FőoldalAdataimKvízKvíz RanglistaÜzenetekIsmerőseimKéptárFórum
E-mail cím:
Jelszó:        
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszavam
BEOWULF
Ez a téma le van zárva!
1 2 

kvízcity 33 ( #43 ) 2010-06-01 14:37:34
Privát üzenet
BEVEZETŐ:

Miközben az Északi mitológia kvízt írtam.
Elérkeztem Beowulf történetéhez. Kerestem a neten is egy jó fordítást, mert írott forrásaimban csak rövid egyszerűsített
prózai változatot találtam.

Azonban csak Dán és Angol nyelven találtam ezért úgy gondoltam
nem ártana ha Magyarul is megtalálható lenne a világhálón.

Szegő György leleményes fordításában , megjelenő
óangol költemény,a Beowulf az angol és valamennyi germán nyelv egyedülálló emléke. Az egyetlen olyan, a hőskorban keletkezett, a népvándorlás korára visszanyúló epikus költemény, amely teljes terjedelmében fennmaradt. Némi túlzással azt mondhatjuk, hogy ez a 3182 sor az angolok, illetve a germánok Odüsszeiája és Íliásza. A görögöktől eltekintve a legrégibb eposz Európában: korábbi, mint a Roland ének vagy a Cid.
Válasz erre

kvízcity 33 ( #42 ) 2010-05-31 22:46:15
Privát üzenet
BEOWULF

ELŐHANG


Ím, halljátok hát sok hajdani hős,
dárdás dán király dicső dolgait,
nemes nemzetségek neves tetteit.
Győző Scyld Scefmg gyakran szórta szét
a mézsör termére törő törzseket
Herulokk hordáit; kevés kinccsel kezdte,
kért vigaszt, s kapott is; nőttön-nőtt aztán
vagyona, hatalma s híre az ég alatt,
míg minden nép, ki a bálna-birtok
partján élt körben, hallotta, s hordotta
az adót elébe. Az volt a jó király!
Nemzett egy fiat, kit kegyként küldött
Isten a népnek, mert megértette
volt uruk bűnéból mily búbánatban
sínylődtek soká Scyld kora előtt
vezető nélkül; tiszteltté tette hát
a fiút e földön az élet s ég ura;
Beowulfnak szerte szét szállt szépen hírneve,
dicsérték dolgait a dánok földjein.;
Míg apja óvja még, osszon kincseket
az ifjú herceg a harcosoknak,
bő kézzel tűnjön ki, tömérdek jót tegyen,
s később, ha kemény küzdés közeleg,
lesz lelkes hada, ki kedvvel kövesse,
jótettel jut hírhez bármely nép nagy fia.
Jött végül jó Scyld kitűzött ideje,

s mennie kellett a Mennyek Urához.
Kedves, jó társai a tajtékos tenger
partjához vitték őt mint maga meghagyta,
oly hosszan országló kedves, jó királyuk,
a scyldnép barátja, míg szóval szólhatott.
Ott jéggel borított, ív-orrú bárka
kifutni készen a királyt várta;
beléje fektették becses barátok,
a híres, hős királyt, a gyűrűk osztóját
közel az árbochoz; sok kincs kísérte,

sok kivert kard s köntös távoli tájakról.
Ékesebb hajóról én sose hallottam,
pengékkel pompázott, páncéllal tündöklött,
kardokkal s vértekkel; hevert sok szép holmi

a jó vitéz mellén, hogy véle menjen,
habok hátán készült a hosszú útra.
Korántsem kevesebb kösöntyűt adtak
a nép javából néki, mint rég, mikor
még gyermekkorában egy szál magában
messzire küldték hullámok hegyein.
Arany zászlót húztak a hős feje fölé
az árbocra, aztán átadták az árnak,
hadd vigye a víz; szomorú volt szívük,
gyászban gyötrődtek. Tanácsok tudói
voltak a vitézek, de meg nem mondhatták,
hogy a hajót s terhét ki fogja fogadni.
Válasz erre

kvízcity 33 ( #41 ) 2010-05-31 22:45:41
Privát üzenet
BEOWULF


Első ének

Hrothgar és a Szarvas-terem

Azután, hogy elment apja, e föld atyja,
Scyld sarja, Beowulf lett a vár bírája,
soká uralkodott kegyelmes királyként,
nevét sok nép zengte. Egyszülött fia,
a nemes Healfdene vénen is vitéz volt,
míg élt, így ékíté a scyldök szép nevét.
Négy sarja született sorjában szépen
erre a világra: három hadverő,

Heorogar, Hrothgar és Halga hercegek,
s lány lett egy, a vitéz svéd király,
Onela csókos ágytársa, hitvese a hősnek,

Ha harcolt Hrothgar, hősként helytállott,
csatlósi csodálták, készséggel követték,
míg nőttön-nőttek ifjú vitézek,
s nagy sereg sarjadt. Eszébe ötlött,
hogy pompás, páratlan csarnokot csináltat,
hogy mézsört mérni tág termet emeltet,
mit ifjú s öreg örökké magasztal;
ifjúnak s aggnak ott juttat minden jót,
mit nékünk: az Úr ád, csak népe földjét nem,
a közös földet, ki az embert táplálja.
Megtudtam mindenütt, hogy munkát rendelt el
távoli törzseknek, túl a tengeren is.
Seregek serkentek, serényen sürögtek,


egy-kettő elkészült, egy~kettő felépült.
Magasb lett mindennél. A dicső dalosok,
szép szóval varázslók, Szarvasnak nevezték.
Szavának állt Hrothgar, s sok gyűrűt, sok kincset
osztott víg torokon; tág ormún tornyosult
a terem, s vérontó vészt jósolt, vad lángú
tűz tombolását; jött a kor, kiben
vő s após között gyúlt gyilkos, vad gyűlölet,
veszejtő viszály dúlt, halálos harc tört ki.

Egy szörnyű szellem, sötétben settengő,
sehogy se tűrhette a napok teltét,

mert egyre hallotta, hogy víg zaj zendül,
távol a teremben; hárfahang s lantosok
ékes, szép éneke. Mesélték a bölcsek,
mint lett rég az ember, s mint teremté Isten
a föld orcáját hegyekkel, völgyekkel,
s vette végül körül a tenger vizével.
Napot tett s holdat a Hadak Ura
két fényes fáklyát a földlakóknak,
s feldíszítette a föld tájait;
lett csillag s levél, lelket is lehelt
minden néptörzsbe, mely él és mozog.
Boldogan teltek a bajnokok napjai,
míg egy rettentő réme a pokolnak
nem vetemedett véres, vad vétkekre.
Grendelnek hívták a gonosz szellemet,
hírhedt határjárót, mocsarak mesterét,
lápvár lakóját; a rémek földjét
vigyázta soká a végzet verte,

mióta Teremtőnk kizárta kegyéből
Káint s rút sarjait, a rémek fajzatát,
hogy sújtsa Ábel átkozott gyilkosát.
Nem örült az soká őrjöngő tettének,
mert messzi száműzte szent Urunk fajtánktól.
Tőle született a sok szörny-szerzet,
óriás, orv lidérc, hulla, ki jön s kísért,
hegy-nagy gigászok, kik hosszan harcoltak
Istennel, s busásan bűnhődtek érte.
Válasz erre

kvízcity 33 ( #40 ) 2010-05-31 22:44:53
Privát üzenet
BEOWULF

Második ének


Szörny a teremben


Éj lett, és megindult a mérges, gaz Grendel,
a csodás csarnokhoz, hol a dán daliák
megitták a mézsört, s mámorba merültek;
nemes leventék hadát lelte bent,
a tor után alva nem tudtak több gondról,
a férfi kínjáról. A kárhozat réme,
a mérges, mohó szörny harminc hőst kerített
kegyetlen karmába, s ragadt el rögtön
ádázul ágyáról; büszkén ballagott
bő prédájával, halottak halmával,
lápi lakában letelepedni,

Mikor a hajnal hozta a napot,
látták a hősök Grendel hatalmát;
a remek torra reggel rívás jött,
sirató sikoltott. A híres Hrothgar,
nemesek színe szomorúan ült,
szíve szakadt meg, búsult a bátrakért,
mióta lábnyomát látták a gyűlölet
gyilkos rémének; túl gyötrő volt a baj,
túl tartós, túl terhes. De alig telt idő,
s bármily nagy volt a bú, egy éjjel mégis
még nagyobb gaztettet, még vadabb vérengzést
vitt véghez Grendel, oly nagyon rákapott.
Sokan szereztek biztosabb szállást
kicsi kunyhókban, távol a teremtől,
mert mondták nékik szép, tiszta szóval,
hogy förtelmes fajzat feni ott fogát;
ragaszkodott is hát új hálóhelyéhez,
kit a rontó rém el nem ragadott.

Így fütyült a jogra, s fennhéjázó úrként
egy mindnyájuk felett, míg hideg magányban
nem állt a legszebb ház sírboltként sokáig:
tizenkét évig tűrt a scyld nép barátja
sok bosszúságot, nagy búbánatot,
emésztő gondot; világossá vált,
aprónak-nagynak sok siratóból,
hogy kegyetlenül küzd évek óta
Hrothgarral Grendel, dúl-fúl dühében,
gaz gonosztetteket halmozva harcol
megállás nélkül; nem akar békülni
egyetlen hőssel sem a dárdás dán hadból,
s véget vetni a viszálynak vérdíjjal a halottakért,
és a tanácsban tisztes vérdíjat
egy bölcs se várhat a vad vérengzőtől;
sőt, a sötét szörny, a halál árnyéka
lappangva lesben állt, ha zsenge, ha edzett
csapatot látott; a ködös lápokban
lapult vaksötétben, s nem sejté senki sem,
honnan lép lopva ki poklok lelkeivel.
Emberfajunk ellensége, a bősz egyedül bolyongó,
gyakran tett így gyalázatot, megalázó, gyilkos sértést,
galád gazságokat művelt; Szépséges Szarvas-termet
szállta ő meg éj évadján, a sötétben settenkedve;
de az úr nem hagyta, hogy ó Hrothgar trónját tönkretegye,
s kiveté e Káin-sarjat kegyeltjei köréből.


Emészté a nagy baj a scyld nép barátját,
szorult a szíve. Sokszor szedte össze
fő embereit, hogy fontolgassák,
mint lehetne a legjobban védekezni a váratlan,
vad, agyafúrt s alattomos támadások ellen.
Áldoztak átkos bálványaiknak,
kérték faragott képeik kegyét,
hogy a nép bajában, nagy szorultságában
segéljenek szellemeik. Szentségszegő volt szokásuk,
pogány a reményük; a pokol képei
lebegtek lelkükben, Istent nem ismerték,
a tettek Bíráját, bajnokok Urát,
az egek Pajzsát, menny Parancsolóját
nem tudták áldani. Jaj annak, kit ádáz
vész kerget, s kínjában löki a lelkét
lobogó lángokba; mit se remélhet,
vigaszt nem várhat! Jó annak, ki tudja
halála után az Urat keresni,
s az Ő ölében békének örülhet!
Válasz erre

kvízcity 33 ( #39 ) 2010-05-31 22:43:47
Privát üzenet
BEOWULF

Harmadik ének

Beowulf jötte


Emészté magát a híres Hrothgar
örök búbánatban; nem bírta a bölcs hős
feledni fájdalmát; túl tartós volt a harc,
mely népét törte, túl ádáz, túl ártó
az éji rabló sok, rettentő rémsége.
Hírt hallott a hazájában Hygelac egy hős harcosa,
jeles geatok jó vitéze Grendel gonosztetteiről;
első volt erőre emberi nemünkben,
első volt korában kerek világon,
nemes és hatalmas:' Hasítni a tengert
jó hajót szerelt fel; szólt, hogy a híres,
harcias királyt kívánja keresni,
a hattyúk útján túl, mert hős kard kell annak.
Kalandját korántsem bírálták a bölcsek,
s bár szerették Beowulfot, buzdították bátor szívét,
javallták, hogy járja útját, jó jeleket láttak.

Kiválogatott különbnél különb
kardforgatókat, hogy kikeresse
a legbátrabbját; tizenöt társsal
kereste hajóját; hozzá vezette
egy vitéz, ki otthon volt minden vizeken.

Eljött az óra; a hajó a habon
ringott a mart alatt; a kardvivők készen
felszálltak a fedélzetre; örvénylett az őrjöngő ár,
vadul verte part porondját; vígan vittek a vitézek
a hajó ölébe sok fényes fegyvert,
szép harci szerszámot; s a remek ringót
kitaszították a kívánt útra.
Hajtotta a szél, szaladt a hullámon
a habnyakú hajó, madárhoz hasonló;
másnapra, mint várták, oly messze szállott
az ív-orrú, idejében annyi utat tett meg,
hogy föld bukkant föl a hajózók előtt;
szirtek szikráztak, meredek martok,
földfokok fénylettek; átszelték az árt,
vége volt az útnak. A geat vitézek
vígan kiszálltak, s a parthoz kötözték
a sebes sajkát - suhog a páncéling,
zeng-peng a páncél; köszönik Istennek,
hogy könnyen hajóztak a tenger habjain.

Falról figyelte a scyld nép őrszeme
ki parti szirt szélén állott a posztján,
hogy frissen hoznak sok fényes fegyvert,
fényt szóró pajzsot, fúrta az oldalát,
kíváncsi volt rá, hogy kik e hajósok.
Hrothgar harcosa hozzájuk indult,
lovon léptetett, lándzsáját rázta
kezével keményen, s kérdezte szép szóval:

"Ugyan kik vagytok ti, fegyveres férfiak,
vértes vitézek, vizeken vándorlók,
kik sebes sajkán jöttetek hozzánk
habokon haladva? Én itten figyelem,
partőrség posztján, a tenger távolát,
nem jön-e ártani ádáz ellenség
hajók hadával a dánok földjére.
soha nem érkeztek ide ily nyíltan
lándzsás leventék; népünk úgy akarja,
hogyha hős jön hozzánk, jelszóval jöjjön,
s ti ezt nem tudjátok. Ím, itt áll egyiktek,
vértes vitézetek; nála nagyobbat
soha nem láttam még; nem termek tétlenje,
jól fest fegyverben, s ha nem csal arca,
nincs hozzá hasonló. Tudnom kell hát nékem,
kik vagytok, ki népe, kémek-é, vagy sem,
mielőtt messzibbre mennétek innen,
a dánok földjére. Most már, távol lakók
tenger taposói, hallhattátok tisztán
nyílt szívű szavamat; legjobb, ha hamar tudtomra
adjátok, hogy honnan jöttetek."
Válasz erre

kvízcity 33 ( #38 ) 2010-05-31 22:42:49
Privát üzenet


BEOWULF

BEOWULF

Negyedik ének

Beowulf válasza, s útjuk a teremhez


Felelt a főember, vitézek vezére,
a szavak kinccsel telt kamráját kitárta:
Mi a geat emberek törzséhez tartozunk,
társakként osztozunk Hygelac tűzhelyén;
ismerték a népek nemes jó apámat,
a hadak hős fejét, úgy hívták: Ecgtheow.
Sok évig vezér volt, míg vénen meg nem vált
az emberektől; jó szívvel említi
bármely bölcs mindenütt, széles evilágon.
Jó szándékkal jöttünk: Healfdene fiát,
uradat keressük, népetek nemes
oltalmazóját; adj okos tanácsot!
Fontos hírt hozunk a híres hősnek,
a dánok urának; úgy hiszem, hogy ez
nem lehet titok. Te tudod - ha igaz,
mit nékünk mondottak világos szóval-,
hogy népetek közt egy ádáz ártó,
egy rejtelmes fém rettentő módon
gyakorolja gyűlöletét, gyötrelmesen gyaláz s gyilkol
sötét éjeken. Segítném Hrothgart
jó szívvel, örömmel, s tanáccsal tanítnám,
hogy vesz bölcsen erőt bősz ellenségén,
ha valaha is visszaverni vágyik
a förtelmes bajkeverőt, s szüntetni a szorongást
ha hűsíteni kívánja a kín forró hullámait,
vagy pedig mindig merő bánatot,
bút és bajt lát majd, míg ott lakozik
a legszebb háznak legdicsőbb helyén."

Szilaj lován ülve szólott az őrszem,
a bátor bajnok: "Az éles elméjű
scyld katonának, ki jól gondolkodik,
tisztán kell látnia szó és tett velejét.
Úgy hallom, hogye had igaz barátja
a scyldök urának. Hozzátok hát ide
a hadi holmit; vezetlek titeket.
Pár ifjú csatlósnak parancsot adok,
hogy óvják jól a homokra húzott hajót, kit újonnan
kátrányoztak, bárkátokat bizton védjék bárki ellen
míg csak vissza nem viheti Viharvidék partjaira
jó gazdáit e habnyakú, sebesen suhanó sajka,
át a tenger áramlatos, örvényekkel vészes árján
hisz a merésznek megadatott az,
hogy épen élje túl csaták csapásait."
Mentek hát. Maradt a bő ölű bárka
kötéllel kikötve; vasmacska tartotta,
rögzítve ringott. Izzítva edzett
vadkankép villogott a hősök sisakján
arannyal ékesen, éltüket óvta:
küzdeni kívántak. Indultak hát mind
sietve mentek megnézni mielőbb
amaz arannyal tündöklő termet;
a leghíresebb lett a csodás csarnok,
hol csak ember élt az egek alatt;
világlott fénye minden föld fölött.
A bátor bajnok nyájasan mutatta,
merre menjenek, míg egyenesen
oda nem érnek. Végül a vitéz
ménjét megfordítva ily szóval szólott:
"Ideje indulnom. Mindenható atyánk
tovább is tartson meg titeket kegyesen,
jó egészségben! Mennem kell a martra,
néznem, hogy nem jön-é ellenség népünkre."
Válasz erre

kvízcity 33 ( #37 ) 2010-05-31 22:41:36
Privát üzenet
BEOWULF

Ötödik ének

Útban a teremhez


Kövezett úton mentek a kardvivők
együtt előre. Kemény, kézmívű
vasingük villogott, gyűrűi fénylettek,
csapástól csengett. A csarnokhoz értek,
jöttek, s jó fegyverük félelmet gerjesztett.
Torkig voltak a tengerrel, és a terem oldalának támasztották nagy pajzsukat, kit varázslat vert keményre, padokra ültek; páncéljuk zörgött,
fegyverük csörgött. A falnál álltak
a hajós hősök harci lándzsái,
hegyük szürke kőris; vasban volt a csapat,
fegyverek díszében. Egy délceg dalia
kérdezte akkor a kardvivőktől:

"Honnan hoztok ti pompás páncélinget,
aranyló pajzsot, arcvédő sisakot,
s dárdát is ily sokat? Királyunk küldöttje
és tisztje vagyok én. Ilyen sok idegent
s ily vitéz sereget nem láttam sohasem
úgy vélem, szép hősök, hogy nem száműzetés,
hanem nagylelkűség hoz ide Hrothgarhoz. "

A híres bajnok bölcs beszéddel felelt,
Viharföld délceg, deli vitéze,
a sisakos hős: "Hygelacnak vagyunk
mi asztaltársai; Beowulf a nevem.
Hírül hozom én Healfdene fiának,
a dicső királynak, a te uradnak,
hogy miért jöttem, ha megengedi,
hogy az ő kegyes személyét köszöntsük."
Válaszolt Wulfgar, a vandálok hercege,
bajnokok bölcse, kit vitéz voltáért
sokan kedveltek: "Mivel te kéred,
mindjárt megkérdem a dánok fejét,
kincsek osztóját, a híres királyt,
a scyld nép urát, mit szól utadhoz,
s menten megmondja, tudtodra adja,
ha jó szándékkal jössz szállásunkra
Máris ment szólni. Hrothgar ült trónján
öregen s őszen, kardforgatói közt;
ment a vitéz, míg meg nem állt váll váll mellett a királynál
ismerte a híres harcos az edzett had szokásait.
Ily szóval szólt Wulfgar felséges urához:

"Itt van a geatok gerelyes csapata,
távolról tért ide, tengeren túlról;
e nemes hadi nép vitézlő vezérét
Beowulfnak hívják; kérnek ők, hallgasd meg,
nagy jó uram, hogy ők mit mondanak néked,
s szólj te is hozzájuk. Ne tagadd meg tehát,
ha várják válaszod, kegyosztó Hrothgar:
világosan vall rá szép hadi szerszámuk,
hogy nemes vitézek; biztos, hogy hős vezér
ki e harcosokat hazánkba hozta."
Válasz erre

kvízcity 33 ( #36 ) 2010-05-31 22:40:55
Privát üzenet
BEOWULF

Hatodik ének

Hrothgar és Beowulf szól egymáshoz

Hrothgar szólott hát, a scyldök pajzsa:
"Bizony, jól ismerem e bátor bajnokot,
a néhai nemes Ecghteow fia ő,
annak adta Hrethel geatok királya,
egyetlen lányát - s ím itt a sarja,
idejött, s itt igaz, jó barátokra lel
Gyakorta hozták hajósok hozzánk
a geatok adta ajándékokat,
s hírlelték azt is, hogy harminc ember
ereje lakik e híres hősnek
markolásában. Azt mondják, hogy őt
hozzánk, dánokhoz a Hadak Ura
nagy kegyből küldte, hogya gaz Grendel
ellen segítsen. Kincseket kínálok
e nagy vitéznek vakmerőségéért.
Siess hát serényen, sereged vezére,
gyújtsd ama hősöket együvé gyorsan,
s mondd nékik szép szóval, hogy szívből üdvözlik őket
a dánok. " Indult hát Wulfgar
az ajtóhoz, és kint azt mondta: "Üzeni
a dárdás dánok dicső királya,
hogy származástok nem titok néki,
s titeket, tenger tarajain jött
bátor bajnokok, szívből üdvözöl.
Járulhattok hát harci ruhában,
sisakban s páncélban Hrothgar elébe,
de a pajzs, dárda, nyíl, halált hozó holmi
hadd várja mind itt, mi lesz az egyezség. "

A hatalmas hősök körbekerítették
a nemes küldöttet; egyesek kint vártak,
vigyáztak a fegyverekre, mint meghagyta a vezér.
A többi sietett a Szarvas-terembe,
egy dán vitéz után; vonult a hadverő,
a daliák dísze, s megállt a csarnokban,
Ragyogott a vértje, vas inge villogott;
vasverő remeke -, s így beszélt Beowulf:

"Üdvöz légy Hrothgart Hygelacnak vagyok
vére és vitéze; már zsengén sok harcot
vívtam meg hadunkban; s hallottam hazámban,
mit művel Grendel, mint garázdálkodik:
hírt hoztak hajósok, hogy e csodás csarnok
siváran tátong, senki se használja,
amint az elfutó est fénye
az égbolt alatt az éjbe enyészik.
Népem nagyszeru bölcs bajnokai,
kiknél különb nincs, küldtek el hozzád,
jó Hrothgar király, hogy keresselek,
mert tudták, milyen erő az enyém:
maguk is látták, mint jöttem meg harcból
s béklyóban hoztam bősz ellent, ötöt is;
szétvertem a szörnyek népét, s éjjel kaszaboltam én le
sok tengeri kísértetet; csak bajt kerestek maguknak
a geatok vad gyűlölői: bosszút álltam barátimért,
sok gaz párát porrá zúztam;
most Grendellel szállok szembe
a szörnyeteggel tartok találkát,
az óriással. Egy kegyet kérnék
én mostan tőled, dicső dán daliák
fényes fejedelme, scyld nép oltalma:
nézd hosszú utamat, néped jó barátja,
vitézek védője, s ne tagadd meg tőlem,
hagyd, hogy én s hőseim, e kemény kardvivők,
a szörnytől tisztítsuk meg a te termedet.
Oly hírt is hallottam, hogy a rettentő rém
fegyvernek fittyet hány, vakmerőn veti meg.
Úgy legyen Hygelac, hatalmas haduram,
hajlandó hozzám, hogy én majd megvetek
kemény hárs-pajzzsal s karddal kezemben
kelni a harcra; jöjjön a bősz bitang,
birkózom kézzel, kar a kar ellen,
életre-halálra; ki ekkor elvész,
remélje Isten végső irgalmát.
Szerintem a szörny, ha győz, s ha teheti,
vígan felfalja a geat nép fiait,
vitézek virágát, mint gyakran gyilkolt már
a csata-csarnokban. Korántsem kell majd
fejemet fedned; hisz vérbe fagyva
hurcol el Grendel, ha meg kell halnom;
véres hullaként vinne majd haza,
nem szánna megenni a magányos szörny
mocsári barlangban; nem kell majd nagy búval
régi szokás szerint temetned testemet.
Ha harcban lesz vesztem, küldd el Hygelacnak
legjobbik vértemet, mely mellemet védte,
legkülönb ingemet, Hrethel hagyatékát,
Weland remekét. Megy a sors, mint akar!"
Válasz erre

kvízcity 33 ( #35 ) 2010-05-31 22:39:21
Privát üzenet
BEOWULF

Hetedik ének

Hrothgar válasza

Szólt erre Hrothgar, a scyld nép pajzsa:

"Barátom, Beowulf, jót tenni jössz hozzánk,
Vitézül védeni nagy harcban népünket.
Nagyon nagy csatát vívott az apád:
ő hozta a halált jó Heatholafnak,
a vitéz wylf hősnek; a geat nép emiatt
tartott a bosszútól, s száműzte távolra.
Onnan ő hozzánk jött, a déli dán törzshöz,
dicső scyld sarjakhoz, tomboló tengeren.
Épp én uralkodtam a derék dánokon,
dicső dárdások dús kincsű várán,
ifjú királyként; halott volt Heregar,
Healfdene fia, becsült, jó bátyám,
ki sokkal különb volt jómagamná1!
Aztán a viszályt váltsággal végeztük;
küldtem a wylf népnek habok hátán
bő ősi kincseket, s 6k békét esküdtek.
Szorul a szívem, míg megvallom másoknak,
hogy a gaz Grendel gyűlölködésében
mennyi gyalázatot tesz rajtunk termünkben
nagy hamarsággal: csarnoki csapatom
csapásitól csökken; sepri el a sors,
úgy retteg Grendeltől; de véget vethet
könnyen az Úr kegye tombolásának!
Mennyiszer esküdtek mézsörtől ittasan,
kupával kezükben kemény kardforgatók,
hogy a csarnokban csatázni fognak
a gaz Grendellel, bíznak jó kardjukban,
Hajnalban azután a csapat csarnokát
mindig vér szennyezte; ha reggel ragyogott,
a padlót s padokat vér tette lucskossá,
s tölté meg termünket; kipróbált katonám
kevesebb lett azzal, kit elvitt a halál.
Most ülj az asztalhoz, hallgasd figyelve
a hősök tetteit, s tűz gyúljon szívedben."
Helyet hagytak hát a geat hősöknek,
hogy együtt üljenek a pompás padokon,
a derék daliák, erőtől duzzadók,
kezdtek leülni; körbejárt egy szolga,
s a víg vitézeknek gyöngyös italt töltött
tündöklő kupákba; közben dalos zengett
tisztán a teremben; a dán s viharföldi
vitézek víg hada vidáman mulatott.
Válasz erre

kvízcity 33 ( #34 ) 2010-05-31 22:38:13
Privát üzenet
BEOWULF

Nyolcadik ének

Unferth kötekedése

Unferth, Ecglaf fia, ki a dán király
lába előtt ült, epés szóval szólt,
fújva bősz beszédét. A bátor Beowulf
nagy tengeri útja nagyon bosszantotta,
mert irigyelte, ha itt, e földön
kívüle bárki, bárhol, bármikor
hősi tettekkel tűnt ki az ég alatt

"Ama Beowulfvagy, ki a tág tenger
vizén versenyt úszott a vitéz Brecával,
vakmerő gőggel hívta ki a habot,
s dőre dicsekvésből éltével játszott
mély tenger torkában? S nem beszélhetett le
se barát sem ellen a kétes kalandról,
máris tapostátok tenger vészes vizét;
karotok kavarta az ár áramlását,
kézzel kapálózva siklottatok simán
a víz ösvényein. Tombolt a tenger,
tél szele túrta; kedvére hányt a hab
hét napig titeket; Breca tett túl rajtad,
tovább volt ereje; hajnalban a hullám
partra hajította a Heatho-Raemákhoz.
Onnan fölkereste szép szülőhazáját,
kit sok nép kedvel, a Bronding-földet,
hol Beanstan fiának vára, sok kincse volt,
s népe, kit kormányzott. Rád pirit minden,
mit Breca beszélt el igaz szavakkal.
Gondolom azt is, hogy Grendellel szemben
nem állnál úgy helyt rémítő rohamban,
rettentő harcban, ha mégis mernéd
várni a vérengzőt éjnek évadján."

Beowulf szólt erre, Ecgtheow fia:

"Beszéltél bőven, barátom, Unferth,
mézsörtől ittasan az imént Brecáról,
az ő útjáróL Nos. úgy volt igaz,
hogy több erőm volt a tomboló tengeren,
keményebb küzdelmem, mint bárki másnak.
Mondottuk mindketten kisfiú korunkban,
esküdtünk erősen, még ifjak lévén,
hogy kint a tengeren kockára tesszük
életünket - s szavunkat mi meg nem szegtük.
Kivont kard kezünkben, úgy szeltük habjait
a tág tengernek; magunkat így véltük
védni a bálnáktól; ő sehogy se bírt
elhagyni engem, gyorsabban úszva
hullámok hátán; s én őt nem akartam.
Úgy úsztunk együtt öt egész éjjen át
míg szét nem választott a tomboló tenger
háborgó hullám a vad, hideg homályban,
amint jött az éj és észak éles szele
száguldva fújt szembe. Az ádáz ár dühe
mind megvadította a mélység halait.
Megóvott engem az ellenségtől
kézzel szőtt, kemény, jó páncélingem,
arannyal futtatott vasával védőn
borítva mellemet. Húzott a mélybe
egy ádáz állat, erősen tartott,
szilárdan szorított; de mégis sikerült
a szörnybe szúrnom, szívébe mártanom
kemény, jó kardomat; a vészes vizek
hatalmas halát így veszejtettem el. "
Válasz erre

kvízcity 33 ( #33 ) 2010-05-31 22:37:25
Privát üzenet
BEOWULF

Kilencedik ének

"Így szorongtak szilajul százszor is
a fene szörnyek; a fizetséget
kardomtól kapták úgy ahogy kijárt.
Nem vidulhattak a víz vad rémei,
hogy körben ülve testemből tartsák
tetemes torukat a tenger fenekén
Sőt, hajnal hasadtán hullámtól hajítva
hevertek holtan, kard kaszaboltan
a parti porondon, hogy soha többé
útját ne állják utasoknak
tenger taraján. Keleten tündöklőn
kelt Isten fáklyája, csitult a csapkodás,
s így láthattam meg földfokok falának
széljárta szélét. óvja a sors gyakran,
nem szánt halálra, ha az hősként harcol
Élek, mert megöltem kardommal kilenc
tengeri sátánt. Sose hallottam
keményebb küzdésről az éji ég alatt,
sem árvább hősről az ár sodrában
Mégis megúsztam mérkőzésünket,
s az út elfárasztott. Ekkor az áramlat
haragos habjával elsodort engem
a finnek földjére. Te rólad viszont
még sose hallottam, hogy síkraszálltál
ily vészes bajt vívni. Ily bátran Breca sem
küzdött még soha, vér mosta karddal,
halálos harcban, hősi tettekkel,
sőt egyiktek sem - de sok a dicsekvés -,
te pedig édes fivéred éltének
vetettél véget; légy bármilyen furfangos,
Kárhozat vár rád, kín a pokolban.
Egyet mondok néked, Ecglafnak fia:
gaz Grendel, a rettentő rém
meg nem alázza annyiszor uradat
a Szarvas-teremben, ha elméd s szíved
oly vitéz volna, mint magad meséled;!
de hamar rájött, hogy hőstettektől,
hogy a scyld sarjaknak kegyetlen kardjától,
kemény rohamától kár lenne félnie.
Sarcot szed tőletek, senkit se kímél
a dánok népéből, gyönyörrel gyilkol,
pusztít és tombol, mert nem is támadják
a dárdás dánok. De én a geatok
hős kedvét s hatalmát hamar megmutatom
néki nagy harcban. Mehet már méz sörért,
ki csak kívánja, ha a népekre
holnap hajnal hasad, s aztán délben dicső,
hév sugárral süt majd a lángköntösű nap."
A havas hajú híres hadverő,
a kincsosztó király boldogan hallgatta;
hitte, hogy Beowulf, a nép pajzsa s barátja
Szilárd szándékkal szerez szabadulást.
Hangosan harsogott a hősök víg szava
kacagó kedvükben. Wealhtheow királynő
jött most a csarnokba, s mosollyal köszönté
az arany díszű daliák hadát;
és a nemes hölgy előbb hű hitvesét,
a nép szerette, nagy Hrothgar királyt
kínálta kedvesen habzó kupával,
míg mind mulattak; a győztes hírű
király is vígan volt a teli teremben.
Körben járt ekkor a Helmingek hölgye,
az ifjú s az idős hősöket kínálta
kincses kupákból, míg oda nem ért
a gyűrű-díszes dicső királyné
Beowulf mellé a mézsörös kehellyel;
köszönté a vezért, s köszöné Istennek
szép szóval, hogy vágyát teljesítette,
s egy vitéz végre vigaszt hoz néki
a véres tettekre. Kiitta a kupát
a kemény katona, s a királynőhöz
köszönetül így szólt szárnyaló kedvében,
így beszélt Beowulf, Ecgtheow fia:

"Szándékom az volt tengerre szálltamban,
hajóra ülvén harcosaimmal,
hogy valóra váltsam népetek nagy vágyát,
vagy pedig vesszek el a gonosz ellenség
kegyetlen karma közt. Vagy hősi tettel
ékítsem híremet, vagy éltem fogyjon el,
itt várjon végnapom e mézsör csarnokban."
Tetszett a bölcs hölgynek e büszke beszéd,
e deli dicsekvés; dús aranyékekben
ment ura mellé, hogy helyet foglaljon.

Számosan szóltak még azután ily bátran,
s tettek a teremben efféle esküket,
zengett és zúgott a diadalmas nép,
míg Healfdene fia nem indult nemsoká
nyugvásra térni. Tudta, hogy szörny
jő harcra szántan a híres terembe,
ha a napfényt nem lehet már nézniük az embereknek,
ha az éj már feketébe vonja végig a világot,
és suhanva sereglik a sötétség sok rémalakja,
s küzd egymással a felhők közt. Felkeltek mind a vitézek, búcsúztak egymástól, Hrothgar is Beowulftól,
kívánta, hogy épen, életben lássa még,
és a bor nagytermét ily szóval bízta rá:

"Mióta emelem kezemet s kardomat,
e dicső dán termet soha még senkinek
kezére nem adtam, kivéve tégedet.
Vedd hát át, s vigyázz jól a csodás csarnokra,
gondolj a hősökre, ő hangos hírükre, -
s őrködj a gaz ellen. Kapsz mindent, amit kívánsz,
csak élj, ha véget ért nagy munkád, hőstetted."
Válasz erre

kvízcity 33 ( #32 ) 2010-05-31 22:36:30
Privát üzenet
BEOWULF

Tizedik ének

Éjjel a csarnokban

Ekkor elment Hrothgar, el a scyld nép pajzsa,
hősei hadával a híres teremből
Wealtheowt keresni, kedves királynéját,
hogy véle háljon. Mindenki megtudta,
hogy híres uruk a gaz Grendel ellen
őrt tett a terembe, s az külön küldetést
kapott a királytól: küzdjön, ha jön a szörny.
Bizony, boldogan bízott a király
a kemény hősben, kit az Úr kegyel,
bizony, leveté és Beowulfra adta
remek páncélingét, ragyogó sisakját,
kezébe választott vasból vert kardját
adta, hogy használja harcban haszonnal.
Szólt rá a dalia pár dicsekvő szót,
mielőtt ment volna, hogy megpihenjen:

"Nem tartom magam hitványabb hősnek
halálos harcban, mint Grendel magát;
ha nem is kardommal kívánok küzdeni,
akkor is pokolra küldöm én páráját.
Nem elég erős ő, hogy engem levágjon,
s pajzsom nem üti át, ha harsog is híre,
hogy hogyan tud harcolni; ma éjjel mindketten
kerüljük a kardot, ha mer keresni,
fegyvert nem fogunk: dönt a bölcs Isten,
szent szándéka szabja majd meg,
hogy ki győzzön kettőnk közül,
kinek szálljon szerte neve
hangos hír harsány szavával."
s körül a többi tengeri hős is
lehajtá fejét a csarnok csendjében.
Egyik se hitte, hogy hazatérhet,
s szeretett honát még megláthatja,
népét s nagy várát, ahol nevelték.
Hiszen hallották, hogy már előttük
ott mily sok vitézt vitt el a vad halál,
hány dán daliát. De az Úristen
vigaszt vitt nékik, sikert szőtt sorsukba,
s az ellent egy, csak egy ember ereje
verte le a Vihar-vitézek számára
a halálos harcban. Igaznak ismerjük,
hogy a Mindenható megőrzi fajtánkat
örökkön-örökké. Éjben ködben sietve jött
a sötétben settenkedő, s a szarv-díszű ház
íjas őrzői, ők aludtak mélyen,
csak egy virrasztott. Híre járt, hogy éjjel
a szörnyű szellemet le nem győzhetik
sötétben, mert az úr azt nem akarja,
de a virrasztó várt vad haraggal,
hős kebelében, készült a küzdésre.
Válasz erre

kvízcity 33 ( #31 ) 2010-05-31 22:35:52
Privát üzenet
BEOWULF

Tizenegyedik ének

Az éji küzdelem


Éj leple alatt jött, jött a lápból
Grendel, ki isten haragját hordta;
emberi fajunk fő ellene azt hitte,
meglep majd néhány hőst a tágas teremben.
Futott felhők alatt, míg közel nem került
az arany dísszel dúsan borított
borpalotához. Bár nem először
kereste fel ő a király otthonát,
sohase lelt még, mióta lehelt,
ily bátor bajnok terem-őrzőket.
Jött hát a házhoz az örömtelen,
keserű kedvében. Öklétől azonnal
betört az ajtó, pattantak pántjai:
a borcsarnok száját borzalmas bosszúra,
bősz bajra tárta szét. Rögtön rá a rém
benn taposta már a pompás padlót,
őrjöngve tört be; ördöngös tűzben,
förtelmes fényben lángolt a szeme.
Látta, hogy sok vitéz vagyon a teremben
egy törzsből együtt, számosan szunnyadnak
az ifjú harcosok! Kacagós kedve lett,
hitte, hogy hajnal hasadta előtt
mind, egytől egyig elválaszthatja
lelküket testüktől: bőséges lakoma
lesz ebből, úgy látta: Soha még sorsa
nem hozott néki ennyi sok embert
enni egy éjszaka. Hygelac hatalmas
öccse őrködött, mit tesz majd, mint rohan
rájuk a rontó rém, emberek gyilkosa.
A szörny nem habozott, hanem hirtelen
megragadott vadul, védhetetlenül
egy alvó vitézt. Tépte szét testét,
koncokban kapta be szőröstül-bőröstül,
vedelte vérét; egészen elnyelte
a véres holttestet, két kezét, két lábát,
nagy hamarsággal. Máris megindult,
hogy kézbe kapja a szilárd szívű
harcost fekvőhelyén - feléje nyújtotta
förtelmes mancsát; fél karjára támaszkodva
rögtön felült a híres hős, fogadta az ellenséget.
Pár perc, s a bűnök pásztora rájött,
hogy nem talált még férfit e földön,
hőst, ki ily kemény, kegyetlen kézzel
tudná szorítni; a szörnynek szívét
félelem fogta el; futott vón onnan
ki a sötétbe, keresni az ördög
oltalmát - s nem tudott. Ott több vért nem onthat,
mint már megszokta mindaddig mindig.
A bátor Beowu1fnak eszébe jutott
esti beszéde, felállt hát egyenest,
s szorítá a szörnyet; repedt a rém ujja,
futott volna az már, de a hős fogta.
Hitte a hitvány, hogy kiszakad e kézből,
kiszökhet messze, s mentheti magát
mocsár mélyébe; kín volt a vasmarok
vad szorítása; vészt hozó útra ment
az ártó szörnyeteg a Szarvas-terembe.
Döngött a csarnok; a derék dánok,
vári vitézek, minden merész hős
rettegve hallá. Dúlt a két küzdő
dühében. Vad zajtól zengett a csarnok,
csak csoda őrizte, hogy össze nem dőlt,
s bírt ellenállni a bősz birkózók
tombolásának, bár kívül-bévül
mesteri módon kovácsolt pántok
tették szilárddá. Vad viadaluktól
kidőlt a padlóból az arannyal kivert
sok mézsörpad, melyet mindenki magasztalt.
Dehogyis hitték a dánok bölcsei,
hogy ember ereje e szép, csontdíszű
padokat egykor el tudná törni,
s ravaszul rombolni, hacsak nem lángok
ölelik lobogva. Vad lárma harsogott,
rémülten reszkettek a deli dánok,
mikor meghallották a falak felől,
mint bőgi Isten bősz ellensége
döglődő dalát, sebétől sírva,
vesztében vijjogva, jajveszékelve,
pokolra szálltában. Vaskézzel szorítá,
ki erősebb volt minden embernél
a kerek földön ama napokban.
Válasz erre

kvízcity 33 ( #30 ) 2010-05-31 22:34:29
Privát üzenet
BEOWULF

Tizenkettedik ének

A győzelem

Sehogy sem akarta a hősök oltalma
a vészes vendéget élve elengedni,
hisz nem hitte, hogy hasznára válhat
bármely népnek is Beowulf hősei
rögtön kirántották ősi kardjukat,
védeni vágyták vezérük életét,
a híres hercegét, ha hatalmukban áll.
Sejteni nem tudták, küzdelmüket kezdve,
e vitéz vakmerők, kik vagdalkozva
minden oldalról, kezükben kardjukkal
keresték lelkét, hogy a gaz Grendelt
varázslat védi; nincs oly kemény vas,
nincs kovácsolt kard kerek e földön,
nincs győztes fegyver, mely fogni tudná
förtelmes testét. De földi létünknek
ama nagy napján erős ellene
mégiscsak elküldte a messzi útra,
a szörnyű szellemnek nyomorult vége lett.
Kiderült, hogy aki gyilkosan gyűlölte
emberi nemünket és a nagy Istent,
s megátalkodott sok merényletében,
azt teste többé nem tudja szolgálni,
hisz Hygelac hős unokaöccse
szorítja szörnyen. Gyilkosan gyűlölték
ők ketten egymást. Üvöltött kínjában
a rettentő rém; roppant seb repeszté
széjjel a vállát; szakadtak inai,
szétmentek izmai. Így a sors Beowulfnak
szánta a babért; szaladhatott Grendel
halálos sebével mocsári mart alá,
bús menedékbe; tudta ő biztosan,
hogy éj jön rá immár, és élte napjai
meg vannak számlálva. A dánok vágyai
a véres harc után valóra váltak.

Hrothgar szép termét így tisztítá meg
a távolról jött bátor, bölcs bajnok
a gyűlölt gyilkostól. Dicső diadalt
hozott az éji harc. Állta a geat hős
a dánoknak tett esteli esküt;
minden bajukat, sok bánatukat,
a kínzó bút, kit keserű kényszerből
kellett korábban tűrniük, Beowulf
levette vállukról. A bátor bajnok
biztos bizonyságul Grendelnek gyilkos
kezét lerakta karostul, vállastul
a tágas terem teteje alatt.
Válasz erre

kvízcity 33 ( #29 ) 2010-05-31 22:33:49
Privát üzenet
BEOWULF

Tizenharmadik ének

Ünneplés


Hallottam, hogy reggel sok derék dalia
keríté körbe a kifosztott termet;
közelről s messziről mentek a vezérek,
távoli tájakról, hogy lássák a csodát,
mi maradt Grendelből. Senki sem sajnálta

a bajt csináló csúf pusztulását,
mikor látták a legyőzött lábnyomát,
mint vonszolta magát a vízi rémek
vackai felé futamodásában,
vérnyomot hullajtva halálos sebéből.
Véresen tombolt a tajtékos tó vize,
örvénylett, vérrel összekeverve,
harctól hullt vértől forrón forrongott,
ott bújt meg bús bajban a halál fia,
lápi rejtekben vált meg a világtól,
s pogány páráját a pokol várta.

Pompás prüszkölő paripák hátán
az összesereglett idős és ifjú
vitézek vígan vágtattak vissza
haza a mocsárból. Magasztalták a hős
merész, nagy tettét, mondották mindétig,
hogy északon s délen, a két tenger között,
a kerek világon, a kerek ég alatt
nem termett nemesebb, pompásabb pajzsos hős,
ki méltóbb lenne királyi rangra,
de nem kicsinyelték így kedves urukat,
a híres Hrothgart, hisz az jó király volt.

Néha a leventék ugratták lovukat,
versenyt vágtattak, futtatták a fakót,
hol ők az ösvényt simábbnak találták,
s a legjobbnak látták; közben a király
egy hőse, tömérdek ének tudója,
ősi örökség őszülő őrzője,
sok szép, új szót szerzett, szépen szőtt szavakat,
új, ékes énekre. Dalolt a dalia
Beowulf útjáról, igazat beszélve,
sikerrel mesélt, remekül regélt,
megújult módon. Mindenről szólott,
mit Sigemundról hallott egykoron,
soha nem hirdetett sok hősi tettről,
Waelsing vitézségről, messzi utakról,
harcokról s bűnökről, mikről mit sem sejtett
senki emberfia, csak ő és Fitela,
mert őszívesen mesélt el effélét
unokaöccsének, ki mindig megosztott
minden bút, bánatot s bajvívást bátyjával,
hisz oly sok óriást kardélre hánytak,
kettesben küzdve. Halála után
hangos hír zengett Sigemund királyról,
ki elpusztított egy kincset őrző
iszonyú sárkányt A nemes ifjú
egymaga vívta vakmerő harcát,
Fitela nélkül, szürke szirt alatt;
keresztülszúrta kardja a szörnyet,
ama szirtben állt meg a nemes acél,
s kimúlt a kártevő. Egy-kettő elveszett
ekképp az ellen, s a kinccsel kedvére
kezdhetett bármit a bátor bajnok.
Ragyogó fegyverrel rakta meg bárkáját,
dús drágaságokat vitt el a vízen
Waels vitéz sarja; a sárkány elhamvadt.

Ó lett a legnagyobb hírű hős messzire
sok bátor tettével, bajnokok oltalma,
népe nagy királya - előbb ő így virult;
Heremod herceg harcai után
hanyatlott Sigemund hatalma és híre;
az ifjú Heremod előbb igaz volt,
s jó fejedelem; bizony, sok bölcs búsult
később, mert remélték, hogy küzd a rossz ellen,
s gyakran gyászolták, hogy gyilkos gyötrelme
lett az egész népnek; túl soká túrték
tengernyi gondjuk háborgó habjait,
aztán száműzték az óriásokhoz,
hadd menjen hamar biztos halálba,
bár régebben remélték, hogy jó király lesz,
s védi népének kincsét, várait,
a hősök hazáját. Bezzeg Beowulf
az egész népnek legjobb barátja lett,
nem mint Heremod, ki hitvány s hamis volt.

Ismét versengve vágtattak az út
sárga porondján. Sietve suhant
a hajnal fénye. Haladt a sok hős,
sok merész harcos a magas teremhez,
ment nézni a csodát. A nagy király is,
a kincsek őrzője, különbnél különb
nemes kísérettel, a királynéval
s számos szép szűzzel az asszonyházból
megindult menten a mézsör-csarnokhoz.
Válasz erre

kvízcity 33 ( #28 ) 2010-05-31 22:33:12
Privát üzenet
BEOWULF

Tizennegyedik ének


Grendel Karjánál


A terem küszöbén állva tekintett
Grendel karjára s az arannyal kivert
magas mennyezetre Hrothgar, s így szólott:
"Adjunk hát hálát hamar az Úrnak,
hogy ez van előttünk! Tűrtem sok sérelmet
s gazságot Grendeltől; de mindig tehet
a Mennyek Pásztora csodát csodára.
Hisz nem is régen remélni sem tudtunk
sehonnan segélyt a bú s baj ellen,
míg a legszebb ház lakatlan állott,
s véres szenny, vérfoltok boriták belsejét.
Nagy búban-bánatban egy bölcs sem hitte,
hogy valaha is védeni tudnók
vitézeink várát a szörnyű szellem
ereje ellen. Erre egy hős jött,
ki Isten kegyével olyat vitt véghez,
mit mi mindnyájan meg nem tehettünk
se csellel, se karddal. Ha mindezt megéri
bármely szűz, ki ilyen fiat szül fajtánknak,
emberi nemünknek, bizony, elmondhatja,
hogy az Úr nagy kegyét, áldását küldte rá
s kis magzatára. Most, kedves Beowulf,
daliák dísze, fiammá fogadlak,
szívből szeretlek, s új rokonságunkat
szentül megőrzöm. Legyen meg mindened,
mit szemed-szád szeret, ha rajtam állhat.
Csekélyebb tettért is jó sokszor juttattam
javakban jutalmat oly közvitéznek is,
ki harcban hátrább volt Te olyat tettél most,
daliák dísze, hogy hangos hír dicsér
örökkön örökké. A Mindenható
ékítsen erénnyel, mint eddig éltedben. "

Ecgtheow fia, Beowulf így beszélt:
"E kemény harcot Ő nagy kegyéből
küzdhettem végig, vakmerőn híva ki
a nem ismert erőt. Ám nagyon kívántam,
hogy láthasd leverve a gyászt hozó gyilkost,
fegyverben fekve, földre terítve!
Szándékom volt hát, hogy szilárdan szorítva
szegezzem az ádázt halálos ágyára,
hogy fogásomtól végsőket vergődve
váljék testétől pokoli párája.
Menekültében meg nem foghattam,
szökött, s a Szent hagyta; jó, hogy szoríthattam
a gyűlölt gyilkost, de aztán túl gyorsan
tűnt tova az éjbe. Egy kezét elhagyta
karostul, vállastul, hadd vesszen, ha árán
mentheti magát; nem vidította már
nehéz bajában néped nagy bánata,
s nem is élt már soká a gonosz, gaz pára
sajgó sebével, sok vétke súlyával,
bajt hozó bilincsben, morzsoló marokban,
öldöklőn öleltem; várja már végzetét
a vétkes vérontó, a hírhedt hitvány,
hogy a Menny Ura mit mér majd rája."

Egy hallgatag harcos, Ecglafnak fia,
figyelt, míg dicsekvén folyt a szó a harcról,
s nézték a nemesek, mit tett a merész hős,
sisakja csúcsán túl csudálták a kezet,
a szörny tíz ujját, melyen úgy meredtek
körmei, mint hegyes, kegyetlen karmok,
acélnál szilárdabb széttépő szegek,
vérontó fegyverek. Mindenki úgy vélte,
hogy semmi keményebb sem sújtott még felé,
a legjobb vas sem, mint a vad rémnek
véres vész-keze, hogy széjjelszaggassa.

Válasz erre

kvízcity 33 ( #27 ) 2010-05-31 22:32:39
Privát üzenet
BEOWULF

Tizenötödik ének

Az Ajándékok


Diadalt hirdettek a kézzel díszített
szép Szarvas-csarnokban; sok férfi s fehérnép
jött ékesíteni az édes bor házát,
a vendég-vidítót. Falain szőtt szőnyeg,
s szikrázó arany dísz, sok csoda csillogott
bármely bajnokra, ki bámult rája.
A tündöklő terem össze volt törve
belül, bár vaspántok védték, s az ajtók
sarka mind szétment; csupán a mennyezet
maradt meg épen, mikor a vérszívó,
az ádáz szörny szaladt, hogy mentse nyomorult
bőrét s életét. Bajos ám szökni
a nagy kaszástól- tegye, ki tudja.
Grendel is kényszerült keresni helyet,
hol minden lélek, ki földünk lakója,
ki ember gyermeke, nyugodtan nyughatik,
hol pora pihenhet, s élete nagy torát
kialudhatja.

Itt volt az ideje,

hogy Hrothgar induljon a tág teremhez:
ott kívánt lenni, lakomát lakni.
Sohasem hallottam számosabb sereget
szebben viselkedni kincsosztójuk körül.
Padokra ültek a vitéz vendégek,
víg torra várva; illően itta
a mézsört mindenki a magas csarnokban,
a nemes nemzetség, a bátor bajnokok,
Hrothgar meg Hrothulf. Barátok hadával
telt meg a terem; korántsem kelt még
köztük, a scyld nép közt ármány és árulás.
Arany lobgót adott át Hrothgar
jó Beowulnak, hogy jutalmazza,
pompás hadi zászlót, sisakot s páncélt,
kincses kardot adott a nemes nép előtt,
látták a leventék. Beowulf emelte
s kiitta kelyhét. Nem volt ám szégyen
ily kincset kapni a hősök előtt.
Sose hallottam, hogy a sok vitéz
annyira jó szívvel adna négy nagy kincset
dús arany holmit idegen hősnek.
Pánt s perem köríté kívül a sisakot,
a fejet védve, hogy a vasreszelő
szelni kész fia szét ne metszhesse
s el ne veszejtse edzett gazdáját,
ha harcban vágtat, verni az ellent.
A hősök atyja hozatott nyolc lovat
arany szerszámút, a Szarvas-terembe
az ívek alá; az egyik nyerge
arannyal volt ékes kövekkel kiverve.
Az harci nyerge volt Healfdene fiának,
ha készült karddal küzdeni menni
a hadak élén; rajt sose hűlt heve
a híres hősnek, ha hulltak a holtak.
A dánok oltalma ott odaadta
Beowulfnak birtokul az összes kincseket,
jó fegyvert, jó lovat, hogy joggal használja.
A hősök kincsének királya ily nemes
jutalmat juttatott a jeles tettért,
sok remek jószágot; nem is róhatja meg,
ki csak színigazat szeretne szólani.
Válasz erre

kvízcity 33 ( #26 ) 2010-05-31 22:32:02
Privát üzenet
BEOWULF

Tizenhatodik ének

Éneket mondanak Finnről és Hengestről


A mézsört mérető mindannyiuknak,
kik tenger tajtékán Beowulffal tartottak,
a tág teremben kincseket rendelt
örökségül, s aranyat adott
azért az egyért, kit Grendel gazul
megölt, mint sok mást is meggyilkolt volna,
ha meg nem másítja sorsuk a Mennybéli,
s nem küld egy kemény hőst. Az úr akkor is
kezében tartott mindenkit, mint most.
Értsük hát s érezzük az ő szent szellemét,
gondviselését. Garmadával lát
jót s rosszat, ha ki e háborús napokban
hosszasan hányódik a hamis világban.

Mindenki dalolt, muzsika zengett,
Hrothgar sok vitéz vezére előtt,
pengett a hárfa, harsant az ének,
víg volt a terem. Hrothgar lantosa
a mézsör után éneket mondott:

A vadkan-sisakos Finn-fiak váratlan
támadtak Hnrefre, a deli dán hősre,
s a fríz földön lelte halálát e harcban.
Így hát Hildeburh csak átkozhatta
a jütök ármányát; ártatlan véreit
vesztette ó el e hársfa pajzs harcban,
fivérét s fiát; megírta a sors, hogy
dárdától haljanak a hölgy fájdalmára.
Hoc lánya hogyisne siratta volna övéit,
mikor hasadt a hajnal,
s fényben fürödve megpillantotta
meggyilkolt véreit, kiket a világon
legjobban szeretett. Finn legtöbb vitéze
ott veszett, s merőben csak kincse maradt meg.
Így nem tudott már a csata terén
Hengest hadával viadalt vívni;
a néhány túlélő e vezér népével
szembe nem szállhatott. Finn alkut ajánlott:
egyik nagy házukat átadják nékik,
termestül, trónostul; így majd a dánok
felében bírhatják a jütök javait;
kincsosztásokkor Folcwalda fia
bármelyik napon, mely megfelelt nékik,
vendégül várja Hengestnek hadát
dús drágasággal, aranylemezzel,
akár a frízeket, kiket ily kincsekkel
sokszor serkent ő a sörcsarnokban.
Mindkét fél azt hitte, hogy biztos békét hoz
ez az egyezség. Fogadkozott Finn
Hengestnek őszintén, erős esküvel,
hogya túlélőkért a bölcsek tanácsát
tisztelni fogja, s a békét senki
meg nem szegheti, se szóval, se tettel,
s meg nem említik cselből a múltat,
s hogya fél-dánok fejének gyilkosát
kényszerből követték, mert nem volt vezérük,
s ha majd bármely fríz újra uszítna,
a gyilkos gyúlölet említésével,
a pallos éle vágja el éltét.

Máglyát raktak hát, s ragyogó aranyat
hoztak a kincstárból; a hős scyldfiat,
a legjobb harcost láng ágyra fektették.
A máglya lángja közt lehetett látni jól
a véres vasinget, a vasból vert vadkant,
arannyal bevonva; sebbel borítva
sok nemes harcost, ki küzdve esett el.
Kiköté Hildeburh, hogy fektessék fiát
fivére mellé a magas máglyára,
tegyék a testét emésztő tűzbe
vállt a váll mellé. Siratót süvöltött,
jajongott Hildeburh. Szállt a hős fölfelé,
a felhőkig fodrozta fel füstjét a legnagyobb máglya,
s pattogott a sírhalomnál; szertefolytak a fejek, széjjelnyíltak a sebek, szökött a vér belőlük,
a test bús marásiból. A legmohóbb szellem,
a láng mind elnyelte, kiket a harc elvitt,
a nép ékességét; csak hírük szállt szerte.

Válasz erre

kvízcity 33 ( #25 ) 2010-05-31 22:30:56
Privát üzenet
BEOWULF

Tizenhetedik ének

A Finnről való ének vége

Sok vitéz veszett ott, s a jó bajtársak
fedelet kerestek a frízek földjén,
házakat, várakat. A véres télen
Finnél lakott még Hengest, de folyton
bosszúra gondolt bús balsorsában;
nem bocsáthatta még ív-orrú bárkáját
a bősz tengerre; bömbölt a vihar,
hullámot hajtott; a tél jégbilincsbe
verte a vizeket; várták az új évet,
kémlelték, jön-e már a kedves kikelet
életet újító, ékes, szép évadján
újra az udvarba. Tovatűnt már a tél,
virult a vidám föld. Várta hát Hengest,
hogy hazahajózzék; de inkább gondolt
bosszúra, mint az ív-orrú bárkára;
túnődött, mint tudna támadást kezdeni,
hogy a jüt fiak sose feledjék.

Nem fogadta hát meg többüknek tanácsát,
mikor Hunlafing vasból vert villámát,
a legjobb kardot Finn mellébe mártá;
megtudták a jütök, milyen a dán fegyver.
Így a merész Finn a maga házában,
kapta halálát kegyetlen kardtól
Guthlaf és Oslaf is tombolva támadott,
Hengest a házában mesélte, mennyi bajt
s keservet tűrtek kóborlásukban.
Most, győztes harc után tündöklött egy terem
Finn fényes kincsétől, ki saját házában
került dán kézre; sok drága, dús holmit
tudtak ott találni: gyémántot, gyöngyöt,
aranyat, ezüstöt. A hős dán harcosok
hajókba hordták, vitték a vizeken,
és véle vitték a fríz királynét,
a fejedelmi nőt a dánok földjére,
haza, a népükhöz.

Véget ért az ének,
a lantos szép szava. Zúgott a víg zaj,
pezsgett a jókedv; pompás kelyhekbe
csurgott a jó bor. Jött akkor Wealtheow
arannyal ékesen, arra, hol két hős ült,
nagybátyja s öccse: ekkor még egymáshoz
igazak voltak. Unferth udvarnagy
ült Hrothgar lábánál; mind bíztak benne,
hogy eszes s nagylelkű, bár nem volt kegyes
a kardjátékban. Szólt a kedves királynő:

1"Idd ki e kelyhet, kegyes, jó uram,
néped nagy kincsosztó, arany barátja,
s légy boldog, beszélj a bátor geatokhoz
szép szelíd szóval, mint megérdemlik,
kincsedből, mi tiéd közel és távol,
köszönd meg bő kézzel, mit tőlük kaptál
Azt mondták nékem, fiadnak fogadod hősüket.
Termünk meg van tisztítva, csillog a csarnok;
légy vígan, míg lehet,
mulass, míg mézsör van, s hagyd nemzetségedre
néped és földed, ha szólít a sors szava,
ha majdan menned kell. Ismerem én jól
a hős Hrothulfot, hogy rendben tartja
a zsenge hadat, ha nála hamarabb
hagyod el e földet, scyld fiak fő pajzsa,
hiszem, hogy jóval fogja fizetni
magzatainknak, ha mindent észben tart,
mit mi kedvére és megbecsülésére
tettünk, míg gyermek volt valaha régen.
A padhoz fordult, hol fiai ültek,
Hrethric meg Hrothmund, és sok-sok hősnek
sarjai együtt; ott ült Beowulf is,
a bátor bajnok, a két fivér közt.
Válasz erre

kvízcity 33 ( #24 ) 2010-05-31 22:30:15
Privát üzenet
BEOWULF

Tizennyolcadik ének

Beowulf ünneplése


Kedvesen köszönté a hölgy a hős harcost,
és nyájas szóval nyújtott át néki
csavart aranydíszt; két karkötőt is,
vértet meg gyűrűiket, s gyönyörű nyakláncot,
szebbről nem meséltek nékem a nap alatt.
Sohasem hallottam hősről, ki különb
kincset viselt volna, mióta Hama
világos várába vitte a Brosingok
nyakláncát s ékeit; elfutott Eormenric
bősz ármányától, s baj nélkül élhetett.
Majd Hygelacé lett a pompás páncéling,
Swerting utódjáé, ki újabb útján
lobogót lengetve küzdött a kincsért,
védte a zsákmányt; végzete elvitte,
míg merő gőgből a bajt kereste
küzdve a frízekkel. Drágakő-kincset
vitt át a vad víznek végtelen kelyhén,
a nemes, nagy király; pajzs alatt pusztult el.
A frankok fedezték fel az ő testét,
vasing, karkötők, sok drága, dús kincs
holtakat kifosztók kezébe került
az öldöklés után; a geatok őrizték
a csatateret. Felzúgott a csarnok.


Vidító italt vitt Wealhtheow, s így szólott:

"Drága Beowulf, használd e dús holmit,
a nép nagy kincsét, viseld a vértet,
s vígan virulva boldogulj véle;
légy jó erőben, s ím itt ez ifjakat
jól irányítsd majd; jogos a jutalmad
kivívtad, hogy téged örökké tiszteljen,
ki fegyvert forgat közel és távol,
hol tenger tajtékja az égig ér fel,
a szél lakáig. Légy boldog, míg lehelsz,
nemes nagy ifjú! Kívánok néked,
kényelmet, kincseket. Légy te is, fiam,
tettekben okos, jó, örömet okozó!
Itt minden harcos igaz egymáshoz,
szelíd a szíve, hű az urához,
egyet akarnak, s kész arra népünk;
most ittas, de megtesz mindent, mit mondok."

Indult a padokhoz; páratlan tor volt ez,
sehogy sem sejték a dáridós daliák,
hogy sokuk sorsa, a rég megírt balvégzet
rettentőn ront rájuk egykor az est után
ha Hrothgar távozott, hogy a házába
menjen meghálni. Telt maradt a terem
rengeteg vitézzel, mint régen szokás volt.
Fekhelyekkel fedték a fali padokat,
párnával, pokróccal. Ledőlt egy levente,
kit véres végzet várt, egy padon pihent el,
hársfából remekelt ragyogó pajzsát
rakta le párnának. Padokon hevert
sok hegyes sisak a hősök fölött
sok vasgyűrűkből szőtt pompás páncéling,
sok súlyos dárda. Szokásuk szerint
küzdésre készek voltak, mint mindig,
ha otthon, ha hadban, ha mindkét helyen
bármikor bármilyen baj lesne bőszen
dicső urukra. Ily derék nép volt ez.
Válasz erre

kvízcity 33 ( #23 ) 2010-05-31 22:29:35
Privát üzenet
BEOWULF

Tizenkilencedik ének

Újabb éji merénylet

Aludtak azután. Ám egy hős álmában
rettentőn megjárta, mint már oly sokszor
történt, míg Grendel járt a terembe,
s míg meg nem lakolt a garázda gaztevő
sok gonoszságáért. Többen is tudták
s látták széltében, hogy él a szörny után,
s bosszúért liheg egy baljós szellem
a bús harc nyomán; rémek rút banyája,
Grendel bősz anyja bajt forral begyében;
a vészes vizekben lakott lappangva,
hideg hullámokban, mióta Káin
karddal ölte meg egyetlen öccsét,
atyjának fiát; futott a gyilkos
bűn bélyegévei, el minden embertől,
pusztában lakni. Lett tőle számos
vészt szülő szellem, az átkos Grendel is,
a gyűlölt gyilkos, ki a Szarvas-házban
virrasztó vitézzel vívott nagy viadalt.
Szorult a szörny ott szilárd fogásban,
emlegethette az ellenfél erejét,
azt a nagy adományt, kit Isten küldött,
kinek kegyében, segedelmében
a bajnok bízott; azzal bírta le
a pokol szellemét. E szilaj gyilkosa
emberi fajtánknak futott, hogy leljen
helyet, hol meghalhat. Anyja elindult
bajt hozó útjára, mohón és búsan,
hogy bosszút álljon átkos fiáért

A Szarvas-házhoz jött, hol szerte szunnyadtak
a dán daliák. Ám hamar jaj harsant
a bajnokok közt, alighogy benn volt
a bősz boszorkány. Borzalmuk kisebb is
lehetett volna, hisz a nő harcban
gyengébb a férfinál, ki fegyvert forgat,
ki kardot köt fel, kovácsolt acélt,
fején vadkan-sisak, s véres a pallosa,
villogó pengéje villám az ellennek.
Volt a teremben kovácsolt kard is
padokra téve, s pazar pajzs is,
de feledtek pengét, páncélt, sisakot,
mikor a rút rém reájuk rontott.

Mindenki menekült ki a teremből,
menteni magát, mikor meglátták.
Hirtelen kezébe kaparintott a szörny
egy nemes harcost, s hurcolta lápjába?

Hrothgar legjobb társa s vitéze volt az
a két tenger közt, jó pengés pajzsosa,
nagy hírű hőse, kit szunnyadtában
ölt meg a boszorkány: Beowulf nem volt ott,
mert kincsosztás után máshova kérették
a vitéz geat vezért. Háborgott a terem,
látták, hogy társuknak hogyan hull vére,
s viszi őt el a szörny; fájdalmuk feléledt,
mindenki gyászolt. Gyötrelmes ár volt,
hogy a két nép hada hősei vérével,
fizessen folyton. A bölcs királynak,
az ősz hadverőnek háborgott a lelke,
szeretett hősének halálát hallván.

Nagy hamar hívták hozzá Beowulfot,
győzelmek gyermekét. Ment is a híres hős
hajnalok hajnalán hadával együtt
a bő kéz termébe, a bölcs király elé,
ki várta, hogy végződjék végre a sok vész,
s változást műveljen a Mindenható.
Döngött a padló, haladt a deszkákon
a dicső dalia derék népével,
kérdezni kívánta a kegyes királyt,
ingwinek istápját, hogy hált az éjjel,
s miért hívatta ily hamarsággal.


Válasz erre

kvízcity 33 ( #22 ) 2010-05-31 22:28:37
Privát üzenet
BEOWULF

Huszadik fejezet

Hrothgar szól a szörnyről

Szólott hát Hrothgar, scyld nép oltalma,

"Ne kérdd, jól háltam-é? Jaj nekünk újra,
új bú bánt bennünket! Elhunyt Aeschere,
Yrmeruaf bátyja, bölcs eszű barátom,
titkaim tartója, tanácsok tudója,
kenyeres pajtásom kemény küzdelmekben,
mikor fejünk védve gyilkos gyalogharcban
a sok sisakra sújtottunk. Ki még oly nemes,
ki oly kiváló s bölcs, mint becsült barátom.
Termünkből vitte el tőlünk a kegyetlen,
kóborló kísértet; sejtelmem sincs, hová
ragadta őt a rontó rém rohanva
dús dáridónak. Dühében tette,
mert minap megölted Grendelt,
morzsoló markoddal szaggattad széjjel,
hisz nagyon sokáig gyilkolta népemet,
hóhérként öldöste; harcban hullott el,
sok bűne súlyával; s most jött egy másik
rettentő rabló, bosszút lihegve
még tovább vinni a véres viszályt,
s vélheti váltig a vár sok vitéze,
ki a kincsosztót szívéből szánja,
nagy bánatában, hogy nincs már a kéz,
mely mindig mindent megtett, mit kértek.

Mesélték nekem ott élő népek,
s tanácsot tartó urak termünkben,
hogy a gyepűkön két roppant rémet,
lápokban lakót láttak kísérteni
két szörnyű szerzetet; csak némber lehetett
egyikük, erre mind erősen esküdtek,
a másik förtelmes fajzat meg formára
föltétlen férfi volt; száműzve bolyongtak,
nem nőtt oly nagyra senki más ember,
mint az, kit a nép Grendelnek nevezett;
atyját nem ismerték, ha ugyan nemzé
bárki is e bűnös, borzalmat hozó,
rejtélyes szellemet. Titkos tanyájuk láp,
csikaszok csapása, szélfútta sziklafok,
vészes dágvány-ösvény vad hegyi folyónál,
mely ködös földfok alján fut föld alá,
tomboló árjával; Nincs messze a mocsár,
csak egy mérföldre a tenger mentén;
fölötte fagyos fák a sziklák falain;
vénséges, vad erdő vet árnyat a vízre.
Éjszaka évadján rém-csuda remeg ott,
tűz ég a víz tükrén; nincs élő ember,
nincs agg bölcs, ki annak mélyét ismerné.
Ha a puszták gímjét, a gazdag agancsút
vadul szorongatják vérszomjas ebek,
s hosszú hajsza után eléri az erdőt,
inkább meghal, de ott nem mer megbújni,
magát ott rejteni. Mit sem ér ott a kard,
víztölcsér csap fel a fekete felhőkig,
miket szél szaggat szét, s ver égiháború,
sűrű ködöktől sötét a levegő,
sírnak az egek. S most megint csakis te
segíthetsz rajtunk. Még nem tudod, milyen
a szörny-szállás, a gazságban gazdag
ronda rém rejteke; lelj rá, ha nem rettegsz!
Tettedért én téged megjutalmazlak
régi kincsekkel, gyémántgyűrűkkel,
mint már megtettem, ha meg tudsz térni."
Válasz erre

kvízcity 33 ( #21 ) 2010-05-31 22:27:53
Privát üzenet
BEOWULF


Huszonegyedik ének


Grendel nyomában


Beowulf beszélt, Ecgtheow fia:

"Ne búsulj, bölcs Hrothgar; bármely barátomért
jobb bosszút állnom, mint soká siratnom.
Vára vég bárkire e földi világon,
vigyen hát végbe vitézi tetteket
elhunyta előtt; ez legszebb emléke
a hős harcosnak halála után.
Kelj fel hát, király, keressük tüstént
a gaz Grendel-fajzat lábának nyomait.
Fogadom, hogy nem fog eltűnni előlünk
se föld gyomrába se hegyi erdőn,
se tenger mélyén, bárhova bújjék is.
Tűrj el hát bátran bármilyen bánatot,
mi csak még érhet a mai napon. "

Felugrott az agg, és hálát adott
Istennek, hogy a hős ily erős hitet tett.
Felszerszámozták Hrothgar font sörényű
friss paripáját; a vitéz vezér
pompázott rajta; pajzsos gyalogság
nyomult előre; elhagyták az erdőt,
s messziről látszott a lábnyomok lánca,
ment a szörny át mezőn, sötét mocsáron:
nyílegyenest vitte az ifjú vitézt,
a legkülönb hőst, kit lelke elhagyott,
s ki Hrothgar társa volt a kormányzásban.
Beowulf áthaladt szédítő szirteken,
nehéz ösvényeken, nem látott utakon,
keskeny csapásokon, meredek martokon,
s rengeteg vízi rém rejtekén tört át.
Vonult az élen néhány bölcs vitézzel,
s kutatta közben a helyes utat
egy szürke szikláról szomorú hegyi fa
hajlott le hozzájuk hirtelen;alatta
tespedő víz pangott tisztátlan tükrével,
vértől vöröslőn. Gyászban gyötrődtek
a dán daliák, lázong ott lelkük,
szíve szakadt meg minden vitéznek,
mivel a zavaros tenger egy zátonyán
meglátták Aeschere eldobott fejét
Vérrel buzgott a víz - borzadva nézték-
Vérért kiáltott. Kürt szava harsant,
vad harcra hívott, kelt fel a gyalogság
kígyók hemzsegtek a hullámokban
soha nem látott sárkányok Sürögtek
hevertek a marton az ár rossz rémei
kik reggel gyakran rengeteg bajt hoznak
a vízi vándorra vitorlák útjain,
bősz férgek forogtak. Mind felzúdultak
ádáz dühükben: hallották dalolni
a kürtöt. A vitéz Vihar-nép vezére
messziről öldöste őket nyilakkal,
szívükbe talált, s az úszó szörnyek
hulláját hullám vitte hátán,
s vetette végül a magas mart felé.
Egy-kettő elérték vadkan-lándzsákkal,
keményre kovácsolt szakállas-dárdákkal,
nagy hamarsággal a partra húzták,
s nézték a férfiak a furcsa víz-szelőt,
a vészes vendéget.

Vitézi vértbe bújt

Beowulf, mit se bánt, nem gondolt éltével;
a kézzel készített pompás páncélingre
úszás próbája várt a tenger vizében,
s védnie kellett a vitéz testét,
hogy ellen marka ne tépje mellét,
és ne érhessen az életéhez,
sárarany sugárzott sisakján; felette,
hogy fedezze fejét majd, mikor megjárja,
a tenger mélyét, háborgó habját;
sisakján pompás pánt, kit régen remekelt
hajdani vasverő, varázsos mester;
vadkanfej volt rajta, hogy át ne vághassa
soha oly kard, kit kovácskéz készített.
Más fontos fegyvert kölcsönzött néki
szorultságban Hrothgar szóvivője,
(Hrunting nevű kardját, a nagy markolatút,
metsző acélból, mérgező ág-dísszel,
ki ősi örökség kincséből maradt rá,
vér edzé csatákban, harcban nem hibázott
soha senkinél, ki kézbe fogta,
mikor merészen ment véres útra
ellenség földjére. Nem első eset jött,
mikor e pallos csatában csengett.

Bizony, nem gondolt rá Ecglafnak rokona,
az erős bajnok, mit beszélt borosan
két estével elóbb, rábízván a pallost
egy még jobb hősre; Ő maga nem merte
háborgó hab alatt éltét kockáztatni,
hős próbát tenni; hanyatlott is híre,
bajnok-becsülete. Bezzeg nem Beowulfnak,
ki pallost cserélt csatázni menve
Válasz erre

kvízcity 33 ( #20 ) 2010-05-31 22:27:09
Privát üzenet
Víz alatti küzdelem

Beowulf beszélt, Ecgtheow sarja:

"Bölcs fejedelem, Healfdene fia,
nép arany atyja, gondold meg most, mikor
megyek próbára, mit mondtunk egymásnak
ha néked segítve én éppen értetek
éltemet vesztettem, te mindig maradjál,
holt poromban is, apám helyett apám.
Vedd védelmedbe zsenge hadamat,
hű pajtásimat, ha halnom kellene,
s küldd, kedves Hrothgar, küldd a sok kincset
kivel jutalmaztál, jó Hygelacnak.
Tudja meg így tőled a geatok királya,
látván az aranyat, sok ajándékodat,
hogy én itt nemes lélekre leltem,
kincsosztó kézre, ki engem jól tartott.
Hullámdíszes, kemény, ősrégi kardomat,
az edzett, jó élút, juttasd Unferthnek,
a hős harcosnak; én meg Hruntinggal
hírt szerzek, vagy halál ragad el engem. "

E szavak után Viharföld vitéze
sebesen sietett, nem felelt immár
a faggatóknak; hamar fogadták
a hőst a habok. Ám idő-telt el,
míg tovajutott a tófenékre.
Rögtön rárontott egy rém, ki védte
vad mohósággal, vérszomjas dühvel,
vízi birtokát, hogy soha senki
földről jött fajzat be ne botoljék.
Meg is ragadta a merész harcost
kegyetlen karmával, de kárt nem tehetett
a hős ép testében; védte azt vasing
összefont gyűrűkkel, s annak acélját
át nem téphette ádáz karmával.
A víz vad farkasa vitte a vitézt,
a páncélingest, palotájába,
úgy, hogy az fegyverét nem forgathatta
bár bátran akarta; a rém nyomában
tengeri szörnyek tolongtak hozzá,
törekedtek törni font, gyűrűs ingét
harci agyarral. A hős azonmód
tágas teremben találta magát,
s e csodás csarnokban csöppet sem bánthatta,
a tetős teremben el nem érhette
a bősz ár dühe; tűz lobogott benne,
tündöklő lángja vígan világlott.
A hős meglátta a roppant rém-némbert,
mélység bősz banyáját; suhant a pallos,
sújtott, s a vitéz vissza nem fogta,
a kördíszű kard a szörny fején zengte
harc mohó dalát. De rájött a vendég,
hogy a harc villáma nem akar harapni,
nem árt az átkosnak, sőt, siklik félre
a bajnok bajában; sok tusát kiállt már,
keresztülmetszett már sok kemény sisakot,
sok vértet vágott át; akkor először
nem dolgozott dicsőn a drága pallos.
Erre sem ijedt meg, erre se feledte
harcra kész kedvét Hygelac hős öccse,
dühvel dobta le díszes markolatú,
edzett acélját a derék dalia;
a bátor bajnok szilárdan számított
szorító markára. Így tegyen minden hős:
éltét ne őrizze, ha örökké zengő
hírt akar szerezni halálos harcban.
Korántsem ijedt meg Viharföld vitéze,
vállon ragadta a vad, vízi boszorkányt
ádáz dühében a geat dalia,
s förtelmes ellenét a földhöz vágta.
Rögtön vissza is kapta a kölcsönt,
őt ragadta meg rettentőn a rém.
A legerősebb vitéz hirtelen megbotlott,
fáradtan földre bukott a bajnok.
Földre vervén vendégét kurta kardját vonta ki,
szélest, élest, villogót, bősz bosszúra szomjazott egyszülött, vad fiáért. Beowulfnak a vállát
fonott páncéling fedte; az menté meg életét,
a kard hegyét, a kard élét áthatolni az nem hagyta. Elpusztult volna Ecgtheow fia
a vízfenéken, ha meg nem védi
Viharföld vitézét jó hadi vértje,
gyűrűs páncélinge, s ha győzelmet nem ád
a magasságbéli bölcs Mindenható,
az ítélő Isten, igazul döntve,
s lám, a hős könnyen felállt a földről.


Válasz erre

kvízcity 33 ( #19 ) 2010-05-31 22:26:24
Privát üzenet
BEOWULF

Huszonharmadik ének


Vissza a világba

Győzelemmel áldott pallost
pillantott meg fegyverek közt,
óriások ó kardját, kit erős éllel edzettek meg,
daliáknak dicsőségét, a legjobbat a világon;
akkora nagy volt a fegyver, hogy egyetlen más vitéz sem
tudta volna fogni, vinni, s forgatni a csatatéren,
hisz a ritka, remek kardot óriások kovácsolták.
Megragadta markolatát a dánok merész barátja,
vad haraggal, vérre vágyva vonta ki a gyűrűdíszest,
mit se gondolt életével, sebes dühvel suhintotta,
mint a nyári villám nyila találta el a rém nyakát, átmetszette csigolyáit a csapás, át egész testét,
leborult a földre a förtelmes szörny,
véres volt a kard, végzett a vitéz.

Lángra gyúlt a lámpa, fény fakadt odabent,
épp, mint az égből ragyogva süt ránk
a mennyek gyertyája. Hygelac harcosa
nézte a palotát, ment a fal mentén,
feltartott fegyverét keményen fogta,
dühvel, elszántan. A hősnek hasznos
volt a kard, hisz hamar fizetni kívánt
Grendelnek sok gonosz támadásáért,
a dánok ellen dühös dú1ásokért,

sok hitvány vétkéért; hisz Hrothgar híveit,
jó csatlós csapatát már első útján
álmukban gyilkolta, álmukban falt fel
tizenöt dán harcost, s még annyit hurcolt el
a szarvas-csarnokból, csúful csapott rájuk
alávalóan. A haragos hős
mind megadta, mi járt, mikor meglátta
elnyúlva Grendelt, ki harctól hullt el,
a Szarvas-csarnoki csatától pusztult el,

s ott hevert holtan. Jót ugrott a halott,
holta után, mikor suhogva sújtott rá
kard kemény csapása, s lemetszette fejét.

Hamar láthatták a bölcs férfiak,
akik Hrothgarral vigyázták a vizet,
hogy vadul kavarog sok vészes örvény,
s vértől vöröslik. Az ősz öregek
búsan beszélték a jó bajnokról,
hogy a nemes vitézt nem látják viszont,
hogy diadallal jönne a dánok
híres urához; szentül hitték ők,
hogy a víz farkasa falta fel a vitézt.
Három óra lett. Készültek haza a földfokról
a vitézek, s vélük Hrothgar is, a nép
arany barátja, bánattól betegen.
A bús vendégek a vízre meredtek,
nem hitték, hogy a hős vezért még láthatják
élve, lehelve.

Lám, lent a pallos,
a harc jégcsapja elkezdett enyészni,
szétmarta a szörnyek vére. Nagy csuda volt,
hogy mind megolvadt, mint a hó, mint a jég,
ha kornak, ha sorsnak s mindennek Mestere
oldja a vizeket béklyózó bilincset.

Bármily dús drágaság hevert ott halomban,
hozzá nem nyúlt a hős, csak a főt hozta el,
s a kővel kirakott markolatot; mást ő
el nem vett onnan; a kard elégett,
már porrá pusztult, ily mérgező volt
a víz mélyén veszett szellemek vére.
A rémölő hős útra kelt úszva,

sebesen suhant fel. át a víz sűrűjén
a vészes vizek, a tágas földek
mind megtisztultak, mert a szörny-szellemek
napjai elfogytak, életük elapadt.

Lám, partra úszott a hajósok hőse,
vígan cipelte cifra zsákmányát,
tengerből hozott hatalmas terhét.
Elébe mentek a bátor bajnokok,
köszönték az Úrnak, hogy újra láthatják
a vitéz vezért ép egészségben.
Sebesen szedték le sisakját, páncélját
a vitéz vezérről. Pangott a tenger,
a víz az ég alatt vértól vöröslött.
Távoztak a szirtről a tört csapáson,
el az örvénytől az ismert ösvényre,
vígan vonultak: végig az úton,
vitték a vitézek az átkos fejet,
keserves kínnal cipelték négyen is
a bátrak bátrai. Lándzsára tűzve
vitték verítékkel Grendelnek fejét
az arany teremhez, ahová nem soká
be is toppantak a buzgó bajnokok,
a harcok hősei, Viharföld fiai,
mind a tizennégyen; vélük taposta
a méz mezőket a hősök ura.
Dárdával vonult a vitézek vezére,
a tettben vakmerő, harcban vad férfi,
kit hangos hír magasztalt. Hrothgart köszönteni,
Grende1nek fejét hajánál fogva
hozták a csarnokba, s döbbenten csodálták
a nemes nemzetség nagyjai s nejeik,
a vigadók, a vad viadal zsákmányát.


Válasz erre

kvízcity 33 ( #18 ) 2010-05-31 22:25:22
Privát üzenet
BEOWULF

Huszonnegyedik ének


Hrtohgar és Beowulf beszélnek egymáshoz


Beowulf beszélt, Ecgtheow fia:

"Dánok nagy ura, ím, dicsőség jeléül
örömmel hoztuk mi habok honából
néked e prédát, melyet most nézel.
Hajszálon múlott, hogy életben maradtam,
víva a víz alatt vészt hozó, nagy fába
vágtam a fejszémet; ha meg nem véd Isten,
villámgyors véget ért volna a viadal
Mit sem tehettem tomboló harcunkban
a Hrunting pallossal, bár pompás fegyver az,
de megsegített a Mennyek Ura,
ki keggyel karol fel minden elhagyottat,
s megláttam egy remek, roppant, ó kardot,
függve egy falon; kézbe kerítettem,
alkalom adódott, s a ház gazdáját
kardélre hánytam. Hát a nagy pallos,
a hullámékű, porrá is égett
a maró vértől. Itt a markolat,
s a dánokat gyötrő gyilkos fejét is
itt hozzuk bosszúból, amint az illik.
Tudd meg hát tőlem, scyld nép királya,
hogy nyugton alhatsz már a magas teremben
zsenge vagy edzett harcosaiddal,
bármely bajnokkal bátraid közül,
s nem kell már félned, mint addig, hogy halál
les rájuk a szép Szarvas-csarnokban."


Az ördögfajzatok vesztével az ősz hős
megkapta az aranymarkolatot, melyet
ó korban készített óriás kovácsnép,
meg rég volt vasverők ragyogó remekét,
Beowulf kezéből. Kiment a világból
az ember gyilkosa, Isten gyalázója,
vérontás vétkese s vérszomjas anyja;
kapta a remeket a legjobb király,
ki a két tenger közt kincseket osztott
a dán fiak földjén, délen és északon.

Hrothgar szólott, szemügyre véve
a régmúlt remekét; reá volt róva
mint pusztítá el a tomboló tenger
az óriások nagy nemzetségét;
elrugaszkodtak az Egek Bírájától,
s gőgjükért sújtá a sós vizek Ura
őket az őrjöngő örvények árjával.
A régi markolat ragyogó lapjára
igaz írással reá volt róva,
hogy kinek készíté kovácsa a kardot,
a kígyódíszűt, kitűnő acélból,
messzi múlt mélyén. Megszólalt hát a bölcs,
Healfdene fia, s mindenki figyelt rá.
"Bizony mondhatom, hogy aki mindig
igaz volt a néphez, s még ma is tud a múlt
fejedelmeiről, vallja, hogynem volt még
nagyobb hős ennél. Beowulf barátom,
mindig, mindenütt magasztalnak majd,
minden népek közt. Úgy uralkodol majd
bölcs türelemmel. Barátom maradsz,
mint már mondottuk. Támasza leszel majd
népednek sokáig, segíted s véded majd
vitéz véreidet.

Másként tett Heremod
Ecgmundnak a sarjaival, a dicső dán daliákkal;
nem kedvükre királykodott, keserves kínt hozott rájuk, mészárolta nemes népét, gyalázatos gyilkosuk lett.
Aljasan üldözte asztali társait,
kenyeres pajtásit, míg magára maradt,
messzire minden emberi örömtől,
bár az erős Isten őt minden ember
fölé helyezte, s hatalom kéjével
áldá meg. Ámde ő csak vérre vágyott
szívében. Nem osztott, mint szokás,kincseket
a dárdás dánoknak. Bánatban tengett,
gyűlölte népe a sok gyilkosságért,
folyton forrongott. Tanulj ebből, milyen
az igazi férfi. Sok telem tanított,
tudd meg mindezt te is. Hallj hát csudákat:
a végtelenül bölcs, irgalmas Isten
mint oszt okosságot emberi nemünknek,
földet s férfiszívet; mindent ő igazgat.
Néha híres nemzetségek hősét az Úr úgy hajlítja,
hogy szívében szülőföldje szeretetét szítja lángra,
hadd őrizze ő örömmel a hazát, hol otthon vagyon,
vigyázzon jól a vitézek várára, és védelmezze,
birtokába adja néki a világ nagy vidékeit,
messze földre terjeszti ki az ő tágas birodalmát,
ő meg, mert felfuvalkodik, feledi, hogy megjön a vég.

Bővelkedve él, baja nincs semmi,
se rossz kórtól, se vén kortól, sem áskálódó ármánytól
nem szorong szíve, se vicsorgó ellen
nem villogtat kardot, a kerek világ meg
kedve szerint forog.


Válasz erre

kvízcity 33 ( #17 ) 2010-05-31 22:24:22
Privát üzenet
BEOWULF


Huszonötödik ének


A hatalom átka



Balsors nem bántja őt,
s balga begyében nagy büszkesége

nőttön-növekszik, míg alszik őrzőnk,
lelkünk pásztora; túl mély az álma tán,
gond köti gúzsba; s már les a gonosz,
ki kegyetlenül lő kínzó nyilat.
Ha már a keblét keresztülverte
a mérges nyíl- mert nem védhette magát-
a sátán sok csuda parancsát cselekszi.
Kicsinyli kincsét, kit túl soká tartott,
bőszen gyújt, s gyönyörű gyémántos gyűrűket
hőstettekért nem oszt; fitymálja, s feledi
a jövőt s csengő hírt, kit a Csodák Ura,
a Mennyek Mestere rendelt volt részéül.
Ám a porhüvelyét pusztulás várja,
s érkezik érte egykor az enyészet,
el nem kerüli; s követi őt más,
ki készséggel kínál kincset a hősöknek,
sok rég nyert remeket, s nem retteg jót tenni.
Óvd magad oly bajtól, ó, kedves Beowulf,
vitézek virága, válasszál jobb sorsot,
végy örök tanácsot: törd meg a gőgöt is,
híres, hős harcos. Virul most víg erőd,
virul egy ideig; de tőle talán
hirtelen megfoszt majd kórság vagy kardcsapás,
láng lobogása vagy hullám hatalma,
vagy pengék pengése, vagy dárdák dobása,
vagy a bús vénség, vagy szemen világa
homályba hanyatlik; hirtelen halál is
várhat rád csatában, vitézek csillaga!
Én is így vezettem száz félév idején
a gyűrűs dánokat, és győztes harcokban
tele kézzel s karddal óvtam meg őket
a kerek ég alatt kavargó törzsektől,
már meg se mondhatnám, mennyien törtek ránk.
Bizony nagy változás ment végbe földünkön,
boldogból bús lettem, mióta Grendel
ádáz, ős ártónk felbukkant, s ránk rontott,

szívem szüntelen nagy búban hányódott,
mióta megjelent; hála Teremtőnknek,
a Mindenhatónak, mert megérhettem,
hogy az enyéimről elmúlt a hosszú harc,
s a szörny véres fejét szememmel láthatom.
Ülj hát le lócánkra, lakj velünk vígan,
harcban hírt szerzett hős. Sok kincs lesz közösen
kettőnké, ha holnap hasad a hajnal."

Vidám volt a vitéz, máris megindult
helyét megülni, mint a bölcs mondotta.

A teremben lévők tovább vigadtak,
a vidám vitézek víg lakomájukban
sok szép szót szóltak. Feketén fedte
az éj a hős hadat. Mindnyájan felálltak,
aludni vágyott az agg dán király,
a deres vitéz. Viharföld fia is,
a súlyos pajzsú, pihenni kívánt.
A messzi földi hőst, kit nagy harc kínzott el,
vezette máris a csarnok egy vitéze,
ki figyelt mindenre, hogy mi is kellene
a tengert járó jó daliáknak,
mi szükséges nékik e nagy nap folyamán.

Szunnyadt a nagy szív; tornyosult a terem
arannyal vert boltja; aludt benn a vendég,
míg fekete holló hírül nem hozta,
hogy jön az ég éke. Jött a fény fürgén,
áradt az árny után. Vágytak a vendégek
vissza a népükhöz; serényen sürögtek,
immár indulni kívántak ismét,
az ingó bárkán messzire menni.
Ekkor a kemény hős hozatta Hruntingot,
Ecglaf fiának nagyszerű kardját,
e nemes acélt; köszönte a kölcsönt,
dicsérte, hogy derék harcostárs volt az,
keményen küzdött; egy szóval se szidta
e pallos pengéjét; biz az bátor kard,
Felölték a fegyvert, s indulni vágytak
máris a daliák, de a dánokhoz ment,
a magas székhez, a másik hőshöz
a vitéz vezér, s köszönté Hrothgart.
Válasz erre

kvízcity 33 ( #16 ) 2010-05-31 22:23:38
Privát üzenet
BEOWULF

Huszonhatodik ének


Búcsú


Beowulf beszélt, Ecgtheow fia:

"Most mi, messziről jött tengeri vándorok
meg kell, hogy mondjuk, mennyire sietünk
Hygelacot látni. Itt igen jó volt igazán,
kedvünkben jártak, jók voltak hozzánk.
Férfiak feje, ha én e földön,
további viadalt víva, bármikor
még többre törhetnék szeretetedben,
rögtön kész lennék fegyvert ragadni.
Ha tudtomra jut tengeren túlról,
hogy készülnek rád a körben lakók,
mint már megtették bősz gyűlölőid,
hozok én hozzád ezernyi harcost,
majd megsegítünk. Tudom, hogy Hygelac,
Viharföld népének nagyszerű pásztora,
bármilyen ifjú is, segítne engem
tanáccsal s tettel, hogy támogassalak,
s dárdákkal siessek segedelmedre
annyi erővel, amennyi kell majd.
Ha Hrethric fiad hajlandó lenne
eljönni egyszer a geat udvarba,
sok barátra lelne; jó lenne látnia
távoli tájakat, hogy eddze erejét."
Szólott hát Hrothgar, felele néki:

"Kegyes Teremtőnk küldte bizonnyal
szavadat szívedbe; sose hallottam
ily ifjú embertől ilyen okos szót;
nagy a te erőd, nagy a te eszed is,
bölcs a beszéded; sejtésből mondom:
ha Hrethel fiát, néped nagy pásztorát,
dicső királyodat dárda döfné le,
vagy vad kard vágná le, vagy vas vinné el,
vagy kegyetlen kórság, te meg még élnél,
a tenger geat népe jobbat nem tehetne,
ha királyt kíván, ki kincsét s hőseit
őrizze, te pedig hajlanál tenni azt,
válasszon téged: Tudd, kedves jó Beowulf,
mindjobban szeretlek szívedért, lelkedért.

Utaddal úgy hoztad, hogy ami két népünk,
a geat s a dárdás dán, derék barát lesz,
nem civódnak, mint rég, nem gyú1ölködnek,
s a sandaságot sutba is dobják.
Míg e tág országnak én tartom kormányát,
közösek kincseink; s köszöntsük egymást
a fókafürdőn át, a gyűrűs orrú
hajók meg hordjanak ajándékokat,
szeretet jeleit. Jól tudom, e két nép
becsülettel néz ellent és barátot,
s meg nem róhatja senki, mint régen se. "

A hősök oltalma, Healfdene fia
még tizenkét kincset adott ajándékul
s mondá, menjen véle népéhez
jó egészséggel, és jusson el hamar.
Aztán a király karjába zárta
a derék daliát, leventék legjobbját,
s csókkal búcsúztatta; a bús, ősz vitéz
könnyét hullatta, hisz csak egyet kívánt
mindennél jobban az agg bölcs, csak azt,
hogy még hallhassák a nagylelkű hőst
szólni a tanácsban. Annyira szerette,
nem fékezhette nagy felindulását,
keblébe rejtelmes kötelék kötődött,
szívéhez szíjazta a vitéz vezért,
bár nem volt vére az. Indult hát Beowulf,
az ajándékokra büszkén, aranyban
vonult a parton. A tenger vándora,
vasmacskán várta, hogy ura felszálljon;
hálásan dicsérték mentükben Hrothgart
s dús adományait. Az ám a király!
Nincs is hibája, bár hajlott korától
ereje elapadt, mint már sok másé.
Válasz erre

kvízcity 33 ( #15 ) 2010-05-31 22:22:51
Privát üzenet
BEOWULF

Huszonhetedik ének

Újra otthon

Haladt a hajóhoz az ifjú hősök
vidám csapata, vasgyűrűs inget
s vértet viseltek. Látta a partőr,
mint néhány napja, az érkezőket,
korántse szidta a szirt fokáról
a vendégeket, sőt, vágtatott feléjük,
köszönté Viharföld vidám vitézeit,
kik pompás páncélban mentek a hajóhoz.
Állt a porondon a bő ölű bárka,
megrakták fegyverrel, lóval, fényes kinccsel
a gyűrűs orrút; ott meredt az árboc
Hrothgar drága, dús holmija fölött.

Beowulf adott a bárka őrének
egy aranyékű, régi, remek kardot,
hogy többre becsüljék immár az ivók
a mézsör-teremben. Mély vizet kavarva
tűntek a távolba, el a dán földtől.
Hatalmas vitorlát hordott az árboc,
kötéllel kötözve, nyikorgott a hajó,
vágtatott a vízen, vitte a vászon,
jó széllel szárnyalt. A díszes orrú,
habnyakú hajó hullámot hasítva
haladt a tengeren, át áramlatain,
hogy megláthassák a honi martokat,
rég ismert szirteket; szaladt a hajóorr,
a szél felugratta, megállt a fövenyen.

A tengernél termett a partok őre,
ki oly rég leste távolba tekintve,
kerülnek-e haza a kedves hősök.
Erős horgonnyal köté a homokhoz
a bő ölű bárkát, hogy hatalmas hullám
el ne sodorja a szép, jó sajkát.
Hordatta Beowulf partra a sok holmit
fegyvert, aranykincset; a közelben lakott
a gyűrűk osztója, Hrethel gyermeke,
Hygelac király, kint, a part mellett;
ott lehetett lelni, s véle víg társait.
Híres volt a király, ékes az épület,

pompás nagy palota. Hygd, Hrethel lánya
a kicsi királyné még igen ifjú volt,
de bölcs, arányos, és bár a várban
kevés telet töltött, nem kicsinyeskedett,
nem garasoskodott; gazdag kincseket
osztott a geatoknak. Egy vad, gonosz, gőgös
másik királyné véresen vétkezett.
Senki se mert az ó dühével dacolni;
napközben nem merte nézni őt senki
az egész udvarban, csak: ura, a király;
bárki bátorkodott, vesztébe rohant,
mert vélt vétkéért vérét vétette
az úrnő; a bakó pompás pallossal,
mintás pengével hozta rá rögtön
a borzalmas halált. Bármily páratlan szép
egy úrnő, nem való így viselkednie;
békét szőjön, s szegény alattvalóit
ne küldje vérpadra valótlan vádakkal.
Meg is fékezte férje a királynét,
zabolát tett rá Hemming rokona.
De mást is meséltek a mézsörivók:
nemigen ártott e nő a népnek,
rontó rossz tettel, mióta régen
arannyal ékes urának adták,
az ifjú hősnek, mint apja akarta,
a tenger habján Offához hajózott,
s lakába lépett. Ott aztán életét
erényben, jó hírben töltötte trónján,
hű szerelemmel hajlott a hőshöz,
a királyhoz, kinél különb nem termett
tudtommal egész emberi nemünkben
két tenger között. Vitéz volt Offa,
daliás dárdás, dús ajándékozó,
messzire becsülték: bölcs királya volt
kiterjedt földjének. Fia, Eomer,
vitézek védője, a Hemming-sarj Garmund
unokaöccse, híres hadverő volt.
Válasz erre

kvízcity 33 ( #14 ) 2010-05-31 22:20:20
Privát üzenet
BEOWULF

Huszonnyolc-huszonkilenc-harmincadik ének

Beszámoló Hygelacnak

Vonult a vezér s csatlóscsapata
tova, taposva a part porondját
tenger tág szegélyén. Földünk nagy fáklyája
sietett délről. Vége volt útjuknak,
sebesen mentek az Ongentheowt megölt
hős hajlékához, hogy lássák a várban
a kemény katonát, az ifjú, jó királyt,
a kincsek osztóját Hygelac hamar
hallotta, hogy megjött Beowulf a hadból,
hogy onnan, a hősök zárt hajlékából
pajtásival élve s épen ért vissza,
vad viadalokból, s úgy jön az udvarba.
A király hirtelen helyet csináltatott
a csarnok padlóján a gyalogcsapatnak.

Rokon és rokon, Hygelac s Beowulf
leült szemközt, majd szívhez szólóan
ünnepi szóval köszönté a király
hűséges hívét. Haereth szép leánya járt
körben a kancsókkal a tágas teremben,
nyájasan tölté a mézsört mély kupákba,
a haethnek kezébe. Kezdte Hygelac
kedvesen kérdezni kenyeres társát
a csodás csarnokban; fúrta az oldalát,
hogy milyen útra mentek a geatok:

"Mint ment utatok, kedves, jó Beowulf,
mikor hirtelen messzire vágytál,
küzdelmet keresni túl a tág tengeren,
a Szarvas-házban. A dicső Hrothgar
távolra hírlő bajára bírtál-e
bármily kis írt vinni? Bú forrott bennem,
háborgott lelkem, becses, jó barátom
útja aggasztott. Kértelek untig:
a szörnyű szellemmel meg ne mérkőzzél,
hagyd, hogy a harcot vívják meg maguk
a dánok Grendellel. Dicsőség az Úrnak
s hála, hogy épen láthatlak újra!"

Beowulf beszélt, Ecgtheow fia:

"Hygelac bátyám, többen is tudják,
mint találkoztam s mérkőztem Grendellel,
tudják, mily vad harcot vívtam én véle
ama vidéken, hol annyi bút s bajt,
szüntelen nyomort és szorongatást mért
a szörny a scyldökre; mindent megtoroltam,
s nem gőgösködhet már Grendel gaz népe,
egy sem, ki sötétben settengve sújt le,
a legvénebb sem e förtelmes fajzatból,
ki eltelt gazsággal. Előbb bementem
a kincsosztó házba, hogy Hrothgart köszöntsem;
alighogy megtudta, mi szívem szándéka,
Healfdene híres sarja sietve
saját fiával szemközt kínált széket.
A hős had ujjongott, én meg az ég alatt
még nem láttam vígabb mézsör mulatságot
csarnoki csapatnál. A kegyes királynő,
a béke őre az ifjú ivókat
kancsókból kínálta; gyakran gyűrűket,
osztott a hősöknek, majd leült helyére.
Hrothgar leánya az edzett hadnak
hordta a jó sört, dús serlegekben;
hallottam a nevét: Freawarunak hívták
a mulatozók; kövekkel kivert
kincskupákat osztott. Froda színarany
köntösű fiát szánták férjéül;
így vélte jónak a scyldök vezére,
az ország gyámola; a gyilkos harcnak,
véres viszálynak a végét várta
e házasságtól. De ha herceg hal meg,
rövid időre is ritkán nyughatnak
a szörnyű dárdák, bármily szép szűzért is.
Bizony lehet, hogy bokrosan bosszantja
a heathobeard királyt és minden harcosát,
ha mátkájával megyen a terembe,
s a nemes dán hölgy felszolgál a hadnak,
s ragyog a királyon régről rá maradt
gyűrűmintás kard, mely heathobeard kincs volt
rég, mikor ők bírták e remek fegyvert,
s míg pajzsos harcba pusztulni nem vitték
jó pajtásaikat, s pusztultak maguk is.
Mondá ezt mézsörnél a kardot nézve
egy öreg lándzsás, mesélt ő minden
dárdahalálról; dühös volt lelke,
s kezdte az ifjú kedvét kémlelni
bánatos beszéddel, haragra, harcra
Szítani szívét, s ily szóval szólott:

"Ismered, barátom, a pompás pengét,
kivel atyád küzdött sisak-álarcban
utolsó útján, mikor megölték
a diadalmas dánok, a daliás
scyld-fiak, és mikor meghalt jó Withergyld,
a hősök halomba hulltak a harcban?
S ím egyik gyilkos gyermeke itten
dicsekszik a tettel, feszít a teremben,
s dölyffel viseli a véres kincseket,
mik néked lennének jogos javaid!"
Szívtépő szavakkal szüntelen sorolta
a múltnak sok sebét, míg kard marásától
vérébe fagyva végképp el nem aludt
a vőlegény, azért, amit apáik --(LÁSD FM)---
műveltek valaha. Csatlósa ismerte
az egész országot, s ezért megszökhetett.
Mindkét fél megszegte ezután esküjét,
daliák szent szavát; így aztán Ingeldben
halálos gyűlölség gyúlt fel, bősz bosszúvágy
kavargott lelkében, s kihűlt szerelme.

Nem hinném hát, hogy a heathobeard had szilárd
békét s barátságot akart a dánokkal,
hogy ez volt szándéka.

De tovább kell szólnom
a gonosz Grendelről, hogy tudd meg teljesen,
kincsosztó király, hogyan küzdött meg
a bajnok a bősz szellemmel, mikor már az égi ékkő
nem ontott fényt a föld fölött; dúlva-fúlva jött a rabló,
a rettentő rút, éji rém; reánk akart az rontani,
mikor mi a magas termet egészségben megszállottuk.

Ott a harcos Hondsciohra lesett leginkább a halál,
mert elöl feküdt az első sorban
karddal az övén; a kedves ifjút,
a híres harcost agyarral ölte meg
Grendel, s a testét teljesen fölfalta
De üres kézzel nem kívánt kimenni
az arany teremből a véres agyarú,
hatalmáról híres, vészt hozó gyilkos;
rám rontott kóstolni, s két karmos kezével
engem ragadott meg. Függött rajta furcsa,
zsáknyi bőrkesztyű, finom kötélen;
dísz borította sárkány bőréből
remekelt mívű, ördög volt mestere;
engem, bűntelent, be akart dugni
a vad vétkező, társaimmal együtt
zsákmányul az ördög zsákjába, csakhogy én
forrva a dühtől fölegyenesedtem.
Hosszú lenne elmondanom, hogy az emberellenségnek
mint fizettem meg én bőven minden bitang förtelemért;
ott én, uram, jó királyom, naggyá tettem a népedet,
magasztossá a munkámmal. Ellenségünk elmenekült,
s örült Ő, hogy élt, de nem sokáig;
maga mögött hagyta a magas teremben,
a Szarvas-csarnokban jobb karját, s bús kedvben
bukott a titkos tengerfenékre.

Adott a scyld király bő ajándékot,
aranylemezt nékem ama küzdésért,
s mennyi sok kincset, mikor már megjött
a reggel, s rakott asztalhoz ültünk!
Volt dal s víg diadal; az öreg scyld sarj
ki sokat látott, mesélt a múltakról;
örömmel köszönték a szép szavú hárfa
hangját a hősök, ha igaz dalát
zengte bánattal, s olykor a bölcs király,
a nemes, nagy szívű szólt csodás, igaz szót,
olykor meg kezdte az agg kortól kötött
ősz harcos siratni friss fiatalságát,
eltűnt erejét; kebele háborgott,
eszébe jutván sok elmúlt tele.
így telt a teremben nekünk az egész nap,
nagy vígan voltunk, míg meg nem érkezett
a másik sötét éj. Akkor már sietett
bosszút lihegve Grendel bősz anyja,
vágtatott vészt vinni a vihar-geatokra,
fia holtáért. A förtelmes banya
fizetett fiáért, végzett egy vitézzel,
vadul vette vérét; AEscherét, a tanács
egy bölcsét borzalmas halállal veszté el.
Nem tudták másnap máglyára tenni,
nem hamvaszthatták reggel a holtat,
a kedves embert a dánok, mert elvitte
karma közt a testét a pokol rút réme,
hegyi folyónak hulláma alá.
Lám, ez lett Hrothgar leggyötrőbb bánata,
rég nem élt meg ilyet a nép nagy királya.
Ölelt ő engem, esküdött éltére,
haraggal kérlelt, szántsam a hullámot,
vitézként vigyem vásárra bőrömet
jeles tettekben; jutalmat ígért.
Indultam az ismert haragos habra,
felleltem a fenék rettentő rém-őrét.
Kéz kézben küzdöttünk, háborgott a hullám,
vér festé vörösre, mert fejét vettem
a szipirtyónak szállása termében
bosszuló pengémmel. Bajosan, de bírtam
élve eljönni, nem várt még vesztem,
sőt, Healfdene fia, a hősök védője
aztán adott nekem sok drága, dús kincset.



FORDÍTÓI MEGJEGYZÉS
(((Ez a történet, melyet Beowulf mesél el Hygelac geat királynak, meglehetősen valószínútlen, tévedés csúszhatott a szövegbe, a 2058-2060 sorokba, amelynek a fordítása a következő: ... míg kard csalásától / vérébe fagyva végképp el nem aludt / a vőlegény.

Nyilván nem a vőlegényt ölték meg, hanem Freawaru két csatlósának egyikét. A szöveg azzal folytatódik, hogy Ingeld, a vőlegény bosszúvágyra gyúlt, és kihűlt a szerelme, tehát nyilván nem őt ölték meg. Az viszont világosan kiderül a szövegből, hogy a végzetes lakoma heathobeard földön zajlott le, és Freawaru másik csatlósának sikerült elmenekülnie.)))


Válasz erre

kvízcity 33 ( #13 ) 2010-05-31 22:17:09
Privát üzenet
BEOWULF

Harmincegyedik ének


Beowulf trónra lép. A sárkány


Így tett a nagy király a jó szokás szerint,
s én mit sem veszték el abból, amit adott,
jutalmul tettemért; hisz tetszésemre
válogathattam a jeles javakból;
hozom hát néked, nemes királyom,
a legjobb szívvel. Nékem nem kell több
a te kegyednél; közeli rokonom
kevés van nagyon kívüled, Hygelac."

Hozatta is hamar a vadkan-zászlót,
a magas sisakot, vén, szürke vértet,
szép díszes kardot, s ily szóval szólott:

"A bölcs királytól, Hrothgartól kaptam
e remek vértet, s rám rótta, legelőbb
jelentsem néked, hogy jó szívvel küldi,
tudd meg hát, hogy a nagy Hrothgar királyé,
a dánok uráé volt e vért sokáig,
mégsem akarta fiának adni,
se páncélingét, pedig szerette
Heoroweardot. Használd egészséggel!"

Hallottam én, hogy e sok ékes holmit
négy pej mén követte, négy sebes paripa,
egészen egyformák; átadta Beowulf
a sok remek kincset, így tegyen a rokon
s korántse készítsen kenyeres társának
átkos ármánnyal, titkos tudással
halálos hálót. De a hős királyhoz
igen igaz volt unokaöccse,
s egymás jótetteit el nem feledték.

Hygdnek adott a hős egy csodás nyakláncot,
sok kincset, kösöntyűt, kit Wealtheowtól kapott,
a dán királynőtől, s még három szép mént is,
tündöklő nyereggel. A kis királynő
mellén ragyogtak a remek ékszerek.

A bátor Beowulf, Ecgtheow fia,
hírt szerzett harcban, jót téve tetézte,
és soha egy társát részegen rátörve
ő meg nem ölte; emberi nemünkben
nem adott isten senki másnak sem
oly óriás erőt, s bár hadban vadu1 vítt,
oly szelíd, jó szívet. Sokáig szerény volt,
s a geatok lenézték, nem látták bátornak,
sokáig Viharföld ura se vélte,
a mézsör padján nagyra méltónak;
szentül hitték, hogy hanyag ő s henye,
és hitvány harcos. De jóvátétel jött
a dicső bajnoknak minden bántásért.

Hozatta ekkor a harcosok védője,
a híres hős király, Hretheltől öröklött
aranyos kardját; különb szebb kincset
nem láttak a geatok soha a kardok közt;
Beowulf ölébe tette tisztességül,
hétezer aranyat is adott néki,
s herceggé emelte. Egyformán volt földjük,
öröklött birtokuk bőven az országban,
s nemesi joguk, csak jó Hygelacnak
tágabbra terjedt, hisz ő volt a király.

Későbbi napokban, kemény csatában,
háborút viselve elesett Hygelac,
s Heardrednek hiába volt kemény pajzsa,
kard vágta le őt véres, vad harcban,
mikor megrohanták a hadi-scylfingek
dicső népében a kemény küzdőt,
Hereric úr hős unokaöccsét.

Azután Beowulf kezébe került
a tágas ország. Ötven télen át
tartotta a kormányt - jó király s az ország
bölcs öreg őre volt. Sötét éj évadján
lopva jött egy sárkány, kincset lelt, s őrizte.
Erős kőből emelt meredek nagy sírdomb
volt titkos tanyája. Ösvény vitt arra,
mit a nép nem ismert; valaki mégis
betévedt rajta; kedvére turkált bent
a pogány kincsben; elvett egy ékkővel
kirakott kelyhet, s vissza nem tette,
habár ármánnyal, álmában lopta meg
a sárkányt; hamar megtudta mind a nép
s a dicső király, hogy dúl-fúl a féreg
Válasz erre

kvízcity 33 ( #12 ) 2010-05-31 22:16:13
Privát üzenet
BEOWULF

Harminckettedik ének

A sárkány támadása

Egy nemes úrnak szökött szolgája,
ki súlyos bajt szerzett saját magának,
félt a fenyítéstől, bújt a büntetéstől,
s korántse szándékkal tört be a kincshez;
épületre lelt, s lopózott lapulva
a bűnös fickó. Hamar benézett
a föld alatti rejtett rém-barlangba,
s félelem nyilallott a nyomorultba;
látta, hogy borzalom vár a vendégre,
amint rádöbbent a rettentő gazdára.
Tömérdek tál s edény volt, mindenféle,
ott, a domb gyomrában, ó kor sok kincse;
tovatűnt napok névtelen nemese
rejthette oda roppant örökségét,
töprengve tehette e titkos tanyára,
drága, dús vagyonát. Egykor a törzséből
ő élt a legtovább, mind elvitte már
a hadat a halál, csak ő maradt még meg.

Siratta társait, várta a sorsát,
s remélte, örülhet a régi kincseknek
még egy kis ideig. A síkon új sírdomb
állt készen, közel a tengerparthoz,
egy földfok mellett, hozzá nem férhetőn.
A gyűrűk: őre e domb gyomrába
rejté a nemesi remekek legjavát,
arany-ezüstöt s néhány szót szólott:

"Jól óvjad most, ó föld, a hősök javait,
mert ők már nem tudják. Hisz rajtad nyerték
rég, igaz utakon. Rémítőn rombolva
rettentő háború ragadta el egykor
egész népemet; vigadtak valaha,
s lám, mint lett bús végük; nincs, ki kardot fogjon,
vagy tisztítsa a tündöklő kelyhet,
a drága kupát; eltűnt a deli had.
Sír az aranylemez a sárga sisakon,
elveszté szépségét; szunnyad a tisztító,
ki fényt ad a harc acél álarcának,
s a páncél, ki a maró pallosnak
megálljt parancsol, ha a pajzs tört is,
porlik, mint gazdája, s a gyűrűs páncéling
nem vonu1 már messze, nem megy a vezérrel,
védve a vitézt. Nem szól víg szóval
szívünkhöz hárfa, jó sólyom sem suhan
termünkben, sem sebes paripák patkója
nem dobog várunkban; a dúló halál
rengeteg népet ragadott tova!"

Igy monda panaszát az egy, ki megmaradt
az összes közül búsan bolyongva
éjjel és nappal, míg szívéig nem ért
a halál hulláma. Tárva találta
a kincset az éj régi rablója,
a sötétben szálló rút, pőre sárkány,
ki lángok leplében kutatja, hol kerül
egy füstölgő sírdomb, s kitől a földlakók
reszketve rettegnek. A rém rejteket
kívánt keresni, hol ősi, pogány
aranyat őrizhet; mit sem tartott többre.
Így az ádáz ártó háromszáz télen át
őrzé e földön a fő kincsesházat,
a legdúsabbat, míg csak egy bűnös
dühre nem gyújtotta; a gyémántos kelyhet
elvitte urához, hogy haragját hűtse,
hogy engesztelje. Feldúlva feküdt
a kifosztott kincs, és bocsánatot
nyert a nyomorult. Ura kedvelte
a kezdet korában készített kelyhet.
Felserkent a féreg, viszályra szántan,
szaladt a sziklafal tövébe, s rálelt
a tolvaj nyomára; az ott tapodta ki
az ő feje mellett, titok, mint tehette.
Így kerül el könnyen bajt s száműzetést,
kit nem vár még a vég, mert a Mindenható
megtartja kegyében. Kereste a kincsőr,
hová visz a nyom, hogy meglelje a merészt,
ki oly fájón ártott álmában néki;
kerülgette a halmot vad haraggal
kívül körös-körül; nem lelt egy lelket se
a sivár síkságon; mégis harcot kívánt,
kegyetlen küzdelmet; néha a sírdombban
kereste a kelyhet; egy-kettő rájött,
hogy ember lelt rá arra az aranyra,
az ősi kincsre. A sírdomb őre
alig várta már az est eljöttét.
Bősz kedvében volt a barlang pásztora,
lángokkal kívánt fizetni káráért,
a drága kupáért. Tovatűnt a nap,
a sárkány kedvére; az nem akart soká
falai közt ülni; szállt lángot fújva,
égetni készen. Ez szörnyű kezdet volt
az ország népének, hisz hamar vezetett
kincsosztó királyuk szomorú végéhez.
Válasz erre

kvízcity 33 ( #11 ) 2010-05-31 22:15:44
Privát üzenet
BEOWULF

Harmincharmadik ének

Pusztít a sárkány

Tüzet okádva támadt a szörny-vendég
égette az ékes házakat. Láng fénylett,
rémítve a népet; a szálló szörnyeteg
meg akart ölni mindent, mi mozgott.
Közelről s távolról látszott, mint tombol
a förtelmes féreg, mily gyűlölettel
gyötri s gyilkolja dühöngve s dúlva
Viharföld népét.Villámként süvített
hajnalra vissza kincsesházába.
Tűzzel tölté meg, lánggal lepte el
a nép lakait; hitt halma falában,
bízott hatalmában; ám magát csalta meg.

Megtudott Beowulf minden rémséget
rögtön és igazán, hisz saját hajléka,
a legszebb épület lángban lett porrá,
s a kincsosztó trón is. A nemes nagy hősnek
szíve szorult el a bántó bánattól.
A bölcs úgy vélte, hogy a Menny Bírája
keserű haragra gyulladt, mert megszegtek
egy hajdan lett törvényt; háborgott kebele
sötét gondoktól, mint még sohasem

A tüzes sárkány, a halom hóhéra
porig égette a partszegélyen
a vitézek várát; Viharföld ura,
a bátor bajnok bosszúra gondolt.
A harcosok feje, bajnokok barátja
pompás nagy pajzsot készíttetett hát,
tiszta színvasból, hiszen jól tudta,
hogy a tűz ellen nem sokat segít
fából lett hárspajzs. Futó napjaink,
e földi élet vége várta már
a legjobb hőst, de a lángfúvó sárkányt is,
bármily sok kincset őrzött is sokáig.

Megveté a király, a kincsek osztója,
hogy haddal menjen e messze szállóra,
számos sereggel; nem félt a sárkánytól,
nem félt e féreg erejétől sem,
bátorságától sem, hiszen hányszor múlott
hajszálon, hogy élve került ki harcokból,
csaták csapásiból, mióta győztesként
tisztította meg Hrothgar nagy termét,
s teljesen száműzte Grendelnek gonosz,
förtelmes fajzatát.

Nem volt a legkisebb
ama harc sem, hol Hygelac halt meg,
mikor a nagy király, a nép jó barátja,
Hrethelnek sarja, fríz földön itta ki
pallosok poharát; onnan küldték halálba
karddal. A bátor Beowulf onnan
segítség nélkül úgy jött el úszva,
hogy harminc vértet hozott a karján,
mikor a vízbe vetette magát.
A hetwarok se győzték le gyalogok
gyilkos harcában, mikor hárspajzzsal
mentek ellene; kevesen kerültek
a vad harcos elől haza, a házukba.

Átúszta Beowulf a tenger árját,
szegényen, egyedül elért a népéhez;
ott Hygd adott néki kincset s királyságot,
gyűrűket s trónust; félt, hogy gyermek fia
nem tudja tartani a trónt, ha idegen
törzsek támadnak; hisz meghalt Hygelac.
De a szegény népnek sehogy se sikerült
rávenni arra a nemes nagy hőst,
hogy Heardred fölött a főbb úr legyen;-
s kezébe vegye a királyi hatalmat.
Heardrednek tanáccsal szolgált bölcs barátként,
míg az meg nem nőtt, mint kormányozza
Viharföld népét. Tengeren túlról
száműzve kereste Ohtere két fia;
lázadtak nagybátyjuk ellen, ki a legjobb
tengeri király volt, a scylf nép nagy pajzsa,
úgy osztott gyűrűt a híres uralkodó
svéd földön. Heardrednek ez halált hozott:
hajlékot adott; s kardcsapást kapott
Hygelac fia, halálos sebet;
úgy aztán Ongentheow két unokája
hazament;, Heardred halála után
Beowulf vezette Viharföld népét,
ő került a trónra; az volt a jó király!
Válasz erre


1 2 
FőoldalAdataimKvízKvíz RanglistaÜzenetekIsmerőseimKéptárFórum
E-mail cím:
Jelszó:        
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszavam

Kapcsolat: info@kvizcity33.hu
2008. Kvízcity33.hu. Minden jog fenntartva!
Polgári Kvízjáték oldal