera, prológussal

Szövegét- Alekszandr Osztrovszkij színműve nyomán - Nyikolaj Rimszkij-Korszakov írta.

Ősbemutató: 1882. II. 10., Pétervár

Játszódik a berengyejek országában, a mesebeli időkben.

Hópehelyke (szoprán), Kupava (szoprán), Tavasztündér (mezzoszoprán), Lel, pásztor (mezzoszoprán), Bakula felesége (mezzoszoprán), Berengyej cár (tenor), Bakula, zsellér (tenor), Mizgir (basszus), Fagykirály (basszus), Bermjata, bojár (basszus)

Szlihala ja, mama - Hópehelyke ariettája (Prológus)

Zemljanyicsnaja godka pod kusztocskom viroszla - Lel első dala (I. felv.)

Kak po leszu lesz sumit - Lel második dala (I. felv.)

Kak bolno zgyesz! Kak szerdcem tyazsko sztalo - Hópehelyke ariettája (I. felv.)

Uhogyit gyeny veszjolij - Berengyej cár kavatinája (III. felv.)

Velikij car! Szproszi menya szto raz - Hópehelyke áriája (IV. felv.)


Fagykirály és Tavasztündér féltik kislányukat, Hópehelykét Jarilótól, a napistentől, hogy elolvaszt ja, ezért elküldik az emberek közé, a berengyejek országába. A lány nagyon meg tetszik egy fiatalembernek, Mizgirnek, aki az ő kedvéért otthagyja menyasszonyát, Kupavát. Jarilo megharagszik a berengyejekre, mert befogadták Hópehelykét, és hosszú évekig tartó faggyal bünteti őket. Az ország cárja elhatározza, ahhoz adja feleségül Hópehelykét, aki megtanítja a lányt érezni. Hópehelyke sajnálja Mizgirt, hallgatja vallomásait, de nem tudja szeretni, ezért könyörög anyjának, Tavasztündérnek, hogy ajándékozza meg az érezni tudással. Anyja nehéz szívvel teljesíti kérését. Hópehelyke így már viszonozni tudja Mizgir forró szerelmét, De ebben a melegségben elolvad, azaz elpusztul maga is, akárcsak sok millió társa a nap hatására. A kétségbeesett Mizgir a folyóba veti magát, a kiengesztelődött napisten pedig újból felmelegíti a berengyejek földjét sugaraival, és véget vet Fagykirály uralmának.
Válasz erre

Regiomontanus ( #139 ) 2012-09-13 15:43:11
Privát üzenet
RIMSZKIJ-KORSZAKOV, NYIKOLAJ
ANDREJEVICS (1844-1908) orosz

AZ ARANYKAKAS

(ZOLOTOJ PETUSO

Háromfelvonásos opera

Szövegét - Alekszandr Puskin meséje nyomán - Vlagyimir Belszkij írta.
Ősbemutató: 1909. X. 7., Moszkva

Játszódik mesebeli helyen és időben.

Semahani királynő (szoprán), Az Aranykakas (szoprán), Amelfa, kulcsárnő (alt),
Asztrológus (tenor), Gvidon herceg (tenor), Dodon cár (bariton), Afron herceg (bariton),
Polkan tábornok (bariton)

Otvety mnye, zorkoje szvetyilo - Himnusz a Naphoz (II. felv. - Semahani királynő)

Jedut! Prigajtye kozlom - Bevonulási induló (III. felv.)

Dodon cár összehívja a bojárok tanácsát, mert birodalmát ellenség fenyegeti. Megjelenik az Asztrológus, és Dodonnak egy aranykakast ad ajándékba. A madárnak bűvös ereje van: ha ellenséges támadás várható, menten kukorékolni kezd, a cár bátran rábízhatja magát. Az Asztrológus most nem kér semmit a csodamadárért, esetleg majd a jövőben. A kakas veszélyt jelez, Dodon harcba indul. A cár a csatát elveszíti, sok katonájával együtt ott pusztul két fia is. A harcmezőn feltűnik egy gyönyörű asszony, Semahani királynő. Elbűvöli az öreg Dodont, aki elhatározza, hogy magával viszi hazájába. A cár ünnepélyes menetben vonul fel székvárosába, hogy bemutassa népének az új cárnőt. Előlép az Asztrológus, emlékezteti a cárt ígéretére, és a kakas fejében Semahani királynőt követeli magának. A felbőszült Dodon agyonüti a vakmerő csillagászt. Az Aranykakas nyomban bosszút áll régi gazdája meggyilkolásáért, és halálra sújtja a cárt. Semahani királynő, aki az egészet kitervel te, gúnyosan nevet Dodon pusztulásán.
Válasz erre

Regiomontanus ( #138 ) 2012-09-13 13:46:14
Privát üzenet
RÁNKI GYÖRGY

RÁNKI GYÖRGY, a Pomádé király zeneleöltője született 1907-ben, Budapesten. Zeneszerzési tanulmányait 1930-ban fejezte be Kodály Zoltánnál, a Zeneművészeti Főiskolán. Azóta dalokkal, kórusokkal, zongora-, kamara- és szimfonikus darabokkal. három kantátával, számos rádió-, színpadi és film-zenével, népdalfeldolgozással, néhány tömegdallal stb. lépett a nyilvánosság elé. 1954-ben Kossuth-díjat kapott Pomádé király c. zenés komédiájáért, melyet az Állami Operaház 1953-ban mutatott be. Rádióváltozatban már 1951-ben bemutatásra került. A Pomádé király Andersen közismert meséje nyomán tarka jelenetek során bemutatja, hogyan leplezi le a nép előtt két vidám diák elmés csíny segítségével a hiú király és udvara hamis tekintélyét, korrupt ostobaságát. A darab műfaja: újszerű zenés komédia, mely szatirikus vígopera, a nép színmű, az operett, a hangosfilm sajátságait és stíluselemeit egyesíti.

POMADÉ KIRÁLY

Zenés komédia Andersen meséje nyomán, 3 felvonásban, 8 képben.

Szövegét írta: Károlyi Amy

Pomádé ki1rály basszus - Jani (Dani), diák tenor - Miska (Béni), diák bariton - Rozi, Jani kedvese szoprán - Garda Roberto, királyi ruhamester bariton - Nyársatnyelt Tóbiás, kancellár bassz-bariton - Dzsufi, udvari bolond szoprán- Kikiáltó bariton - Kisinas szoprán - Pereces kofa mezzoszoprán - Mézesbábos bariton - Lacikonyhás basszus- Kocsis bariton

Dámák, miniszterek, apródok, udvaroncok, nép, gyermekek.., táncosok.., dudás, őrség, ételhordók stb.

Történik Pomádiában, valamikor régen.

Első felvonás: 1.kép: A várkapu előtt. 2. kép: A vásártéren. Második felvonás: 1. kép: A királyi palota dísztermében, 2. kép: A trónteremben. Harmadik felvonás: 1. kép: Szabadban. 2. kép: A királyné hálószobájában,

3. kép: A trónteremben. 4. kép: A vásártéren,

I. FELVONÁS

1. kép

Pomádiában vagyunk, valamikor régen, elképzelt országban, elképzelt időben. A várkapu előtt, őszi délután. Fegyveresek vezetik elő, rabláncra fűzve, dobszóval, trombitaharsogással a két legényt, Janit és Miskát. A zúgolódó nép előtt kihirdetik: hogy a két lázadót, akik gúnyolni merték Pomádé király fényes ruháit, száműzetésbe küldik. Tudja meg a nép, hogy ha más merné még becsmérelni a király sérthetetlen ruháit, hétfontos pecséttel ragasztják be a száját, mert így lesz csend, így lesz rend szép Pomádiában. A két legény fogcsikorgatva hagyja el a hazai földet, de Jani megmondja: kölcsön kenyér visszajár. Az asszonyok sírva búcsúztatják őket, vigasztalják, s elsiratják a; árván maradt szegény Rozikát, Jani mátkáját. A fiú is elbúcsúzik szívbéli jegyesétől.

2. kép

Vásári forgatagban kínálja áruit a pereces kofa, a lacikonyhás, a mézesbábos. De a mézesbáb nem édes, mert nem telik méz a kalácsba, hiszen fő a király új ruhája, azért nem jut másra. A perec is fogytán, mert kell a liszt a királynak. A lacikonyhás is panaszkodik, hogy hús nélküli a káposzta. Hiszen kell a pénz a cifraságra, mindennapi új ruhára, nem jut emberséges eledel, nem jut emberi sors a népnek. A kis inas is elpanaszolja, hogy cipőt ő csak máson lát, neki nem jut abból a lábbeliből, amit a műhelyben készítenek. Az egész vásári forgatag a király pazarlását átkozza s a nép nyomorát siratja. Szekér közeledik, benne Dani és Béni, akik valójában nem mások, mint az álruhába bújt Jani és Miska, a két számkivetett. A kocsis meg az "idegen utasok" panaszolják, hogy soha ilyen rossz utakat nem láttak, mint ebben a nyomorult országban. Persze, világosítja fel őket a nép, jó útra nem telik, mert a pénz csak parádéra kell. Mikor a két "messze földről jött takács", az ál-Dani és az ál-Béni, meghallják, hogy másnap ünneplik a király nevenapját, bejelentik: ők is ott lesznek, ők is ünnepelnek majd. " A nép egy-kettőre meghallja tőlük, hogy vándorvarázslók, művészek, bűvészek, csodatakácsok, ezermesterek, népmulattatók, tréfacsinálók. Dani bemutatkozik: úgy hívják, hogy Becsaplak Dániel, Béni pedig: Rászedlek Benedek. Rászedik és becsapják azt, aki rászolgált: hiszékeny leányt, hiú asszonyt, kövér gazdát és a többit ... Csodaszappanuktól szebb lesz a falu szépe, csodaerszényükből ki nem fogy a tallér, a holnapi díszmenetre csodaköntöst ajándékoznak majd a királynak, mindenki eljöjjön, gyönyörű tréfa lesz.

Őrjárat érkezik s a kapitány meghallja, hogy idegen országból jött csoda takácsok állnak előtte, idegen országból idegen holmit hoztak Pomádé királynak. Nyomban viszik őket a királyhoz. A nép tudja, hogy nagy móka készül, becsapják a királyt, csúffá teszik egész pereputtyát s már előre nevet a névnapi mulatságon.

II. FELVONÁS
1. kép

Pomádé király palotájának tükörtermében a királyi ruha mester, Garda Roberto, balettmesteri pálcával a kezében - főpróbát tart a Pomádé-napi ruhabemutatóhoz. A királynak az a mániája, hogy minden napra új és újszerű ruhát terveztessen magának, ez minden gondja, erre költi az ország pénzét. Így a névnapi ünnepség legfőbb pillanata is a ruhabemutató lesz. Szörnyű gond: mit is vegyen magára Pomádé király? Milyen új kreációval kápráztassa el szeretett népét amely éhezik és mezítláb jár az ő fényűzése miatt, de bizonyára a hódolattól haldokolva gyönyörködik majd királya soha nem látott káprázatos és csodálatos új ruhájában.
Garda Roberto tehát rendelkezik: hatos sorba állítja a köznapi, az ünnepi, a reggeli, a nappali, az esti ruhákat, köpönyegeket, mellényeket. palástokat, köntösöket. "E ruhák jelentik a világ tetejét ... " Különböző táncokban mutatják be a világ más és más tájait jelentő ruhákat, majd belép maga Pomádé, fején koronával. Panaszos gügyögéssel közli a főruhamesterrel, hogy unja mindezeket a ruhákat, hiszen valamennyi volt már rajta egyszer. Mi lesz a névnapi köntössel? Roberto, hogy időt nyerjen, behozatja a király dús reggelijét, melyet őfelsége hatalmas étvággyal, zeneszó mellett fogyaszt el. A mazsolához fuvolaszó dukál, az ibolyával körített pávanyelvhez oboa, a pralinéhez pedig klarinét. Ezüst hangon zeng a hárfa, mikor megjelenik "aranytálcán mézes árpa", a medvetalphoz a bősz gordon, a nagybőgő brummog. Pomádé egymásután próbálja fel a ruhákat: de valamennyit unja, egyik sem tetszik neki. Még a porcelán gamasni sem. Keserűen panaszkodik, hogy nincs mit felvennie, Pomádé napján kénytelen lesz ágyban maradni, mert ­ óh jaj - nincsen ruhája. Húzzák meg a gyászharangot, sírjon a nép, elmarad a névnapi díszmenet, mert a királynak nincs mit felvennie. De jön a kikiáltó s jelenti, hogy idegenből jött csodatakácsok bebocsátást kérnek és ajándékot ajánlanak a királynak. A király határtalan izgalommal hívatja az "idegeneket".

2. kép

A trónteremben ünnepélyesen fogadja a király az udvari népet, közöttük Nyársatnyelt Tóbiást, a kancellárt, s tizenkét miniszterét, valamint tizenkét udvari dámáját. Dzsufi, az udvari bolond, lantot penget. A király azonban csak a két csodatakácsra kíváncsi, akik azonnal meg is jelennek a színe előtt. Bejelentik, hogy a névnapjára hozták a trón lépcsőjére helyezett zsákot, telistele gyönyörű szép fonalakkal, szövetekkel. . Pomádé őfelsége elragadtatással kiált fel: "idegen fonalak ... idegen szövetek ... idegen országból idegen emberek! ." Béni és Dani azt mondják, hogy ezekből a szövetekből kelmét fonnak, a kelméből pedig köntöst szabnak a királynak, mert mi lehetne ennél fontosabb az országban? A szolgalelkű miniszterek, a dámák s az egész udvari nép utánuk szajkózza: tényleg, mi lehetne Pomádé már zengi is, hogy a nép készülhet, nagy öröm vár reá: királya holnap új ruhát ölt! Ekkor azonban Dani és Béni megmondják, hogy az ő csodakelméjük varázslatos holmi mert azt nem láthatja ám akárki, csak a bölcs s az igaz. De a buta a hitvány nem lát belőle semmit. Az ostoba és bámész nem lát mást csak a levegőt. Aki turpisságot titkol, akinek vaj van a fején, aki érdemtelenül került magas polcra, aki dugdossa a saját butaságát, az jól vigyázzon, mert nem lát majd semmit a csodakelméből. s ,így lelepleződik minden titka: butasága, gonoszsága,. turpissága. Pomádé meg van arról győződve, hogy ő látni fogja a kelmét. Legfeljebb letagadja, ha nem látja! De az udvari nép egy. része megszeppen : kiderül most, hogy ostobák, hazugok és "vaj van a fejükön". - Dani és Béni nevetnek az udvar rémületén.

III. FELVONÁS
1. kép

Éjszaka a szabadban búsul Rozika. Messziről a királyi palota ablakai látszanak. Ősz volt, mikor a nyírfák alatt elbúcsúzott Janitól, aki megígérte, hogy visszatér, mire ismét kivirul a nyírfa - íme hallatszik is a hangja, meg is jelenik, szerelmese nagy örömére. Azt is megmondja: "Holnap dől el sorsunk ­ vagy sikerül tréfánk, vagy hurkot kötnek nyakunkra", és sietve búcsút vesz az ámuló Rozikától.

2. kép

A király nyugtalanul hánykolódik ágyában. Túl puha a paplan, túl pihe a párna, nem ízlik a kávé. Hangokat hall s ezek a hangok is azt zúgják: nem ízlik a csokoládé, nem ízlik a kávé jaj neked, Pomádé. .. A király elpanaszolja, hogy a névnapjára virradó éjszaka szörnyű álma volt. Meg is jelenik saját felnagyított árnyéka a falon, s mintha megjósolná neki, hogy nem fogja meglátni a csodaköntöst, tejes-mézes birodalmát elcsípi a csóka. Hogy szabaduljon az árnyaktól s a gyötrő gondtól, megrázza a csengőt, s a berohanó szolgákkal Nyársatnyelt Tóbiás kancellárt hívatja. Olyanformán ravaszkodik, hogy majd előreküldi a kancellárt a takácsok műhelyébe, nézze meg előbb a csodakelmét, vajon látja-e és milyen az? Az ágyból kiugratott Nyársatnyelt Tóbiás kétségbeesetten tántorog el. Szűköl, mint a kutya, mikor rosszat sejt. De Pomádénak ez nem elég: kiugrasztja ágyukból minisztereit is, mind a tizenkettőt, őket is elküldi csodakelmét nézni. A miniszterek ugyanolyan siralmasan támolyognak a takácsok rögtönzött műhelye felé, mint a kancellár. Közben Nyársatnyelt Tóbiást látjuk egy függöny előtt, amint vacogva menekül. Ő ugyanis már volt a takácsok műhelyében és nem látott semmit. De egy kancellár nem lehet buta! Jön már sorjában, siralmas állapotban mind a tizenkét miniszter. Ők sem láttak semmit. De ők is háborogva kérdik: hát lehet egy miniszter buta?!

3. kép

Ismét a palota tróntermében vagyunk, amely Dani és Jani rögtönzött műhelye ezen az éjszakán. A két fiú szendereg a szövőszék mellett. Mikor ásítva felébrednek, már jóelőre azon nevetnek, hogy király uramiék egyike sem meri majd bevallani, ha nem látott semmit. Dani és Béni forgatják a szövőszéket, amely könnyen forog, mert nincsen benne semmi, majd szabni, varrni kezdik láthatatlan anyagból a láthatatlan köntöst. Nyársatnyelt Tóbiás belép és rémülten látja, hogy - nem lát semmit. Dani meg Béni pedig - vagy is Jani és Miska ­ előzékenyen mutogatják a kelmét": amely alul selyem, felül bársony, vagyis felül bársony és alul selyem. Nyársatnyelt Tóbiás dadogva és verejtékezve igyekszik megtanulni a leckét, hogy beszámolhasson a királynak: alul selyem, vagy felül selyem? Felül bársony, vagy alul bársony? Béni és Dani bőbeszédűen magyarázzák, hogy milyen gyönyörű szép mintákat szőttek bele a kelmébe. Nyársatnyelt Tóbiás és a miniszterek pedig bólogatnak, mintha mindent látnának is. Megjelennek a dámák is, akik hasonló izgalommal "gyönyörködnek". Maga Pomádé, aki nagyon csinosnak tartja a köntöst, mert hiszen "ha szolgáim mind így látják, nem mondhatom, hogy én nem látom ... " A királyt most teljesen levetkőztetik, hogy próbálja fel az új ruhát. Dani és Béni dicsérik, hogy milyen pompásan áll őfelsége termetén a finom köntös, sehol egy gyűrődés, sehol egy ránc ... Közben Pomádé kéri, hogy ne csiklandozzák, persze, semmiféle ruha nincs rajta, mialatt a két "csodatakács" tapogatja. És mivel semmi sincs rajta, megfázik, náthás lesz.

4. kép

A vásártéren gyülekezik a nép. Megjelenik Dani és Béni, hordóra ugranak s kikiabáljak. hogy most már kiki tátsa a száját. Pomádé király felvette a csodaruhát és közeledik is a dísz- menet. A nép tudja, hogy lelepleződik most minden: megtudják végre, ki buta, ki csaló. "E ruhára rég vár Pomádia népe". Jön az udvar, dicsőítik a csodálatos ruhát, amelyet senki sem lát. Közeledik a baldachin, a király kilép alsóruhában, fején koronával. Döbbent csend támad, míg végül gyermekszáj mondja ki elsőnek az igazságot: a kis inas kiáltja el magát: "A királyon nincsen semmi!" Ez a kiáltás felszabadítja a népet, a tömeg kacagni kezd, Pomádé kétségbeesetten dadog, a kancellár, a miniszterek, a dámák ijedten szöknek el, végül Pomádé király fején koronával, testén alsóruhában egyedül áll kacagó, gúnyolódó népe előtt. Dani és Béni elébeugrik s bejelenti, hogy a csodakelme bizony csak tréfa volt, letépik álarcukat s a nép megismeri őket: hiszen ez Jani és Miska, a két száműzött. Szavukat megtartották. bosszút álltak. Levetkőztették a : királyt, hogy lássa a nép: nincsen ezen a királyon semmi, de semmi Jani és Rozi is viszontlátják egymást, boldogan, a nép pedig vigad, mert elkergették Pomádét és egész tányérnyaló hadát.

Most kezdődik az élet!
Válasz erre

Regiomontanus ( #137 ) 2012-09-13 11:05:29
Privát üzenet
A TŰZ ANGYAIA
(OGNYENNIJ ANGEL)
Ötfelvonásos opera

Szövegét - Valerij Brjuszov regénye nyomán - Szergej Prokofjev írta.
Ősbemutató: 1955. IX. 29., Velence, Teatro La Fenice

Játszódik Németországban, a XVI. században.

Az opera csak a zeneszerző halála után került színre.

Renata (szoprán), Apácafőnök asszony (mezzoszoprán), Boszorkány (mezzoszoprán), Henri gróf (tenor), Mephistopheles (tenor), Agrippa (tenor), Ruprecht (basszus), Faust (basszus), Inkvizítor (basszus)

Ruprecht lovag egy útszéli fogadóban összetalálkozik egy gyönyörű lánnyal, Renatával. Renatának állandóan víziói vannak, elmeséli, hogy bele is szeretett egyik látomásába, Mádielbe, a Tűz Angyalába. Később, hogy összetalálkozott Henri gróffal, Mádielt vélte benne felismerni, vele is ment kastélyába, és boldogan éltek együtt. Ám egy év után Henri elkergette, azt állítva, hogy a lány megrontotta őt. Renata azóta is a grófot keresi. Ruprecht beleszeret a lányba, és megfogadja, hogy mindenben a segítségére lesz. Renata végül összetalálkozik Henrivel, de az ismét eltaszítja őt. A megalázott lány kiábrándul belőle, rájön, nem lehet azonos Mádiellel. Ezért megígéri Ruprechtnek, a felesége lesz, ha megöli a grófot. A lovag párbajra hívja Henrit. Közben azonban az eszelős lány ragyogó fényben pillantja meg a grófot, amint rásüt a nap, újból a Tűz Angyalának látja, és az előbbivel ellentétes parancsot ad Ruprechtnek. A párbajban a lovag súlyosan megsebesül. Hosszas lábadozás után felépül, és ismét feleségül kéri Renatát. A lány ezt most azzal tagadja meg, hogy bűnösnek érzi magát, és kolostorba akar vonulni. Renata a zárdában megőrjíti az apácákat. Az Inkvizítor máglyahalálra ítéli.
Válasz erre

Regiomontanus ( #136 ) 2012-09-13 10:54:42
Privát üzenet
A HÁROM NARANCS SZERELMESE

(LJUBOY K TRJOM APELSZINAM - L' AMOUR DES TROIS ORANGES)
Négyfelvonásos opera

Szövegét - Carlo Gozzi színműve nyomán - Szergej Prokofjev írta.
Ősbemutató:1921. XII. 30., Chicago

Játszódik Meseországban, mesebeli időkben.

A librettó eredetileg orosz nyelvű, de az opera az ősbemutatón franciául hangzott el.

Ninetta (szoprán), Nicoletta (szoprán), Fata Morgana (szoprán), Linetta (mezzoszoprán), Clarissa (mezzoszoprán), Smeraldina (mezzoszoprán), A Herceg (tenor), Truffaldino (tenor), Leander (bariton), Farfarello (bariton), Pantalone (bariton), Treff király (basszus), Celio (basszus), Kreonta, szakácsnő (basszus)

Treff király fia, a Herceg súlyos beteg: melankóliába esett. Leander, az első miniszter örül ennek, mert ő akar a trónra kerülni. A királyt Celio varázsló, Leandert az öreg boszorkány, Fata Morgana támogatja. A két mágus kártyacsatát vív védenceiért, és Celio veszít. A király megbízza udvari mókamesterét, Truffaldinót, vidítsa fel a fiát, gyógyítsa ki búbánatából. Truffaldino nagy maskarajátékot szervez, de hiába, a Herceg arca szomorú marad. Végül a mókamester elgáncsolja Fata Morganát, erre az öreg banya - veszettül kalimpálva a lábaival - a fenekére esik. A Herceg nevetni kezd, és ettől menten helyreáll az egészsége. Bosszúból a boszorkány megátkozza a Herceget: essék szerelembe a három naranccsal. Így is történik, és a Herceg nyomban útnak indul, hogy megkeresse őket. Sikerül is megszereznie mindhármat Kreontától, a gonosz szakácsnőtől. A három narancsban három gyönyörű hercegnő rejtőzik, kettő közülük meghal útban hazafelé, a harmadik, Ninetta lesz a Herceg menyasszonya. Hiába változtatja Fata Morgana a lányt csúf patkánnyá, Celio leleplezi az ármányt, és Ninettát vissza varázsolja emberré. Most már megtarthatják az esküvőt.
Válasz erre

Regiomontanus ( #135 ) 2012-09-11 12:53:59
Privát üzenet
SMETANA

AZ ELADOTT MENYASSZONY

Vígopera 3 felvonásban.

Szövegét írta: K. Sabina.

Krusina, paraszt bariton - Ludnnilla, felesége mezzoszoprán - Masenka, leányuk szoprán - Micha Tóbiás, gazdag paraszt bariton - Ágnes, felesége mezzoszoprán - Vencel, a fiuk tenor -János, Micha fia első házasságból tenor - Kecál, házasságközvetítő basszus - Springe1, vidéki cirkuszigazgató tenor - Esmeralda. táncosnő szoprán - Muff, komédiás basszus.

Falubeliek, komédiások

Történik: a XIX. században, egy csehországi faluban. Az I. és III. felvonás a falu :főterén. a II. felvonás a fogadó ivójában.

I. FELVONÁS

Vasárnapi derű ragyog a falu felett ...

A vendégfogadó előtti térségen a falu fiatalsága szórakozik. Csak a szép Masenka szomorú, mert szülei feleségül akarják kényszeríteni Micha Tóbiás fiához s a vőlegény jelölt éppen ma érkezik háztűznézőbe.

Bánatát elpanaszolja szerelmesének, Jánosnak, aki gyengéden vigasztalja. A fiút is sok keserűség érte már - édesanyja meghalt, mostohája elől bujdosni kényszerült, de azért mégis bizakodva néz a jövő elébe. A két fiatal megfogadja, bármit is hozzon rájuk a sors, nem mondanak le egymásról.

Beszélgetésüket valóságos szóáradat zavarja meg. Kecál jön, a minden hájjal megkent házasságközvetítő, a Krusina-házaspárral, Masenka szüleivel, János gyorsan távozik, Masenka pedig elrejtőzik előlük. Mindjárt kiderül az is, mi járatban van a furfangos eszű Kecál: Masenka házassága ügyében buzgólkodik. Az aggályoskodó Krusinát - akit különben adott szava is köt - már le is vette lábáról. Masenka anyja azonban a lánynak akarja a döntő szót biztosítani. Kecál ezt teljesen feleslegesnek tartja, hiszen ő olyan vőlegényt hoz - Micha fia személyében, akivel igazán minden leány boldog lehetne. Éppen jön is Masenka és a házasságközvetítő munkához lát, hogy a leendő menyasszony várható ellenállását megtörje és kibeszélje, belőle a makacsságot. A lány azonban nem tágít, Büszkén mondja: még ha őt magát kényszerítenék is a házasságra, az ő Jánosa úgysem engedné nőül máshoz.

Kecál most a fiút keresi fel. Hátha vele többre megy ...

II. FELVONÁS

Parasztok iddogálnak a kocsmában ...

János szerelmére üríti poharát, Kecál a mindenható pénzt dicsőíti. Felbukkan az ostoba, hebegő Micha Vencel is, aki még nem ismeri "jövendőbelijét", Masenkát, A leány kihasználja, hogy a bárgyú legénynek sejtelme sincs róla, kivel beszél. Azzal ijesztgeti, hogy az a bizonyos fehérnép, az a Masenka, akit neki szántak, mást szeret és nemcsak megcsalja majd, hanem még az életére is tör. A legény szemmel látható rémülete felbátorítja a leányt a mese továbbszövésére. Elhiteti a fiúval, hogy tud egy másik lányról, aki őt halálosan szereti. Látja a legény felcsillanó érdeklődését, erre még azt is hozzáteszi: ez a lány ugyanolyan szép és fiatal, mint Masenka. Vencel lépre megy: megesküszik, hogy örökre lemond a neki szánt menyasszonyról, a másik leány kedvéért. Kecál se fecsérli az időt. Gyúrja, puhítja Jánost: a jó házassághoz hozzátartozik a pénz is ... s mindjárt hozzáfűzi: dús­ gazdag leányt kaphat Masenka helyett. Meg is tetézi ajánlatát 300 tallérral, ennyit ígér, ha lemond szerelmeséről. János színleg el is fogadja az ajánlatot, 300 tallérért eladja menyasszonyát, de azzal a kikötéssel, hogy a lány nem mehet férjhez máshoz, mint Micha Tóbiás fiához. Kecál boldogan beleegyezik a feltételbe, hiszen éppen azon mesterkedik, hogy Masenkát összeboronálja Micha fiával, a mulya Vencellel

Hátra van még a szerződés aláírása!

Az egész falu a kocsmába tódul, hogy a nagy esemény tanúja legyen. Krusina örül ugyan, hogy János lemondott Masenkáról, de méltatlankodva felcsattan, amikor megtudja, hogy a fiú mindezt csak a pénzért tette A parasztok felháborodása is óriási, ilyen szégyen még nem érte falujukat: egy fiatal legény hitvány pénzért lemondjon mátkájáról, szerelmeséről !

III. FELVONÁS

A falu főterére vándorcirkusz érkezik ...

Vencel is ott ténfereg a komédiások között és roppant megtetszik neki a társulat szemefénye, Esmeralda táncosnő. Az egyik komédiás kétségbeesetten jelenti a cirkuszigazgatónak, hogy a "medve" alakítója, akinek az a szerepe, hogy medvebőrben utánozza a mackó otromba táncát, cammogását, tökrészegen fekszik a kocsmaajtó előtt. így persze nem tud fellépni az előadáson. Esmeralda rábírja a tökfilkó Vencelt, hogy vállalja ő a medve szerepét. Mindjárt próbát is tartanak. Mikor később Micha Tóbiás, felesége és Kecál kíséretében megjelenik, Vencel kijelenti: ő bizony nem veszi feleségül Masenkát, mert az, az életére tör: Persze Masenka nem hiszi el, hogy János eladta őt 300 tallérért, de Kecál elébe tartja az írást. A lány azonban még a nyilvánvaló hűtlenség ellenére sem hajlandó beleegyezni abba, hogy Vencel felesége legyen. Gondolkodási időt kér. S a jókedvűen érkező Jánost keserű szemrehányásokkal fogadja.

A falu népe a térre csődül, hogy megtudja. vajon az "eladott menyasszony" valóban hozzámegy-e Micha Tóbiás fiához, amint azt a szerződés előírja. A kétségbeesett leány, hogy bosszút álljon szerelmesén, végre igent mond. Az öreg Micha most felismeri Jánosban, első házasságából született, elbujdosott gyermekét. Nem nagyon örül ugyan az előkerült fiúnak, de az nem sokat törődik vele: ő Micha Tóbiás fia, és miután a szerződés szerint Masenka férje egyedül csak Micha Tóbiás fia lehet, most már a lányon múlik, őt választja-e, vagy Vencelt. Masenka boldogan borul szerelmese nyakába. Kecál, a házasságközvetítő lógó orral odább áll Hirtelen nagy riadalom támad: elszabadult a medve! Fut, ki merre lát. Persze hamarosan kiderül, hogy a medve nem valami veszedelmes fenevad, -, a medvebőrbe bújt Vencel okozta csak az ijedelmet. Most már Micha Tóbiás is belátja, hogy a szerencsétlen tökfilkó nem való férjnek. Krusina, Masenka apja is unszolja az öreget, béküljön ki nagyobbik fiával, Jánossal Tóbiás nem is ellenkezik tovább, áldását adja a fiatalokra.
Válasz erre

Törölt bejegyzés ( #134 ) 2012-09-11 12:36:00
Törölve
Regiomontanus ( #133 ) 2012-09-10 18:56:43
Privát üzenet
ORFF, CARL (1895-1982) német

A HOLD

(DER MOND)
Háromfelvonásos opera

Szövegét - Jacob és Wilhelm Grimm meséje nyomán - Carl Orff írta.
Ősbemutató: 1939. II. 5., München, Nationaltheater

Játszódik mesebeli színhelyen és időkben.

Narrátor (tenor), Négy vándorlegény (tenor bariton bariton, basszus), Egy paraszt (bariton), Szent Péter (basszus), a többi szereplő prózai

A világ teremtésekor a Föld egy része éjszaka teljesen sötét maradt, nem világított sem a Hold, sem a csillagok. Innen indul világgá négy vándorlegény. Útjuk során az egyik faluban fényes gömbre lelnek, amely egy tölgyfa ágán ragyog. A helybeliektől megtudják, hogy az a Hold. Nem sokat teketóriáznak, egy óvatlan pillanatban ellopják az égi lámpást, és magukkal viszik a, falujukba. Ott nagyon megörülnek a világosságot árasztó eszköznek, és a négy csavargó még fizetést is kap a gondozásáért. Múlik az idő, a négy vándor megöregszik és meghal. Utolsó kívánságuknak megfelelően a,bíró a sírjukba teszi egyetlen tulajdonuk, a Hold
egy-egy negyedét. Éjszaka ismét teljes sötétség borítja a tájat, a síri világba .. levitt égitest viszont életre kelti a halottakat. A megboldogultak ismét földi örömöknek hódolnak, majd e furcsa feltámadás valóságos orgiába torkollik, erre már felfigyel Szent Péter is, leszáll az alvilágba, a Holdat a kabátja alatt .kicsempészi onnan, és felteszi az égre. Az emberek örömmel szemlélik ismét megnyugtató fényét. A halottak a sírban pedig újból nyugodtan alusszák örök álmukat.
Válasz erre

Regiomontanus ( #132 ) 2012-09-10 18:56:06
Privát üzenet
SMETANA
(1824-1884)

BEDRICH SMETANA egy kis cseh városkában, Litomyslben született. Apja egyszerű iparosember, lelkes hazafi, aki szenvedélyesen gyűlöli az elnyomó Habsburgokat. Smetana már ,a szülői házban megismerkedik a haladás, a forradalom eszméivel: gyakori vendégük Antonin Macek festőművész, aki a kisfiú előtt a cseh történelem hősi hagyományairól mesél. Majd megismerkedik Havlicekkel., az íróval Tanítása egy életen át visszhangzik a zeneköltő szívében:

"Azelőtt a haza becsületéért és javáért meghaltak- az emberek, mi élni és dolgozni fogunk érte."

Igen nagyfontosságú Smetana fejlődése szempontjából rokona, Josef Smetana tanár befolyása, aki a cseh nép forradalmi mozgalmaival, a huszita szabadságharcok történetével ismerteti meg az ifjút. Smetana már ifjúkorában alaposan tanulmányozta a népdalt és hogy a szülői háznál gyakran hallott kamarazenét. Apja - műkedvelő muzsikus - olykor meghívta barátait, akikkel a kamarazene egyszerűbb, könnyen hozzáférhető remekelt adták elő. Az ifjú először hegedű-stúdiumokkal foglalkozik, majd a zongorajátékot sajátítja el. 1843-ban fejezi be iskolai tanulmányait. A család időközben annyira tönkrement, hogy a fiatal művész minden támogatás nélkül kerül ki a világba. Smetanára nehéz napok virradnak: éhség, nyomorúság minden munkát elvállalna, de lehetőség nem kínálkozik sehol. Végül a prágai konzervatórium igazgatója, Kittl karolja fel; felismeri, hogy a fiatal "műkedvelő" - anélkül. hogy valaha is rendszeres oktatásban részesült volna - máris jelentős művész, akire fényes jövő vár. Prágai tartózkodása során a jószerencse összehozza Proksch-sal. Ez a kiváló zenetudós, a népművészet lelkes híve, ismerője; az elsők közé tartozott, akik a cseh zene történetet feldolgozták. Smetanának most alkalma nyílik, hogy megismerje azokat az évszázados hagyományokat, melyekre a cseh nemzeti zenének. épülnie kell. Így megismerkedik Cernohorsky nevével, kinek keze alól többek közt - olyan tanítványok kerültek ki, mint Gluck, a dalmű nagy reformátora. Megismeri a Benda-dinasztia működését; a Bendák jelentékenyen befolyásolták a XVIII. század hangszeres. vokális, színpadi és kamarazenei stílusát. Megismerkedik olyan nagy mesterek, mint Stamitz (1717-1757) és Richter (1709--1789) hagyományaival. A két nagy zeneköltő a híres mannheimi iskola élén valósággal új fordulatot adott az európai zene történetének. Felismeri, hogy a cseh zene csak akkor érhet el újabb virágzást, ha felszívja és a műzenébe olvasztja a népzene elemeit. A mintaképek nem hiányoznak. Skroup (1801-1862) ez idő tájt már megírta az első cseh nemzeti daljátékot, a "Drótostót"-ot és a kórusirodalomban is egyre-másra jelentkeznek a mesterek, akik a cseh muzsika sajátos. nemzeti nyelv-kincsét keresik! Smetanát mélyen megragadják azok a forradalmian új eszmék, amelyeket Liszt Ferenc művészete hirdet. Lelkes szorgalommal tanulmányozza a nagy mester és Berlioz alkotásait. Életformáját is gyökeresen átformálja. Thun grófék házában házitanítóskodott. Ez nem annyira pedagógiai munka, mint inkább felőrlő robot volt. Smetana, napestig tanította a grófi gyermeket, s bizony alig maradt ideje tanulásra; komponálásra. Szakít tehát a grófi házzal és a maga lábára áll. A történelmi idő is kedvez a merész vállalkozásnak. 1848; a népek tavasza köszönt Európára. Smetana szívvel-lélekkel csatlakozik a cseh forradalmárokhoz. Maga is részt vesz az utcai harcokban, majd megkomponálja a forradalmi idő két jelentékeny opuszát, a "Szabadság dala" című karművét és "Ujjongó nyitány" című szimfonikus alkotását. A prágai forradalom leveretése után Smetanát is üldözőbe veszik a Habsburgok kopói. Vizsgálatot indítanak ellene. Végül is emigrációba kényszerül. Külföldi útja során ismerkedik meg Liszt Ferenccel. Liszt talán az elsők egyike, aki felhívja Smetana figyelmét a vígopera fontosságára, tehát a fiatal zeneköltő pályáját mintegy elindítja a nagy klasszikus alkotás, az "Eladott menyasszony" irányában. 1859-ben a Habsburg-házat hatalmas csapás éri a lombardiai síkon. Franciaország és Piemont együttes ereje meghátrálásra kényszeríti a Habsburg zsarnokot. Szabadabb szelek fújdogálnak Csehországban is. Smetana tudja, hogy otthon a helye. Azonnal hatalmas energiával veti bele magát a zenei életbe és a szervezőmunkába,, tanít, komponál, zenekart vezet, mint zongoraművész gyakran szerepel a hangversenydobogón, kritikájával irányítja kortársait. Majd barátaival meg szervezi az ideiglenes színházat, melyben a dalművek egész sora szólal meg, így a "Brandenburgiak Csehországban", az "Eladott menyasszony", a ,,Két özvegy" és "A csók" című Smetana- operák. Közben újabb és újabb dalművekkel jelentkezik (Libussa, Viola Ördögszikla) Operái közül kétségtelenül az Eladott menyasszony ért el a legnagyobb sikert. Nyolc esztendővel az. Eladott menyasszony nagysikerű bemutatója után tragikus csapás érte a zeneköltőt: megsüketült és így teljesen vissza kellett vonulnia a nyilvános szerepléstől. Smetana nem adja fel a harcot. Dolgozik, alkot tovább, Most komponálja hatalmas szimfonikus sorozatát, a hat részből álló "Hazám"- ciklust, mely mintegy végigvezeti a hallgatót a cseh földön, a nép mondavilágán és a cseh nép történetén. A nagy szimfonikus alkotás 1874-1879 között keletkezett, éppen az idő tájt, mikor, az elnyomó Habsburg-dinasztia kiheveri a forradalmak és vesztett háborúk (Solferino, Königgratz) csapásait, az egész osztrák birodalomban megerősítette a császári ház hatalmát s a gyarmatosító elnyomást. Smetana remekműve a nemzeti múlt felélesztésével, az ősök emlékének feltámasztásával, a nemzeti gondolatot.
Válasz erre

Törölt bejegyzés ( #131 ) 2012-09-10 16:28:12
Törölve
Regiomontanus ( #130 ) 2012-09-10 15:39:10
Privát üzenet
OFFENBACH

HOFFMANN MESÉI

Opera 3 felvonásban. elő- és utójátékkal.

Szövegét E. T. A. Hoffmann művei nyomán írta: Jules Barbier.

Olympia, Giulietta, Antonia szoprán --- Lindorf, Coppélius, Dapertutto, Miracle bariton --- Andreas, Cochenille, Pitichinaccio, Eeretu: tenor ­-- Hoffmann tenor - Miklós, barátja mezzoszoprán --- Spalanzani tenor --- Crespel basszus --- Luther bassz-bariton --- Schlemil bariton --- Hermann bariton --- Nathaniel tenor --- Antonia anyjának hangja mezzoszoprán - Stella - Múzsa.

Diákok, vendégek, urak, hölgyek, szolgák.

Történik: Elő- és utójáték: Luther nürnbergi pincéjében, I. felvonás Spalanzani házában, II. felvonás Giulietta palotájában, Velencében, III. felvonás Crespel házában.

Idő: a XIX. század eleje

ELŐJÁTÉK
Luther pince-csapszéke ...

Andreas - Stella, az énekesdiva inasa - Hoffmannt, a költőt keresi. Levelet hozott neki úrnőjétől. De Lindorf tanácsos negyven aranyért megkaparintja az illatos levélkét. Aztán felbontja az írást:
"Szerelmem - így szól a levél - tudom, hogy szenvedsz. Hideg voltam hozzád. De megbocsátasz, ha szeretsz. Jöjj el, várok reád." A díva e pár sorral együtt elküldi öltözője kulcsát is. Lindorf ekkor úgy határoz, hogy itt várja meg az előadás végét az ivóban, hová a szomszédos színházból egyenesen ide vezet egy külön folyosó. Lassan benépesedik a kocsma. Gyülekezik a korhely diáktársaság, mely - Hoffmannal az élen - estéről estére borral búcsúztatja a napot. Ő ugyan még nincs itt, de a diákok már nagyban koccintgatnak szerelmesére, Stellára. Végre belép a csapszékbe maga a költő is, s vele jóbarátja, Miklós. Igen borús hangulatban: szíve telve szerelme képével. Gondolni sem tud másra. A társaság azonban mulatni akar: ­mesélj - kérik őt -, dalold el a bolondos nótát a törpéről, Kleinzackról. S Hoffmann valóban bele is kezd a dalba, de a törpéről szóló tréfás-mókás ballada szinte észrevétlenül átsiklik az álmok, a vágyak birodalmába. .. A költő anélkül, hogy észrevenné, már Stelláról ábrándozik:

Szép volt, szép volt, akár nyár,
A fényben úszó égbolt,
S engem most fűt, hevít a láz,
Az érte égő téboly.

Az oldalt egymagában ülő sötét tekintetű Lindorf ekkor gúnyolódva beleköt. Hoffmann felismeri azonnal, ő az a rossz szellem aki élete sorsdöntő pillanataiban - valakinek a képében mindig felbukkant, hogy átkot, pusztulást és szenvedést hozzon reá. Már-már éles szópárbaj indul a két férfi közt, de a diákok ekkor másfelé terelik a beszélgetést. - Mesélj szerelmedről. A költő a távolba néz, mint aki az elsuhant éveket idézi: "Oh, Stella, te három nő vagy egymagadban. Művésznő, fiatal lány - és kurtizán." S ábrándozása feltámasztja Hoffmann
emlékezetében a múltat. Három nagy szerelme volt. Három égő, perzselő szenvedély. Az első leányt Olympiának hívták. Őt idézi hát Hoffmann első meséje. .

I. FELVONÁS

Az első szerelem: Olympia

Spalanzani tanár, a fizikus ezermester otthona.

A tudós éppen remekművében, a csodálatos babában gyönyörködik, "aki" a szomszéd szobában szendereg. A csodálatos bábu él, mozog, beszél, énekel, csakúgy, mint az élő emberek. A mester a csodálatos bábuba helyezte minden reményét. Az utóbbi időben súlyos anyagi veszteség érte, de bízik benne, hogy Olympia, a csodababa tízannyi aranyat hoz majd az elveszett helyett. Csak Coppélius ne lenne! - dörmög a tudós ­ ő is részt kér a "találmány'" dicsőségéből és hasznából. Hoffmann kopogtat be szerényen a tudós otthonába. Míg Spalanzani és szolgája felkészülnek az esti vendégek fogadására, ő elbűvölten nézi Olympiát. A szerelmes ember vak. Dehogy is látja, hogy egy szendergő bábut csodál csupán:

"Ah, ő az milyen szépen alszik!. Hadd őrzöm. álmod, édes álomkép De jó is lenne veled élnem: két szív, egy dobbanás. "
Miklós, a poéta jóbarátja érkezik. Jól tudja, hogy hol keresse a szerelmes költőt és itt rá is bukkan. De hiába próbálja felnyitni szemét, annak szíve már tüzet fogott. Ekkor settenkedik be Coppélius, Spalanzani "munkatársa". Bűvös szemüveget ad el - persze jó pénzért - Hoffmannak, aki e pápaszemen keresztül rózsaszínnek látja a világot s még szebbnek, még élőbbnek Olympiát. Spalanzani is előkerül. Félrehúzódik Coppéliusszal A szoba egyik sarkában súgnak-búgnak. A két ezermester azon vitatkozik, ki a bábu igazi apja! Az egyik alkotta a testét, de a másik erősködik, hogy az igazi dicsőség mégis az övé, hiszen Olympia az ő tudományának köszönheti csodálatos szemét, mely oly életteljes, mintha nem is fizikus műhelyéből került volna ki. Spalanzani egyezséget kínál: Coppélius mondjon le Olympiáról ötszáz arany tallér fejében s erről írást is ad neki. A ravasz fizikus ahhoz a bukott bankhoz küldi, amelyről tudja jól - hiszen az ő pénze is ott úszott el - hogy nem ötszáz arany tallért, de még egy lyukas rézgarast sem tud kifizetni. Coppélius zsebre gyűri az írást, de távozó ban még egy jótanácsot ad cimborájának: "Add férjhez Olympiát! Ez az úrfi - a szerelemtől bódult Hoffmannra mutat - örömmel megtartaná még ma az esküvőt."

Cochenille, a szolga jelenti: a vendégek megjöttek. A meghívottak megcsodálják a fizikus ezermester fényűző otthonát. A csodálkozást elragadtatás váltja fel, mikor "az apa"
bemutatja leányát - Olympiát. A leányka nemcsak szépséges külsejével hódítja meg a társaságot, hanem dalolásával is. A gép, a baba ugyanis csodálatosan énekel. Igaz, hogy ha a masina lejár, újra fel kell húzni, de Hoffmann mindebből nem lát, nem hall semmit. Őt teljesen elragadja a szerelem igézete. A társaság asztalhoz indul, Spalanzani pedig megkéri az ifjút, hogy ezalatt mulattassa a kissé fáradt Olympiát, aki úgysem követi a vendégeket. Végre elérte hát szíve vágyát: "Egy boldog percre egyedül ... megértem végre! Ő és én ... mi együtt!" A költő ajkáról -áradnak a szenvedélyes, szerelmes szavak. A gép azonban csak suta szótagokkal válaszol Olympianak ez minden tudománya: "jó... jó." Hoffmann szenvedélye egyre hevesebben lángol, éppen át akarja ölelni imádottját, ekkor az felpattan és apró léptekkel gyorsan kitipeg a szobából. A költő már szalad is utána, amikor Miklós állja el útját: Tudod-é, hogy a vacsoraasztalnál mit beszélnek Olympiáról? Nem élőlény s nem is volt soha! - De a szerelmes ifjú oda se figyel - siet, szalad a leány után. Ebben a pillanatban ront be az üres terembe a dühödt Coppélius. A bankból jön éppen, ahol megtudta, hogy Spalanzani. utalványa egy garast sem ér, a bankár tönkrement és kereket oldott. Spalanzani és vendégei még gyanútlanul mulatnak odaát, mikor a rászedett "munkatárs" bosszúra éhesen besurran a baba szobájába: "Csaló, rabló - fogadkozik átkozódva - ezt nem viszed el szárazon! - Megbosszulom magam!" A poétát nem józanították ki Miklós szavai sem. Midőn megszólal a tánczene és Olympia megjelenik a táncoló párok között, Hoffmann boldogan kéri fel a keringőre. A szerkezettel azonban valami baj történt: a keringőzés egyre féktelenebb, olyannyira, hogy az ifjú költő elszédül és az egyik karszékbe ültetik, a babát pedig Cochenille visszavezeti a szobájába. S a bosszúszomjas Coppélius ekkor ott ízzé-porrá töri a csodálatos szerkezetet. Hoffmann csak most eszmél rá, hogy nem hús-vér leányba, hanem egy élettelen masinába volt szerelmes.

II. FELVONÁS

A második szerelem. Giulietta

Terasz Giulietta, a szép kurtizán velencei palotájában. Édes, varázslatos dal tölti be az éjszakát:

Drága éj, szerelmes éj,
Csak ringasd gondolánkat,
Lángra gyúl az ifjú vér

S a mámor benned él.
Szép időnk hamar repül,
Az ifjúság elillan,

Oly hamar rohan tovább,
De vissza nem talál.
Édes illata árad,

Ma még a nyári, szél
Az enyhe nyári szél
Csókja száll,
Csillagfényes ég
Holdja sugárzik ránk.

A vendégek közt van Hoffmann és hűséges kísérője, Miklós is. A költő vigaszt és felejtést keres a hírhedt velencei szépasszony házában. De váratlanul visszatér Giulietta szerelmese s barátja, Schlemil. A vetélytársak szeme összevillan, mint két kardpenge. Az asszony azonban mosolyog: - kártyázzunk uraim! - mondja könnyedén és vidáman a feszült pillanatban. Miklós érzi, hogy barátját ismét veszély fenyegeti. Rábeszéli, sürgeti: "Ide intem gondolám és viszlek azonnal!" De ő visszautasítja a gyámkodást. Előbukkan Dapertutto, a varázsló - a költő rossz szelleme. Ő tartja hatalmában Giuliettát. Már szövi is új tervét, mellyel ismét bajba döntheti a poétát:"Giulietta megejtő szempárja a legbiztosabb fegyver, Schlemilt már legyőzte... hát a sátán nevére mondom: Hoffmann, te éppúgy jársz, mint ő. A szépasszony még ma éjjel megbűvöl téged." Már ki is adja parancsát a kurtizánnak: - Meg kell szerezned Hoffmann tükörképét, mint ahogy kezemre játszottad Schlemil árnyékát. A poéta kártyán elvesztette minden pénzét: távozni készül. Búcsúzik Giuliettától ... de a szépasszony egyetlen mosolya, szerelmes sóhajtása elég, hogy elhangozzék a vallomás: Imádlak, s ha kell, tiéd az életem. Az asszony szerény, ő csókjáért nem kíván emberéletet. Sőt, színleg még könyörög is neki, hogy meneküljön mihamarabb, mert a féltékeny Schlemil bármikor beleköthet. Csak annyit kér tőle, hogy ajándékozza neki a tükörképét. Ha már az arcát nem láthatja többé, legalább képének mását őrizhesse meg örök emlékként. A szerelmes Hoffmann nem tud ellenállni a kérésnek: ­ Jól van, tartsd meg hát a tükörképem! Schlemil jön s nyomában az egész vendégsereg. Szava csupa gúny: - Itt van hát szép Giuliettánk, aki nagyon elhanyagol egy úrért. A szépasszony most a költőhöz hajol: - Téged szeretlek csak kedvesem, de Schlemilnél van a szobám kulcsa! Dapertutto kajánul kérdezi a költőt: - Ön mindig ilyen sápadt? Már nyújtja is' a tükröt: győződjék meg saját maga is, hogy a vér kifutott arcából, A poéta megdöbbenve eszmél rá: a játékos ígéret, amit Giuliettának tett - valóság. Tükörképe eltűnt, az üveglap üres, mintha egy varázsló letörölte volna róla arcmását. De most nincs idő tűnődésre. Dönteni kell.. még ha vér árán is: kié lesz Giulietta? Schlemil kardjához kap. Dapertutto készségesen adja Hoffmannak kezébe. saját pengéjét. A két fegyver összecsap, Schlemil holtan rogy össze. A költő boldogan ragadja el a kulcsot halott ellen felétől ... de csak üres szobát talál: Giulietta gondolája éppen akkor hagyja el a partot; a szépasszony bolondította csak a poétát és egy harmadiknak, a néger Pitichinacciónak ajándékozta szerelmét. A közeledő őrség elől Miklós menti meg Hoffmannt.

III. FELVONÁS

A harmadik szerelem: Antonia

Crespel tanácsos leánya, Antonia a zongora előtt ül, álmodozik. Elhalt anyjára emlékezik s az ő kedvenc dalát dalolja. Atyja, a tanácsos lép a szobába s arra kéri, ne énekeljen többé: "Úgy fáj a szívem, hogy anyád örökül épp a hangját hagyta rád. Feltépi sebem!" Gyermeke életét félti. "Szegény leányom, rosszat jósolnak a bíborszínű foltok halvány, beteg arcán. Ah, nem elég, hogy nőmet sírba vitték ... "
Azután távozni készül, de mielőtt elhagyná a lakást, szigorú parancsot ad az öreg, félig süket szolgának, Ferencnek, hogy senkit be ne engedjen a házba. A tilalom mindenekelőtt Hoffmannak szól: "Csak ne találjon ránk! Övé szegény leányom szíve, előle költöztünk ide!"

De amikor a költő megérkezik, a süket Ferenc mosolyog, hiszen éppen táncolgatott egymagában, s nem utasítja ki. Örömtől sugárzó arccal jön Antonia, és a két szerelmes boldogan öleli át egymást. Mindketten közeli boldogságukról . álmodoznak és a jegygyűrűről, amely holnap már a leány kezét díszíti. A költő félti jegyesét és kéri, mondjon le örökre az éneklésről. Ekkor döbbenten hallja, hogy az atyja már el is tiltotta a dalolástól. Hirtelen szétrebbennek. A tanácsos érkezik. Az ifjú gyorsan az erkélyen keres búvóhelyet, hogy megtudja a titkot: miért tiltotta el leányát az énekléstől. Alig lépett azonban Crespel a szobába, Ferenc máris jelenti gazdájának: Miracle doktor van itt. A tanácsos hiába átkozódik s parancsol rá vén szolgájára, hogy zárjon be minden ajtót, bejáratot, a doktor már bent is terem:

"Szenved hát a mi szép Antoniánk? Az édesanyját is a tüdőbaj vitte sírba ... csak nem ez a betegség gyötri őt?"
A doktor valami csoda szert kínál, mely biztos gyógyulást hoz. Crespel azonban ,hallani sem akar róla. Ismeri jól Miracele-t, ezt a gyilkos sarlatánt, aki már feleségét is sírba vitte, most meg Antonia életére tör. Valósággal kikergeti a házból: "Távozz! Ne keltsd fel az apai szív haragját s fájdalmát. Eredj, eredj !"
Pár pillanatig üres a szoba: Hoffmann előjő rejtekhelyéről, majd Antonia nyit be, s a költő most megismétli Crespel kérését: "Sose gondolj többé a dalra, a dicsőségre, tapsra " .
Aztán gondterhelt szívvel távozik. Hallotta Crespel és az orvos szóváltását: sejti már, hogy korai halál vár jegyesére. Alig csukódott be azonban az ajtó utána, Miracle - mint látomás - újra megjelenik. Kísértő szavakat suttog: "Többé nem énekelsz? Tudod-e, mily áldozat, amit ezzel ígérsz? Gondoltál-e rá? Tehetség, üde hang, szépség csupa kincs, mely mind a tiéd! Nem száll-e néha rád egy lázas álomkép?" "Nem hallod-e szavát? Úgy zsong, akár az erdő! Úgy suttog, mint a szél és arra kér, egyre hív - ne vesd meg a dicsőséget, amely vár reád." Antonia a szerelmes büszkeségével felel: "Nem ér fel a dicsőség azzal a csókkal, amelyet kedvesem ajka ad." És édesanyja képéhez fordul, tőle kér segítséget s az anya képe a falon megelevenedik, de Miracle bűvöletére maga az arckép biztatja a leányt: "Dalolj!" A látomás hatása alatt, lázálmában, Antonia szíve szakadtáig énekel. Mire Crespel rátalál, haldoklik már A kétségbeesetten berohanó Hoffmann zokogva borul halott kedvesére.

UTÓJÁTÉK

Luther pincéje.

Hoffmann elmondta három szerelmének tragikus történetét. Újabb meg újabb boros kancsók kerülnek az asztalra. A költő feledést keres. Mire Stella, az ünnepelt énekesnő, a poéta imádott ja meg­ érkezik, Hoffmann már a földön fekve alszik. Lindorf tanácsos diadalmasan kínálja karját s a díva vele távozik a pincéből.
Válasz erre

Regiomontanus ( #129 ) 2012-09-10 15:38:35
Privát üzenet
HOFFMANN MESÉI

AKIRŐL AZ OPERA SZÓL: E. T. A. HOFFMANN
(1776-1822)

Hoffmann menekül a polgári jelentől. A körülötte megszilárdult, kijegecesedő burzsoá valóságot lázálomnak, rémlátásnak tekinti, melyből a költőnek fel kell ébrednie. A körülötte örvénylő élet - a hoffmanni világszemlélet szerint - vízió csupán: torz alakok, elszabadult fantomok körtánca ; e látomás mögött egy tisztább, harmonikusabb, igazabb életnek kell ragyognia, mint ahogy a villámterhes felhőzet mögött, ha nem is látszik ott fénylik derűsen és örökkévalóan a kék égboltozat. Hoffmann, akárcsak romantikus költőtársai, nem egyszer a múlthoz menekül, és ilyenkor szelleme retrográd, visszafelé tekintő, a régmúlt feudális világát szebbnek, finomabbnak, "művészibbnek", tehát harmonikusabbnak találja, mint a körülötte érlelődő polgári társadalmat. De nem ez a terület a végső menedék, ahová Hoffmann, a költő menekül. Az ő igazi világa: a fantasztikus mese. Meséi szellemeket, lidérceket, kísérteteket elevenítenek meg, és a történetek az álom és az ébrenlét, valóság és fantázia, érzelmes hang és maró irónia között lebegnek. Ebben a fantasztikus világban bontja ki igazán Hoffmann képzeletét és tehetségét. Bűvöletes valószerűséggel idézi kísérteties órák csendjét, a félelem és gyönyörűségteljes várakozás riadt szívverését, a hősöket és hősnőket, akik egy-egy gondolat, eszme jelképei.

Hoffmann igazi figurái: az imádott lány, akiről kiderül, hogy csak a bűvész órarugói mozgatják, és szíve, lelke nincsen (nyilván­való kritika a társaság, a "szalon" üreslelkű, üresfejű szépségeiről), a tüdőbeteg Antónia, akit az ördög hegedűje táncoltat a halál felé. Csupa bizarr, különös hős. Furcsa, hogy éppen Offenbachot ragadták meg, azt a zeneköltőt, aki egy életen át a valóság keserű, illúziótlan torzképét rajzolta. Offenbach - búcsúzva az élettől és a küzdelemtől - a fantázia jelképeihez menekült.

E. T. A. Hoffmann Christoph Ludwig Hoffmann udvari törvényszéki ügyvéd és Lovisa Dörffer házasságából született. Hoffmann hamarosan a rokonság, a tágasabb család gondozására szorul. "Ifjúságom - írja Kreisler karmesterről szóló elbeszélésében - száraz, virágtalan pusztaság, amelynek vigasztalan egykedvűsége lelket, szellemet elbágyaszt." E sivár pusztaságban Hoffmann is különös, zabolátlan növésű vadvirágként fejlődik. Egyik nap a képzőművészet ragadja magával; hétszámra rajzpapírja fölé görnyed, s félelmetes torzképekben örökíti meg a Hoffmann-ház figuráit. Majd a muzsika öleli magához, de úgy érzi, a legszorgalmasabb tanulással sem tudja megszerezni azt a képességet, mely a lelkében zengő melódiák lejegyzéséhez, megrögzítéséhez szükséges. írni kezd, de közben a hiányzó apa helyett gyámkodó rokonság parancsára elvégzi a Jogtudományi fakultást is. Panaszkodik, hogy a nyűgös tanulmányok elvonják igazi világától. :. közben egyik vizsgáját másik után teszi le kitüntetéssel. Egészen fiatalon magas jogügyi közhivatalt ajánlanak fel neki, ő azonban egy diákos csínyjével kihívja maga ellen a sorsot, helyesebben a hivatalos nagyságok neheztelését. Egy előkelő összejövetelen torzképet rajzol a jelenlevő első-, másod-, és harmadosztályú tanácsos urakról és a hozzájuk tartozó élemedett hölgyekről. Óriási a felháborodás! Külön futár viszi a jelentést Hoffmann doktor esztelen csínyjéről a berlini igazságügyi hivatalba. A megtorlás nem marad el. Hoffmannt egy istenhátamögötti lengyel községbe helyezik, ahol egyetlen társasága - az unalom. Hamarosan megismerkedik a nélkülözés, a betegség és az éhség minden gyötrelmével. A napóleoni háborúk felborítják egzisztenciáját, és az igazságügyi tisztviselő otthontalan, nincstelen földönfutóvá válik, aki hol mint zenetanár, hol mint színházi dirigens, író és zeneszerző tengeti .életét. E küzdelmes évek során alkotja operáját. Undine (1814, daljátékát Aurora (1812), csodálatos zenei novelláit: Don Juan, Gluck lovag, muzsikus-regényét: Kater Murr (ebben a művében szerepel Kreisler karmester, aki többé-kevésbé a költő hasonmása), kritikai írásait, melyek különösen a késői Beethoven-művek kitűnő értéklésével vonják magukra a figyelmet. Az irodalmat egész sor zseniális elbeszéléssel ajándékozza meg, melyeknek fordulatait a távolbalátással, az énhasadással, szellemidézéssel és egyéb misztikus valóságfeletti jelenségekkel világítja meg. De a fantasztikus sorok közül újra és újra kicsendül a meghasonlott, megcsömörlött ember, a romantikus költő hangja: Alapjában véve nyomorult kis teremtmények vagyunk mi itt, szabadnak és boldognak érezzük magunkat, és jobban függünk a tekintetektől és szenvedélyektől, . mint bárki más "Ha szabad tudnék lenni, ahogy akarok és ahogy mindig akartam, talán nagy ember válna belőlem.,. mert csak a szabadság boldogít. Sötéten, tragikusan látta századának komédiáját. Úgy vélte, félelmetes bábszínházba került, melynek valamennyi figuráját láthatatlan és elszakíthatatlan drótszálak rángatják. Szabadulni, menekülni akart e gyötrelmes színjátékból ; helyette egy másik teátrumot emelt, amelynek ő volt az igazgatója, színpadi szerzője és bábjátékosa, s a drótszálakat szertelen lelkének álmai, vágyai s heves, a valóságtól menekvő fantáziája helyettesítette.

A MŰ KELETKEZÉSE

Michel Carré és Jules Barbier színművét, a "Hoffmann meséit" a párizsi Odeon színház mutatta be 1851-ben. A darabban zenei betétek is voltak, a hangsúlyt azonban a szerzők nem a zenei anyagra helyezték, hanem a fantasztikus történetre, melynek középpontjában E. T. A. Hoffmann, a költő állt. Offenbach unszolására Barbie operaszöveggé alakította át a prózai művet, eredetileg nem is Offenbach, hanem Hector Salamon számára. Offenbach csak évtizedekkel később vette kézbe a kitűnően megformált librettót. A "Hoffmann meséi" szövegkönyve tulajdonképpen három eredeti Hoffmann-elbeszéléséből szövődik. Az első felvonás babafiguráját a Homokember című novellából, a második felvonás varázslatát - a Mese az elveszett tükörképről című elbeszélésből, a harmadik felvonás beteg Antóniáját a "Serapionsbrüder"-sorozat "Rat Krespel" című darabjából kölcsönözték a szövegírók.
Válasz erre

Regiomontanus ( #128 ) 2012-09-10 15:35:21
Privát üzenet
JACQUES OFFENBACH
(1819-1880)

JACQUES OFFENBACH, valódi nevén: Jacob Eberst, gyermek még, mikor - merő játékból - megtanulja néhány hangszer kezelését. Kitűnően játszik hegedűn, feltűnést kelt csellójátékával. és elsajátítja a zongora technikáját is.

12 esztendős, mikor mint gordonkás valósággal lázba hozza Köln zeneértő publikumát. Apja - kántor Köln városában - érzi, hogy a tervszerűtlen oktatás nem válik a gyermekművész előnyé e. A szülők szájuktól vonják meg a falatot, de összekuporgatják az utazásra és tandíjra valót. Útjuk Párizsba visz. A Conservatoire hatalmassága, Cherubini értésükre adja; hogy a párizsi Zenefőiskola csak a francia illetőségű művész növendékek előtt áll nyitva. Mégis meghallgatja a gyermeket, és olyan tehetségesnek találja, hogy ő maga ajánl gordonka-professzort. A gyermek egy nagyhírű tanárhoz: Vashinhoz kerül. Alighogy befejezte tanulmányait, bekerül a párizsi Vígoperához (Opéra Comique), de itt sincs sokáig maradása. Hangversenykörútra indul, és mint gordonkaművész szép sikereket ér el Németországban és Angliában. Hamarosan ráun erre is. Visszatér Párizsba, hol színpadi közzenékkel hívja fel magára a figyelmet. 1851-ben átveszi a Bouffes Parisiens igazgatását. Végre megtalálja a maga helyét. A "Bouffes" a muzsika, a tánc, a szatíra, a színház, a látványosság és az éles, csípős politikai tréfa otthona. Offenbach elemében van... Kimeríthetetlen dallam-invencióját, pompás táncritmusait, csalhatatlan színpadi érzékét, gúnyos, maliciózus természetét és politikai szókimondását érvényesítheti. méghozzá a párizsi közönség állandó ünneplése közepette. Új műfaj születik meg a keze alatt.

A francia operettet már Florimond Hervé (1825-1892) elindítja a diadal útján. Már Hervé megtalálja a prózai színjátszás és a daljáték, az igényes zenei szerkesztés és a fülbemászó, népszerű dallam egyensúlyát. Offenbach azonban többet ad: az ő látványos operettjében, mint valami gonoszkodóan csiszolt görbe tükörben, megelevenedik III. Napóleon egész kora. A színpadon - a színlap tanúsága szerint - antik istenek ágálnak és az ókor rege beli hősei: Heléna, Orfeusz, Menelaosz, Agamemnon ... Valójában a "fedőnevek" mögött nem nehéz felismerni a császár korrupt udvartartását, a tőzsdei árfolyamokkal spekuláló minisztereket, az államvezetésbe belekotnyeleskedő főúri asszonyokat, polgári dámákat és kurtizánokat. Az Olymposz - az istenek díszletekből összetákolt hegysége- félreérthetetlenül a császári palotát jeleníti meg összes intrikáival, szerelmi cselszövényeivel, hazugságaival, bűneivel, nevetséges és - végső kifejlésében - szánalmas összeomlásával.

Jacques Offenbach - a francia fővárosban tartózkodó ifjabb Johann Strauss-szal együtt - a párizsi világkiállítás hőse. A Gerolsteini nagyhercegnőt (1867) - Párizs és a világkiállítás milliónyi vendége végigkacagja. tapsolja az előadást, pedig az ártatlannak látszó zenés tréfa mögött is ott áll Offenbach, a kritikus, a szakadék felé rohanó császárság élesnyelvű pamfletistája. A Gerolsteini nagy hercegnő öntelt, ostoba és gyáva generálisa és a körülötte nyüzsgő tisztikar nemcsak a züllött francia hadseregről, hanem III. Napóleon bűnös, kalandor politikájáról is élő karikatúrát rajzol. Párizs nevet önmagán, és az arany ömlik Offenbach pénztárába. Az 1871-es katasztrófa, III. Napóleon veresége, a poroszok bevonulása Franciaországba rombadönti Offenbach egzisztenciáját is. A sedani vereség s a vérbefojtott párizsi forradalom légköre már nem kedvez a színpadi szatírának. A zeneköltő áthajózik az óceánon. Amerikai feljegyzéseiben sivár képet rajzolt az Újvilág kultúrájáról. Ez a nyers, kamaszosan növekvő társadalom és a minden tradíciót nélkülöző új publikum nem érti meg Offenbach franciás szellemét.

Az amerikai körútról betegen tér vissza. Lázas betegen foglalkozik élete utolsó művének, a Hoffmann meséinek szövegkönyvével. Már operettjeiben is megszólal az érzelmes hang, e könnyű fajsúlyú művek dallamai itt-ott a mélyebb érzelemvilág felé mutatnak. Az új szövegkönyv, melyet Offenbach halálos ágyán zenésít meg, végre lehetőséget nyújt a zeneköltőnek, hogy az élet tragikus ábrázolásával s a melódiák operai pompájával lépjen a közönség elé. A mű bemutatóját Offenbach már nem érte meg. A Hoffmann meséi 1881-ben - egy évvel Offenbach halála után - szólalt meg a párizsi opera színpadán. Offenbach főbb művei a Hoffmann meséin kívül, Fortunio dala, Orfeusz az alvilágban, Szép Heléna, Eljegyzés lámpafénynél, a Gerolsteini nagy hercegnő.
Válasz erre

Regiomontanus ( #127 ) 2012-09-10 11:31:31
Privát üzenet
ERKEL FERENC

HUNYADI LASZLÓ

Opera 3 felvonásban.

Szövegét írta: Egressy Béni.

V. László magyar király tenor - Cillei Ulrik gróf, kormányzó, bariton - Szilágyi Erzsébet, Hunyadi János özvegye szoprán - Hunyadi László fia tenor - Hunyadi Mátyás, fia -mezzoszoprán - Gara, Magyarország nádora bariton - Mária, a leánya szoprán - Rozgonyi, tiszt, a Hunyadiak híve bariton. Nemes urak és hölgyek, magyar harcosok, német zsoldosok, nép, barátok;

Történik: az I. felvonás Nándorfehérvárott. a II. Temesvárott, a III. Budán, Idő: 1456,

I. FELVONÁS

Hunyadi hívei a nándorfehérvári erősség előtt várják a királyt. A tömegben félelmes hír kel szárnyra: a király Cillei Ulrikot, a Hunyadiak ádáz ellenfelét ültette a kormányzói székbe! Hiába csillapítja lázongó híveit László, Hunyadi János idősebb fia; hiába érvel a király jóindulatával, Cillei barátságával nem tudja megnyugtatni őket. Az ifjú Hunyadi hamarosan rádöbben, hogy barátai jobban ismerik a király és az új kormányzó valódi szándékait, mint őmaga. Elfognak egy futárt, kinek tarsolyából végzetes tartalmú levél kerül elő. Az írás Brankovics György szerb fejedelemnek szól, aki annak idején már a nagy Hunyadi Jánost is meg akarta öletni. A levélíró maga Cillei Ulrik. Az új kormányzó levelében bejelenti, hogy még ma indul Nándorfehérvárra. Egyetlen célja, hogy "a két szép madár nyakát szegje!" Cillei kilátásba helyezi, hogy hamarosan két labdával - Hunyadi László és Mátyás fejével "kedveskedik" a magyargyűlölő Brankovics fejedelemnek. László hívei döbbenten hallgatják az áruló Cillei sorait, mikor a király jöttét jelzik. A várnép az uralkodó elé siet. Az ifjú Hunyadi felajánlja a vár kulcsait a királynak, az uralkodó azonban nem fogadja el.

Tartsd meg továbbra is a kulcsokat,
Hívebb kezekre bízni nem is lehet.

A király, szűkebb környezete s a kíséretében lévő Cillei Ulrik belépnek a várba, a zsoldos had előtt azonban felhúzzák a vár felvonóhídját.

Változás

A király megrémül: fegyveresei kinn rekedtek. Cilleihez fordul tanácsért, aki gyönyörűséggel látja, hogy aljas tervei megértek; a félelem úrrá lett a fiatal király szívén... Most már könny lesz rávenni: tétesse d láb alól a Hunyadiakat, a támasz nélkül :maradt "koronás pulyát", aztán majd maga a kormányzó taszítja le a trónról, A méregkeverő főúr persze nem árul el semmit a terveiből. Szemforgatóan hűséget tettet királya iránt és csak annyit kér: az uralkodó adjon neki szabad kezet, hogy a Hunyadiak vérével mossa le a királyon esett gyalázatot. Sikerül is kicsikarnia a királytól a Hunyadiak halálos ítéletét. A király a várkápolnába indul, hogy már eleve bűnbocsánatot kérjen a kettős gyilkosságért, Cillei pedig diadalittasan kiált fel: "Corvin kiirttatik, az ég sem támasztja fel s ez éjjel Cillei, a trón tiéd leszen." '

Változás

A vár egyik ablakában László menyasszonyáról Gara Máriáról álmodozik: '

Oh, szállj hozzám, ég angyala,
Űzd el az éjnek gyász borúját.
Oh, Máriám, napom Te vagy!
Áraszd a hajnal fénysugarát.

Rozgonyi, a Hunyadiak hűséges embere érkezik. Hírül hozza, hogy a király aláírta László halálos ítéletét. Ma este az ifjú Hunyadi az uralkodó asztalához hivatalos, ahol baráti poharazás közben végeznek. majd vele. A gyilkos parancsot Rozgonyinak kellene végrehajtania, A Hunyadiak hívei felhördülnek az újabb gazság hallatára. Cilleit jelentik. "Nyugalom barátaim" - inti híveit László, majd kiküldi valamennyiüket a teremből. Hamarosan bebizonyosodik, hogy Rozgonyi a színigazságot jelentette: a kormányzó lép be s átadja őfelsége meghívását az ünnepi vacsorára. László nyílt an a szemébe vágja: "Úgy, lakomára? Temetésre hívsz, Cillei Hol ebek fogják morogni csontjaink felett a halotti dalt Gazságod napfényre jött! Azért jössz, hogy ármányszőtte hálódba csalj de tenmagad estél bele most."
Cillei kardot ránt, le akarja szúrni a fegyvertelen Lászlót, de a Hunyadi-hívek berontanak és felkoncolják. A templomból visszatérő király iszonyodva látja Cillei holttestét. Nem árulja el igazi érzéseit. Jóindulatot tettetve, színleg megbocsát Lászlónak és barátainak. A hazafiak ujjongva éneklik:

Meghalt a cselszövő, eltűnt a rút viszály.

II FELVONÁS

Gara Mária jegyesére, Hunyadi Lászlóra gondol. Szívét egyetlen kívánság tölti be: bár vinné el innen László mihamarabb, bár szabadulhatna már a komor várfalak közül. Az ifjú Hunyadi Mátyás érkezik és örömmel újságolja Máriának: László itt lesz hamarosan.

Változás

Hunyadi János özvegye, Szilágyi Erzsébet nagy aggodalommal gondol gyermekeire. Rémképek gyötrik: vajon a király megbocsát-e Cillei gyilkosainak? Egy látomás iszonyú feleletet ad e komor kérdésre: Szilágyi Erzsébet a hóhért látja, aki már László feje felett suhogtatja a pallost.

Az özvegy később megnyugszik: a palota hölgyei jelentik, hogy László, a király kíséretében, Temesvár felé tart és minden pillanatban várják érkezését.

Változás

Szilágyi Erzsébet az érkező király elé omlik - kegyelmet kér fia számára. Az uralkodó, ámbár a megölt Cilleiben vérrokonát és tanácsadóját vesztette el, megígéri, hogy nem áll bosszút Hunyadi Lászlón. Gara Mária, aki ugyancsak megjelent a király fogadtatásán, boldogan felsóhajt: "Fölséges úr, hogyha lelked irgalom vezérli, imába foglal néped és az Úr megáldja trónod." A király szeme egyszerre a szépséges leányra tapad, majd udvarlásnak beillő gyengéd szavakkal köszöni meg Mária elismerését. Mária apja, Gara, boldogan látja, hogy a király az ő hálójába került. A cselszövőnek ez a néhány pillanat is elég, hogy észrevegye a király fellobbanó szenvedélyét: Kezemben vagy, király - sziszegi -, majd midőn magára marad, mint valami mérgezett forrásból, előbuggyannak aljas gondolatai: leánya szépsége lesz a csalétek, mellyel tőrbe ejti a királyt Hunyadit hamis vád alapján vérpadra juttatja majd, s ha Mária királyné lesz, a Gara-nemzetség végre uralkodni fog az egész országon.

Változás

Az özvegy boldogan öleli magához gyermekeit. Gara lép be és a király nevében kéreti a két Hunyadi-fiút. Erzsébet összerezzen:

Nagy ég mit akar velök a király?

Mátyás azonban hamarosan visszatér és boldogan újságolja: Kedves Anyám, derüljön homlokod, A jó király kegyével halmozott.

Változás

László és Mária a várkert lépcsőjén találkoznak. Néhány boldog, meghitt percet töltenek együtt.

Változás

Temesvár egész nemessége és a király kísérete a várkápolnában gyűlt össze. Az uralkodó kéri Erzsébetet: fogadja őt fiának. Ő pedig a két Hunyadi-fiút fogadja testvéréül. Majd, hogy végképp elaltassa Szilágyi Erzsébet aggodalmát, az oltár előtt fogadja esküvel: "Bosszút nem állok én soha!"

III. FELVONÁS

A király a Máriával való találkozás óta szüntelen a szép Gara-lányra gondol. Bíborpalástját, jogárát adná Mária egyetlen csókjáért. Gara lép be a terembe s közli a királlyal, hogy Hunyadi már nem méltó leánya kezére, mert pártütést szított a trón ellen. Az uralkodó boldogan ad hitelt az aljas rágalomnak, hiszen így Lászlónak pusztulnia kell, s Mária szabad lesz. László sorsát Gara nádor kezébe adja.

Változás

A budai várkertben fényes vendégsereg ünnepli Hunyadi László és Gara Mária lakodalmát. Az ünnepség kellős közepén Gara ront be fegyvereseivel és a király nevében. elfogatja
Lászlót.

Változás

Hunyadi László börtönében sínylődik, de még bízik a király igazságosságában és abban, hogy ártatlansága kiderül.

"Nyílik a börtönajtó - Gara Mária lép be. Megvesztegette az őrt, és most szabad az út: László meneküljön azonnal!
Az ifjú Hunyadi azonban nem hajlandó önmaga ellen tanúskodik aki menekül, elkerüli bíráit.. az önmaga fölött tör pálcát. Mária hiába könyörög. Hunyadi László emelt fővel igazsága tudatában várja az ítéletet. Gara felfedezte leánya tervét. Minden elveszett. A két szerelmes megindítóan búcsúzik egymástól.

Változás
Komor gyászinduló hangzik.

Hunyadi Lászlót kísérik a vesztőhelyre.

Változás

A budai Szent .György téren állították fel a vérpadot. Szilágyi Erzsébet kétségbeesetten rohan a térre: fiát akarja látni! Az özvegy előtt elálljak az utat. Csak László bátor szavait hallja:
"Magyarok! Halljátok végszavaim; Én ártatlanul halok meg Az, látja lelkem, kinek bírói széke elé kerülök néhány perc múlva!" Háromszor sújt a bakó, de az ifjú Hunyadi sértetlen marad. Az egész nép kegyelemért könyörög, de Gara nádor szavára a hóhér negyedszer is lesújt. László feje porba hull.
Válasz erre

Regiomontanus ( #126 ) 2012-09-10 11:30:44
Privát üzenet
A HUNYADIAK KORA

A Hunyadi-család először Hunyadi Jánossal írja be nevét a világtörténelembe. A törökverő hős származása homályos. Még születési helyét sem állapította meg pontosan a történet-kutatás. Köznépi eredetét Heltai Gáspár (1520-1575) elbeszélése is valószínűsíti: szerinte Hunyadi János Zsigmond király és egy névtelen román parasztlány törvénytelen gyermeke volt. Hunyadi már az 1400-as évek első évtizedeiben történelmi szerephez jut, majd tevékenységéből egyre világosabban kidomborodik célkitűzése: a választott magyar királyt, a magyar jogart megerősíteni a szomszédos német rablóhatalommal szemben, azután egyesíteni a nemzet legszélesebb tömegeit, bevonva a jobbágy parasztság millióit is - s e nemzeti erővel szétzúzni a török fenyegető hatalmát. Hunyadi politikája ellenzésre talált nemcsak a Havas-Alföldön, Moldvában, Szerbiában, hanem a magyar oligarchák körében is. A nagy összefogás érdekében ugyanis ezeknek le kellett volna mondaniuk önző céljaikról; a számtalan kiskirálynak, basáskodó várgrófnak, vajdának az egységes, felszabadító politika átfogó terveit kellett volna követnie. Moldva, Havas-Alföld vajdái azonban szívesen paktáltak a törökkel a magyar hatalom ellen, majd a magyarságnál kerestek védelmet, hogy a török hódítástól szabaduljanak; Brankovics szerb fejedelem is kétszínű politikát űzött s árulásával hol a törököt, hol a magyar oligarchákat szolgálta. Hunyadi újabb és újabb hadjáratokkal űzte vissza a magyar határokat fenyegető török hadakat és a hadműveletek során nemcsak a törökkel, hanem hazai ellenségeivel, meg Drakul vajdával és Brankovics szerb fejedelemmel is meg kellett vívnia. Hunyadi János diadalai csúcsán, a nándorfehérvári győzelem után halt meg. Hunyadi László (1433-1457) Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet idősebb fia, fiatalon megismerkedik a hazáját fenyegető sötét politikai cselszövényekkel Alig -16 esztendős, mikor Brankovics szerb fejedelem fogságba veti. Közvetlenül a nándorfehérvári ütközet után már szembekerül Cilleivel a német eredetű főúrral, aki minden eszközt megragad, hogy a Hunyadi-családot kiirtsa a magyar közéletből. Még világszerte zúgnak a hálaharangok, amelyek Hunyadi János hatalmas nándorfehérvári győzelmét ünneplik, még világszerte a magyar hősről beszélnek, aki Európa kultúráját mentette meg a törökdúlás elől de Cillei és a köréje sereglett magyar főurak már szövik fonják a hálót, hogy elveszítsek Hunyadi fiait: Lászlót és Mátyást.

A Cilleiek, Brankovicsok és Garák a Hunyadi-családban látták a központosított, erős királyi hatalom támaszát. László és Mátyás azt a Hunyadi-politikát képviselte szemükben, mely mindinkább csökkenteni igyekezett a kiskirályok hatalmát és mind szilárdabbá erősebbé óhajtotta tenni a trónt, hogy ily módon biztosítsa az ország védelmet, békés fejlődését és így hárítsa el azokat a hódító törekvéseket, melyek a német és török birodalom felől fenyegették az országot. A Hunyadi-drámában szereplő V. László király figuráját és árulásának gazságát se értenők még teljesen, ha nem ismernénk trónrajutásának körülményeit. A színpadon megelevenedő drámai történés előtt hét esztendővel Hunyadi János személyes en tárgyalt Frigyes császárral, aki fogságban tartotta az ifjú László királyt és zsákmányaként őrizte a magyar koronát. Hunyadi János úgy harcol László király szabadságáért, mintha tulajdon fia életéről volna szó: úgy harcol, mint aki tudja, hogy a választott király személye egyben az ország függetlenségét, szabadságát is jelenti. A Cilleiek már e tárgyalások során megkörnyékezték a fiatal királyt és bevádolták a Hunyadiakat. Hogy a trónra törnek. Három évi alkudozás után V. László végül is hazatérhetett és Hunyadi János, hogy minden gonosz látszattól mentesüljön, azonnal lemondott kormányzói tisztségéről: a kormányzás ezután a koronás főt, a királyt illeti. V. László mindezek ellenére, Hunyadi János halála után nem a Hunyadiak, hanem a cselszövő oligarchák pártjára állt. A fiatal király, mikor segédkezet nyújtott Hunyadi László megöletéséhez, a legerősebb oszlopot döntötte ki, mely uralmának, trónjának védelmezője, támasza lett volna.

A "Hunyadi László" első jelenete Nándorfehérvárra vezet el bennünket. A falakon még ott feketéllik a diadalmas ütközet lőporfüstje, a bástyákon még alig száradt meg a vér, melyet Hunyadi hősei áldoztak hazájukért, s máris bekopogtat a vár kapuján a riasztó hír: a király Cilleire, a Hunyadiak halálos ellenségé re bízta Magyarország kormányát.


HUNYADI LÁSZLÓ

A MŰ KELETKEZÉSE

Erkel is hű maradt az indulás. célkitűzéseihez. Négy évvel a Báthory Mária bemutatója után újabb alkotással jelentkezett közönsége előtt. 1844. január 27-én bemutatták a Hunyadi Lászlót. A bemutató teljes sikert hozott. Mikor a "Meghalt a cselszövő kezdetű kórus megszólalt, a közönség ujjongása, éljenzése olyan elemi erővel tört ki, hogy az énekeseket inkább csak látni lehetett, mint hallani. Az ünneplés természetesen nemcsak a zeneköltőnek szólt hanem a bátor hazafinak is, aki jelképes szavakkal a császári kamarilla, a Metternich körül, népáruló főurak pusztulását jósolta meg. A Hunyadi László első előadásán még sem a nyitány, sem a híres La Grange ária nem szólalt meg. A nyitányra csak később került sor, az opera ugyanis - a rendkívüli nagy érdeklődésre való tekintett el - olyan sebtében került előadásra. hogy a zeneszerzőnek ideje sem maradt megírni az ouverture-t. Az említett áriát Erkel később komponálta La Grange, kiváló francia énekesnő tiszteletére, aki több ízben énekelte Szilágyi Erzsébet szerepét.

Válasz erre

Regiomontanus ( #125 ) 2012-09-10 11:29:37
Privát üzenet
EGRESSY BÉNI, A SZÖVEGÍRÓ
(1814-1851)
Egressy (Galambos) Béni 1814-ben a Borsod megyei Lászlófalván született. Alighogy iskoláit elvégezte, színészi pályára lépett. Először a Nemzeti Színház kórusában énekelt, majd kisebb-nagyobb magánszerepeket vállalt. A magyar szabadságharc kitörésekor- lelkesen csatlakozott Kossuth, Petőfi zászlóihoz. Alig három évvel élte túl a forradalmat. Rövid pályafutása során szinte példátlan bőséggel ontotta műveit, 60 színdarabján, 19 operafordításán, eredeti operalibrettóin kívül neki köszönhetjük a Szózat muzsikáját, a Klapka-indulót, jó néhány népszínmű zenei anyagát és egész sor dalt, melyeket a magyar kortársak verseire írt. Egressy - aki egyébként az egyik legnagyobb színművész, Egressy Gábor testvéröccse volt - élő típusa a múlt századbeli magyar színház úttörő hőseinek. Ha egy Idegenből kölcsönvett színművet gyorsan le kellett fordítani, mindjárt kéznél volt Egressy Béni, a színház mindenese, aki ügyesen. avatott tollal kezdett munkához. A szegényes. operatársulat egy hiányzó énekszólam miatt nem tudta volna megtartani előadását. Egressy Béni felcsapott énekesnek és igen hiányos zenei tudással, de bámulatos muzikalitással egykettőre magáévá tette a szerepet. Dalbetétre volt szükség, vagy hangzatos. férfi karra ? Egressy nekilátott a feladatnak, segítségül hívta a színházi karmestert - ő maga ugyanis a zenei betűvetésben nem volt teljesen otthonos - és órák alatt elkészült a kívánt zeneművel. És végül: - érthető és megbocsátható prozódiai hibái ellenére olyan librettókat, szövegkönyveket írt, amelyekhez hasonlót máig is alig találunk irodalmunkban. Ebben nemcsak színházi ismerete, muzsikus vénája, írókészsége, bátorsága segítette, hanem példátlan lelkesedése, hazafias lángolása is. Tudta, hogy szövegkönyveivel a nemzeti muzsika ügyét viszi előre. A nemes ügy érdekében feledte zeneszerzői ambícióit és minden igyekezetével azon volt, hogy a nála nagyobb tehetségeknek, képzettebb muzsikusoknak lehetőséget teremtsen maradandó zeneművek megalkotására. Egressy Béni pályafutása egyben fényt vet a múlt század művészeinek küzdelmes életére is. Tanulásra, komoly képzésre alig volt lehetőség. A "nemzet napszámosai" a legkínzóbb kenyérgondok, nélkülözések, nem ritkán megaláztatások közepette harcoltak a magyar. nyelvért, a nemzeti kultúráért, a nép műveltségéért. Az Egressy Bénik bizony nem voltak tudósok, képzett történészek, a dramaturgiai ismereteket sem a főiskolán sajátították el. írásaikat inkább a szívük diktálta, mintsem tudásuk, képzettségük.
Válasz erre

Regiomontanus ( #124 ) 2012-09-10 11:29:08
Privát üzenet
ERKEL FERENC
(1810-1893)

ERKEL FERENC, a magyar nemzeti opera megteremtője, Békés megyében, Gyulán született. Már a szülői házban magába szívja a muzsika szeretetét és szellemét. Tehetsége korán megnyilatkozik. Szülei Pozsonyba küldik, ahol Klein Henriknél, a nagyhírű zenepedagógusnál végzi zenei tanulmányait. Erkel mint fiatal muzsikus Kolozsvárra kerül. Itt barátságot köt mindazokkal, akik a haladó szellemet képviselik Erdélyben. Mind alaposabban megismeri a kor uralkodó magyar stílusát: a verbunkost, és kolozsvári barátai jóvoltából egyre tisztábban látja, hogy a magyar muzsikának _. csakúgy, mint a versnek, szépprózának, a tudományos irodalomnak - meg kell találnia a maga hangját, nemzeti nyelvkincsét.

Pesten előbb mint zongoraművész vonja magára a figyelmet, a Nemzeti Kaszinó "hangászati mulatságain" jelentős sikereket arat. A hangversenydobogót hamarosan felcseréli a karmesteri pulpitussal. A budai magyar színtársulatnál, a pesti városi német színháznál, végül a Magyar Nemzeti Színháznál karmesterkedik. 1840-ben a Dugonics András-Egressy Béni szövegére írt Báthory Mária című dalművével lép a magyar közönség elé. Négy évvel később a Nemzeti Színház színpadán megjelenik első kiforrott remeke, a Hunyadi László. A közönség példátlan lelkesedéssel üdvözölte Erkel művét, melynek ütemei, dallamai, ritmusai - a nyugati hatások ellenére is - a magyar verbunkost visszhangozták. A hazafias, forradalmi lángolást köszöntötték, mely a dalmű legmélyebb tartalma. Felismerték az opera jelképes beszédében, hogy Erkel a habsburgi zsarnokság ellen emeli fel szavát, és az ingyen­ élőket, a külső elnyomóval is szövetkező főurakat ostorozza, akik önérdekeiket tartva szem előtt, elárulják a hazát, szolgasorba taszítják a népet. Ugyanez évben (1844) írja Kölcsey költeményére a Himnuszt. Ezután 17 évig hallgatott Erkel Ferenc. De a hallgatás hosszú évei alatt összeforrott az új témával Katona József Bánk Bánjával. Alig egy esztendővel a Bánk: Bán bemutatója után (1861) Erkel vígoperával jelentkezik. A "Sarolta" - bár az akkori népies muzsikának valóságos opera-foglalata - nem aratott maradandó sikert. Két hatalmas műben, a Dózsa György (1867) és a Brankovics György (1874) című operákban fejleszti tovább stílusát. A zárt áriák és zenei formák mellett egyre nagyobb jelentőséget kap az éneklő beszéd. A zeneköltő még két dalművel ajándékozta meg a zeneirodalmat: Névtelen hősök (1880) és István király (1885). Erkel nemcsak mint zeneszerző írta• be nevét a magyar muzsika történetébe. Mint a Filharmóniai Társulat egyik megalapítója, s a magas színvonalú magyar zeneoktatás úttörője, nagymértékben hozzájárult a magyar zenekultúra megalapozásához. Élete, munkája elválaszthatatlan Zeneakadémiánk és Operaházunk történetétől. Irányító szerepe volt mindkét intézmény megteremtésében. Erkel Ferenc zeneköltői pályája Kolozsvárott indult el. Erkel pályáját sorsdöntően befolyásolják az erdélyi élmények: megismerkedik Brassai Sámuellel, a polihisztorral, akivel alaposan megvitatják a magyar zeneélet kérdéseit, s a fiatal művész itt hallja Rsizicsko. József "Béla futása" című magyar tárgyú operáját, mely az első kísérlet a magyaros hangvétel és a zenés színpad stílusának összeforrasztására. Nem lebecsülendő körülmény az sem, hogy a nagy kultúrájú erdélyi városban szimfonikus zenekar alakul, melynek élén ugyancsak Erkel Ferenc áll; így alkalom kínálkozik a zenekari hangzás, a hangszerelés alapos tanulmányozására is. A 26 éves Erkel Ferenc elindul Pest felé. A német színház igazgatója, Sehmul; Sándor, másodkarnagyi állást kínál fel számára. Erkel elfogadja az ajánlatot. Alig két évvel később már a Magyar Nemzeti Színház zenekarának élére kerül. Új állásában lehetősége nyílik a magyar zenei élet megteremtésére, a zenei közvélemény kialakítására. Mikor Erkel átveszi a Nemzeti Színház zenekarának vezetését, a színház már túl van az első zenei kísérleteken. Színre kerül itt is a "Béla futása"; Bartai András is megkísérelte, hogy "Aurélia" című 2 felvonásos operájával bebizonyítsa: magyar nyelven is lehet librettót írni, magyar zeneköltő képzeletéből is telik egy estét betöltő dalműre. A közönség azonban más véleményen volt. Hidegen fogadta e kísérletet, és szívesebben kereste fel a német színházat, mely már akkor Mozart, Weber, Rossini előadásaival szolgált a publikumnak. Bartai András "Csel" című operája sem tudta megtörni a jeget. Igaz ugyan, hogy nemcsak a zeneszerzőben volt a hiba. Énekesek híján a drámai színészet nagyságai szólaltatták meg az énekszólamokat is. Egyik este Shakespeare, Schiller, vagy Kotzebue drámáiban léptek fel, hogy a következő előadáson valamelyik világhíres dalmű nehéz, igényes szerepét szólaltassák meg. Jellemző a múlt századbeli színészeink hősiességére, szorgalmára, minden akadályt legyőző lelkesedésére, hogy ilyen szegényes eszközökkel is megszólaltatták Beethoven Fidelióját, Mozart Don Juanját, Meyerbeer Ördög Róbertjét, Aubert Portici némáját. Erkel felismerte, hogy mit vár tőle és operaegyüttesétől a nemzet. Azt várta, hogy muzsikánk is olyan izzó hazafisággal, nemzeti öntudattal daloljon, mint amilyennel Vörösmarty, Petőfi, vagy a fiatalon elhalt Csokonai Vitéz Mihály lírája énekelt. A tömegek joggal várták el a dalszínháztói, hogy a magyar múlt lelkesítő képeit úgy jelenítse meg, ahogy az a Zalán futása nagyszerű soraiban elevenedik fel: a magyar opera ne az olasz zenés bohózat mezsgyéjén járjon, ne a francia nagyoperát utánozza, vagy az olasz opera seria hagyományait, hanem "magyarul" beszéljen, s legyen méltó szövetségese Kossuthnak, Wesselényinek, Széchenyinek, velük együtt ébressze fel a nemzet öntudatát, harci kedvét, szabadságtörekvéseit. Ebben a légkörben szólal meg Erkel Ferenc első operája, a Báthory Mária. A bemutatás időpont ja : 1840. augusztus 8.
A Báthory Mária még csak a kezdet kezdetét jelentette. Erkel, aki elődök, hagyományok, kiforrott magyar stílus híján hidegen mintákra kényszerült, egészen természetesen átvette mindazokat az operai formákat, melyek a XIX. század első felében a dalmű nyelvkincséhez tartoztak. Erkel is használja a cavatinákat, strettákat s a recitativo és az ária európai tradícióvá vált kereteit, s mi sem természetesebb, mint hogy az Erkel­ művek dramaturgiáját is át meg átszövik a Donizettitől, Meyerbeertől, Rossinitól kölcsönzött fordulatok; érthető az is, hogy az idegen hatások Erkel kiforrottabb remekműveiben is érezhetők. Tény azonban, hogy Erkel nemcsak hazai értelemben, hanem európai vonatkozásban is úttörő: korának uralkodó népzenei és néptáncstílusát ülteti át az opera partitúrájába, és így a verbunkost, a múlt század forradalmi szellemének zenei visszhangját, műzenénk szilárd alapjává teszi.
Válasz erre

Regiomontanus ( #123 ) 2012-09-08 20:00:46
Privát üzenet
PJOTR ILJICS CSAJKOVSZKIJ

A DIÓTÖRŐ

Mesebalett 3 felvonásban. 10 képben. Szövegét írta: E. T. A. Hoffmann nyomán V. I. Vajnonnen.

Stahlbaum tanácsos - Stahlbaumné - Marika, Lujzi. Misi gyermekeik- Drosselmeyer - Dada - Feri - Nagyapa - Nagyanya - Diótörő

- Egérkirály - Mária hercegnő - Diótörő herceg

Vendégek, gyermekek; bábjátékosok, babák. hópelyhek. egerek, játékkatonák.

Történik: Stahlbaumék lakásában a XIX. század közepén,

I. FELVONÁS

1. kép

Hó borítja a kis német városka utcáját, sűrű pelyhekben hull a tetőkre s az ódon falakra. A házak ablakaiból meghitt, barátságos fény vetődik ki a fehér éjszakába. Karácsonyeste van.

A Stahibaum-ház felé vendégek igyekeznek: szülők és gyermekek. Kisebb csoportokban lépnek be a kapun, utolsónak érkezik, sietve, ajándékokkal megrakodva, a gyermekek barátja és mulattatója, ördöngös szerkezetek feltalálója, Drosselmeyer bácsi, az öreg műszerész, a kis Stahlbaum Marika keresztapja.

2. kép

A ház egyik szobájában izgatottan sürgölődnek a gyerekek, várják a pillanatot, amikor végre kinyílik az ajtó, s megpillanthatják a csillogó karácsonyfát, a sok-sok játékot. Misi, a Stahlbaum-ház pajkos, szilaj legénykéje a többi fiú segítségével megpróbál valahogyan beleselkedni a nagy szobába. E mesterkedés közben nyitja rájuk az ajtót Drosselmeyer bácsi. Mosolyogva látja a nagy izgalmat és kitárja a szalon ajtaját.

3. kép

A szalonban sok-sok vendég, nagyok és kicsinyek. A szoba közepén tündöklő fényben áll a karácsonyfa, alatta s körülötte tengernyi játék. Drosselmeyer táncra gyűjti össze a kicsinyek seregét, majd a táncot félbeszakítja az ajándékok kiosztása. A fiúk puskát, kardot kapnak, a lányok babákat. Lujzi _ Marika és Misi testvére - körtáncba viszi a kislányokat, míg Drosselmeyer bácsi katonásdit játszik a fiúkkal. A kisfiúk, kislányok csoportokba oszolva játszanak, szórakoznak, majd Drosselmeyer ismét új szórakozást talál ki: szembekötősdit! Az ő szemét kötik be, nagyban futkos a gyerekhad között, de egyet sem tud megfogni közülük. Végül is sikerül megragadnia Marikát, aki büntetést fizet: táncolnia kell. A kecses kislány tánca elbűvöli a vendégsereget. A bácsi ezután a felnőttek táncát rendezi. Közben ő maga eltűnik, hogy ismét megjelenjék - csillagászjelmezben, kezében "varázspálcával". A pálca titokzatos mozdulatainak engedelmeskedik ezután minden és mindenki:- egyszerre spanyolfal emelkedik a szoba közepén és bábjáték-előadás kezdődik. A játék tartalma az, hogy a gonosz Egérkirály el szeretné ragadni a hercegnőt, de a herceg párviadalban, legyőzi és megmenti szerelmét. Drosselmeyer keresztapa feltalálói tehetsége kimeríthetetlen. Sorra bemutatja a gyerekeknek a mechanika csodáit: táncoló babákat, bohócot, négert, végül a kis Diótörőt. Hatalmas állkapcsa van a kis játékbabának, ezzel kell a diót összetörni. A gyerekeknek azonban sehogy sem tetszik a hatalmas állkapoccsal éktelenkedő bábu. Csak Marikában kelt részvétet a szegény torzszülött, talán éppen azért, mert mindenki visszautasítja, mindenki elfordul tőle... Kéri a keresztapját, hogy a Diótörőt ajándékozza neki és az szívesen teljesíti kérését. A vendégek átmennek az ebédlőbe, csak keresztapja marad Marikával, s nézi, hogyan táncol a bájos kislány a Diótörővel. Persze, mikor a játék már a másé, a többiek is megkívánják: Misi szeretné megkaparintani s erőszakkal is elvenné Marikától, de a kislány szívéhez szorítja új kedvencét, melynek dulakodás közben letörik a feje. Drosselmeyer fülön ragadja Misit, megvigasztalja Marikát. Majd a zsebében keresgélve, szerszámot vesz elő s nyomban kijavítja a megsebesült Diótörőt. Marika magára marad, gyöngéden dédelgeti a bábut. Igen ám, de az önfejű Misi sehogyan sem tud belenyugodni abba, hogy a Diótörő ne legyen az övé. Elbújik egy karosszék mögé, ahonnan hirtelen magasra emeli az előbbi bábjáték ijesztő figuráját, a gonosz Egérkirályt, Marika megrémül, kiszalad a szobából, és otthagyja a Diótörőt a széken ...

Így kerül a baba Misi kezébe.

Misit nagyon izgatja: milyen lehet belülről a Diótörő szerkezete? Kíváncsian nézegeti a játékot, míg Marika visszatér a szobába, egy kis "lovag" védelme alatt. Kísérője, Feri erélyesen elveszi a babát Misitől és visszaadja tulajdonosának. Ezalatt a szalon ismét meg telik az ebédlőből visszaözönlő vendégekkel, akiknek gyönyörűségére Stahlbaum papa szülei egy régi-régi táncot lejtenek. A nagypapa és nagymama táncához a többi vendég is csatlakozik. Későre jár, a gyerekek már elálmosodtak. Búcsúzkodnak a vendégek, a szalon lassan kiürül, a dajka eloltja a karácsonyfa fényeit, homály borul a szobára.

II. FELVONÁS
1. kép

Marika szobája.

Az ablakon bevilágít a hold. A dajka most készül lefektetni Marikát, aki sehogyan sem akar megválni Diótörőjétől ; gyöngéden leteszi a karosszékre, amely ágyával szemben áll. A dajka betakarja Marikát, elfújja a gyertyákat és csendesen kimegy a szobából. A kislány az izgalmas este emlékeivel álomba merül.

2. kép

Marika álmában ismét a karácsonyfát látja tündökölni s a fogadószobát, tele játékkal. De jaj, egerek hada bújik elő! A bábjáték félelmetes gonosz Egérkirálya vezeti őket! Az egerek megrohanják a karácsonyfát és ki akarják fosztani, de a Diótörő megmozdul: nemes lelkű harcossá alakítja át az álmodó Marika élénk képzelete. A játékkatonák élére áll, szembeszáll a támadó egerekkel, megvédi a karácsonyfát, a játékokat, s megfutamítja az egérhadat. Ezután párviadalra hívja a gonosz Egérkirályt, aki gúnyosan kikacagja a picinyke Diótörőt. Köpönyegének lengésével vihart támaszt, amitől a játékkatonák csapata megrémül. Diótörő szembenéz a veszedelemmel. Az Egérkirály ettől a vakmerőségtől haragra gyúl s hatalmas kardjával ráveti magát Diótörőre. Ez ügyesen kitér a csapás ok elől s amikor az Egérkirály féktelen dühében vagdalkozni kezd, Diótörő ledöfi a megvadult szörnyet.

Az egerek, miután elvesztették vezérüket, megfutamodnak, erre a játékkatonák is bátorságra kapnak, lovasság és gyalogság üldözőbe veszi az egérsereget. Marika, aki az egerek elől a nagy karosszékben bújt el s izgatottan figyelte a viadalt, egyszerre csak látja, hogy a karácsonyfa ágai között megjelenik Drosselmeyer bácsi! A bácsi megjutalmazza a Diótörőt bátorságáért; visszaadja neki természetes arcát. A Diótörő gyönyörű ifjú herceggé változik. Drosselmeyer bácsi neki ajándékozza varázspálcáját,

3. kép

Diótörő herceg csodálatos téli erdőbe vezeti Marikát, ahol minden fehér a hótól, mégsem fázik senki: a hópelyhek könnyed körtáncot járnak, majd feloldódnak az égben.

III. FELVONÁS
1. kép

Marika arany dióhéjból készült sajkában ringatózik Diótörő herceggel; selyemfátyol vitorlájukat a lengedező szél dagasztja. Csodálatos tengeren, színes korallszigetek között úszik. a mesehajó, a tenger türkizkék hullámaiban különös, sohasem látott halak úszkálnak, a habok felett sohasem álmodott gyönyörű madarak röpdösnek. .. A csónak hosszú utazás után a Babák Birodalmának partjain köt ki.

2. k é p

Színes barlang nyílásába érkezik az álomhajó. A pompás pillangók röpdösnek az utasok körül, Marika szeretne elfogni egyet, de a lepkék szétrebbennek. Hol van a lejárat a Babák Birodalmába? Kaput látnak, titokzatos zárt ajtót: mögötte lakik az Ismeretlenség ... A herceg és Marika, a kapu felé tartanak, de a barlang színes cseppkőoszlopai hirtelen denevérekké változnak: ezek a ledöfött Egérkirály szolgái. A denevérek megkísérlik, hogy útjukat állják, de a herceg a varázspálca egyetlen mozdulatával elűzi őket. Marika, bátor útitársával együtt beléphet végre a Babák Birodalmába.

3. kép

Csipkeszerű palota tárul eléjük, megfoghatatlanul szép és finom, mintha fényből és levegőből szőtték volna. Porcelán pásztorok és pásztorlánykák élnek itt, kínaiak, orosz fiú, orosz lány, színes alakok, tarka bábuk, formás babák rózsaszín leplekben, finom gavallérokkal. Ez a sok baba nagy örömmel fogadja urát, Diótörő herceget és Marikat. Örömükben víg táncot járnak a tiszteletükre. Táncra .kerekednek a spanyolok, Kelet lányai, az orosz babák, a kínaiak, a pásztorok, a pásztorlánykák - a varázslatos világ minden lakója. A táncforgatagába belesodródik Marika is a herceggel. A palota fehér csipkézetén keresztül valami, ragyogni kezd: csodálatos karácsonyfa gyullad ki, amelynek fényei úgy szikráznak, mint a briliánsok. Marika boldogan gyönyörködik a látványban, elragadtatással szemléli a karácsonyfát, egyszerre minden elhomályosodik, a fények kialszanak, a színek ködbe vesznek.

A napsugár ...

4. k é p

Ablak . . . fiókos szekrény . . . karosszék ...
Hiszen ez Marika szobája!
Marika még alszik. Az ablakon a karácsony reggel világossága szűrődik be. A Diótörő a. karosszéken hever, éppen úgy ahogyan Marika az este elhelyezte .A dajka kedvence ágya fölé hajlik. "Reggel van már ... ideje fölkelni! Marika fölébred. Oh dada dada! Milyen csodálatos világba vezetett engem a Diótörő ... "
Válasz erre

Regiomontanus ( #122 ) 2012-09-08 16:28:59
Privát üzenet
A PIKK DÁMA

(PIKOVAJA DAMA)
Háromfelvonásos opera

Szövegét - Alekszandr Puskin kisregénye nyomán - Mogyeszt Csajkovszkij írta.

Ősbemutató: 1890. XII. 19., Pétervár, Mariinszkij Színház

Játszódik Péterváron, a XVIII. század végén.

Liza (szoprán), Paulina (mezzoszoprán), A Grófnő (alt), Hermann (tenor), Jeleckij (bariton),
Tomszkij (bariton)

Ja imenyi jejo nye znaju - Hermann ariózója (I. fel v.)

Odnazsdi v Verszalje, "au jeu de la Reine" - Tomszkij balladája (I. felv.)

Podrugi milije, v beszpecsnosztyi igrivoj - Paulina románca (I. felv.)

Otkuda etyi szljozi, zacsem onyi? - Liza ariózója (I. felv.)

Prosztyi, nyebesznoje szozdanyje - Hermann monológja (I. felv.)

Ja vasz ljublju, bezmerno - Jeleckij áriája (II. felv.)

Ah, isztomilasz, usztala ja - Liza áriája (III. felv.)

Sto nasa zsizny ? Igra? Dobra i zlo odnyi mecstil - Hermann monológja (III. felv.)

Hermann, a fiatal és vagyontalan tiszt beleszeret egy ismeretlen lányba, akiről később kiderül, hogy Lizának hívják és Jeleckij herceg menyasszonya. Liza a rokonánál, az idős Grófnőnél lakik. Az öregasszonyról azt mesélik, hogy Pikk Dáma a gúnyneve, mert vagyonát kártyán szerezte te, méghozzá úgy, hogy egy szeretőjétől megtudta három kártya titkát, amelyek - egymás után megtéve - mindig nyernek. A pénztelen Hermann érdeklődését felkelti a pletyka. A tiszt belopódzik Liza szobájába, és a lány nem tud ellenállni szerelmes ostromának. Liza odaadja a ház kulcsát Hermann-nak, hogy legközelebb is fel tudja keresni, a férfi azonban nem hozzá, hanem a Grófnő szobájába megy. Előbb szép szavakkal kéri, majd - pisztolyt szegezve rá - követeli a Grófnőtől, árulja el a három kártya titkát - az öregasszony azonban ijedtében meghal. Hermann elmenekül. Lázas víziójában mintha áldozatát hallaná, ahogy mondja: hármas, hetes, ász. Amikor Liza a Grófnő halálának körülményeiről tudomást szerez, és bebizonyosodik, hogy Hermann-nak fontosabb a kártya, mint az ő szerelme, öngyilkos lesz. Hermann a kártyaszalonba siet, ahol Jeleckij lesz a partnere. A hármassal és a hetessel nagy összegeket nyer, de azután mindent elveszít, mert a harmadik játszmában a nyerő ász helyett a pikk dámát tartja a kezében. A tiszt ekkor végez magával.
Válasz erre

Regiomontanus ( #121 ) 2012-09-08 12:09:10
Privát üzenet
CHERUBINI, LUIGI (1760-1842) olasz
MEDEA

(MÉDÉE)

Háromfelvonásos opera

Szövegét Francois Benoit Hoffman írta.

1797. III. 13., Párizs, Théatre Feydeau
Játszódik Korinthoszban, a mondai időkben.

Medea (szoprán), Glauké (szoprán), Nerisz (mezzoszoprán), Iászon (tenor), Kreón (basszus)

Dei tuoi figli la madre lu vedi - Medea áriája (I. felv.)

Solo un pianto - Nerisz áriája (II. felv.)

Iászon, az argonauták vezére Medea kolkhiszi királylány segítségével szerezte meg az aranygyapjút. EI is vette őt feleségül, és Medea két gyermeket szült neki. Amikor azonban útjukról visszatérőben elérkeztek Korinthoszba, Iászon a szép, fiatal Glaukéért, Kreón király lányáért hűtlenül elhagyta régi asszonyát. Már készülnek az esküvőre, amikor megjelenik a királyi palotában Medea. Mindenkiben rémületet kelt, mert tudják róla, hogy varázsereje van. Kéri Iászont, hogy térjen vissza hozzá, de a férfi ezt megtagadja. Kreón felszólítja az asszonyt, hogy hagyja el Korinthoszt, a nép haragja már úgyis az életét fenyegeti, Medea csak egy nap haladékot kér és azt, hogy még egyszer láthassa gyermekeit. A király beleegyezik. Medea ekkor díszes palástot és diadémot küld Glaukénak. A királylány felveszi a ruhát, amely rövid idő alatt megöli. Iászon felelősségre akarja vonni Medeát, de az féltékeny őrjöngésében még szörnyűbb tettre szánja el magát: agyonszúrja tőrévei a saját kisgyermekeit is.

Válasz erre

Regiomontanus ( #120 ) 2012-09-08 11:18:57
Privát üzenet
BIZET

CARMEN

Opera 4 felvonásban.

Szövegét - Prosper Mérimée novellája nyomán - Henri Meilhac és Ludovic Halévy írta.

Ősbemutató: 1875. III. 3., Párizs, Opéra Comique

Játszódik Sevillában és környékén, 1820 körül.

Az ősbemutatón az egyes zeneszámokat prózai szöveg kötötte össze. Később Bizet barátja, Ernest Guiraud zenekar-kíséretes recitativókat írt ezek helyébe. A legtöbb színházban így adták az operát, de az utóbbi időkben egyre gyakrabban választják az eredeti verziót.

Avee la garde montante - Gyermekkar (1. felv.)

L'amour est un oiseau rebelle - Habanera (I. felv. - Carmen)

Prés des remports de Séville - Seguidilla (I. felv. - Carmen)

Votre toast je peux vous rendre - Torreádordal (II. felv.)

Nous avons en téte une affaire - Csempészötös (II. felv.)

La fleur que tu m 'avais jetée - Virágária (II. felv. -e- Don José)

En vain pour éviter - Kártyaária (III. felv. - Carmen)


Don José, tizedes tenor - Escamillo, a bikaviador bariton - Remendado, csempész tenor - Dancaire, csempész bariton - Zuniga, hadnagy basszus (bassz-bariton) - Momles, szakaszvezető bariton - Carmen, cigánylány mezzoszoprán - Micaela, parasztlány szoprán - Frasquita, cigánylány szoprán - Mercedes, cigánylány mezzoszoprán.

Katonák, csempészek, dohánygyári. munkásnők, utcagyerekek, polgárok.

Történik: Spanyolországban, Sevillában és Sevilla környékén, a XIX. század elején. Az I. felvonás egy dohánygyár előtti téren, a II. felvonás Lillas Pastia kocsmájában, a III. felvonás sziklás hegyvidéken, a IV. felvonás az aréna előtt.

I. FELVONÁS

Tér Sevillában.

Az őrség épülete előtt katonák álldogálnak s nézik a járókelők fel-alá hullámzó tömeget. Feltűnik Micaela, aki Don José tizedest keresi. José azonban még nincs itt: csak később,
az őrségváltással érkezik majd. A katonák hiába marasztalják a szép navarrai parasztlányt:

- Akkor jövök, ha majd az új csapat jő ... - mondja és elsiet.
Megérkezik az őrváltó csapat s vele Don José. Zuniga hadnagy a szemben levő dohánygyár munkáslányai" után érdeklődik, a tizedese azonban nem tud választ adni: ő Micaelát szereti és kevéssé érdeklik a gyári munkáslányok. Megszólal a gyár harangja: pihenőt jelez. A lányok kitódulnak a térre. Utolsónak Carmen jön, akit a hódolók valóságos gyűrűje vesz körül. Csak egy ember marad közömbös a cigány lány iránt:- a tizedes. Carment ingerli a tartózkodás s kihívóan egy szál rózsát dob a katona felé, majd visszaszalad a gyárépületbe. A harang ismét munkára kongat. José áll mozdulatlanul, aztán felveszi a virágot, Zavartan simogatja: "ha vannak még boszorkányok, ez a lány istenemre az", fakad ki. Ekkorra jön vissza Micaela. A tizedes édesanyjától hozott levelet, némi pénzt és - egy csókot, mit szeretettel ad át. Alig távozott a lány, mikor éles kiáltás hallatszik a gyárból s a munkáslányok izgatottan kitódulnak a térre. Zuniga hadnagy Josét küldi a gyárba: kutassa ki a riadalom okát. A tizedes hamarosan visszatér. Carment hozza magával megkötözve s jelenti: a leányok összetűztek egymással és Carmen ,a veszekedés hevében kést rántott és megsebezte egyik társnőjét. A hadnagy utasítást ad, vigyék a leányt börtönbe! S már indul is az őrszobára, hogy az írásbeli parancsot elkészítse. Carmen nem vesztegeti az időt. Míg Zuniga az írással bajlódik, a cigánylány kacéran szívét kínálja fel Josénak:

Nem hord a tiszt úr még sok fényes gombot,
Sőt még kardbojtja sincs, csak tizedes úr,
S éppen jól illik hozzá a cigánylányhoz,
Nekem sosem kellett ennél több!

Szavainak hatása nem marad el ...

A tizedes átveszi a hadnagy parancsát, el is indul a börtön felé, de egy alkalmas pillanatban szökni hagyja a foglyát, amiért fogdába kerül.

II. FELVONÁS

Lillas Pastia kocsmája ...

Csempészek tanyája ez, itt mulat Carmen társnőivel. itt van Zuniga is, akinek nagyon megtetszett a szép cigánylány. Carmen tőle tudja meg, hogy José ma szabadult a fogságból, amelyet miatta szenvedett el. és biztosra veszi, hogy a tizedes első útja hozzá vezet majd. Az utcáról behallatszik a tömeg éljenzése. Fáklyás menet kíséri Escamillót, a híres torreádort, aki azonnal. észreveszi Carment és nem marad közömbös szépsége iránt. Udvarolni is próbál neki, ő azonban elutasítja. A torreádor elvonul és vele az egész mulatozó társaság. A kocsmát bezárják. Csak a csempészek maradnak. Rábeszélik Carment, csatlakozzék. hozzájuk, ahogy a múltban is elkísérte őket veszedelmes útjaikon. A lány azonban nemet mond - Don
Josét várja. A tizedes meg is érkezik. Carmen tánccal, dallal szórakoztatja, de amikor megszólal a takarodó, a katonában feltámad a kötelességtudás: azonnal indulni akar. A cigánylány haragra lobban: látni sem akar olyan férfit, akinek a katonaság, a kaszárnya s a kötelessége előbbre való, mint az ő szerelme. José könyörgésre fogja. Arról a szál rózsáról beszél, melyet tőle kapott s mely egyetlen vigasztalója volt a fogság nehéz óráiban.

Bűvös erő volt: e virágban,
A börtönben szívembe zártam,
Bár hervadt, fonnyadt a virág,
Megőrizé dús illatát:
A magányt megédesítette,
Enyhe irt hozott szívemre,
Hogy illata hathasson át
S te töltsed be a bús éjszakát.
Tudd meg Carmen, nélküled nem kell a világ,
Carmen, imád e szív!

Ekkor tér vissza Zuniga. Kiparancsolja a tizedest a kocsmából, de az megtagadja az engedelmességet. Kardot rántanak mind a ketten és csak a Carmen vészjelére előrohanó csempészek akadályozzák meg a vérontást. A hadnagyot lefegyverzik, José pedig - a fölöttes ellen lázadó katonának nincs más választása - maga is beáll a csempészek közé,

III. FELVONÁS

Vad, sziklás hegyvidéken járnak a csempészek. Egy barlang előtt tartanak rövid pihenőt. Don José is velük tart, de sehogy sem tud új életébe beletörődni. Édesanyjára gondol és régi becsületes életére, melynek mindörökre hátat fordított. Carmennek feltűnik a fiú sötét tekintete. A babonás cigánylánya kártyáktól kér feleletet: mit tartogat számára a jövő. A kártya válasza: halál! A csempészek felkerekednek s a szökött tizedes elfoglalja rejtett őrhelyét, hogy őrizze a csempész-portékát, A sziklák között most félénken közeledik Micaela. Követte a csempészeket, Josét keresi. Szomorú üzen etet hozott: José anyja haldoklik és egyetlen óhaja: fiát szeretné még egyszer látni. A közelben lövés dördül, a leányka ijedten keres búvóhelyet. José, a csempészek őrszeme használta fegyverét. A golyó a közeledő Escamillo kalpagját ütötte át, aki - nem hiába néz szembe nap-nap után a halállal - csak tréfára veszi a puskagolyót. Kifecsegi, hogy szereti Carment, s azért szegődött nyomukba, mert a szép cigánylányt akarja látni. A két vetélytárs kést ránt, s Escamillót, akinek pengéje eltört, Carmen menti meg a haláltól. A torreádor nem nagyon vette szívére, hogy a késpárbajban alul maradt. Most már biztosan tudja: a lány az övé. Mielőtt elmegy, valamennyiüket meg is hívja a legközelebbi sevillai bikaviadalra. A cigány lány máris követné, de José útját állja. Most találják meg a búvóhelyén Micaelát, aki riadtan mondja el, miért szánta rá magát a veszedelmes útra. Josét szíven üti a hír: édesanyja haldoklik . Küzd önmagával, de végül legyőzi szenvedélyét: indul Micaelával. A völgyből ekkor felhangzik Escamillo dala. Carmen fellángolva hallgatja a szerelmes üzenetet.

IV. FELVONÁS

Az aréna előtt hatalmas tömeg ünnepli a bikaviadalra bevonuló torreádorokat. Utolsónak érkezik Escamillo Carmennel a karján. A legnagyobb lelkesedés, éljenzés a híres bikaviadort fogadja. Barátnői óvják Carment : a tömegben ott ólálkodik José. Ő azonban semmibe veszi a figyelmeztetést: megvárja, míg a tömeg beáramlik az arénába és utolsónak indul a nézőtér felé. Ekkor áll eléje rongyosan, tépetten - José. A férfi nem fenyegetőzik, hiszen mindent, mindent megbocsátana, ha szerelmese visszatérne hozzá. A lány azonban már nem szereti, szíve már a torreádoré. Ridegen utasítja vissza az esdeklést. José mégsem tágít: mialatt az aréna nézőserege Escamillót ünnepli, tovább kérleli a lányt, aki türelmét vesztve, előkapja a gyűrűt, melyet valaha szerelmi zálogul kapott. s a férfi lába elé hajítja. Az egykori tizedes agyát elönti a vér. Most már tudja, hogy hiábavaló a könyörgés. Carmen sosem lesz már az övé. Előrántja kését, s leszúrja a lányt.

Válasz erre

Regiomontanus ( #119 ) 2012-09-08 09:42:28
Privát üzenet
GEORGES BIZET

(1838-1875)

Már 9 éves korában a párizsi Conservatoire növendéke, és 20 esztendős, amikor állami ösztöndíjjal Olaszországba küldik. E sikeres pályakezdet után Bizet-re a csalódások és bukások egész sorozata várt. Djamileh című keleti tárgyú egyfelvonásos operáját teljes meg­ nem értés, fogadta. Megbukott a Gyöngyhalász, és hasonló sorsra jutott Az Arlesi lány című dráma kísérőzenéje is. Bizet joggal hitte, hogy élete főműve, a Carmen áttöri a francia közönség közönyét. A zeneköltő halálos betegen ment el a Carmen bemutatójára. Az izgalmakat már nem bírta. Az igazgató szobájában várta a jelentéseket: tapssal köszöntik-e, vagy ismét fagyos hallgatással találkozik muzsikája. Bizet-nek ezúttal sem volt szerencséje. A Carmen megbukott, és a zeneköltő - akit betegsége néhány hónappal később sírba vitt - nem érhette meg a világsikert, melyet a mű későbbi előadások során kivívott.

Bizet abban a korban lép fel, amikor a párizsi Opera színpadán az úgynevezett nagyopera stílusa hódít: pompázatos felvonulások, káprázatos balett, nagyhangú tirádák, egyszóval mindaz, ami a nagypolgárság külsőséges ízlésének, pompaszeretetének megfelelt. A párizsi burzsoázia, mely a francia fővárosba csődítette a Világ leghíresebb énekeseit, bravúros áriákat akart hallani, és olyan énekmutatványokat, melyek, ha az igazi művészet mélységével nem is, de a magas "c"-k, a tűzijátékként ragyogó koloratúr-trillák fényével kápráztatják el a hallgatót. Bizet ennél jóval többet adott. A valóságot akarta ábrázolni a zene legtisztább eszközeivel. Nem bravúr-énekeseket állított a színpadra, a szó helytelen, félremagyarázott értelmében, hanem, embereket akik vágyaikról. örömeikről, bánatukról énekelnek. A Nagyopera színpadán ez idő tájt a történelem elsüllyedt századai elevenedtek meg, építészeti remeknek beillő díszletek között. A Carmen zeneköltője egyszerű embereket szólított az Opera színpadára : névtelen katonákat, csempészeket, dohánygyári munkáslányokat, cigányokat, olyan figurákat, akik a való élet légkörét hozták magukkal. Bizet olyan hanggal jelentkezett, mely ellentétben állt a XIX. század utolsó évtizedeinek ízlésévei, olyan mondanivalót képviselt, mely már nem a nagypolgárságnak szólt, hanem szélesebb tömegeknek.


MÉRIMÉE PROSPER

(1803-1870)

Mérimée Prosper 1825-ben tűnt fel egy állítólagos műfordítással. Kiadta Clara Gazul spanyol színésznő drámáit, mint e drámai kísérletek francia fordítója. Később kiderült, hogy ez a színésznő sohasem élt, és szertelenül szenvedélyes művek írója maga a fordítóként szereplő fiatal Mérimée Prosper.
1827-ben egy "illyr" népköltési gyűjteménnyel jelentkezik (La Guzla). Az "illyr" népköltő, a "La Guzla" kobzosa - természetesen ismét maga Mérimée Prosper. Húsz évvel később, 1847-ben jelenik meg legérettebb és leghíresebb írása: a Carmen című elbeszélés, mely a XIX. század első felének Spanyolországába vezeti el az olvasót, és a realista művészet nagyszerű eszközeivel ábrázolja a dohánygyári munkások, katonák, csempészek színes, romantikus világát. Ebből az elbeszélésből készült Bizet Carmen című operájanak szövegkönyve.

A kiváló francia író egy másik művével is beírta nevét a zene­ történetbe: "Chronique du regne de Charles IX" című műve alapján íródott Meyerbeer operája -- a Hugenották.

Mérimée egyike a XIX. századi francia irodalom legérdekesebb, legszínesebb egyéniségeinek. A szenvedély drámáit ragadja meg, és így Hugo romantikus iskolájának tanítványa; pontos, szűkszavú, rendkívül tömör fogalmazása a klasszikus iskola tanítványaként mutatja be; mint a valóság, az élet élesszemű ábrázolója - a realista irodalom egyik úttörőjének tekinthető. Ő ismerteti meg először a francia közönséggel Puskin, Gogol és Turgenyev költészetét. Mérimée egyenesen azért sajátította el az orosz nyelvet, hogy e nagy mesterek művészetébe alaposan behatolhasson, és hogy szövegüket a lehető leghitelesebben adhassa át olvasóinak. És végezetül álljon itt Mérimée Prosper szövege - ahogy ő jellemzi hősnőjét, Carment:
"Az én cigánylányom nem dicsekedhetett holmi tökéletességgel. Bőre, amely különben bársonysima volt, erősen rézszínben fénylett, szeme ferdevágású, de remekül mintázott, ajka kissé duzzadt, de• gyönyörű ívelésű, alóla kiragyogott a hámozott mandulánál fehérebb fogsor. Kissé durvaszálú haja, hollószárnyhoz hasonlóan kékbejátszóan fekete, hosszú és csillogó volt ... Érdekes, vad szépség aki az első percben meghökkenti az embert, de sose lehet többé elfeledni, Legfőképp a tekintetét, ilyen szilaj kifejezést emberi szemben még sohasem láttam, Cigányszem - farkasszem, tanítja a spanyol mondás, és ez a megfigyelés nagyon találó.
Válasz erre

Regiomontanus ( #118 ) 2012-09-08 08:10:50
Privát üzenet
VINCENZO BELLINI

NORMA

Kétfelvonásos opera
Szövegét Felice Romani írta.

Ősbemutató: 1831. XII. 26., Milánó, Teatro alla Scala
Játszódik Galliában, i. e. 50 körül.

Norma (szoprán); Adalgisa (mezzoszoprán), Pollione (tenor), Oroveso (basszus)

Casta Diva, che inargenti - Norma kavatinája (I. felv.)

Meco all'altar di Venere - Pollione áriája (I. felv.)

Mira, O Norma! - Norma és Adalgisa kettőse (II. felv.)

Ah! del Tebro al giogo indegno -.Oroveso áriája (II. felv.)

A gall harcosok főpapjuk, Oroveso vezetésével felkelésre készülnek a rómaiak ellen. Csak arra várnak, hogy a főpapnő, Norma, Oroveso lánya megadja a jelt. Ő azonban titokban házasságra lépett Pollione római prokonzullal, és félti őt, akárcsak két közös gyermeküket. Közben Pollione elhidegült Normától, és egy másik gall papnőt, Adalgisát ráveszi arra, hogy szökjék vele Rómába. De Adalgisának rossz a lelkiismerete, és mindent elmond Normának. A főpapnő ekkor bevallja neki, hogy ő Pollione felesége. Norma kétségbeesésében végezni akar gyermekeivel és magával, de azután mégis úgy határoz, hogy Adalgisa legyen Pollione felesége, és ők neveljék fel fiait. Adalgisa nem fogadja el ezt az áldozatot, sőt ő kéri a férfit, térjen vissza Normához. Pollione viszont ezt utasítja vissza. A főpapnő jelt ad a felkelésre. Pollionét elfogják. Norma bejelenti, hogy a rómaival együtt egy áruló gall papnő is bűnhődni fog. Norma gyermekeit apjára bízza, és önként, elsőnek lép a máglyára.
Válasz erre


1 2 3 4 5 
FőoldalAdataimKvízKvíz RanglistaÜzenetekIsmerőseimKéptárFórum
E-mail cím:
Jelszó:        
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszavam

Kapcsolat: info@kvizcity33.hu
2008. Kvízcity33.hu. Minden jog fenntartva!
Polgári Kvízjáték oldal