FőoldalAdataimKvízKvíz RanglistaÜzenetekIsmerőseimKéptárFórum
E-mail cím:
Jelszó:        
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszavam
Ötezer év történelmi személyei I.
Ez a téma le van zárva!
1 2 3 4 5 6 

Regiomontanus ( #172 ) 2011-10-13 17:18:10
Privát üzenet
DAREIOSZ, I

(Kr. e. 521-486)

1. Dareiosz (Dárius, Darayavaus) Kr. e. 550 körül született az Akhaimenida uralkodócsalád mellékágából. Unokatestvére, I. Kambüszész (uralkodott: 529-522) alatt részt vett az Egyiptom elleni hadjáratban. A perzsa király váratlan halála után Dareiosz zűrzavaros és tisztázatlan körülmények közepette szerezte meg a perzsa nagykirályi címet Kr. e. 522-521-ben. Ellenfeleivel és a lázadó tartományokkal 2 éves harcban leszámolt és egységes Perzsa Birodalmat hozott létre, amelynek határai Egyiptomtól és Makedóniától az Indus folyóig terjedtek. Dareiosz uralkodása alatt érte el a Perzsa Birodalom a legnagyobb kiterjedését. Nagy birodalomszervező volt: húsz kerületre. szatrapiára osztotta a birodalmat, amelyek élén a teljhatalmú szatrapa állt; kötelezővé tette az adófizetést, bevezette az egységes aranypénz használatát. Birodalmát jól kivi­ telezett és védett utak hálózták be, amelyek mentén postaszolgálatot vezetett be. A birodalmában külön személyes megbízottaival állandó és meglepetésszerű ellenőrzéseket végeztetett. Elsőnek szervezett tengeri expedíciót az Industól Egyiptomig, megépítette a Szuezi-csatorna ősét, Szúszában rendezte be birodalmának fővárosát, de egy másik fővárost is építtetett, Perszepoliszt, amely birodalma egységét volt hivatott hirdetni. A két fővárosban emelt palotái, azok domborművei és ötvösművészeti remekei arról tanúskodnak, hogy uralkodása alatt érte el az óperzsa művészet a virágkorát. I. Dareiosz azzal is legalizáltatni igyekezett uralmát, hogy a legendás Kürosz király két lányát is feleségül vette, Kambüszész nővérét és feleségét, Atosszát, illetve Artüsztonét. A birodalom terjeszkedése érdekében indított hadjáratai Keleten, ill. Kis-Ázsiában és Észak­ Afrikában eredményesek voltak (a médek, a babiloniak, Elam, a ión görög városok ellen), a lázadásokat kíméletlenül leverte. A Kr. e. 513-ban a szkíták ellen a dél-orosz sztyeppékre vezetett hadjárata kudarcot vallott, de hadvezérei elfoglalták Európában Thrákiát, és Makedóniát is függőségébe vonták. A kis-ázsiai ión görög városok felkelésének (Kr. e. 499-494) támogatása miatt hadjáratot indított a görög szárazföld ellen. Kr. e. 492-ben a hajóhadát vihar szórta szét, 490-ben, pedig a Miltiadész vezette athéni hadsereg aratott fényes győzelmet Marathónnál a serege felett. I. Dareiosz egy újabb görög háború előkészületei közben, Kr. e. 486-ban halt meg. A trónon fia, I. Xerxész (Kr. e. 486-465) követte. I. Dareiosz uralkodásának híres emléke a mai Kurdisztán területén található. Meredek sziklafaira vésett, domborművekkel is díszített "behisztuni-felirat", mely óperzsa, babiloni és elámi nyelven hirdeti a nagykirály győzelmeit.
Válasz erre

Regiomontanus ( #171 ) 2011-10-13 16:52:19
Privát üzenet

DÁVID

(Kr. e. 1000-961)

Dávid, az ókori Izrael második királya a bibliai hagyomány szerint Betlehemben született Kr. e. 1040 körül. Gyermekként a király szolgálatába állt, mint énekes és fegyverhordozó. Hárfajátékával meggyógyította a királyt, majd parittyával legyőzte a filiszteus óriást, Góliátot. Feleségül vette Saul lányát, Michalt. A népszerűségére féltékeny Saul elől elmenekült, majd önálló fejedelemséget szervezett. Kr. e. 10 12-ben a Gelboa-hegyi csatában elesett Saul és három fia. Dávidot megválasztották Júda királyának, és ettől kezdve Hebronban székelt. Több csatában legyőzte a filiszteusokat, s hatalmát egész Palesztinára kiterjesztette, és először egyesítette a zsidó törzseket. Elfoglalta és székhelyévé tette Jeruzsálemet, amelyet ezután Dávid városának hívtak, oda vitette a zsidók frigyládáját. Az addig független kánaáni városok is az uralma alá kerültek, köztük Megiddó is. Ezek az események Kr. e. 1005 és 1000 között zajlottak, s Dávid innentől lett az egyesített Izrael királya. A szomszédos népekkel - ammoniták, arárniak és edomiták ­ sorozatos háborúkat vívott, és ezek eredményeként egy kis birodalmat hozott létre, amelynek határa Damaszkuszig terjedt. Dávid központosított kormányzást vezetett be: kiépítette a katonatiszti és hivatalnokréteget, kancelláriát szervezett, zsoldosokból saját testőrséget állított fel. Uralkodásában 30 tagú tanács segítette. Dávid ennek ellenére egyszemélyi hatalmat gyakorolt, a belső ellenzéke folyamatosan támadta. Fia, Absolom fellázadt ellene, Dávidnak el is kellett menekülnie. A lázadást végül is leverték, Absolomot megölték, s Dávid helyreállította a hatalmát. Dávid háremet is tartott, ide került be újabb feleségként Batseba aki, Salamont szülte. Dávid volt Izrael legnagyobb királya, a hagyomány hozzá köti a bibliai zsoltárokat és énekeket, az Újszövetség tőle származtatja Jézust. Kr. e. 970-től 960-ig teszik a halálának időpontját. Dávid király történelmi érdeme Izrael egyesítése, jeruzsálemi központkiépítése; a katonai, gazdasági, igazgatási apparátus létrehozása. Fia Salamon követte a trónon.
Válasz erre

Regiomontanus ( #170 ) 2011-10-13 16:17:29
Privát üzenet
DÉMOSZTHENÉSZ

(Kr. e. 384-322)

Démoszthenész, híres athéni szónok és politikus Kr. e. 384-ben született. Apja, Démoszthenész dúsgazdag fegyver gyáros és vállalkozó volt, de korán meghalt, s a kis Démoszthenészt a gyámjai az anyjával, Kleobuléval és húgával együtt kisemmizték az örökségből. Démoszthenész már gyermekként rajongott a szónoki dicsőségért, saját érdekében mondott perbeszédével az öröksége kis részét visszaszerezte. Nagy akarat­erővel küzdötte le beszédhibáját. a hagyomány szerint kavicsot tett a nyelve alá, hogy dadogása elmúljon, beszédkészségét és műveltségét is rendszeresen növelte. Közszereplését perbeszédek írásával és törvényszéki tevékenységgel kezdte, s csak jóval később, Kr. e. 350 körül lépett fel politikai ügyekben. Az elsők között ismerte fel a feltörő Makedónia veszélyességét és mindent elkövetett, hogy Athén függetlenségét és a görög poliszokra gyakorolt befolyását megőrizze. Szenvedélyes beszédeinek nagy szerepe volt abban, hogy a görögök felléptek II. Philipposz makedón király ellen. A beszédeit filippikáknak nevezték el. Kr. e. 338-ban azonban a görögök egyesült seregét a khairóneai csatában II. Philipposz legyőzte, és elveszett a poliszok függetlensége. Démoszthenész Kr. e. 333-ban elmenekült Athénből, mert Nagy Sándor a kiadatását követelte. Nagy Sándor halála után 323-ban visszahívták, és ismét megszervezte az ellenállást, de az újabb vereség után az ellenfelei elől menekülve, Kr. e. 322-ben öngyilkos lett. Démoszthenészt a beszédei a szónoklat egyik legnagyobb mesterévé és a zsarnokság ellen küzdők eszményképévé tették.
Válasz erre

Regiomontanus ( #169 ) 2011-10-13 15:58:10
Privát üzenet
DRAKON

Kr. e. VII. század)

Drakón, athéni archón (polgári főtisztviselő) életéről alig tudni, a Kr. e. VII. században élt. Figyelembe véve, hogy Kr. e. 621-ben foglalta írásba az Athénban érvényes jogrendet, és tekintettel arra, hogy archón csak kellő élettapasztalattal rendelkező személy Lehetett, nem állunk messze az igazságtól, ha azt feltételezzük, hogy a Kr. e. VII. század első egy-két évtizedében, 690-680 táján születhetett. Drakón nevét kizárólag az örökítette meg, hogy 621-620-ban írásba foglalta az addigi szóbeli szokásjogot, a jogrendet. Későbbi méltatói is ezt tartják az érdemének, a törvényeit nevezik "drakóni alkotmány" -nak is. Egy állam életében nagy jelentőségű az írott törvények megjelenése, hisz onnantól kezdve ez érvényes minden polgárra, a bíróság ennek betartását, illetve betartatását ítélheti meg. Drakón a rendkívül szigorú törvényeiben (hangsúlyozandó, hogy a szokásjogban már meglevő szabályokat foglalta írásba) elsősorban a magántulajdont védte, nemegyszer a halálbüntetés fenyegetésével. Megszüntette a nemzetiségi vérbosszút, a büntetőhatalmat az Areioszpagoszra ruházta (bírói feladatokat ellátó tanács volt), a kodifikációval korlátozta az igazságszolgáltatás önkényességét. A politikai jogok és kötelességek alapjává a származás helyett a vagyoni helyzetet tette, ami a régi arisztokráciának kedvezett, bár kisebb vagyonnal is részt lehetett venni a népgyűléseken és kisebb tisztségeket lehetett viselni (ez tulajdonképpen már vagyoni cenzus volt). Drakón érvényben hagyta az adósrabszolgaság intézményét: a kölcsön visszafizetéséért az adós a vagyonán túl a maga és családtagjai személyévei is felelt, fizetésképtelenség esetén adósrabszolgává lett, akit hitelezője külföldre adhatott el (saját poliszában egykori szabad polgár nem lehetett rabszolga). A "vérrel Írott" törvények például a zöldség- és gyümölcslopást is halállal büntették, ezért is terjedt el Drakón törvényei alapján a "drakói szigor" kifejezés. Drakón halálának éve nem ismert.

Válasz erre

Regiomontanus ( #168 ) 2011-10-13 15:44:58
Privát üzenet
DZSÓSZER

(Kr. e. 2624-2605 körül)

Dzsószer, az egyiptomi Óbirodalom első királyának uralkodását különböző időpontokra teszik: Kr. e. 2750 körül, Kr. e. 2650-2630, Kr. e. 2624-2605, Kr. e. 2620-2600 körül. Általában abban megegyeznek, hogy 19 évig uralkodott, ő volt a III. dinasztia első királya, aki naggyá tette Egyiptomot. Az egykorú, igen töredékes fonásadatok szerint Neterikhet (vagy Netjerierhet, Netjerihet) volt a neve, később kezdték Dzsószernek (pompás, szent) nevezni. Hatalma Núbia északi részére is kiterjedt, s talán a Sínai-félszigetre is. Az országot a gazdasági és kulturális fellendülés jellemezte. Dzsószer F első- Egyiptomban kezdte meg uralkodását, de hamarosan Memphiszt választotta fővárosául, ebben az Óbirodalom valamennyi királya követte. Dzsószer nevéhez fűződik a kőépítkezések megkezdése Egyiptomban. Általában nagy építkezések jellemzik a kort, amelynek az élén a király építőmestere, Imhotep állt. Ő is legendás alak, nemcsak építész, hanem tudós, művész és orvos is. A király megbízásából Imhotep emelte a főváros közelében a fáraó temetkezőhelyét, a szakkarai lépcsős piramist, a történelem első monumentális kőépítményét és az első egyiptomi piramist. A sírhelyet halotti templom, kápolnákkal körülvett udvar, az uralkodó hatalmát szimbolizáló két ház és számos raktár őrzi. Ebből az időszakból való az első monumentális szobor is. Dzsószer halála után tovább folytatódott az Óbirodalom fényes korszaka.
Válasz erre

Regiomontanus ( #167 ) 2011-10-13 15:30:00
Privát üzenet
EHNATON
IV. AMENHOTEP
Kr.e. 1364-1347

IV Amenhotep (= Amon elégedett) a XVIII. dinasztia egyiptomi fáraójának uralkodási idejére többféle időpont ismeretes: Kr. e. 1372-1354, Kr. e. 1367-1350, Kr. e. 1364-1347. Az eltérések oka részben, hogy egyesek szerint Kr. e. 1372-től apjával, III. Amenhoteppel együtt uralkodott volna. Uralkodásának kezdetén Théba volt a fővárosa. Itt vette feleségül Nofertitit (Nofretetét). IV Amenhotep uralkodásának 6. évében egy egészen új fővárost épített Memphisztől és Thébától egyenlő távolságra, amelyet Ahet-Atonnak (Aton horizontjának) nevezett el, ez a mai El-Amarna. Itt kezdődött Amenhotep reformkorszaka, a helyi istenségek tiszteletét háttérbe szorította, az állam főistenének, Amonnak kultuszát, pedig egy csapásra betiltotta, hogy helyébe a nem emberi, hanem korong alakban ábrázolt Napnak, Atonnak tiszteletét állítsa. A fáraó, IV. Amenhotep az Ehnaton (Atonnak tetsző) nevet vette fel. Leváltotta az összes főtisztviselőt, az Amon-papságot, és új emberekkel vette körül magát, akiknek hűségére feltétlenül számít­ hatott. Ehnaton bátor és egyedülálló tette, az "amarnai reform" tulajdonképpen azt jelentette, hogy a mindenható Amon-papság és az erős hivatalnoki-katonai kaszt megmerevedő szorításából csak gyökeres ideológiai fordulattal lehetett kiszabadulni. Az Aton-kultusszal egy olyan kultúra alakult ki, amely eredeti művészetet hozott létre. Az amarnai művészet az örökkévalóról a pillanatra, az általánosról a különösre, az ünnepélyesről a meghittre irányította a figyelmet. Számos ábrázolás - Nofertiti szobra, Ehnaton uralkodása idején gazdasági válság alakult ki: a túlzott erőkoncentrálás, amelyet az új főváros erőltetett építéséhez alkalmaztak, a gazdaság széteséséhez vezetett. Közben Egyiptom ellenségei, a hettiták területeket foglaltak el Elő-Ázsiában tőle. Ehnaton vallási türelmetlenségével és külpolitikai passzivitásával maga ásta alá reformjának sikerét. Uralkodása népszerűségének hanyatlásával ért véget, hiszen az új vallás nem tudott gyökeret ereszteni, hatása csak szűk rétegre terjedt ki. Ehnaton az uralkodásának utolsó éveiben számot vetve kudarcával, még kísérletet tett az Amon-papság kibékítésére, de három évvel halála után a trónon őt követő veje, Tutanhaton visszahelyezte székhelyét Thébába, majd Ehnaton gesztusát a visszájára fordítva a Tutanhamon (Amon győzött) nevet vette fel.


Válasz erre

Regiomontanus ( #166 ) 2011-10-13 14:04:14
Privát üzenet
GALERIUS

(Kr. u. 250 körül-311)

Gaius Galerius Valerius Maximianus római császár Kr. u. 250 körül született illír paraszti családból. Korán belépett a római hadseregbe, és gyorsan emelkedett a ranglétrán. Diocletianus mellett szolgált, majd Diocletianus császárrá történt kikiáltása után (uralkodott: 284-305) Galerius lett a császár testőrségének parancsnoka. 293-ban Diocletianus a vele 286-tól társcsászárként uralkodó Maximianusszal együtt egy-egy caesart neveztek ki, ők lettek a főcsászárok általános helyettesei, alárendelt uralkodótársai. Ekkor alakult ki a tetrarchia (négyes uralom). Diocletianus ceaesarja Galerius, míg Maximiánusé Constantius Chlorus lett 293-ban. Diocletianus arra kényszerítette Galeriust, hogy feleségét eltaszítva, a tetrarchia megerősítése érdekében vegye feleségül a lányát, Valeriát. A birodalom területeinek felosztása során Galerius Illyricumot és a Balkán provinciáit kapta. Hűségesen szolgálta Diocletianust és több győztes hadjáratot vezetett: 294-ben a szarmaták, 295-ben a karpok, 297-298-ban a perzsák ellen. Galerius részt vett Diocletianus 303-304-es keresztényüldözéseiben, de több jel arra mutat, hogy később ő is kereszténnyé lett. 305. május l-jén Diocletianus és Maximianus lemondtak, és a tetrarchia öröklési rendje szerint Galerius és Constantius lettek az augustusok (főcsászárok), és caesarokat választottak: Constantiusé lett Severus, Galeriusé Maximinus Daia. Galerius a Kelet augustusa lett, székhelyét Szalonikiben rendezte be. Nem volt nyugodt uralkodása, a nyugati birodalomrészben több ellencsászárral szemben is fel kellett lépni, 307-ben maga vezetett hadat Itáliába. Galerius 308-ban Carnuntumban császártalálkozót rendezett, amelyen megjelent Diocletianus nyugalomba vonult császár is, hogy megpróbálják rendezni a hatalmi viszonyokat, szabályozni az utódlás kérdését. Az ellentétek azonban megmaradtak, és 310-ben Galeriusnak bele kellett nyugodnia, hogy I. Constantinus és Maximinus Daia is augustusi ranggal uralkodnak. 311 áprilisában Galerius és Licinius császárok türelmi rendeletet bocsátottak ki, amelyben a kereszténységet engedélyezett vallássá (religio licita) nyilvánították. Galerius ekkor már súlyos beteg volt, s 311. május elején Nicomediában meghalt. Jó 10 évvel a halála után, 324-ben a tetrarchia rendszere összeomlott, I. (Nagy) Constantinus lett az egyeduralkodó a birodalomban.
Válasz erre

Regiomontanus ( #165 ) 2011-10-13 13:20:21
Privát üzenet
FABIUS. QUINTUS MAXIMUS

(CUNCTATOR)

(Kr. e. ?-203)

Quintus Maximus Fabius Verrucosus, a hazaszeretetéről híres római patrícius család nevezetes sarja, a Kr. e. III. század második felében fejtette ki tevékenységét. A konzervatív erőket erősítette a senatusban. Kr. e. 233-ban töltötte be először a consuli tisztséget. Mint Flaminius Nepos ellenfele, harcolt annak agrártörvénye ellen 232-ben. Igazi szerepet azonban a második pun háború (Kr. e. 218-201) között kapott. Amikor Hannibál Itáliába tette át a háború színterét és 217 tavaszán Flaminius consult a Trasimenus­tónál legyőzte, Rómában Fabius Macimust diktátorrá választották, tehát teljhatalmat kapott, hogy az állam összes erejét Hannibál ellen összpontosíthassa. Fabius belátta, hogy az adott helyzetben a megtizedelt, megzavart római légiókkal nem bocsátkozhat nyílt csatába. Ezért szüntelenül a pun sereg nyomában járt és állandó rajtaütésekkel őrölte az ellenség erejét. Ezzel a kivárásra beállított, halogató taktikájával - amely miatt a Cunctator melléknevet kapta - sikerült elkerülnie egy újabb vereséget. Fabiust sokan bírálták a halogatás miatt, le is váltották, de amikor Kr. e. 216-ban a cannae-i csatában Hannibál ismét óriási győzelmet aratott, 215-ben és 214-ben ismét Fabius lett a consul, sőt 209-ben újra megválasztották erre a tisztségre. Kr. e. 209-ben consulként ismét meghódította Itália déli részét, visszafoglalta a rómaiaknak Tarentumot is. Fabius Kr. e. 203-ban halt meg, tehát a második pun háború végét nem élte meg, de halálakor a háború már Itálián kívül, Afrikában folyt.
A Verrucosus szemölcsöst jelent egy csúnya szemölcs volt a felső ajka fölött
Válasz erre

Törölt bejegyzés ( #164 ) 2011-10-13 13:12:18
Törölve
Regiomontanus ( #163 ) 2011-10-13 12:12:25
Privát üzenet
GEISERICH

(Kr. u. 428-477)

Geiserich vandál király 389-ben született, 428-tói lett a vandálok első királya, a 400-as évek elején dél-hispániai vandálokat Észak-Afrikában szervezte önálló állammá, birodalommát. A Római Birodalom afrikai részét sújtó válságot kihasználva, 429-ben Geiserich a hajóhadával átkelt Afrikába. Tanger mellett szállt partra, s fokozatosan elfoglalta a római területeket: 431-ben Hippo Regius várost, majd 439-ben Karthágót. Ez utóbbi várost Geiserich a vandál királyság fővárosává építtette ki. Ezt követően rendszeres kalóztámadásokat vezetett Dél­Itália, Korzika, Szicília ellen. 440-ben legyőzte Sebastinianus bizánci hadvezér flottáját. Több szerződést is rákényszerített a Nyugatrómai Birodalomra: a hippói egyezségben szövetségesnek ismertette el magát, 440-ben pedig megszerezte . Valentinianustól a mai Tunézia északi és középső részét, s a vandálok ott is megtelepedtek. Fő törekvése az volt, hogy megakadályozza azt, hogy a keleti és nyugati császár összefogjanak ellene, ezért 450 körül újabb szerződést kötött III. Valentinianusszal, garanciaként a fiát túszul küldte a ravennai udvarba. Geiserich széles körű diplomáciai tevékenységet folytatott, még a hunokkal is, hogy a rómaiakat sakkban tartsa, 455-ben, amikor III. Valentinianust meggyilkolták (Aétiust az előző évben, 454-ben ölték meg), a zűrzavart kihasználva Geiserich Róma ellen támadt. 455. június 2-án a vandálok betörtek Rómába és 14 napon át, fosztogattak. Leszedték még Jupiter templomának aranyozott tetejét is; aranyat, ezüstöt és műtárgyakat raboltak és vittek föl hajóikra, amelyek Ostia kikötőjében horgonyoztak. A vandálok sok gazdag,
előkelő rómait ejtettek foglyul, akiknek családjától magas váltságdíjat követeltek. A túszok között volt Endoxia császárné és azonos nevű lánya, akiket Geiserich Karthágóba vitt, s a császárlányt összeházasította fiával, Hunerichhel. Geiserich elvonult a kifosztott Rómából és folytatta a vandál birodalom kiépítését:455-476 között elfoglalta a Baleári-szigeteket, Korzikát, Szicíliát és Szardíniát, s ezzel birodalma a Földközi-tenger legnagyobb hatalmává vált, és Itália gabonaellátásának forrásait is a kezében tartotta. Geiserich a hatalmas flottájával uralta a Földközi-tengert: 460-ban a hispániai Cartagenánál egy nyugatrómai flottát 468- ban pedig a Karthágó ellen támadó keletrómai flottát verte szét. 477-ben halt meg, halálakor nagy hatalmú államot hagyott a fiára, Hunerich királyra.
Válasz erre

Regiomontanus ( #162 ) 2011-10-13 09:47:18
Privát üzenet
GILGAMES

(Kr. e. 2650 körül)

Gilgames a mezopotámiai Uruk városállam legendás és mitikus királya volt a Kr. e. XXVII. században, egyesek szerint 2675 körül, mások szerint 2650 körül uralkodott. A hagyomány szerint ö vívta ki Uruk ön­ állóságát, s neki tulajdonítják Uruk városfalainak építését, melyeket Kis királyainak támadásaival szemben védelmezett. Gilgames Uruk királyaként a várost jól erődített és jelentős erőforrások felett rendelkező központtá tette. Kis és Uruk küzdelmét egy rövid eposz is megörökítette, ebben Kis királyának seregei Uruk alá vonultak, Uruk királya azonban - ez volt Gilgames - megvédte a várost. A legkorábbi sumer királyfelirat konkrétan említi Gilgamest, tehát valós történelmi személy volt. Alakját később isteni tiszteletben részesítették, és egy sor mítoszt kapcsoltak hozzá (küzdelem az égi bikával, hadjárat a cédrushelyre stb.). E mítoszok önálló feldolgozása volt a Kr. e. II. évezred elején keletkezett akkád nyelvű Gilgames-eposz, mely később egész Elő-Ázsiában elterjedt. A sumer kiseposzokban Gilgames a városa dicsőségéért és virágzásáért küzdő király; az akkád nagyeposz inkább a hős személyes sorsának kulcskérdéseit állítja előtérbe. A Gilgames-eposzt 12 kőtáblára vésve találták meg Assur-bán-apli ninivei könyvtárának romjai között. Az eposz fő témája a halhatatlanság hiábavaló keresése. Az istenek egy erős ifjút (Enkidut) rendelték Gilgames megfékezésére, aki kezdetben kegyetlen volt. Gilgames azonban barátságot kötött Enkiduval, és számos kalandot éltek át együtt. Enkidu halála után Gilgames az örök élet titkának keresésére indult, de a megtalált bűvös füvet elvesztette, egy kígyó elvitte tőle. Az eposz egyik története szerint Gilgames találkozott egy nagy babiloni áradás egyetlen túlélőjével, aki elmesélte neki a vízözön történetét. A Gilgames-eposznak ez a története feltűnően hasonlít az özönvízről szóló leírásra, amely a Biblia Ótestamentumában található - Gilgames egy távoli őse ugyanúgy megmenekült az özönvízből, mint Noé.

Válasz erre

Regiomontanus ( #161 ) 2011-10-13 09:20:02
Privát üzenet
HADRIANUS.

PUBLIUS AELIUS

(Kr. u. 76-138)

Publius Aelius Hadrianus Kr. u. 76-ban született a hispániai Italica városában, a később császárrá lett Traianusszal rokonságban álló tekintélyes családból. Apja halála után Traianus vállalta a 10 éves fiú gyámságát, és Rómába vitte taníttatni. Midőn Traianus 98-ban a császári trónra lépett, Hadrianus előtt fényes pálya nyílt meg. Különösen az után, hogy 100-ban Traianus nővérének unokáját vette feleségül. Hadrianus hivatalokat viselt, majd magas rangban részt vett a dákok elleni hadjáratban. 107-ben praetor, majd Pannonia Inferior helytartója és 108-ban consul lett. Amikor Traianus betegsége miatt abbahagyta a parthusok elleni hadjáratát, Hadrianusra bízta az akkor legfontosabb tisztséget, Szíria helytartóságát és a keleti haderők parancsnokságát. Traianus a fiává fogadta és utódjának jelölte ki. Traianus halála után, 117. augusztus ll-én gond nélkül vette át a hatalmat. Hadrianus belátta, hogy a Római Birodalom katonai ereje nem elégséges az elődje által folytatott hódító háborúkhoz, sőt valamennyi hódítás megtartására sem elég erős. Ezért Mezopotámia és Armenia feladása árán békét kötött a nagy keleti ellenféllel, a parthusokkal. A birodalom határainak védelmét helyezte előtérbe, megkezdte a limes (erődített határ) kiépítését: ahol természetes akadályok nem nyújtottak védelmet, ott falakat, őrtornyokat, árkokat, erődöket építtetett (pl. Britanniában a "Hadrianus fala"). Így a limes nehezen áttörhető határvonallá vált. Jellemző Hadrianusra, hogy csak a tartományok ügyeinek rendezése után, egy jó év elteltével ment a fővárosba, Rómába. Később is sokat utazott a birodalomban, uralkodásának felét - 121 és 134 között - a fővárostól távol töltötte. Hadrianus uralkodását a kiterjedt építkezések, a hadsereg és az államigazgatás rendjének tökéletesítése, a béke és az erős kulturális érdeklődés jellemezte. A császárban az uralkodói gondosság, a filozófiai jártasság, a vallásos hajlam, az irodalmi és művészeti alkotókészség egyesült. A görög kultúra iránti rajongása a császárkor hellén reneszánszát indította el. Hadrianust nevezték "graeculus"-nak ( kicsi görög )is. 131-ben kiadta az "örökös edictum"-ot, amelyben jogászaival a jogi eljárásokat szabályozta, lefektette a római jogot. Uralkodása alatt fojtották el a 132-135 közötti Bar-Kochba zsidó felkelést. Ennek megtorlásaként kitiltották őket Jeruzsálemből, s ezzel újabb lökést kapott a zsidó nép szétszóródása, a diaszpóra. Hadrianus a betegsége - tüdővizenyő - miatt 134-től haláláig a Róma mellett felépített gyönyörű villájában, Tivoliban élt. Utódjának a fiává fogadott Antoninus Piust jelölte ki. 138. július 10-én halt meg. Hadrianus alkotott, épített és védte a birodalom határait, a "pax Romaná" -t, ezért volt nagy uralkodó. Síremléke Rómában a mai "Angyalvár".
Válasz erre

Regiomontanus ( #160 ) 2011-10-12 22:58:01
Privát üzenet
HAMMURAPI

(Kr.e. 1792-1750)

Hammurapi, az Ókori Babilon, majd Mezopotámia kiemelkedő királya Kr. e. 1792-ben lépett apja, Szinmuballit örökébe. Nyilvánvalónak tűnik, hogy ekkor már legalább 20 éves lehetett, de nem elképzelhetetlen, hogy még idősebb is, hiszen azonnal dinamikus politikába kezdett, amihez kellett már tapasztalat. Miután városállamában megszilárdította hatalmát, hódító háborúkba kezdett, egy sor területet meghódított a Tigris és az Eufrátesz folyók mentén (Isin, Úr, Uruk, Lamutbál, Rapikum, Larsza, Mari, Esnunna). Több évtized alatt Babilon központtal hatalmas kiterjedésű, Babilónia és Asszíria területét magában foglaló királyságot hozott létre, amelynek befolyása jóval messzebb, Szíriától Elámig terjedt. Hammurapi nemcsak a politikai, hanem a gazdasági és igazgatási egységet is megteremtette államában. Már nem a templom, hanem a "palota", azaz a királyi uradalom volt a legfontosabb gazdasági egység, amely a lakosság félszabad- és rabszolgarétegeinek nagy tömegeit foglalkoztatta. Központosított közigazgatást hozott létre. Hammurapi megőrizte a közrend biztosítása, az adók behajtása érdekében már működő városi irányítást, de fegyveres erőt és nagy hatáskörrel rendelkező, személyesen neki alárendelt, parancsainak engedelmeskedő hivatalnokokat telepített oda. A mezőgazdasági tevékenység támogatása érdekében gondosan felügyelt az öntözőcsatorna-hálózat kiépítésére. Vallási téren, ha számos templomot is épített, kivételezett helyet biztosított Babilon istenének, Marduknak, akinek saját győzelmeit tulajdonította. Az uralkodása idejéből - Kr. e. 1755 körül keletkezett - fennmaradt dokumentum a Hammurapi törvény­ könyve néven ismert törvénygyűjtemény. A több mint 2 méter magas dioritoszlop tetején még Hammurapi is megörökítésre került. Az akkád nyelvű ékírással írt törvények 282 szakaszt tartalmaznak. A törvények foglalkoznak a gazdasági és a társadalmi élet szinte minden fontos, szabályozandó területével: a házasság és a család intézményeivel, a tulajdonviszonyokkal, az örökléssel, a bíráskodással, meghatározzák a személy elleni bűncselekményeket, a munkavégzés szabályait. Hammurapi a korábbi idők gyakorlatának egységesítésére törekedett, és be akarta vezetni Mezopotámiában a büntetések kapcsán a "fogat fogért" elvet, így törvényelőírásai gyakran kegyetlenek. A törvénykönyv ma a párizsi Louvre-ban található, a mezopotámiai jog és az óbabiloni irodalom legjelentősebb műve. Hammurapi Kr. e. 1750-ben halt meg, halála után a birodalma csak rövid ideig állt fenn, utódai nem tudták megoldani a térségben és a birodalomban felhalmozódott problémákat.
Válasz erre

Regiomontanus ( #159 ) 2011-10-12 22:26:59
Privát üzenet
HANNIBAL

(Kr. e. 247-183)



Hannibál, az ókor egyik leghíresebb és legnagyobb hadvezére, pun származású volt és Kr. e. 247-ben vagy 246-ban született. Apja Hamilcar Barkasz karthágói pun hadvezér, aki az I. pun háború (Kr. e. 264-241) elvesztése után, Kr. e. 237-ben átkelt Hispániába, hogy az Ibér-félsziget elfoglalásával és a gazdag bányák, kiaknázásával pótolja a veszteségeket. Ő és utódai, a Barkidák, Karthágó szolgálatában, de önálló uralkodókként hódították meg és kormányozták a félszigetet. Hamilcar 229-228 telén meghalt, utóda a veje, Szép Hasdrubal lett, majd a meggyilkolása után, Kr. e. 221- ben Hannibál került fővezérként a hispániai karthágói hadsereg élére. Hannibál folytatta apja hódításait, 219-ben nyolchavi ostrom után elfoglalta Saguntumot, amely Róma szövetségese volt. 218-ban kitört a II. pun háború (Kr. e. 218-202), amelyet a rómaiak. Hannibál háborújaként emlegettek. Akkor Hannibál minden számítással szemben merész, előre nem várt hadjáratba kezdett: a Pireneusokon, Gallián és az Alpokon át Róma ellen indult. Először sikerült egy hadseregnek átjutnia az Alpokon. Hannibál Észak-Itáliában termett, megfogyatkozott seregét gallokkal töltötte fel. 218-ban a Ticinus, majd a Trebia folyó mellett legyőzte az ellene küldött római csapatokat. Átkelt az Arno folyó mocsarain (itt vesztette el a fél szemét), csapdát állított Flaminius consul seregének és 217-ben a Trasimenus­ tó partján megsemmisítő győzelmet aratott. A csatában Flaminius consul és 15 ezer római katona halt meg. Hannibál tovább nyomult Itália belseje felé. Kr. e. 216. augusztus 2-án Apuleiában, Cannae mellett ütközött meg Hannibál az 50 ezer fős seregével Terentius Varro és Aemilius Paulus consulok 80 ezer fős csapataival. A cannae-i csata Hannibál stratégiájának magasiskolája volt, a hadművészet klasszikussá váló bekerítő hadmozdulata: a centrumban addig tartotta az erős római centrum támadását, amíg szárnyaival bekerítette a római sereget. Az öldökléssé vált csatában 50 ezer római katona maradt a csatatéren. A híressé vált csata mindmáig a legtöbbet elemzett
küzdelem. Hannibál a nagy győzelem után sem indult Róma ostromára, ahhoz gyengének érezte magát. Ugyan Róma néhány szövetségesét maga mellé állította, de 215-től mindinkább defenzívába szorult. Róma fokozatosan legyőzte a Hannibál mellé állt városokat, teret nyert Hispániában, majd 207-ben megsemmisítet­ te a Hannibál öccse, Hasdrubál által Itáliába érkező pun sereget. Hannibál az eseményekről, a támogató sereg érkezéséről csak akkor értesült, amikor a rómaiak bedobták táborába testvérének levágott fejét. Hannibál magára maradt Dél-Itáliában. Ekkor Scipio Africanus átkelt Afrikába, mire Karthágó 203-ban hazarendelte Hannibált. Kr. e. 202 októberében, a Zama mellett vívott döntő csatában Hannibál vereséget szenvedett. A II. pun háborút a rómaiak nyerték meg, Karthágó súlyos békefeltételekkel váltotta meg a békét. Hannibál politikai befolyása megmaradt, de 195-ben az arisztokraták intrikái miatt menekülni kel­ lett. III. Antiokhosz szíriai királyhoz, majd Bithüniába menekült. Mindenütt Róma ellen politizált. Amikor Kr. e. 183-ban a rómaiak a kiadatását köve­telték, s már nem volt hova mennie, Hannibál a mindig magával hordott méreggel a római rabság helyett az öngyilkosságot választotta.
Válasz erre

Regiomontanus ( #158 ) 2011-10-12 21:44:32
Privát üzenet


HATSEPSZUT

Kr. e. 1488 vagy 1483-1468)


Hatsepszut, az egyij5fomi Újbirodalom uralkodónője (fáraója) a Kr. e. XV. század első harmadában uralkodott. Egyesek szerint Kr. e. 1490-ben vagy 1488-ban, esetleg 1483-ban kezdett uralkodni, de van, aki ezt korábbra teszi. Ennek megfelelően 15 vagy 20, legfeljebb 22 évig uralkodott nőként Egyiptom trónján. Hatsepszut a nagy hódító fáraónak, I. Thotmesznek volt a lánya, és dinasztikus okokból féltestvérének, II. Thotmesznek lett a felesége. A kiskorú III. Thotmesz helyett régensként gyakorolta a hatalmat, majd leplezetlen módon fáraóként uralkodott. Teljesen elhagyta az okmányokból III. Thotmesz nevét, és önmagát egyedüli fáraónak ismertette el. Trónbitorlását úgy törvényesítette, hogy Amon isten lányának nyilvánította magát, mondván, hogy az isten apja vonásait felvéve ejtette teherbe Hatsepszut anyját. Ez volt az első hivatalos teogámia Egyiptomban. Magas beosztású tisztviselői és kegyencei segítségével kormányzott, Hapuseneb vezírrel és az Ámon-főpap segítségével. Hatsepszut uralma a béke és gyarapodás jegyében telt el, hisz nő létére nem vezethetett hadjáratot. Szenenmut építésszel valósíttatta meg halotti templomát Der el-Bahariban, amely máig is az egyiptomi építészet egyik legszebb alkotása. A teraszos templomot szép domborművek díszítik, amelyek Hatsepszut isteni származását ábrázolják, valamint a Punt országába (mai Szomália) küldött kereskedelmi karavánjainak jeleneteit örökítik meg. Hatsepszut fényes építkezésekkel és emlékművekkel örökíttette meg nevét. Kr. e. 1468-ban hunyt el, utóda az addig háttérbe szorított III. Thotmesz lett, aki bosszúból sok feliratról kivakartatta Hatsepszut nevét, a domborművekről, pedig alakját.

Válasz erre

Regiomontanus ( #157 ) 2011-10-12 21:03:42
Privát üzenet

HERODES
NAGY
(Kr.e. 37-4

Heródes, az egyesített Palesztina királya Kr. e. 73-ban vagy 72-ben született Ascalonban. Edomi származású volt, apja Antipatrosz, anyja a nabateus arab királyságból származott. Apja Hürkanoszt, az utolsó Hasmoneus királyt támogatta, akit a rómaiak is segítettek. Antipatrosz Júda kormányzója lett római nyomásra, s a fiát, Heródest katonai kormányzóvá (sztratégosszá) nevezte ki Galileába. Heródes jó kapcsolatot épített ki a Római Birodalom keleti irányítóival, előbb Pompeiusszal, aztán Caesarral, majd Antoniusszal. Apját Kr. e. 43-ban meg­ gyilkolták, Heródes ezt követően megkezdte intrikáit a hatalom megszerzésére. Kr. e. 37-ben római segéd­ lettel került trónra, uralkodása idején Róma kiszolgálója maradt. Egyesítette a zsidó területeket, birodalma csaknem az egész Dávidi területre kiterjedt, azaz egységes Palesztina néven hozott létre királyságot. Az actiumi csata (Kr. e. 31) után felajánlotta szolgálatait Octavianus-Augustusnak, aki vazalluskirálynak nevezte ki és később is jó viszonyban maradt vele. Heródes egyébiránt eredményesen munkálkodott országa felvirágoztatásán: városokat, erődöket, erődrendszereket építtetett. Ö fejlesztette ki Caesarea városát, újjáépítette a jeruzsálemi templomot, amely túltett Salamon építkezésein. Uralkodása alatt támogatta a kultúrát és a tudományt, görög mintára kétévenként atlétikai versenyeket rendeztek Jeruzsálemben és Caesariában. Két ízben is csökkentette az adókat. Birodalomegyesítő és -fejlesztő tevékenységéért kiérdemelte a Nagy melléknevet. Hatalma kegyetlen zsarnoksággal párosult, vérengzései miatt - főként uralma vége táján gyűlölték. Többek között kivégeztette a feleségét, az anyósát és a betegséggé fajuló féltékenységében és gyanakvásában saját fiait is. Uralkodásáról a Biblia is megemlékezik, uralkodásához kötik Jézus Krisztus születését és a betlehemi gyermekgyilkosságokat. Kr. e. 4-ben halt meg, s halálával a birodalom is megszűnt, a szétszakadt országrészeket fiai örökölték, míg Kr. u. 44-ben egész Palesztina római provincia nem lett.

Válasz erre

Regiomontanus ( #156 ) 2011-10-12 20:35:46
Privát üzenet
HIERÓN II.

(Kr. e. 265-215)



II. Hierón, Szürakuszai királya Kr. e. 306 körül született jelentéktelennek tartott családból, apja neve Hieroklész volt. A katonai sikereinek köszönhette ragyogó pályafutását. A pürrhoszi csatákban tűnt ki (Kr. e. 278-275), ennek hatására 275-ben nevezték ki a szürakuszai haderő parancsnokává. Legtöbbet a városállam korábbi zsoldosai, a fellázadt mamertinusok ("Mars fiai") ellen hadakozott. Először vereséget szenvedett tőlük, később a Longanus folyónál legyőzte őket, s a sikeres hadvezért a katonák kiáltották ki Kr. e. 269-ben vagy más források szerint később, Kr. e. 265-ben királlyá. A helyzetét házassággal is megszilárdította: feleségül vette Philisztiszt, Leptinésznek, az igen befolyásos személyiségnek a leányát. A Kr. e. 264-241 között zajló első pun háborúban a rómaiak mellé állt, és hűségét egész uralkodása alatt megtartotta. A bölcs döntéssel lehetővé tette Szürakuszai virágkorát. A város soha nem látott fejlődésnek indult: II. Hierón véderőműveket, templomokat, színházat, egy hatalmas oltárt és ragyogó királyi palotát építtetett. Emellett erős flottát teremtett, s annak védelme alatt tevékeny kereskedelmet folytatott. Mint mindenre figyelő uralkodó a gyakorlati kérdésekre is figyelt, felkarolta a nagy tudós, Arkhimédész kísérleteit, segítette azok megvalósítását. Ebben az időszakban Szürakuszai a művészetek és tudományok központja is volt, vonzotta a hírességeket. Maga II. Hierón mezőgazdasági munkákat is írt. Szürakuszai uralkodói közül - a hellenisztikus királyok példájára - elsőnek verette pénzeire a saját képmását. Idős korában, Kr. e. 215-ben halt meg.

Válasz erre

Regiomontanus ( #155 ) 2011-10-11 20:57:25
Privát üzenet
HOMÉROSZ

(Kr.e. VIII. század)

Homérosz, akit a két klasszikus ókori eposz, az Iliász és az Odüsszeia költőjének tartanak, valószínűleg a Kr. e. VIII. században élt. Pontos születési helye nem ismert, de az ókori vers szerint: "Hét város verseng, melyikűknek sarja Homérosz, Szmirna, Rhodosz, Kolophon, Szalamisz, Iosz, Argosz, Athénai. " Személyéről- a műveiben megtestesülő költői egyéniségen kívül - már az ókorban sem tudtak semmi bizonyosat. Később még a létezését is kétségbe vonták. Ma a legelfogadottabb vélemény szerint biztosan élő személy volt, az Iliásznak ő az alkotója (a szájhagyományban élő hősi énekek összeszerkesztésével), de sokan az Odüsszeiát is az ő művének tartják. Homérosz sorsát általában tragikusnak, öt magát végtelenül bölcs, szegény és vak embernek képzelték el (az aiol dialektusban a Homérosz szó jelentése "vak"), hiszen mindkét eposzban feltűnik vak lantos. Működésének színtere a kis-ázsiai ión városok lehettek. A homéroszi költeményekben szereplő dalnokokról következtetve társadalmi helyzete a korszak kisebb királyaihoz kötötte, akiknek udvarában előadta költeményeit, ő maga azonban a vagyontalan, mesterségükből élő emberekhez tartozhatott. Állítólag vándorlásai során Hispániába (mai Spanyolország) is eljutott. Közismert, hogy az Iliász a Kr. e. 1200 körül zajló trójai háború egy epizódját, a hős Akhilleusz haragját
és következményeit meséli el; az Odüsszeia pedig a trójai háború után Ithakába hazainduló Odüsszeusz bolyongásairól és kalandos hazatéréséről szól. A két eposzt - a világirodalom remekeit - életében minden embernek egyszer el kellene olvasnia, hogy elmerüljön a szépségében. A legenda szerint Homé­rosz a kükládok egyik szigetén, Ioszban halt meg.
Válasz erre

Regiomontanus ( #154 ) 2011-10-11 20:32:01
Privát üzenet
HOREMHEB

(Kr. e. 1334-1306)



Horemheb egyiptomi fáradó Kr. e. 1334-től (mások szerint már 1335-től) uralkodott. Mozgalmas korban lett fáraó, Ehnaton (uralkodott: 1364-1347) és Tutanhamon (uralkodott: 1347-1339) után nem sokkal került az ország élére. Ez előtt már évekig az ország kormányzását látta el a gyengekezű fáraók alatt, hadvezérként is sikereket ért el, többek között egy hadjárattal megakadályozta Palesztina elszakadását. Jó kapcsolatot épített ki az Amon-papsággal, és biztosította őket, hogy az Aton-kultusz után teljesen helyreállítja az Amon-kultuszt. Ünnepélyes fáraói beiktatásától következetesen végrehajtotta a teljes vallási restaurációt, valamint az ország belső konszolidációját. Ehnatonnak és utódainak még az emlékét is kiirtotta: a királylistába a saját nevét közvetlenül III. Amenhotep után vezették be, az eretnek fáraó feliratait, ábrázolásait és fővárosát eltörölték és szétrombolták. Amon és a többi istenség templomait, kultuszát és javait helyreállította, Kamakban nagy építkezéssel bővítette az Amon-templomot. Helyreállította közel harminc év zűrzavara után a szétzüllött államigazgatást, megerősítette a Nílus vonalának közlekedését, a hivatalnokok, és adószedők visszaéléseit keményen megbüntette. Hadjáratot vezetett a hettiták ellen is. Horemheb az uralkodása alatt nyugalmat teremtett Egyiptomban. Mivel gyermeke nem volt, ezért nem alapított új dinasztiát, lényegében az Újbirodalom két korszaka között uralkodott. Kr. e. 1308-ban vagy 1306-ban halt meg.
Válasz erre

Regiomontanus ( #153 ) 2011-10-11 20:18:44
Privát üzenet

JÉZUS KRISZTUS

(Kr. e. 6 körül-Kr. u. 30)



Názáreti Jézus Krisztus, a keresztény vallás megalapítója, Kr. e. 6 körül született. Születésére karácsonykor, december 25-én emlékeznek a keresztények. Létező történelmi személy volt, aki történelmi időkben és történelmi helyszíneken fejtette ki tevékenységét. Élete a négy - Máté, Márk, Lukács, János - evangéliuma alapján állítható össze, sok ellentmondással és bizonytalansággal. A Római Birodalomban Kr. e. 6-ban zajló népszámlálás idején született Betlehem városában, zsidó családban. Az Újtestamentum szerint anyja Szűz Mária, a nevelőapja József, az ács volt. Az evangéliumok Dávid királyig vezetik vissza Jézus származását. Názáretben, zsidó környezetben nőtt fel, és a helyi, arámi nyelvet beszélte. Valószínűleg apjától megtanulta az ácsmesterséget, és segített neki műhelyében. A család Egyiptomba menekült, majd visszatért Názáretbe. Jézus Kr. u. 27-28-ban kezdte meg Galileában a működését. Először Keresztelő János megkeresztelte a Jordán vizében, azután kezdte meg vándorprédikátori tevékenységét. Galileában csatlakoztak hozzá a tanítványai, akik közül 12 apostolt választott ki maga mellé, akik kísérték őt. Tanított és csodás tetteket hajtott végre. A "hegyi beszéd" -ben a szeretet és az alázatosság törvényein alapuló "Isten országá" -nak eljövetelét hirdette meg. Hívei őt tekintették az ígért Messiásnak, a Megváltónak. Az evangéliumok szerint két évig és néhány hónapig tartott a galileai működése. Kr. u. 30-ban Jeruzsálembe ment a tanítványaival. Ekkor egész Galilea és Jeruzsálem is forrongott, elsősorban a római hatalom miatt. A befolyására féltékeny zsidó vallási vezetés az "utolsó vacsora" alkalmával elfogatta Jézust az Olajfák hegyén, és Pontius Pilátus római procuratorral halálra ítéltették, mint politikai lázítót. Az ítélet után megostorozták, töviskoronát tettek a fejére, vállára helyezték a keresztjét és kivitték a Golgotára (Kálvária), ahol Kr. u. 30. év Niszán hónap 14-én (pénteken) keresztre feszítették (szenvedéstörténet). A keresztény hit szerint halottaiból harmadnapra feltámadt, ezt ünneplik húsvétkor, s még negyvennapos földi tartózkodás után felment a mennybe (mennybemenetel). Jézus Krisztus általa írt tanításokat nem hagyott hátra, a beszédeit és cselekedeteit a tanítványai örökítették meg évtizedekkel a halála után. Nagy vallásalapító volt, tanításai nagy hatást fejtettek ki minden történelmi korban.
Válasz erre

Regiomontanus ( #152 ) 2011-10-10 20:07:45
Privát üzenet
JÓSIKA

Kr.e. 637 608

Jósika (Josiás, Josija), Júdea királya Kr. e. 645 körül született és nyolcesztendősen lett uralkodó, Kr. e. 637- ben (mások szerint 639-ben - ez esetben a születési éve is előbbre kerülne). 628-tól az volt a kitűzött célja, hogy Dávid király birodalmát területileg és vallási tekintetben is helyreállítsa. Júdeát és Izraelt újra egyetlen önálló országgá akarta egyesíteni; a Jahve-kultuszt meg kellett szabadítani minden idegen befolyástól, le kellett rombolni más istenségek szentélyeit, köztük Baál templomait és oltárait. Jósika a nemzeti királyság létrehozására, a mózesi hagyomány folytatására, a királyi és a főpapi hatalom összhangjának deklarálására; a nép, a király és Jahve szövetségének létrehozására törekedett. Újjáépítette a jeruzsálemi Templomot, megújította az istentisztelet rendjét, valamint a sínai szövetséget. A jeruzsálemi Templom építése során találtak egy törvénykönyvet, ez elősegítette a vallási reformot, és alapja lett a Deuteronomiumnak, amely előírja, hogy csak egy szentélye legyen Izraelnek. Asszíria meggyengülése folytán Jósika átmenetileg képes volt Júdea számára biztosítani a függetlenséget. Amikor azonban ki akarta terjeszteni országának határait, szembekerült Egyiptommal. A II. Nekó fáraó ellen Kr. e. 609-ben vagy 608-ban vívott megiddói csatában vereséget szenvedett, és ő maga is elesett a harcban. Utódai alatt Júdea elvesztette függetlenségét, Kr. e. 605-ben babiloni uralom alá került, 597-ben egy büntetőakció során II. Nabu-Kudurri-Uszur csapatai először foglalták el és fosztották ki Jeruzsálemet. Kr. e. 587-ben a babiloni hadak újra elfoglalták a fővárost és lerombolták, a zsidó lakosságot közel 50 évre "babiloni fogság"-ba hurcolták, Júdeából babiloni provincia lett.
Válasz erre

Regiomontanus ( #151 ) 2011-10-10 18:19:46
Privát üzenet
KLEISZTHENÉSZ

(Kr. e. VI. század)

A Kr.e. 560-510 között Athénban türanniszt (egyeduralmat) megvalósító Peiszisztratidák elűzése után az athéni népgyűlés hazahívta Kleiszthenészt, aki Kr. e. 509-ben átvette államférfiként Athén irányítását. Nyilvánvaló, hogy ekkor már érett férfinek kellett lennie. Kleiszthenész Kr. e. 508-507-ben megalkotta, a demokratikus alkotmányt vagy nevezik reformoknak is. Lényege, hogy Athén lakosságát területi alapon szervezte meg, 10 kerületre (phülére) osztotta, s minden phülé 50 képviselőt küldött a napi ügyeket eldöntő ötszázak tanácsába, amely a népgyűlés után a legfontosabb szerv lett. Az ötszázak tanácsa vitte a város politikai ügyeit, és egy hivatali perióduson át (36 nap) kormányzott, naponta új elnök megválasztásával. A 10 phülé egy-egy katonai egységet szervezett, amelyek élén 10 hadvezér (sztratégosz) állt. A polgári ügyeket 9 választott arkhón végezte, az igazságszolgáltatást, pedig a népbíróság gyakorolta. A tisztségeket és az intézmények összetételét gyakran sorshúzással döntötték el, kivéve a hadvezéreket és a pénzügyekért felelős hivatalnokokat. A politikai jogok gyakorlásából ­ választhatóság, részvétel az ügyekben -, kizárták a nőket, a bevándoroltakat és a rabszolgákat. Valószínűleg Kleiszthenész vezette be Kr. e. 506-ban vagy 502-501-ben a cserépszavazás (osztrakiszmosz) intézményét, ami azt jelentette, hogy a türannoszságra gyanús polgár nevét felírták egy cserépdarabra, és bizonyos számú szavazat esetén az illetőt 10 évre száműzték Athénból Kleiszthenész halálának ideje nem ismert, de a nevéhez fűződő athéni demokrácia egy évszázadra biztosította Athén fejlődését, virágzását és másoknak is például szolgált.
Válasz erre

Törölt bejegyzés ( #150 ) 2011-10-10 18:18:01
Törölve
Regiomontanus ( #149 ) 2011-10-10 17:58:04
Privát üzenet
KLEOPATRA VII.

(Kr.e. 51-30)

Kleopátra, Egyiptom királynője Kr. e. 69-ben született. Apja XII. Ptolemaiosz király volt. Kleopátra hatalmas műveltséget szerzett, nyolc-tíz nyelven beszélt, ő volt az egyetlen Ptolemaiosz, aki az egyiptomi nyelvet beszélte. Plutarkhosz írta róla: "Varázsa nem annyira valódi szépségéből, sokkal inkább szelleméből és egész személyiségéből áradt." Apja halála után VII. Kleopátraként Kr. e. 51-ben lépett trónra, mellette társuralkodó volt testvére, XIII. Ptolemaiosz, akihez feleségül is ment. Kleopátra összekülönbözött testvérével (férjével) és minisztereivel a hatalom gyakorlásán, és Szíriába menekült. Innen Kr. e. 48-ban tért vissza, Alexandriában találkozott az ott tartózkodó Julius Caesarral. Elcsábította a korosodó hadvezért, aki visszaültette a trónra és legyőzte az ellenfeleit az alexandriai háborúban (Kr. e. 48-47). Kleopátra és Caesar több hónapos hajóutat tett a Níluson, több helyet meglátogattak Egyiptomban. XIII. Ptolemaiosz menekülés közben a Nílusba fulladt, Kleopátra szabaddá vált, de Caesar a másik öccsét, XIV. Ptolemaioszt jelölte ki férjéül és uralkodótársául. Miután Caesar 47 elején visszament Rómába, Kleopátra a testvére helyett és nevében is uralkodott. 47 nyarán Kleopátra fiúgyermeknek adott életet, akit Caesarion Ptolemaiosznak nevezett el és azt állította róla, hogy Caesar gyermeke. Kr. e. 46-ban Kleopátra a gyermekével együtt Rómába ment Caesar hívására, aki elismerte Caesariont a fiának. Caesar 44. március l5-i meggyilkolása után Kleopátra visszatért Egyiptomba. XIV. Ptolemaiosz ezt követően rövidesen meghalt, így Kleopátra ismét szabad lett. Rebesgették, hogy a férjét és uralkodótársát ő mérgeztette meg. Kleopátra most gyermekét, Caesarion Ptolemaioszt választotta uralkodótársul XV. Ptolemaiosz néven és az ő nevében is uralkodott, mint
régens. A férfi társuralkodókra nyilvánvalóan azért volt kizárólag szükség, hogy a saját "női" uralmát elfogadtassa. Kr. e. 41-ben a keleti Római Birodalom-részt kormányzó Antoniusszal találkozott, akit szintén elvarázsolt (elcsábított), aki vele ment Alexandriába. Kr. e. 36-ban összeházasodtak, és Antonius egyre inkább szakított Rómával és Octavianusszal, sőt hellenisztikus uralkodóként viselkedett. Házasságukból három gyermek - Antonius, Kleopatra Szelené, Ptolemaiosz Philadelphosz - született, akiket Antonius király címmel ruházott fel, sőt Kr. e. 34-ben Kleopátrának a királyok királynője, Caesarionnak a királyok királya címet adományozta, hozzá keleti tartományokat a Római Birodalomból. Kleopátra a házasságukat egyre kevésbé leplezett dinasztikus hatalmi politika kiépítésére használta fel. Mindez Rómában felháborodást keltett, Octavianus is Antonius és Kleopátra ellen hangolta a senatust. Kr. e. 33-ban Antonius és Octavianus végleg szakított, de 32-ben a senatus politikai megfontolásból csak Kleopátrának üzent hadat. A nagy összecsapásra Actiumnál tengeri csata formájában került sor Kr. e. 31. szeptember 2-án, ahol Kleopátra és Antonius hajóhada vereséget szenvedett, Kleopátráék Egyiptomba menekültek. Octavianus oda is követte őket, s Kr. e. 30 augusztusában előbb Antonius dőlt a kardjába, majd a reménytelen helyzetben Kleopátra -, miután hírét vette, hogy Octavianus láncra verve akarja római diadalmenetén végighurcolni -szintén öngyilkos lett, kígyóval halálra maratta magát. Octavianus Kleopátrát Antonius mellé temettette. Kleopátra halálával Egyiptom elvesztette önállóságát, és a Római Birodalom része lett.
Válasz erre

Regiomontanus ( #148 ) 2011-10-10 17:40:32
Privát üzenet
KONFUCIUSZ

(Kr. e. 551-479)



Konfucius (Kong-fuce = Kong mester, Kung-ce), kínai filozófus és gondolkodó, Kr. e. 551 körül Északkelet-Kína Lu hercegségében, egy szegény nemesi családból. Kr. e. 530-ban - huszonegy évesen - iskolát nyitott szülőhelyén, Csou-ban, és tevékenysége révén egyre növekvő hírnévre tett szert. Életének nagy részét a kínai klasszikusok tanulmányozásának szentelte, és rendszeresen tanácsokat osztogatott mindazoknak, akik hozzá fordultak házassági, temetési és egyéb szertartások kérdésében. Konfuciusz gondolkodóként Kínában a "Harcoló fejedelmek" korában megbomlott belső rend visszaállítását szorgalmazta. Munkásságának két fő jellemzője a pragmatizmus és a hagyományok tisztelete. Nem filozófiai elméletet dolgozott ki, nem vallást alapított, hanem tanácsokat osztogatott - hercegeknek és magas rangú embereknek - egy jól körülhatárolható probléma kapcsán. Konfucius a régi rítusokhoz való visszatérésben, az ősök tiszteletében és az uralkodók iránti hűségben látta a megoldást kora problémáira. Ö maga nem írt értekezéseket, de később a tanítványai a Beszélgetések és mondások vagy az Értekezések címmel is ismert könyvben rögzítették tanait. A Konfuciusz által vizsgált terület: hogyan uralkodhat rend egy adott államban? A megoldást a társadalom és az állam számára hasznos emberek nevelésében, egy olyan pedagógiában kereste, amely megtanítja az embert arra, hogy összhangban éljen természetével; ez, pedig Konfuciusz szerint nem más, mint a zsen (vagy ren = az emberi természetre jellemző erény vagy jóság). Konfuciusz úgy vélte, hogy a bölcseknek részt kell vállalniuk a közéletben, és ő is ezt tette. Előbb egy járás kormányzójaként feltámasztva a múlt; hagyományait, szabályozta az élelem generációk közötti megosztását és a nemek szétválasztását a közterületeken. Kr. e. 501-ben területi kormányzó, majd 500-ban igazságügy miniszter lett, megtörte a földbirtokosok hatalmát, lerombolta erődjeiket. Kr. e. 501-496 között Lu hercegség a béke szigetének számított. A növekvő intrikák, a hatalmasok támadásai miatt Kr. e. 496-ban Konfuciusz lemondott és száműzetésbe vonult, több hercegi udvarban megfordult, ám tartós befolyásra sehol sem tett szert. Kr. e. 483-ban visszahívták Lu-ba, tisztséghez jutott, de igazi befolyást már nem tudott elérni. Kr. e.479 körül halt meg, s a későbbi századokban tanításai, a konfucianizmus, nagy hatást gyakoroltak a kínai gondolkodásra és életre.

Válasz erre

Regiomontanus ( #147 ) 2011-10-10 11:29:06
Privát üzenet
KROISZOSZ
(KRŐZUS)
Kr.e. 560-546


Kroiszosz (ismertebb nevén Krőzus) az ókori Lüdia utolsó mesés gazdagságú királya, Kr. e. 596 körül született. Apja, Alüattész (uralkodott: Kr. e. 610-561) a Kis-Ázsia nyugati részén fekvő ország uralkodója volt, a méd királlyal Kr. e. 585-ben kötött szerződés értelmében a két ország közötti határ a Halüsz folyó lett. Kroiszosz atyja halálát követően Kr. e. 560-ban lépett trónra. Rákényszerítette fennhatóságát Kis­ Ázsia görög poliszaira, az ázsiai görögök vezetőjének tekintette magát. Kroiszosz gazdagságának alapját a lüdiai arany- és ezüstbányák, a kedvező kereskedelmi útvonalak jelentették. Valószínűleg ő volt az első uralkodó, aki aranypénzt - Kriszeidészt - veretett, de kiadott arany- és ezüstötvözetű pénzt is; ezeket mindenütt elfogadták. Bőkezű támogatásával megszerezte a görögök barátságát. Kroiszosz befolyása Lükia és Kilikia kivételével Anatólia egészére kiterjedt. Támogatta a híres görög jóshelyeket, Delphoit és Didümát, pénzelte az epheszoszi Artemiszion fényes újjáépítését is, sok görögöt fogadott a szolgálatába. A felemelkedő Perzsia királya, I. (Nagy) Kürosz terjeszkedni kezdett, és Kr. e. 553-550 között legyőzte Média királyát, Asztüagészt, elfoglalta a fővárost, Ekbatanát, és ezzel eltörölte a méd királyságot. A perzsákkal veszélyes szomszéd került Lüdia mellé. Kroiszosz érezte a bajt és meg akarta előzni Küroszt a támadásban. A legenda szerint megkérdezte a delphoi jósokat, hogy megtámadja-e a perzsákat; azt a választ - amely kétértelmű volt -, hogy ha átlépi a Halüsz folyót, egy nagy birodalmat fog romba dönteni, úgy értelmezte, hogy ez természetesen Perzsia lesz. Kroiszosz Kr. e. 547-ben vagy 546-ban átkelt a Halüsz folyón, de a Pteriánál lezajlott csatában vereséget szenvedett a perzsáktól, mások szerint a csata eldöntetlen maradt. Tény, hogy Kroiszosz visszavonult a fővárosába, Szardeiszbe. Kürosz azonban követte és ostrommal elfoglalta Szardeiszt, Kroiszoszt pedig fogságba ejtette. Az önálló Lüdia megszünt, a perzsa birodalom része lett. Kroiszosz az egyik verzió szerint Kürosz tanácsadója lett a közel egy év múlva bekövetkezett haláláig, mások szerint Kürosz Kr. e. 546-ban kivégeztette.
Válasz erre

Regiomontanus ( #146 ) 2011-10-10 11:18:14
Privát üzenet
KÜROSZ. I

(NAGY)
(Kr. e. 559-529)

I. Kürosz (Kurusz, de nyilvántartják II. Küroszként is) Kr. e. 559-ben kezdett el uralkodni a Méd Birodalom fennhatósága alatt álló Anshan nevű perzsa állam fejedelmeként. Az Akhaimenida nemzetségből származó Kambüszész fia volt, ő alapította meg az Óperzsa Birodalmat. Kr. e. 555 vagy 550 körül Kürosz fellázadt a méd fennhatóság ellen, meghódította Médiát, a médeket beolvasztotta a perzsa államba, mégpedig a perzsákkal, egyenlő jogállással. Az utolsó méd király, Asztüagész átengedte a trónját a hódítónak. Kürosz megkímélte Asztüagész életét, sőt a lányát is feleségül vette, hogy uralmát elfogadtassa a birodalmába olvasztott médekkel. Kürosz Kr. e. 547-546-ban meghódította Lüdiát és hamarosan Kis-Ázsia nyugati partvidékén a görög telepeket, illetve Föníciát és Palesztinát is. Ezzel létrehozta a Közel-Keleten az új nagyhatalmat, Perzsiát. I. Kürosz Kr. e. 539-ben az Újbabiloni Birodalom ellen vezetett hadjáratot, Szippar mellett megsemmisítette a babiloni hadsereget, elfogta Nabu-naid királyt, majd legyőzte Bélsar-uszurt, Babilon utolsó trónörökösét, s Babilont is elfoglalta. A meghódított területeket Perzsiához csatolta. Kr. e. 536-ban hazaengedte babiloni fogságukból a zsidókat, akiknek engedélyt adott, hogy újból felépítsék Jeruzsálemben Salamon király nagy templomát, amelynek elrabolt kincseit is visszaadta. Erről a tettéről a Biblia is megemlékezik. A meghódított népekkel szemben nem volt kegyetlen, sőt tiszteletben tartotta szokásaikat és vallásukat, s meghagyta a hivatalnokokat a tisztségükben. I. Kürosz északon és keleten is terjeszkedett, hadai a Peshawar­ vidékig jutottak el. Kr. e. 530-ban vagy 529-ben a Jaxartesz (ma: Szír-Darja) folyó mentén a masszagéták ellen vívott harcokban esett el. Birodalomalapításával és bölcs uralkodásával kiérdemelte a Nagy melléknevet. Síremléke az ősi perzsa székvárosban Paszargadaiban (Irán) Méderi-i Szulejmán (Bölcs Salamon anyjának sírja) néven ismert.
Válasz erre

Regiomontanus ( #145 ) 2011-10-10 11:04:22
Privát üzenet
LAO-CE

(Kr. e. VI. század)

Lao-ce kínai filozófus és bölcselő, a taoizmus megalapítója és atyja, legendás személy, életét a Kr. e. VI. századtól a II. századig teszik. Az ókor kínai történészei tudományos vitát folytattak arról, hogy Lao-ce 160 vagy 200 évig élt-e. A Lao-ce egyébként "öreg mester"-t vagy "vén gyermek"-et jelent, ugyanis azt tartják róla, hogy ősz hajjal született. Egy Kr. e. II. században élt történetíró szerint - és ezt mások is elfogadták - Lao-ce Kr. e. 604 körül született. A Csu-dinasztia fővárosában élt, de visszavonult a politikai és társadalmi élettől, a szemlélődésnek és a vallási szertartásoknak élt. Lao-ce uralkodói irattárosként a bölcsessége
révén nagy népszerűségre tett szert. Kr. e. 518-ban a hagyomány szerint találkozott Konfuciusszal is, aki Kína fővárosába, Lojiba látogatva kikérte a véleményét. A legenda úgy tudja, hogy Lao-ce Kr. e. 517-ben egy ökrön ülve elindult Nyugat felé, és a határon egy tiszt kérésére le diktálta tanításait. Aztán eltűnt, az élete homályba vész. A lediktált műve a Tao fö king (Az Út és az Erény könyve). Lao-ce gondolkodásának középpontjában a "tao" állt, mint a világ ősoka, amelyből minden keletkezett. Ez egyben a törvény is, a helyes cselekvés mércéje: a természeti és az erkölcsi világ legfőbb princípiuma. Minden hiba forrása az ettől a mércétől való eltávolodás. Lao-ce szerint az ember végcélja a szemlélődő elmélyedés, a világi dolgoktól való megtartóztatás kell, hogy legyen. Az érzékek és a szenvedélyek megzabolázása révén a bölcs a "tao" -nak a maga egységében való megragadására törekszik. A "tao"-hoz hasonlatosan a bölcsnek is tartózkodnia, kell a cselekvéstől. A cselekvéshiány következtében a taoista magához vonzza - és anélkül, hogy tudatában lenne -, jóra térít minden létezőt. Lao­ce a hosszú élet elérését, segítő testmozgást és étrendet javasolt. A "tao" tanulmányozását és a passzív aktivitást hirdető Lao-ce a konfucionizmus mellett a kínai bölcselet egyik sarokpontja lett.
Válasz erre

Regiomontanus ( #144 ) 2011-10-10 10:52:55
Privát üzenet
LEÓNIDASZ

Kr. e. 540-480

Leónidasz spártai király Kr. e. 491-ben (mások szerint 489-ben vagy 488-ban) lépett a trónra. Apja Anaxandridész volt. Leónidasz az őrültnek nyilvánított féltestvére, I. Kleomenész rejtélyes halála után kezdett el uralkodni, s hogy még inkább legitimálja a személyét, Kleomenész Gorgó nevű lányát vette feleségül. Leónidasz királyságáról lényegében alig tudni, nevét a Kr. e. 480-ban történt perzsa támadás megállítására vezetett hadjárata és hősi halála őrizte meg örökre. Kr. e. 480 tavaszán I. Xerxész perzsa nagykirály szárazföldön és tengeren is támadást indított a görög városállamok ellen. A szárazföldi perzsa hadsereg északról vonult Athén ellen. Leónidasz 300 válogatott spártai hoplitával és mintegy 7000 szövetséges katonával a perzsák elé vonult és a Thermopülai-szorosban foglalt védőállást, ahol a hegyek és a tenger között csak egy szűk átjárón lehetett továbbhaladni
északról dél felé. A perzsa hadsereg Kr. e. 480. augusztus l-jén ért Thermopülaihoz, és azonnal megrohamozta a görög védőállást. Leónidasz és serege két napon keresztül minden támadást visszavert, sok perzsa halt meg az összecsapásban. A harmadik napon egy Ephialtész nevű maliszi férfi a hegyeken, átvezető ösvényen, áruló módon Leónidasz hátába vezette a perzsa egységeket. Amikor Leónidasz értesült az ellenség bekerítő hadműveletéről, a szövetséges csapatokat hátraküldte és parancsot adott nekik a biztonságos visszavonulásra. Leónidasz a 300 spártaival és az önként maradókkal - mintegy ezer fő - ott maradt a szorosban, és az utolsó emberig hősi halált haltak Kr. e. 480. augusztus 3-án. Nem adták olcsón az életüket, állítólag 20 ezer perzsa katona esett el a csatában. Thermopülainál az egyik legcsodásabb epigrammát vésték a hősök emlékművére: "Itt fekszünk, vándor: vidd hírül a spártaiaknak, / megcselekedtük, amit megkövetelt a haza." A görögök a hazafias önfeláldozás példaképeként tisztelték Leónidaszt és társait, a helyszínen síremléket emeltek, és évente ünnepi játékokat rendeztek Thermopülainál.
Válasz erre

Törölt bejegyzés ( #143 ) 2011-10-10 10:50:09
Törölve
Regiomontanus ( #142 ) 2011-10-10 09:41:41
Privát üzenet
LUCULLUS LUCIUS LICINIUS

(Kr. e. 117 körül-56)

Lucius Licinius Lucullus római hadvezér és államféri Kr. e. 117 körül (mások szerint 106-ban) született gazdag patríciuscsaládból. Sulla hadvezér mellett kezdte meg katonai pályafutását, harcolt a parthusok ellen, és Sullát támogatta diktátororságban is Kr. e. 82-78 között. A befolyás Sulla halála után is megtartotta, s Kr. e. 74-ben consulként megbízták a VI. Mithridátész parthus király elleni hadjárat vezetésével. Lucullus fényes győzelmet aratott Mithridátész és Tigranesz király felett, Kr. 69-ben elfoglalta Tigranokertát is, római fennhatóst alá hajtotta Kis-Ázsiát. Mivel erélyesen fellépett Kis Ázsiában az adóbérlők túlkapásai ellen, kihívta a lovagok haragját, akik intrikáikkal elérték, hogy a senatus Kr. e. 66-ban visszahívta őt Ázsiából. Lucullus visszavonult a politikától, és ettől kezdve a fényűzésnek élt. Legendás volt a gazdagságáról Crassus után a leggazdagabb embernek számított, bámulatos ízléssel használta fel gazdagságát. Tudósokat és művészeket támogatott, számos gyönyörű és pompás villájában szobrokat, festményeket gyűjtött. Rómában ő létesítette a híres Horti Lucullianit (Lucullusi kertek) a Pinción. Tusculumi villájában levő nagy madárházának a csodájára jártak. Keleti hadjáratáról, Keraszoszból hozta Európába a cseresznyét. Kortársai körében is legendásan híresek voltak a kuriózumokkal teli pompás lakomái, rá gondolva őrizte meg az utókor a "Lucullusi lakomák" gazdagságát. Állítólag elborult elmével halt meg Kr. e. 57-ben vagy 56-ban.


Válasz erre

Regiomontanus ( #141 ) 2011-10-10 09:10:56
Privát üzenet
LÜKURGOSZ
(Kr.e. VI-VII. század)

Lükurgosz (Lykurgos) spártai államférfi és törvényhozó, mitikus alak, akinek történelmi létét sokan vitatják. A történelmi idők görögjei úgy hitték, hogy Lükurgosz a Kr. e. VI-VII. század körül élt, és ő alkotta meg Spárta városállam alkotmányát, az ún. .lükurgoszi alkotmány" - t.

Elfogadott álláspont, hogy az általa megalkotott alkotmány Kr. e. 600 körül került bevezetésre. Lükurgosz a hagyomány szerint Eunomosz fia volt, aki a kiskorú király gyámjaként dolgozta ki a spártai állam alaptörvényét. A spártai alkotmány az állam uralkodó rétegét szigorú szabályok szerint élő, edzett és egyszerű életmódhoz szoktatott polgárokból álló katonai kaszttá tette (spártai nevelés), s ezáltal biztosította az alávetettek elnyomását és Spárta katonai fölényét. Az uralkodó rétegen belüli differenciálódás megakadályozására száműzték az államból a pénzt és a luxus minden formáját. Az állam élén két király állt, a tisztség öröklődött (később törvénnyé vált, hogy hadjáratba csak az egyik király mehet, a másiknak Spártában kell maradnia); a gerusia (Öregek Tanácsa) a két királyból és 28 fő hatvanadik életévét betöltött spártai polgárból választás útján jött létre. A büntető bíráskodást, valamint a népgyűlés elé kerülő ügyeket készítette elő. A népgyűlés (apella) tagja volt valamennyi, legalább harmincéves spártai polgár, havonta ülésezett, és feladata a javaslatokról igennel vagy nemmel való szavazás volt, gyakorlatilag nem kezdeményezhetett. A lükurgoszi alkotmány évszázadokra megmerevítette a spártai államot. Ennek a rendszernek a vonásait vitték át Lükurgoszra, akit feddhetetlen erkölcsi puritánnak, hajthatatlanul következetes törvénykezőnek tartottak, s intézkedéseit isteni sugallatra és jóváhagyásra vezették vissza. A legenda szerint Lükurgosz arra kötelezte honfitársait, hogy ne változtassanak az alkotmányon, amíg ő vissza nem érkezik utazásából; állítólag külföldön halt meg. Spártában templom őrizte emlékét, ahol istenként áldoztak neki.
Válasz erre

Regiomontanus ( #140 ) 2011-10-10 09:01:08
Privát üzenet
LÜSZIMAKHOSZ

(Kr. e. 306-281)

Lüszimakhosz, a Nagy Sándor utáni diadokhosz, thrák és makedón király Kr. e. 361-ben vagy 360-ban született. Apja neve Agathoklész volt, thesszáliai eredetű nemes. Lüszimakhosz először Nagy Sándor (uralkodott: Kr. e. 336--323) hüdaszpészi flottájának parancsnoka, majd a testőrségének parancsnoka lett. Nagy Sándor halála után a többi diadokhosszal (Kasszandrosz, I. Ptolemaiosz, I. Szeleukosz) szövetkezett I. Antigonosz Monophtalmosz ellen. A harcokban megszerezte Thrákiát Kr. e. 306-ban, és annak királya volt a haláláig. Kr. e. 301-ben az ipszoszi csatában Szeleukosszal szövetségben legyőzte I. Antigonoszt, aki a csatában elesett. Lüszimakhosz a győzelem után megszerezte Kis-Ázsia nyugati részét. Kr. e. 286-ban Pürrhosz épeiroszi király legyőzésével Makedóniát is a birodalmához csatolta, és makedón királlyá koronáztatta magát. A leírások szerint Lüszimakhosz féktelen természetű volt, híres oroszlánvadász; az érméit Alexandrosz (Nagy Sándor) képével díszítette, de saját képmása is megjelent az általa alapított Lüszimakheia város rézpénzein. Eltaszította magától első feleségét, Amasztriszt és I. Ptolemaiosz lányát. Arszinoét vette feleségül. Állítólag Arszinoé felbujtására megölette az első házasságából született fiát. Agathokiészt. Kr. e. 281-ben háborúba keveredett i. Szeleukosz Nikatorral Görögország birtoklásáért, és a kis-ázsiai
Magnészia melletti kürupedioni csatában elesett. Halála után a birodalma szétesett
Válasz erre


1 2 3 4 5 6 
FőoldalAdataimKvízKvíz RanglistaÜzenetekIsmerőseimKéptárFórum
E-mail cím:
Jelszó:        
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszavam

Kapcsolat: info@kvizcity33.hu
2008. Kvízcity33.hu. Minden jog fenntartva!
Polgári Kvízjáték oldal